beach girl, zen girl

Amióta hazajöttünk a Balatonról, valami megmagyarázhatatlan nyugalom és kiegyensúlyozottság, kicsit ilyen boldogság-szerű elégedettség van rajtam. Pedig nem volt egy tökéletes nyaralás, én túl introvertált vagyok az állandó (nem belső körös) társasághoz, hogy mindig beszélgetnem kelljen, Dani is velem volt szinte folyamatosan, Barni pedig az idő nagy részében Budapesten dolgozott. De nyár van, ami nekem a természetes közegem, rengeteget strandoltunk, fürödtünk, este sétáltunk, aztán mikor felvittem Danit fürödni, már én is elbúcsúztam mindenkitől és lefeküdtem olvasni/filmezni/aludni, mikor ő elaludt. Szóval azt hiszem, nekem ennyi kell, 10 nap vízpart. Teljesen feltöltött. 

Pedig amúgy csupa szívás az élet, mióta hazajöttünk, a hűvösvölgyi lidl parkolójában meghúzták az autóm orrát (tényleg halál az a parkoló, kicsi és szűk, nem lehet elférni, ezer ilyen meghúzásos sztorit hallottam már). De várt a nő, és az első ó baszdmeg, ne már reakció után vettem egy nagy levegőt, mondtam a nőnek, hogy semmi gáz, előfordul az ilyesmi, menjen, vásároljon (én már készen voltam, a parkoló autóm húzta meg), találkozzunk fél óra múlva Nagykovácsiban, mikor mindenki lenyugodott. Így is lett, kitöltöttük a papírokat, augusztusban pedig megcsinálják Vácon. 

Ma meg pont voltam műszakiztatni az autóm, ott meg jön a szerelő, hogy mutatna valamit az autón (itt már sejtettem, hogy nem valami szuperjó dolgot mutat majd, és hát kb teljesen szétrágta a motorháztető borítását a nyest, a lerágott anyagból pedig egy szép kis fészket rakott benne, épp hogy ő nem ült ott a csinos kis halom közepén. 

Egy csomó pénz lesz megcsináltatni a szigetelést, plusz nyestriasztót rakatni bele, mert azt mondják, hogy ha egy nyest a sajátjának tekint egy autót, akkor nincs az a spray vagy kutyaszőr, ami elűzi. Úgy tűnik, szerinte ketten használjuk az autót, remélem, a költségekbe is beszáll majd. De tényleg, csak röhögni tudok rajta, hogy látványosság lett az autóm a Suzuki szervízben, és mindenkinek volt valami nyestes sztorija. Meg persze örülök, hogy a vezetékeket nem rágta meg kissé.

Arról már nem is beszélve, hogy Barninak leáll a projekt, amin 3 hónapja dolgozik, és megint sejteni sem lehet, hogy mikor lesz újra munkája. De lássuk ennek is a csinos oldalát: többet lehetünk együtt, és még talán nyaralni is fogunk kicsit együtt, amire eddig úgy tűnt, semmi esélyünk.

De most valahogy ezeken nem bírok feszülni, nem azt az időszakomat élem, mikor bármi miatt forgolódom éjjel, hogy baszdmeg, mi lesz, hanem úgy látok minden gondot, hogy hát ilyen az élet, és tök jól van így is, tudok röhögni magamon. Jó lenne ezt a zen hozzáállást megtartani, mert amúgy normál esetben remekül tudok szorongni kb bármin. 

the way we balcsi

Gyűlölök a telefonomon posztot pötyögni, de ez van, otthon felejtettem a laptopom, szóval így jártam. Majdnem egy hete itt vagyunk a Balatonon, és tegnap délután éreztem azt, hogy én tulajdonképpen kipihentem magam. Az első két napban még itt volt velünk Barni is, aztán visszament Budapestre, mert dolgoznia kell, de itt maradt velünk az anyukája meg a keresztanyja. Tulajdonképpen három dolgot csinálunk: eszünk, strandolunk és alszunk, nekem pedig semmi hiányérzetem nincsen.

Tavaly Danit még alig lehetett becsábítani a vízbe, kb egész nyáron blokkoltuk az egy lépcső alját, ahol ácsorgott órákig. De mostanra szépen belejött a nyaralásba, szép barna, alig lehet kiimádkozni a vízből, ha pedig végre sikerül, akkor trappol a homokozóba, ahol végtelen homokvár-építésbe bonyolódik a többi nyaraló kisgyerekkel meg az apukákkal, majd indul vissza a vízbe, minden hajónak tudja a nevét a kikötőben, kisgatyán kívül napok óta nem volt rajta más ruha és este 8-kor már alszik. 

Nálam nincsen autó, Barni anyukájának a kicsi Renault-ját kértem el hétfőn, hogy tormacsillusékkal találkozunk Almádiban a strandon. Neki hasonló korú kislánya van, mint Dani, és már ezer éve próbáljuk összeereszteni a kölköket (meg magunkat), de Csilla furábbnál furább kifogásokat talál ki mindig, pl. múltkor pont aznap éjjel szülte meg a kistesót, hogy mi találkoztunk volna. Na de végre összejött és tök jó volt, a gyerekek is imádták egymást. 

Esténként el szoktam vinni még Danit sétálni, azaz én kocogok ő meg a futóbringáján nyomul, és be szoktunk ülni egy csodaszép kis kerthelyiségbe, ahol mesés a pizza és finomak a koktélok, de a legjobb, hogy van egy csomó neki való játék, favonat pl. sínekkel, úgyhogy ő szuperjól elvan vagy egy órát, én meg addig tudok inni egy italt és bambulni magam elé. Imádom.

neverending lists

Egyébként meg hatalmas nyár-feelingben vagyunk. Járunk strandolni, van a kertben is kismedence meg homokozó, a hűtőben dinnye, kukorica és jégkrém. Anyuéktól kapott egy kis sátrat, amit a kérésére a nappaliban, a lépcső alatt állítottunk fel (a lakásunk egy játszóház), és azóta fél életét abban tölti. Azt hiszem, ő is nyári gyerek lesz, mint én, nem jön zavarba egy kis hőségtől, ellenben simán lenyom egy egész napot a strandon úgy, hogy csupán néha egy kis dinnyézésre jön ki a vízből. 

Most épp Anyuéknál nyaral két napot, én meg a világ összes gyerekmentes tevékenységét felírtam a kis listámra, de egyelőre ott tartok, hogy 8-ig aludtam, megetettem és kiengedtem a szomszéd néni macskáját (aka Ficánka), a kávémmal ülök a teraszon és a harmadik blogbejegyzést írom. Kell még második reggeliznem, kimosni a cipőimet, edzőterembe menni, ebédelni, bemenni a városba kicsit szétnézni, Black Mirrort nézni stb stb. A lista végtelen. 

Dani 3 és Kolorádó

Dani a hónap elején betöltötte a harmadik születésnapját. Mint az előző két évben, most is szerveztünk neki születésnapi bulit, ami főleg a családot jelenti. Ezt a szokást meg fogjuk tartani, mert egyrészt jó látni, hogy Dani lubickol abban, hogy mindeni itt van, akit szeret, másrészt ez egy olyan alkalom, amikor találkoznak a családjaink. Szépen feldíszítettük a kertet, én már reggel hatkor pogácsát gyúrtam és az előző nap elkészült sütiket szeleteltem, Anyukám hozta a tortát, Barni anyukája pedig kaszinótojással és hideg sülttel készült. 10-kor már érkeztek a vendégek, délután fél 4-kor pedig még mindig, akkor a szomszédaink kopogtak be 6-an, mert persze őket is meghívtuk. Összesen kb 20-an lehettünk, és 5-kor már némileg kétségbeesetten néztünk össze Barnival, mivel a vendégeink még mindig látványosan jól érezték magukat és hatalmas beszélgetéseket bonyolítottak, mi pedig már hullafáradtak voltunk, ráadásul jegyünk volt a Kolorádó fesztiválra, amit itt tartottak a faluban. 

Végül Barni anyukája és a nagynénje elvitték a szülinapost, mi pedig Barni öccsével és a barátnőjével elmentünk fesztiválozni. Ez rögtön úgy indult, hogy 20e forint a jegy, 2500 a parkolás, és még fejenként egy ezres a busz, ami elvisz a bejárathoz, és ezen úgy felbasztuk magunkat, hogy inkább felgyalogoltunk fél óra alatt, miközben időnként elszáguldottak mellettünk a buszok meg a taxik, totál beterítve minket porral. Na de ezután már minden jó volt, vettünk fröccsöt meg sört, ki mit kért, (én Sauska rozéból készíttettem a viceházmesteremet, így másnap NULLA másnappal kellett megküzdenem, annyira örültem), és csatangoltunk, táncikáltunk mindenféle zenékre meg people spottoltunk. A Kolorádó ugyanazt a bandát vonzza, mint a belvárosban a Telep, a Hawaii inges, fehér sportzoknis, kicsike bajuszos huszonéveseket, nagyon vicces volt nézegetni őket és megállapítani, hogy milyen öreg boomerek vagyunk már. Nagyon jól éreztük magunkat, és szeretném kiemelni ÉLETEM PIZZÁJÁT, amiről bizonytalan vagyok, hogy tényleg ennyire jó volt-e, vagy csak az előtte elszívott vicces cigi varázsolta el az ízlelőbimbóimat, de most is csorog a nyálam, ha az egyszerre roppanós és puha tésztára és a tökéletes, paradicsomos, sajtos szaftra gondolok (ha pizza, akkor csakis Margherita). Aztán éjfélkor vártunk valami koncertre, és akkor éreztem, hogy eddig bírtam. Úgyhogy fél 1-kor már lezuhanyozva ágyban voltunk, másnap 10-kor visszakaptuk a kisfiút és folytatódhatott a szülihétvégéje (pedig az igazi születésnapja csak hétfőn volt, de addigra ő már kimaxolta az ünneplést). 

I have decided to be happy because it is good for my health

A nehézségek mellett egy csomó szép dolog is történik velünk, meg hát nyár van, és nekem az mindig az év legjobb időszaka. Szerdán eljött hozzánk AC aka Cicza blogger Pécsről a kislányával, hogy együtt töltsünk néhány napot. Egyszer találkoztunk csak, még másfél éve Pécsen együtt vacsiztunk egy este, mikor a fiúkkal ott teleltünk egy hosszú hétvégét, de a blogokon keresztül ismertük egymást annyira, hogy nem volt kérdés, hogy jó lesz együtt. A gyerekek nem találtak annyira egymásra, mint amennyire mi ezt reméltük, de azért strandoltunk, lazultunk, ettünk-ittünk, egyik délután Annalight és Gyömbérke is becsatlakoztak, esténként pedig, mikor a két gyerek végre elájult, kiültünk a teraszra a borainkkal és beszélgettünk. Én sokszor még mindig nem nagyon tudom hova tenni, hogy mennyi fontos és nagyon is jelen lévő ember csöppent az életembe az online térből (még Barni is, ugye), de azt hiszem, jól van ez így. 

És ha már barátságok: emlékszem, valamelyik olvasóm írta anno, hogy ő a játszótérről szerezte a legjobb barátját, lelki társát, és kicsit irigykedtem is akkor, hogy milyen szuper és szerencsés dolog így keverni a kellemeset a hasznossal. És annyira durva, mert egyszer csak nekem is lett valaki itt helyben, akivel először a waldorf bölcsiben szenvedtünk közösen (azaz én szenvedtem, ő szereti és azóta is járnak), aztán a játszón beszélgettünk sokat, elkezdtek hozzánk járni, majd mi hozzájuk, már voltunk közös, éjszakába nyúló, gyerekmentes programon is kettesben, ami hatalmas, világmegváltó (illetve a mi életünket megváltó) beszélgetésekről szólt, azóta szerelmes, csupaszívecske üzeneteket váltunk amikor nem vagyunk együtt, és már a közös nyaralást tervezgetjük. A legviccesebb az egészben, hogy ő egy csodálatos, híres színésznő, és kellett egy idő, míg megszoktam a gondolatot hogy miért épp engem választott, de már túllendültem ezen és annak látom magukat, amik vagyunk: két jó fej, kisgyerekes anyukának, akik a hasonló élethelyzetben szépen egymásra találtak.