az esküvő

Nem mondom, hogy ahogy közeledett, nem kívántam a hátam közepére az egészet. Ha rajtam múlik, akkor valószínűleg ketten házasodunk össze valami tengerparton. Nagyon vágytam rá, hogy a felesége legyek, de már pont eleget álltam színpadon, közönség előtt, nem akarok a középpontban lenni, nincsen szükségem figyelemre. Na de aztán végül annak örültem, hogy a családunk ott lesz velünk, Barni pedig annyi embert meghívott az esti bulira, hogy láttam, hogy ez konkrétan egy komoly, nagy lagzi lesz, már ami a vendégek számát illeti, szóval nem volt visszaút. Én tényleg csak a legközelebbi barijaimat hívtam meg, meg még néhány embert, akinek örültem volna, meg akiről úgy éreztem, hogy nem fogja tehernek érezni, hogy el kell jönnie. Merthogy (én hülye) azt gondoltam, hogy a mi esküvőnk teher lesz másoknak, amiből valószínűleg elég jól látszik, hogy én magam mit gondolok az esküvőkről. Viszont így utólag, hogy láttam, mennyire jó társaság jött össze, meg milyen jól érezte magát mindenki, bánom, hogy nem hívtam meg sokkal több embert, mert volt, aki nagyon hiányzott.

A szertartás (vagy mi) a Pasaréti Bisztróban volt délután 3-kor, ott is ebédeltünk kb 20-an, az én szűk családom, Barnié, az ő legjobb barátja, a felesége és a kislányuk meg Kata barátnőm, aki fotózott. Lent, a kertben adott össze minket az amúgy nagyon cuki hölgy, akit még közvetlenül az esemény előtt is le kellett beszélni róla, hogy légyszi ne kelljen már fogadalmat tennünk, amit majd hangosan ismétlünk utána. Az cuki volt, hogy elmesélt dolgokat a mi személyes sztorinkból, de egyszerűen nem akartuk, hogy romantikus sallangokat puffogtasson. Végül jó volt, kicsit sztorizott, összeadott minket, és csá. Mondjuk én így is annyira meg voltam hatódva, hogy hüppögve mondtam ki az igent, amit, őszintén szólva, sosem gondoltam volna magamról. Viszont a legkedvesebb dolog az volt, és ez is teljesen spontán jött, hogy úgy vonultunk be (vagy hát oda, ahova kellett), hogy Dani ott volt Barni karjában, és aztán még a szertartás alatt is pár percig ott ült az ölében, büszkén, vigyorogva, aztán mikor nekiállt magyarázni, akkor hátraadtuk. Ja és a Narcos főcímzenéjére vonultunk be, amit már akkor megbeszéltünk, mikor még szó sem volt esküvőről, csak néztük a sorit, és Dani kedvenc számára végeztünk, amit Mia kislányától loptunk, az I Can't Wait a Cocoon-tól. 

Utána ebédeltünk egy istenit, megittunk egy csomó proseccot, meg tök lazán bandáztunk és beszélgettünk. Az egész lenti hely a miénk volt, volt lounge rész, meg van tök profi kis játszótér, ahol a gyerekek tudtak bandázni, szóval tényleg, kis esküvőkre, akár 60-70 főre is tökéletes, nagyon ajánlom, ha ilyen helyszínt kerestek. És hát ennél tökéletesebb időnk asszem nem lehetett volna. 

Utána, 6-kor átmentünk a Pálvölgyi barlanghoz, ami a srácok törzshelye, nem egy szülinapi bulin meg gyerekzsúron voltunk már ott. Kiránduló-, piknikezőhelynek sem utolsó, de mi a kocsmát használtuk, ami mellett van egy nagy kiülős hely fa padokkal és asztalokkal. Andris, Barni legjobb barátja a Színes Városnál dolgozik, ők csinálják ezeket a csodaszép falfestményeket a városban, és fényfestésben is profi, főleg abból él. Na és ilyen lett a helyszínünk: 

Fu, nagyon szép volt. Voltak dj-k, akik a barátaink, és végig szuperjó zenét toltak, nem a hagyományos lagzisat, hanem jó kis klubzenét, finom house-t, meg a végén drum and bass-t, amire a legtöbbet táncoltunk. Mindkettőnknek nehéz volt, hogy milyen kevés időt tudunk tölteni 1-1 emberrel vagy társasággal, de mindenki nyugtatgatott minket, hogy ez ilyen. Aztán ahogy haladt előre az este és lazult lefelé mindenki, meg egyre kevesebben lettünk, ez is egyre könnyebb volt, és az is tök jó volt, hogy Barnival is egészen sok időt töltöttünk együtt. Iszonyúan jó buli volt, nagyon jól éreztük magunkat, és többen is mondták utólag, hogy havonta kellene rendezni egy ilyet, de hát tudjuk, hogy azért itt számított az alkalom, hogy ilyen jó társaság jött össze, meg ha havonta lenne buli, az elveszítené a varázsát, és nem lenne már ilyen. De majd esetleg a házassági évfordulóinkon. Minden tiszteletem egyébként Olív és Annalight bloggereké, akik hajnalig ropták velünk, a kemény maggal. Mi fél 4-kor mentünk haza (vagyis a hotelbe, mert budapesti lakásunk már nincsen sajnos), és még simán szólt a zene és ment még a buli. 

Nekem az egész kizárólag kellemes, nagyon pozitív meglepetés volt, minden percét imádtam, és tökre sajnálom, hogy az előtte lévő heteket-napokat stesszeléssel és izgulásal töltöttem, mert ha tudom, hogy ilyen lesz, akkor nem szorongok egy percig sem, hanem csak örülök, és várom, hogy végre ott legyünk.