Peace, love and sandy feet

Még mindig nem vagyok valami jókedvű, és ez a béna októberi időjárás sem segít, kérem vissza a nyaramat. Mondjuk azt nem értem, hogy mi ez a nyűgös, álmos hétfő-feeling, mikor nem is kell dolgoznom (na jó, ma pont van két diákom, és persze a nap két különböző végében, mondjuk jöjjenek is, hogy legyen miből finom kajákat venni, utazni, meg jönnek ám a leárazások, és kéne egy csomó új fehérszínesnemű is a régiek helyett). Egyébként végül nem mentem el a Wampra, így tudok a legjobban spórolni, pedig nagyon szeretnék egy új, kisebb méretű, vállon átdobós oldaltáskát is, mert rájöttem, hogy mindig ugyanazt hordom.

Tegnap délután megint lementem a Duna-partra a könyvemmel, és iszonyatosan fújt a meleg, trópusi-szerű szél, de most valahogy nem bántam, annyira jó ott. Ma délután 4-kor jön a második diákom, és ha lelép, azonnal lerogyok a kanapéra olvasni. Szörnyen álmos vagyok. Részvétem mindenkinek, aki valami légkondis irodában próbálja túlélni a mai napot, miközben mindannyiunknak ilyesmi nyár járna:

Bonjour!

Egyszer régen már mutattam ezt a csodás párizsi lakást, de most belefutottam megint, hát tessék. Amikor először megláttam, egyből az jutott eszembe, hogy ennek a lakásnak a tulajdonosának az ízlése tökéletesen megegyezik az enyémmel, lehet, hogy ő a francia altergóm. Pont olyan, amilyennek én szeretem a lakásbelsőket: színes, játékos, eklektikus, otthonos és nagyon kényelmes. Imádom ennek a kuckónak minden szegletét. Ha nem mutattam volna még képeket, és azt mondanám, hogy tessék, itt lakom, elhinnétek, nem?

Lenne kedvem Párizsban élni egy kicsit.

Színkódos könyvespolc!!!

Ó, ez a cipőtartó! Óóó ezek a cipők! ♥

Na ő Eleonore, a párizsi molnárilonka.

A mesés kis lakást a designsponge.com-on találtam. 

Kávét?

Talán még van, aki emlékszik, hogy laktózérzékeny vagyok. Néhány éve nem iszom tejet, egyéb tejterméket keveset, leginkább csak sajtot, túrót csak túrós tésztán Rudiban és palacsintában, joghurtot csak sütiben, de egyiket sem napi szinten, pedig nagyon szeretem. Sokkal jobban érzem magam azóta, régen rendszeresen volt problémám a hasammal, azóta csak ha nem bírom magam visszafogni, és eszem valami nagyon tejeset. Sajnos nekem a laktózmentes tej sem jött be, így le kellett mondanom a habos-babos kapucsínókról, pedig azt én imádom, még vérprofi aeroccinóm is van hozzá, ami a világ harmadik legnagyobb találmánya szerintem (szorosan a tampon és a Nespresso után), de mostanában csak akkor porolom le, ha valaki másnak készítek valami tejhabos csodát. Nagyon finom Nespresso kávém van itthon, úgyhogy még mindig az a napom kedvenc része, és vagy csak simán presszó kávénak iszom, cukor, meg minden nélkül, vagy rizstejet, mandulatejet öntök bele. Egy ideig kerestem a tökéletes igazi, finom, habosítható tejpótlót, de miután rájöttem hogy a szójatejben ösztrogén van, a rizstejnek nagyon fura a halmazállapota, a többi meg leginkább csak a futottak még kategóriában szerepelhetett, lemondtam erről, nem olyan fontos. 

Viszont most találtam valamit, ami nagyon finom, és kókuszízű, és én azt (mint tudjuk) nagyon szeretem. Kókusz-rizstej, hozzáadott cukor nélkül. Sajnos nem habosítható (pedig annyira reménykedtem), de nem lehet minden tökéletes.  

Friday night fever

Tegnap igen szürreálisra sikeredett az estém. Este fél 10-kor fejeztem be a takarítást, és bár lett volna egy rég lefixált programom, illetve rögtön kettő is egymás után, de egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy az adott lelkiállapotomban jobbat tenne szociális életet élni, alkoholizálni, és erőltetett társalgásokba bonyolódni, majd szombaton jobbra-balra dőlni, mint bebújni az ágyamba a könyvemmel, jól kialudni magam, és egy jó kis aktív szombatot tartani. De aztán valahogy mégiscsak összeszedtem magam, lezuhanyoztam, sminkeltem, felöltöztem nagyon szépen, és elindultam. És odaértem, az épület előtt pici faépületek állnak most egy fesztivál miatt, menő bortermelők áruival, és a fiúk pont ott ácsorogtak a pálinkaházikó előtt, a kezükben picike, még érintetlen pohár, és ahogy megláttak, anélkül, hogy megkérdeztek volna, már kérték is ki az én birsalma pálinkámat, és bár ritkán szoktam töményet inni, most nagyon jólesett hogy így bevontak, és igen, a pálinka is kellett. Szóval így indult az este. 

Voltam a barátaim koncertjén, utána pedig egy haverunk pörgette a lemezeket a helyi színház kávézójában. Úgy volt megbeszélve, hogy reggel 5-6-ig miénk a hely, de az igazgató kitalálta, hogy mégse, ennyi volt a buli (1-kor), gondolom több vendégre számított, ebből szóváltás kerekedett, és az igazgató, egy amúgy borzasztóan unszimpatikus ember, ezt olyan stílusban, ordítva, káromkodva rendezte el, hogy én eldöntöttem, hogy soha többé nem teszem be oda a lábam. Jó, színházi előadásért valószínűleg muszáj lesz, pfff, de azon kívül egy kávét sem vagyok hajlandó ott meginni. Tényleg undorító volt. 

Viszont, mivel már amúgy is ott voltunk, és volt a srácoknál kulcs, elmentünk a Vébe, ami üresen áll, mióta bezárt, de teljesen működőképes, van pia is, például Nyakas, meg zenecucc, úgyhogy miután kipuffogtuk magunkat, fél óra múlva már a pult tetején táncoltunk - szó szerint. És nagyon jókat dumáltunk. Annyira hiányzik az a hely. Reggel már világosban bicajoztam haza, ez a hazafelé tekerés a bulik egyik legjobb része szokott lenni, nagyon szeretem, így nyáron legalábbis nagyon komoly szabadság érzésem van ilyenkor. És nem bánom, hogy ma fáradt voltam, a Duna-parton héderezés a kölykökkel, meg minden lábujjkörmöm más színűre festése így is probléma nélkül ment. 

I'm okay

Köszönöm szépen mindenkinek a biztató, vigasztaló kommenteket és emaileket, sokat segítettek, és igazatok van, most már én is hülyeségnek tartom, hogy azt írtam, hogy ő lett volna a tökéletes, hozzám illő ember, és ha vele nem sikerült, senkivel sem fog - ezt teljes mértékben visszavonom. Bár még szomorkodom picit, már sokkal jobb kedvem van. Elhoztam a levelet a postáról, de nem akartam végképp, még ennél is jobban elrontani vele az egész hétvégémet, úgyhogy feltettem a polcra, majd hétfőn kinyitom, addig úgysem tudnék érdemben tenni a dologért semmit. 

Az élet szép, és a világ sem beteg

Újra itt a nyár, úgy tűnik. Ha megszereztem a postáról a papírokat, akkor úgy fogom megjutalmazni magam, hogy fogom a fürdőruhám, a strandtörölközőm, a fülhallgatóm, a könyvem, és levonulok a partra. A napsütés, meg a vízpart nekem mindig segít. És megyek majd a hétvégén futni, fogok itthon edzeni, főzök majd valami nagyon finomat, meg van itt egy picike, nagyon tuti étterem (ugye, Anais), ami bekerült Magyarország TOP50 megfizethető étterme közé, és a Quimby mellé adtak olyan kupont, amivel az egyik fogás ingyenes, szóval oda is el kell menni. És vasárnap lesz wamp, és megyek, gyertek el ti is. Ezek ilyen molnárilonka-stílusú terápiák. Ha már pasizni nem tudok, mert az okos, szimpi pasi, akivel leveleztem, szőrén-szálán eltűnt, amint írtam róla nektek, szerintem olvassa a blogom.

Ez meg itt a kedvenc instagram fotóm evör:

Recovery

Tegnap délután, miután kisírdogáltam magam, magamra zártam az ajtót, behúztam a sötétítőket, a szememre húztam a maszkom, a fejemre a pulcsim kapucniját, magamra húztam az anyukám-varrta patchwork takarót, és mélyen elaludtam. Tücsökciripelésre ébredtem, ami azt jelenti, hogy csörög a telefonom, és kiderült, hogy 3 órát aludtam, és elmúlt 7 óra, pedig 9-kor nekem már a koncerten kell lennem, és a barátaim kerestek, hogy igyunk fröccsöt még a koncert előtt.

Beálltam a zuhany alá, hajat mostam, felöltöztem, sminkeltem, kutyát sétáltattam-etettem, majd eltekertem a Quimbyre, ahol a bátyámékkal, a barátnőmékkel, meg mindenkivel találkoztam, és tök jó volt, főleg, hogy az első sorból néztük végig, én láttam őket a Volton is, de tapasztalatból tudom, hogy ezek a vidéki, kisvárosi koncertek sokkal hangulatosabbak, családiasabbak, a srácok nagyon jókedvűek voltak, és hát iszonyat energia van bennük, mondjuk 3 dobossal megy is a rock&roll. A ráadás szám pedig náluk is a mostmúlikpontosan volt, pont, mint tegnap a Csík zenekarnál, hihi.

Aztán elmentünk még egy fröccsöt inni, de közben visszatért a rosszkedvem, nyűgös voltam, nem volt kedvem inni (cigizni), nem volt kedvem a barátnőim nyűglődését hallgatni, vagy úgy csinálni, mintha, és haza is jöttem hamar. 

Kialudtam magam, és most már jobb, de még mindig nem volt erőm elmenni a postára a válási papírokért. Persze tudom, csak túl kell lenni rajta, és utána talán könnyebb is lesz.

A boldogságtól ordítani

Tegnap voltunk a szüleimmel a Csík zenekar koncertjén, amivel kapcsolatban szerintem meg kell próbálni elvonatkoztatni a Most múlik pontosantól, amiről ugye tudjuk (az ismerőseim nagy részének ez nem evidens, mint ahogy az sem, hogy ez eredetileg egy Quimby dal, ezt a Csík zenekar is elfelejti megemlíteni a koncerten), hogy nem egy gyönyörű szerelmes szám, hanem a heroinról való leszokásról szól. Na mindegy, azért elképesztő volt a koncert, de hát tudjátok, milyen zene ez, meseszép hegedűszó, szívhez szóló nagybőgő, olyan énekdallamok és hangok, hogy folyamatosan borsódzik a hátad, és a legdurvább szövegek az életről, amik mind, mintha pont hozzád/rólad szólnának, mindez a leggyönyörűbb egyvelegben. 

És ott ültem, a szüleimmel a jobbomon, egy kolléganőmmel (tökvéletlenül) a bal oldalamon, és egy ideig csak nyeltem, nyeltem a könnyeimet, egy idő után pedig már csak folytak le az arcomon megállíthatatlanul. Vigasztalhatatlan vagyok a házasságom miatt, a végtelenségig csalódott, és hiába játszom itt a foreverhappy molnárilonkát, valami végleg eltört bennem. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy én egyszer már megtaláltam a nagy őt, a lelki társam, és ha egy ilyen kapcsolat is tönkremegy, akkor nincsen remény. Annyi boldogtalan, keserű embert látok, pedig én nem Borsodban élek. És oké, találsz egy igazán jó társat, összeházasodtok, és ha mázlitok van, gyerekeitek is lesznek (mert ez sem mindenkinek olyan könnyű), ami szép, de kurvanehéz, és jártok dolgozni, keltek minden nap 6-kor, házimunka, meg ezer dolog, olyan rövidke hétvégék, hogy egy pillanatra nem figyelsz oda, és huss, már vasárnap este is van. Évi egy nyaralás, karácsony, és kifújt. A szerelem pedig... nézzétek meg a hosszú házasságokat. És mi, nők, szerintem jobban bírjuk a mókuskereket, de az én legtöbb pasiismerősöm titokban ilyen dosztojevszkij-mélységekig boldogtalan a legszebb család mellett is, és a legdurvább, hogy szerintem nem is tudják, mire vágynak, csak abban biztosak, hogy nem arra, amiben élnek. És akkor itt jön az, hogy különböző megoldásokat igyekeznek találni erre, ami a szeretőtől a pornófüggésen át az alkoholon keresztül a depresszióig egészen színes skálán mozog. Szóval, mi is az élet értelme? Fogalmam sincsen. 

Persze, tudom, szarul vagyok, most sötéten látom a dolgokat. De én azt gondolom, hogy olyan szépen lehetne élni, ahogy mindig mondom is, örülni a kicsi dolgoknak, és bárhol, bárhogyan, de együtt, de ez nem csak tőlem függ, látjátok, én vele is megpróbáltam így, és nem volt velem boldog. És ha ő, akinél tökéletesebbet nem tudok elképzelni magam mellé, nem volt, akkor nem tudom. Feladom. Nem vagyok magányos, mert itt van nekem a család, meg a plüsskutya, de mégis, úgy érzem, egyedül maradtam így 36 évesen.

A koncert után, ilyen lelkiállapotban sokáig nem tudtam aludni, de reggel kelnem kellett, mert megígértem az egyik kedves kollégámnak, aki szeptembertől osztályfőnök lesz, hogy segítek neki a beiratkozáson. És nagyon jó volt látni a gyerekeket (meg a szüleiket), ahogy büszkén, izgatottan várják, hogy középiskolások legyenek szeptembertől, biztattuk őket, meg viccelődtünk - nagy dolgok ezek, jólesett, hogy részese lehettem. Aztán volt egy, a végtelenségig elhúzódó, teljesen érdektelen értekezlet, majd kellemes nyarat kívántam mindenkinek, beültem a kocsiba, és pont a kedvenc számom kezdődött, felhangosítottam, és vége, augusztus végéig már nem kell mennem, igazán elkezdődött a nyári szünet. És annyira jó kedvem lett, hogy nem is mentem egyből haza, hanem kicsit autóztam a városban. 

És hazaértem, és itt várt a papír, hogy küldeményem érkezett a bíróságról. Nem nagyon kell találgatnom, hogy mi lehet benne. 

Egy hosszú, nyűgös nap margójára

Ma minősíthetetlenül szarul aludtam. Semmi izgi rémálom, vagy a jövőmön morfondírozva, álmatlanul átforgolódott éjszaka, egyszerűen az történt, hogy hajnalban meghallottam, hogy zuhog az eső, miközben a teraszon kint voltak a székek párnástul, és kipattantam az ágyból bepakolni őket. Közben a kutya bociszemeket meresztett, mert dörgött az ég is, ő meg attól nagyon fél (vagy a villámlástól, nem tudom), beengedtem, és akkor már a macskát is (mert vajból van a szívem). És aztán arra kellett ébrednem, hogy a macsek a hátamat masszírozza, míg én hason fekve alszom, pedig az ágyról (is) le van tiltva, majd még kétszer le kellett löknöm, utána előadta a mindjárt-reggel-van-nagyon-éhes-vagyok műsorszámot, ez ment egy darabig, próbáltam mindezt beleszőni az álmomba, ami elég vicces eredménnyel szokott járni. Végül felkeltem, és eső ide, villámlás oda, kidobáltam mindenkit az udvarra, és visszafeküdtem aludni, de akkor már cseszhettem a pihentető alvást, meg nemsokára csörgött is az óra. (Ma reggel volt az évzáró, ahol elénekeltük a Himnuszt, a Szózatot, és megint meg kellett állapítanom, hogy mindkettő elképesztően magas, konkrétan kínszenvedés, én is alig bírok velük, nem csoda, hogy a legtöbb gyerek, meg a férfi kollégáim meg sem próbálják énekelni, csak állnak ott sunnyogva. Szerintem kellene nekünk új Himnusz, meg új Szózat. Nekem ilyenkor mindig eszembe jut, hogy bezzeg az Internacionálét, meg a szovjet himnuszt hogy szerettük énekelni.) A héten egyébként még be kell járni, így az évzáró után is, de minek.

A napom ennek fényében borzalmasan nyögvenyelősen telt, béna lett az idő (mennyire jól kitaláltam a tegnapi strandolást, ki tudja, mikor lesz megint strandidő), nyűgös voltam és álmos, ráadásul délután voltak még óráim is, és addig tartanom kellett magam, utána meg még mentünk köszönteni a nagynénémet a 80. szülinapján, ami után most egy zsenge, feszes, fiatal kislánynak érzem magam, pedig a nagynéném is tök jól tartja magát. 

Be is fogom, mit nyüszögök, mert hát ugye

• egy pasival is levelezem épp, aki okos, szimpi, és nem ír túl sok szmájlit, breath of fresh air
• holnap Csík zenekar koncertre viszem a szüleimet, itt a városban lesz, hihetetlen
• csütörtökön Quimby koncertre megyek a haverokkal, szintén itthon, mondom, hogy jó ez a város
• és akkor még csak csütörtök lesz, és előttem áll majd az egész hétvége, és már most annyi lefixált programom van, hogy nem is tudom, melyiket részesítsem előnyben a másikkal szemben.

szeretnék egy pasit

I love you, summer

Szoktam mondani, hogy ha esetleg nem megyek nyaralni, én azt sem bánom, mert én itt, a vízparti városban májustól októberig mindig úgy érzem, hogy nyaralok. Főleg, ha ilyen az idő, mint ma volt. Ma reggel fél 8 körül betekertem a suliba, bent ültem az érettségin 10-ig, majd elintéztem, hogy bekerüljek a suli telefonos flottájába (így most 65ft helyett 7ft-ba fog kerülni egy perc telefonálás, és nagyon remélem, hogy az internetcsomagos mizériám is megoldódik) és futottam még egy kört a T-nél. Aztán hazajöttem, ebédeltem salit, majd letekertem a partra, ami 5 percnyire van a lakásomtól, és olvastam és zenét hallgattam. Kicsit meg is mártóztam, bár halálosan hideg a víz. 

Aztán hazajöttem, és csináltam vacsit, meg kutya, meg kert:

Szóval ezért mondom, hogy itthon egész nyáron olyan, mintha nyaralnék. 

Can't help but wonder

Mostanra, még úgy is, hogy kicsit azért még be kell járni a suliba, lelazultam, kieresztettem a gőzt, nyaraltam, lebarnultam, behoztam a dolgaimmal kapcsolatos lemaradásaimat, és még így is előttem áll egy egész nyárnyi, 8 hétnyi szabadság. Ezek után talán nem fura, ha azon gondolkodom, vajon miért nem megy mindenki tanárnak. 

helen dardik

No excuses

Tudjátok, hogy óriási kocadohányos vagyok, hetekig semmi, alkohol mellé viszont nagyon szeretek pöfékelni. Csakhogy úgy elharapódzott a dolog az utóbbi időben, hogy már nem 3-4 szál Djarumról, hanem majdnem egy egész doboz Pall Mallről volt szó egy-egy hajnalig tartó buli mellé. És hát tudom én is, hogy undorító szokás, egy-egy buli után 2-3 napig nincsen kedvem edzeni, és mégis szeretem, nem magát a cigarettát meg a füstöt, hanem hogy rágyújtok, a kezemben tartom, és gesztikulálok vele. Tiszta hülye vagyok. Tehát úgy döntöttem, elég volt, a mai nappal vége a dohányzásnak. Ki tart velem? Bögre, te még kitartasz?

A kockás függöny

Ma lemostam az ablakaimat (végre minden ilyesmire van időm), aztán hirtelen felindulásból elmentem, vettem anyagot, és megvarrtam ezt a függönyt a konyhába. Hogy ezt hogy találtam ki, ne kérdezzétek, de tény, hogy boldogabb lettem tőle.

My movie

Az utóbbi időben nincsen annyira bennem, hogy mindent megosszak, és bűntudatom sincsen, hogy nincsen napi 2-3 poszt, ami fura, mert rendes körülmények közt én is kiakadok, ha a kedvenc bloggereim nem írnak. Jó, tény, hogy nem történnek nagy dolgok, sőt, sokszor kicsik is alig, de bennem azokkal kapcsolatban is az szokott lenni, hogy na, ezt vagy azt hogy írom majd meg, és gyorsan készítsünk is néhány fotót a blogomnak. Most pedig visszanézem a telefonom, és fotók is alig készültek az utóbbi időben. Nem érzem, hogy közhírré kell tennem az életem pici részleteit, és még csak azt sem mondhatom, hogy writer's block-om van, mert neki sem ülök, egyszerűen eszembe sem jut, hogy megnyissam a bloggert. Lehet hogy csak a nyár teszi, mert egyszerűen jobban esik olvasni a kertben a napozóágyban, kutyát sétáltatni, málnát szedni a nagynénémnél, vagy találkozni a barátaimmal, mint magam elé venni a laptopot. Majd egy picit erőltetem azért, jó? 

Pannából Miniamelie-t csináltam, aztán nem egyenként, hanem az összeset egyszerre tömte be a szájába.

Nem annyira sikeresen bújt el, túl nagy a feneke. Törött farokkal született, azért ilyen görbe neki gyárilag.

Annyit csavargunk, és olyan jó.

A tegnapi icipici koncert Verőcén volt, egy tündéri hely teraszán, és ilyen volt a koncert közben a kilátás.

Ezt ma reggel, a piacról hazafelé fotóztam. Ez is olyan, mint egy kocka valami csodás francia vagy olasz filmből, nem? 

Let me see you move

Nem úgy alakul az este, ahogy terveztem, de miután edzettem egy órát, majd még egyet táncoltam erre a számra (és még bármennyit tudtam volna), úgy érzem, így is nagyon jó lesz. Indulnom is kell, megállt értem az autó a ház előtt, jó kis péntek estét nektek is! 

7 days in sunny June

Közben persze élvezem nagyon, hogy itt a nyár, még ha nem is bánnám, ha kicsit melegebb lenne. Minden nap bejárok a suliba kicsit, és így, hogy az érettségin ülök bent, és úgy érzem, hasznosan töltöm az időm, már kicsit sem nyűg az egész, sőt, élvezem. Délután az ügyeimet intézem a városban, már több olyan dolognak került pont a végére, amit legalább fél éve tologatok, majd bevásárolok, főzök, vagy itthon tobzódom, esténként pedig kutyázom, és általában találkozom valakivel.

Tegnap Budapesten találkozott az Összetört Szívű Nők Egylete (M. Gray és én, ő volt, akivel a múltkor olyan fergetegeset buliztunk, és nála is aludtam, na tessék, lehullt a lepel), fröccsöztünk, dumáltunk, és felültünk a Budapest Eye-ra, amitől én mindig teljes izgalomba jövök, ha meglátom, mintha legalábbis az Eiffel tornyot pillantanám meg, szerintem zseniális ötlet. Gyönyörű volt róla a kilátás, és a tudat is komoly volt, hogy ott ülünk a világ egyik legszebb városa tetején, ami ott zsibong a lábaink alatt, és micsoda jó életünk van, de azért akkora élményt nem adott mint amire számítottam, vagy csak velünk (vagy az elfogyasztott fröccsökkel) volt gond, nem tudom.  

Azt már tegnap kitaláltam, hogy ma nem megyek be a suliba, mert a kollégák is azt mondták, hogy nem kell a dolgot túlzásba vinni, de majd holnap megyek megint. Helyette utolértem magam, a lakás minden szeglete ragyog, vasaltam, mostam, és a ruhászekszekrényben is megint élére állítottam megint mindent.

helen dardik

A hétvégét pedig kivételesen nem azért várom, mert nem kell dolgoznom, hanem mert vendégeim lesznek, és nagyon jó kis programokat találtam ki nekik, lesz finom vacsi, kutyacica-simi, elviszem őket koncertre, kapnak fröccsöt, reggel reggelit, aztán meg holnap vár minket a bringázás, a Dunapart, a napsütés meg a semmittevés. Nagyjából így:

Buzi T-Mobile

Maradjunk annyiban, hogy a telefonom eddig csak bosszúságot hozott. Illetve nem is a telefon, neki szegénynek semmi köze ehhez az egészhez. Meséltem, hogy kedd délután aktiváltattam egy L-es internetcsomagot a telefonra 1G forgalommal, amit olyanoknak ajánlanak, akik nagyon sokat használják, és képeket is töltögetnek ide oda: ah, c'est moi. Külföldön is ekkora csomagot használtam, és a részletes számlán látszott, hogy egy hónap alatt a közelében sem jártam az 1G-nak soha. 

Aztán az volt, hogy szerdán délutánig az érettségin ültem bent (legújabb hobbim, nagyon érdekes, rengeteget tanulok belőle, plusz jövőre fogok vizsgáztató fejtágítást tartani a nyelvszakos kollégáknak, mert nagyon sok a hiba, meg fel is kértek rá), akkor ugye nem használtam, itthon voltam délután, ahol van wifi, meg nem is telefonozok itthon, hanem a számos többi kütyüt használom, majd Budapestre befelé tartva jött egy sms, hogy az adatforgalmam túllépte a csomagban foglalt havi mennyiséget. W T F???? 1G 1 nap alatt, úgy, hogy kb nem használtam? Nem frissítettem, nem hallgattam online rádiót, nem töltöttem fel-le semmit. Impossible.

A bajom, hogy 2 T-s helyen jártam (T-mobile és T-Pont), a vállukat vonogatták, és megpróbáltak rábeszélni ilyen-olyan előfizetős csomagokra (nekem dominós kártyám van, mert eddig benne volt a pakliban, hogy veszek telefont, és ahhoz előfizetést, amúgy se telefonálni, se sms-ezni nem szoktam), amiben több G adatforgalom van (havi 3G, ami ezek szerint nekem 3 napig fog tartani?), de amúgy nagyon drágák, és szinte alig adnak kedvezményt. Sehol nem néztek bele a részletes számlába, mondván, ez van, előfordul, elfogyasztottam az 1 G-t 1 nap alatt, az ő rendszerükben nem lehet hiba (pedig gyanús, hogy nem kaptam a csomag aktiválásáról sms-t). Olyan ideges vagyok emiatt, hogy azon gondolkodom, hogy szolgáltatót váltok. 

Tudom, borzalmasan unalmas volt ez a poszt, de nekem ilyen 21. századi problémáim vannak, és szerintem egy nagyon tipikus magyar szolgáltató-hozzáállást demonstrál a szitu. Az életem többi része hál'istennek nem ilyen tragikus, sőt, majd mesélek arról is.

Addicted to you

Én vagyok az a csaj, aki totál internet- (főleg email-, blogspot- és instagram-) függő, de nincsen internet a telefonján, mert olyan oldszkúl mobilja van, amivel telefonálni lehet, meg sms-ezni, mást nem nagyon. Illetve van menő mobilja is, csak azon nincsen 3G, és telefonálni sem lehet vele, de valahogy ez így kontrollban is tartja a internetfüggését. Ezért a leányzó folyton wifit keres, az éttermekben előbb kéri el a wifi jelszót, mint az étlapot, és a balcsiparton, ahol közel s távol nincsen wifi, azon veszi észre magát, hogy nem a melegtől gyöngyözik a homloka, hanem az elvonási tünetektől. És persze örökre belopja magát a szívébe, aki megosztja vele a 3G-jét. Na szóval ez vagyok én. Illetve ez voltam ma délig. 

Mert elegem lett, és nem voltam hajlandó tovább együtt élni a ténnyel, hogy a hiperszuper okostelefonom max fényképezőgépnek tudom használni, mivel nem lehet kikódoltatni - mindenütt, még a legprofibb telefonos üzletekben is ezt mondták. Illetve hardveresen feltörhető, de mivel külföldön vásároltam, azt csak ott csinálnák meg nekem. Szóval elegem lett. A bátyám talált egy teljesen illegál jailbreaker szoftvert, amiről azt írták, hogy müxik, lementettem a telefonról, amit tudtam, gondoltam, próba, cseresznye, mit veszthetek, legfeljebb tönkreteszem. Ráeresztettem a telefonra a programot, kiírta, hogy hey, it's nice to meet you, greetings from the creators, the magic is happening NOW. A varázslat kb fél percig tartott, a telefonon semmi változás, elmentem, kivágattam a simkártyámból egy pici simet, intéztem a számlámhoz egy L-es méretű internetcsomagot, és pár perc múlva már az utcán sétálva, fagyievés közben hívtam a bátyámat. A féltéglámról. És velem most madarat lehetne fogatni. :)

És mivel a telefonszámok a kicsi nyuszitelefonomban voltak, nem a simen, ezért szépen be kellett pötyögni őket egyenként a szupermobilomba, ami remek alkalom volt, hogy szépen kitakarítsam a telefonkönyvemet. És olyan jólesett kitörölgetni az exem családját, a már-nem-barátokat, az ismeretlen neveket (whothefuck is Marika?), és jó érzés volt bepötyögni, hogy annalight, tamko, lenszirom, meg rotigotin. És képzeljétek, rájöttem, hogy nekem megvan Kiss Tibi mobilszáma, valószínűleg nem fogom hívogatni, de már a tény, hogy bármikor megtehetném is menő, nem? És bár eddig a (kicsi nyuszi) telefonom jobbára a táskám mélyén kallódott lehalkítva, és ezerszer előbb válaszoltam emailre, minthogy felvegyem a mobilt, mostantól nagyon elérhető leszek, és írjatok nekem sms-t, és hívjatok bátran, ok? 

Next one, please

Meglehetősen furcsára sikeredett a hétvége. Volt sok nagyon jó momentum, volt pár olyan pillanat, hogy ó, ugye nem, és olyan is, hogy egyszerűen kénytelen voltam szembenézni a démonaimmal, amik elől az utóbbi fél évben szívesen bújtam a jó könyvek, a finom receptek, a rozéfröccsök meg a színes csecsebecsék mögé. Nagy dilemma ez nekem egyébként, mert hát láthatjátok, jól vagyok, működik a technika: kit érdekelnek a démonok, nem nézek vissza, még oldalra sem nagyon, csakis előre, és nem is mondja meg senki körülöttem, hogy egy évvel ezelőtt az összetört szívem miatt játszottam a gondolattal, hogy nekem jobb lenne magam nélkül. Hogy aztán nem lesz-e iszonyatos szívás később, hogy úgy teszek, mintha az elmúlt 5 év nem létezett volna, nem tudom. De én valahogy ezt a túlélési mechanizmust alakítottam ki magamnak, és így vagyok most ott, ahol  vagyok. Ez van. 

Mindenesetre rengeteget időt töltöttem a kutyámmal, ma már kora reggel egymás mellett ülve néztük a hajókat a Dunán, és szocializálódni is mindenhová jött velem, kocsmáztunk, családoztunk, óriási a szerelem köztünk, ő a legjobb kutya a világon, és jelenleg az egyik legjobb és legfontosabb dolog az életemben, napi száz hálás, imádó pillantás, pihe-puha bújás, és rengeteg mosolyom okozója, miközben egymás gondolatát is kitaláljuk. Ezt csak a kutyások értik, tudom, másnak ez érthetetlen baromságnak tűnhet. 

És erről ma ott a parton ülve eszembe jutott, talán van még, aki emlékszik, hogy ezer más dolog mellett azt is megkaptam egy éve, hogy ő nem szereti a kutyámat, és soha többé nem is akar kutyát, mert nem akar függni tőle - és már ez a mondat is elég kellett volna, hogy legyen számomra, hogy tudjam, ő és én, nekünk más az utunk, mert én akarok, mindig akarok kutyát, és függni is akarok tőle. 

gyere már!

És még volt az is, hogy tavaly nyáron, mikor hazaköltöztem, The Walking Dead-et néztem rengeteget, mert 50 kilóra fogyva, benyugtatózva, egyfolytában sírva ez volt az egyetlen tevékenység, amire képes voltam - tulajdonképp zombi voltam magam is. És ma rájöttem, hogy annak idején nem lett vége akkor a sorozatnak, mikor én gondoltam, és van még 10 rész, amit nem láttam. És ma este, amikor becsuktam a család mögött a kaput, elmosogattam a sütis tányérokat, megetettem a kutyát meg a macskát, lefeküdtem a kanapéra, fejemre raktam a fülhallgatót, és elindítottam a couchtuneren a következő részt, pont, ahogy annak idején, majd megjelentek az ismerős szereplők, és elindult a főcímzene - és megrohantak az emlékek. És durva volt, de közben mégis jó érzés, és büszkeséggel tölt el, hogy mekkora utat tettem meg, és milyen sokat gyógyultam. És lehet, hogy igaza volt, és kerekebb az életem most, a családdal, a barátaimmal, a kutyámmal, az otthonommal, a munkámmal, mint ezek nélkül, de vele. És ki tudja, egyszer talán boldogabb is leszek, mint vele voltam. Mindegy, ezt most azt hiszem, csak magamnak írtam.

És olyan is volt, hogy ültünk szombat este egy szép kis teraszon, fröccsöt ittunk, kutyáztunk, röhögcséltünk, és vártuk a barátnőnket, aki későn végzett a munkahelyén, és írt sms-t, hogy nem tud jönni, mert váratlanul, minden előzmény nélkül meghalt az apukája. 

Hát, ilyen volt a hétvége. Azt hiszem, lapozhatunk. 

Of course

Összeismerkedtem egy nagyon helyes, vicces, okos fiúval. Nagyon jó a humora, mindenről tudtunk beszélgetni, és annyit nevettünk, hogy már fájt az arcom. A kutyámmal is azonnal egymásba szerettek.

Természetesen meleg. 

:)

Hát eljött végre ez a nap, a nyári szünet első napja, mikor úgy ébredtem reggel fél 7-kor (gondolom, pár nap, és kikapcsol a belső ébresztőórám), hogy nem csak egy rövidke lazulós hétvége áll előttem, ami, ha kettőt pislogok, már huss, el is repült, hanem egy egész, hosszú nyár. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell ezentúl bejárni a suliba, mert még 2 héten keresztül, június 24-ig illik reggelente megjelenni. A törvény szerint heti 32 órát most is jelen kell lennünk, az igazgató úgy fogalmazott, hogy reggel 8/9-től 11/12-ig tartózkodjunk bent, a kollégák szerint pedig ez azt jelenti, hogy 9-től 11-ig. Úgy kétnaponta. Mivel tennivalóm nincsen, így be fogok járni kávézni meg blogot írni, ami, ha a mostanában született posztok számát figyelem, lehet, hogy nem is baj, meg így, hogy 5 percre lakom a sulitól, kibírható, van, aki emiatt 30 kilométert kell, hogy utazzon. 

Egyelőre egyik program éri a másikat, ma délután, miután a bátyáméknál bealudtam a teraszon gyerekmegőrzés közben, lopnom kellett egy órát, hogy aludjak egy kicsit, mert majd leragadt a szemem a kialvatlanságtól, de aztán gondolom lelassulnak majd a dolgok körülöttem, és utolérem magam . Amellett, hogy már egy ideje vakáció üzemmódban vagyok, ma délelőtt azért rákészültem a nyárra fizikailag is: a piacon vettem málnát és meggyet, meg nyári virágokat, és szétpakoltam őket a lakásban, valamint teleraktam a hűtőmet mindenféle finom kajával (kettőt találhattok, hol szereztem be őket), az ázsiai hetek keretein belül (és kívül) olyan kajákat találtam, hogy már a gondolat is megnyugtat, hogy ők az én hűtőmben várják, hogy kedvem támadjon valami könnyű, nyári ebédet varázsolni belőlük. Többek között vettem egy csomó salit, ananászt, friss koriandert, thai citromfüvet, cukorborsót, serranoi sonkát, bivalymozzarellát, kacsamellet, meg friss, ricottával és bazsalikommal töltött cappellettit, minden kb feleannyiba került, mint gondoltam volna, és mindezért játékpénzzel fizettem, hát mennyire jó már. 

Az egyik tervem, hogy sokat főzök-sütök a nyáron, meg szeretnék tanulni például tésztát gyúrni, és mindenféle saját készítésű, friss, töltött tésztát halmozni a színes tányérokra, ha a család, meg barátaim jönnek vendégségbe. Egy időben az egyik haverom egy olasz lánnyal járt, és amikor a csajszi itt volt, és éhesek lettek, a lány nem a száraz cuccokhoz nyúlt, hanem 5 perc alatt gyúrt friss tésztát, felvagdosta, rádobott valami egyszerű feltétet, és már vacsizhattak is, szerintem ez annyira laza, én is szeretnék ilyeneket tudni, meg mindenféle mást is. És már néhány nyári sütireceptet is kinéztem. 

Meg még ezer más tervem van, de azokat majd máskor mesélem el, most kicsit készülődnöm, aztán mennem kell, várnak a Főtéren, viszem a kutyát is, bár ő még ezt nem tudja.

I'm a loser, baby

Tudjátok, hogy nem kenyerem a panaszkodás, de tegnap lerúgtam a kislábujjamat is, pont a sebesült vádlijú-bokájú lábamon. Bedagadt, fáj, nem tudok cipőt sem felvenni. Hát ezmiez? 

Viszont ma van az utolsó nap a suliban!

Things organized neatl: GREEN

Mire jó egy álmos nyári délután? A képen elrejtettem a legendás lidlis kókuszvizet is.

Előzmények: 

• ITT vannak a sárga cuccok.
• ITT a táskám tartalma.
• ITT pedig a piros-pöttyös dolgaim. 

Gondolom a többi nyilvánvaló, de a zöld nyuszi egy kitűző! 

Pleasures

Na ez lett a tegnapi napból, jött a fotós barátnőm, és ettünk-ittunk, dumáltunk este 11-ig a teraszon, hát annyira jó volt. A quiche spárgás lett, ezt a receptet szoktam használni, és mivel én minden receptet megváltoztatok, került bele még egy csomó újhagyma és cottage cheese (lidlis túró-szerűség). Isteni finom volt, igazi nyári vacsi, és mivel vannak még hozzávalók, ma délután is megsütöm. Ja és ma én vagyok hivatalos ebédre a barátnőmhöz, és olaszt főz nekem. Nem is értem, miért nincsen mindig nyár.  

Ja, és a nap felfedezése. New Yorkban kókuszvizet ittam folyamatosan, mert az ott egy fillérekért kapható csoda, én érzem, ahogy iszom, hogy ez nekem valami miatt nagyon jót tesz, valami isteni nedű, de persze itthon nem kapható. De most van a Lidl-ben tök jó áron, és felvásároltam a fél készletet, beraktam a hűtőmbe, reggelire pedig 3 decit összeturmixoltam egy harmad ananásszal, és hát mmmm. Vissza kell mennem felvásárolni a készlet másik felét is. 

Winners together and losers apart

Ma a felsőbb emeleteken már olyan meleg volt az iskolában, hogy nem hittem el, mikor bementem, és a gyerekek már annyira el vannak pilledve, hogy rosszalkodni sincs erejük. Nagyjából gyerekmegőrzésnek nevezném, amit jelenleg művelünk. Vittem be nyári zenéket, szöveggel, olyat ami szerintem fun, meg olyat is, ami szerintük az, és megtanultuk, meg lefordítottuk a szöveget, mondtam nekik, hogy pénteken megyek a helyi dizsdibe, és kikérdezem tőlük. Rövidített órák voltak hálistennek, aztán hazajöttem, ebédeltem tökfőzeléket feltét nélkül, ja, és hazafelé útközben vettem két doboz jégkrémet, egy Rákóczi túrósat meg egy belga csokisat. Na és ebéd után betelepedtünk anyuék hűvös, besötétített nappalijába, magunk elé vettük a kávét meg a jégkrémet, és megnéztük ezt a filmet, ami egész cuki volt, egyszer nézhető nyári könnyedség. Ilyen jók a nyári délutánok. 

És bár el akartam menni úszni, egy kicsit kényszerpihenőn vagyok, egyrészt mert kicsit megégtem a Balcsin, és most nem kívánja a bőröm a napot, másrészt mert tegnap nagy felhők jöttek, én meg be akartam pakolni a székeket a teraszról, amik nagy, súlyos, szuperkényelmes, fából készült monstrumok, és az egyik, amit már összehajtottam és nekitámasztottam a falnak, felborult, rá a vádlimra és a bokámra, úgy, hogy összecsuklottam, és úgy fájt, hogy majdnem sírtam, és szentül meg voltam róla győződve, hogy eltört. Szerencsére nem, de nagyon fáj, és csúnya is, borogatom, mit kell csinálni ezen kívül, hogy minél előbb elmúljon a brutál dagadt folt? Persze mindig kell valami szenvedés.

Most pedig sütök quiche-t, tudom, hogy nem praktikus bekapcsolni a sütőt a kánikulában, de azt kívánom Balcsi óta, mert Rotigotinnal emlegettük, hogy Marcipán mindig azt süt nekik, hát nekem nem süt senki, úgyhogy majd én magamnak. 

Ezt a zenét pedig így erre a csodás kánikulai szerda délutánra küldöm nektek szeretettel, mert ha forróság, akkor jó kis fekete zenék, amilyet csak ők tudnak, mondjuk egy koktél is illene mellé, hm, nem is biztos, hogy nem csinálok magamnak egyet a konyhai tevékenykedés mellé.

Heat

Hőségriadó, rövidített órák, az utolsó 2 pedig elmarad. Imádom a nyarat!

doops design

homesweethome

És persze mindenütt jó, de aztán apa kijött elém a kisautóval az állomásra, a kutya sikítozórohamot kapott örömében mikor meglátott, kaptam vacsit, és levittem az ebet a naplementés Duna-partra, ahol kicsit benyomkodtam őt a Dunába, és most meg itt a szép, az indulás előtt kitakarított lakásom ahol van wifi, és igen, tényleg itthon a legjobb.

Exactly where I'm supposed to be

Tudjátok, féltem az első nyaralástól, úgy értem, az első nyaralástól, amit a férjem nélkül töltök. Nekem ő volt a másik felem, mellette éreztem magam otthon, bárhol is csavarogtunk épp a világban. Nélküle mindig kicsit elveszettnek éreztem magam, és bár igyekeztem jól érezni magam, bárhol is jártam tőle távol, nagyon hiányzott, és úgy éreztem, csak akkor kerülök a helyemre igazán, csak akkor nyugszom meg újra, ha újra együtt lehetünk. Igyekeztem 'letudni' a nélküle töltött kiruccanásokat. Mióta szakítottunk, lassan egy éve, 1-2 bulitól eltekintve nem aludtam másutt, itthon pedig biztonságban voltam, a cuki fészkemben, azok között, akik szeretnek. És féltem az első nélküle töltött nyaralástól, ahol majd eszembe jut megint, hogy egyedül vagyok ebben a nagy világban, elveszett, szánalmas szingli, akit senki nem vár haza. 

De őszintén, a 3 nap során egy pillanatig nem jutott eszembe, hogy bárhol másutt, másvalakivel kellene lennem. Pontosan így volt jó, ahogy volt, nem tudom tovább ragozni amit a lányok írtak (itt és itt), nagyon jó kis balcsis hosszúhétvégénk volt, tökéletes indítása a nyárnak, két okos, jó fej, csupa-szív, csupa-sztori lánnyal. Kisimultam, feltöltődtem, kipihent és csokibarna vagyok, és itthon konstatáltam, hogy csak a szemem mellett, a nevetőráncaimban maradt fehér a bőröm. És nem száni szinglinek érzem magam, hanem önálló, felnőtt, kiegyensúlyozott nőnek, és pont ilyen életet akarnék, ha nem az enyém lenne. Imádtam, köszi, csajok.

Pihi

Az van, hogy sajna nem érek rá blogolni (meg nincs 3G-m), mert Rotigotinnal és Pillanattal a Balcsiparton folytatjuk a fotón látható tevèkenységet. Nagyon csókoltatunk mindenkit, legyetek jók, és ne üljetek a gép előtt!

Kezdődik

A napom végül zseniális lett, sok órám volt, de egyetlen órán sem tanítottam úgy, ahogy kellett volna, hanem lezártam őket, meg beszélgettünk, és van, hogy úgy érzem, hogy ezzel sokkal többet teszek hozzá a gyerekek életéhez, mintha angoloznánk. Az egyik osztály azt mondta, hogy 'a tanárnő nagyon sokat változtatott rajtunk', egy másik osztály pedig néhány hónapja majdnem teljesen leszokott a káromkodásról, miután kifejtettem a véleményem a dologról, és ma felhívták rá a figyelmem, hogy ugye tudom, hogy ez nekem köszönhető? Az egyik csoport még mindig nagyon gonosz velem, de csak néhány lány (4, köztük akivel már volt konfliktusom), és úgy döntöttem, nem foglalkozom ezzel. És persze mindenki ígéri, hogy jövőre sokkal szorgalmasabbak lesznek, és tanulnak sokat, de hiszem, ha látom. :)

Ráadásul pedagógus nap alkalmából le kellett menni az igazgatói irodába, ahol pusziért cserébe borítékokat kaptunk Erzsike utalványokkal, aminek nagyon örültem, főleg, mivel mikor először mondták, hogy hívat az igazgató, akkor kicsit összeugrott a gyomrom, hogy vajon miért kapok lecseszést. És mikor aláírtam, akkor volt a nevem mellett egy szám, ami nem volt olyan sok, de azért jó az. És hazaértem, megszámoltam, és pont 10x annyi volt, mint amennyire eredetileg számítottam. Kicsit ugrabugráltam örömömben, és most még jobban szeretem a munkám. 

Aztán suli után rövidnadrágot húztam, és kitaláltam, hogy akkor én most találok magamnak pedikűröst, bár úgy voltam vele, hogy ha találok is olyat, aki külön, a többiektől elszeparált részen dolgozik (mert halálom, mikor reszelgetik le a cuccokat a talpadról, és közben körülötted fodrászok meg vendégek vihorásznak, borzasztó), tutira nem kapok időpontot mára, vagy holnapra. Ehhez képest a legelső helyen találtam egy nagyon szimpi lányt, aki 10 perc várakozás után pihe-puha babatalpakat, és narancsos-piros körmöket varázsolt nekem, ráadásul iszonyú jót beszélgettünk. Szóval készen állok, jöhet a nyár. 

És aztán itthon olvastam egy órát, hogy a lakk atombiztos legyen, majd elmentem vásárolni, vettem kaját, itthon pedig csináltam egy hatalmas adag padlizsánkrémet jó sok hagymával, fokhagymával és petrezselyemmel, egy hatalmas halom pirítóst, kinyitottunk egy üveg bort, és a nagyobbik bátyámmal, a szüleimmel meg a gyerekekkel együtt hosszan, olaszosan vacsoráztunk és röhögcséltünk a kertben. És persze közben toltam nekik a finom kis nyári zenéket. És ez még csak a nyár kezdete!

Tudom hogy mutattam már, de kötelező nyári darab: