ez is elmúlt

Idén azt tanultam meg az ünnepi időszakból, hogy ha én nem húzom meg a saját és a családom határait, akkor a körülöttem lévők nem fogják megtenni ezt helyettem, illetve leginkább tojni fognak rá, hogy nekünk mi jó. Az én családom, biztosan lejött ez már nektek, nagyon laza és rugalmas, őszintén szeretnénk, ha nem csak nekünk, de másoknak is jó lenne, és ezért szívesen engedünk a saját kényelmünkből mindannyian. És mivel soha nem áll fenn a veszély, hogy a másik ezzel a nagylelkűséggel visszaél, ez így tök jól működik, működött mindig. Velem ezért könnyű nyaralni, utazni, programozni, mert én nem feszülök semmin, nekem minden jó. Barni is ilyen, szeretjük egymásban ezt a rugalmasságot, és ezen az sem változtatott, hogy gyerekünk lett. Danit is erre szoktattuk mindig, nincsenek kőbe vésett szokásaink, ha valami máshogy alakul, ha másoknak máshogy jó, szépen, jókedvűen igazodunk az új körülményekhez. 

Idén viszont kiderült, hogy ha ezt ráhagyjuk másokra, akkor ők nem foglalkoznak vele, hogy nekünk kicsi gyerekünk van, és hogy nekünk ez így nem jó. Így alakult az, hogy karácsony este fél 10-kor jutottunk el oda, hogy mi otthon együtt karácsonyozzunk és kinyissuk az ajándékokat (a túlpörgött Dani csak egyet, a többit inkább másnap reggel hozta a Jézuska); hogy én a karácsonyi menühöz végül nem tudtam hozzájárulni, Dunába vizet lett volna bármi, cserébe viszont rántotthús- és halszagúan ücsörögtük végig a napot; hogy két napot egy minimálisan sem családbarát kastélyszállóban töltöttünk; hogy a két napot végigaggódtam, hogy nehogy véletlenül zavarjon valakit a viháncoló, hangoskodó három és fél éves; hogy végig kellett néznem, ahogy Barni öccse pofákat vág mindenre, amit a gyerekem csinál, étteremben, kiránduláson, bárhol; és hogy a születésnapom estéjét egyedül töltöttem Danival egy hotelszobában. Itt az ideje, hogy a saját szokásainkat kezdjük el, jövőre hármasban fogunk ünnepelni 24-én, aznap vagy másnap lehet hozzánk csatlakozni úgy, ahogy nekünk jó, aztán remélem, hogy elutazunk valahova hármasban. 

Amikor hazajöttünk Szilvásváradról nagyon fel voltam háborodva, azóta lenyugodtam azért, örülök is, hogy nem akkor írtam meg ezt a bejegyzést, nyilván látom már, hogy ha határozottabb vagyok és részt veszek a szervezésben, nem hagyok mindent másokra, akkor nekünk is jobb lett volna. Na mindegy, majd jövőre. 

Jellemző módon december 25 az én családommal tökéletes volt a bátyáméknál, lazultunk, beszélgettünk, pizza meg süti volt a menü, semmi hiányérzetem nem volt. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy nálunk ez az alap. Meg amúgy jó volt az egész karácsony, mert a lényeg persze jó volt végig, hogy együtt vagyunk és szeretjük egymást, Dani boldog a parkolóházzal, amit a Jézuska hozott neki, én meg boldog vagyok, hogy van családunk és mindenki jól van. Mára lenne programunk, Jazz&Bass a Toldiban, amire minden évben megyünk, de Barni (most épp ő) annyira taknyos, hogy nem megyünk inkább, nézünk sorozatot meg kirakózunk. 

hókifli

Szerdán este mentünk volna a színésznő barátnőmel, Jászai Marival (nevezzük őt ezután csak Marinak), meg a gyerekeinkkel a belvárosba ünnepi fényeket meg fényvillamost nézni, de aztán napközben jelentkezett, hogy az ő fia csupa takony, inkább ne üljünk be egy autóba. Nekünk meg végül olyan sűrű lett a napunk, hogy lemondtam a közös programot. Még jó, mert Dani éjjel nagyon belázasodott, és azóta sincs jól, köhög, taknyos, éjszaka lázas. A dokinő csináltatott velünk covid-infuenza kombinált tesztet, mindkettő negatív, de a attól még beteg. Így a karácsonyi programjaink nagy része (egyelőre) ugrott, Barni ma elment egyedül az öccséékhez ebédelni, én meg szépen elengedtem a terveket, ez most ilyen évvége lesz, Gyömbiéknek fosós vírusuk van, annál ez sokkal jobb. Még reménykedem benne, hogy 24-én és 25-én tudunk találkozni a családjainkkal, de ha nem, én akkor sem fogok a kardomba dőlni, majd szépen kirakózunk meg eszünk hármasban. Amúgy is kivagyok, hogy miért kell MINDENT belesűríteni ebbe az ünnepi időszakba, máskor nem tudunk találkozni, finomakat enni, figyelmességeket adni egymásnak? Én ezen változtatni akarok jövőre.

Az időszak felfedezése a vaníliás-mandulás kifli, amit én most először sütöttem, pedig imádom. Danival csináltuk ketten, szuperegyszerű és annyira finom, bármennyit meg bírok enni belőle. Barni szerint jobb, mint anyukájáé, aminél nagyobb bók nekem nem kell. Ezt a receptet használtam, én a tésztába is tettem vaníliás cukrot, és a kész kifliket vaníliás cukorral elkevert porcukorba forgattam. 

Csütörtökön úgy volt, hogy a szomszéd néni vigyáz Danira, míg mi fenyőt veszünk, de végül akkor már nem volt jól Dani, így nem mertem átküldeni hozzá, Barni egyedül választott fát úgy, hogy facetime-on egyeztettünk közben, és tök jót vett, pontosan befér a lépcső alá. Szép, csak Barni anyukája vett nekünk égősort, és hideg fehéret vett, ami nagyon rideg, szinte kék, és látom, hogy mennyire jobban illene a kissé szedett-vedett, csupaszín fánkhoz a meleg, arany fény, de hát ennél nagyobb problémám sose legyen. 

ah, most látom, hogy az egyik manó levetette magát a fáról

Barni egyébként nem értett egyet azzal, hogy előbb lett fánk, és majd csak később lesz ajándék a Jézuskától (?), mert ezzel a káosszal megzavarjuk a gyereket, de én mondtam, hogy a Jézuska totál el van havazva (hoooool van hóóó?), mert annyi gyereknek kell ajándékot vinnie, és mi segítsünk neki azzal, hogy beszerezzük a fát és fel is díszítjük helyette, hogy legalább ezzel ne kelljen bíbelődnie. Dani egy pillanatig nem kételkedett, iszonyúan élvezte a díszítést, kb az összes dísz 80%-át úgy 50 cm2-re rakta fel, és naponta 50x elmondja, hogy milyen gyönyörűűűű a karácsonyfánk! 

ezt meg az oviban csinálta Dani, még az is stimmel, hogy mi ketten szőkék vagyunk, B barna

🥰

Búzát is ültetett Dani az oviban Luca napján és burjánzik, meg munkanélkülire is felvetettem magam, így szerencsére már nem kell aggódnom, hogy jövőre anyagi problémáink lennének. 

I love you, Jamie

Nem voltam valami nagy passzban az elmúlt napokban, ráadásul nagyon élénk álmaim vannak, hogy úgy ébredek utána, hogy WTF??? De ma jó napom van és van is kedvem írni. Gyönyörűen süt a nap, épp kész lettem az ablakpucolással, ilyenkor nagyon látványos. Még kicsit letakarítom a teraszt, meg befejezem a nappalit és a lenti fürdőt - tegnap a felső szintet suvickoltam ki, így ma kész is leszek, karácsony előtt már nem nagyon akarok ezzel foglalkozni. Csütörtökön felállítjuk a karácsonyfát, szerintem Danival együtt fogjuk feldísziteni, mert aznap már összevolt csoportok vannak az oviban, és szerintem már nem visszük. 

Megvettem magamnak Jamie Oliver Karácsonyi receptek című könyvét, napok óta bújom, bármikor van egy kicsi időm. Annyira szeretem őt, mindig másik receptre kattanok rá, és bár idén nem nálunk lesz a családi ünnep, én azért szeretnék csak hármunknak is egy különleges menüsort összeállítani, nem nagy mennyiséget, de valami finomat, a köretekre kiélezve. 

Gyönyörű ez a könyv, szerintem konyhatündéreknek meseszép ajándék lehet

Volt itt a múltkor Barni kis csapata, a közvetlen emberei, akikkel előbb volt a barátság és csak később kezdtek együtt dolgozni, múlt szerdára elhívtuk őket gyerekestül, feleségestül, hogy lezárják az évet. Sokat gondolkodtam, hogy mit főzzek nekik anélkül, hogy leamortizálnám magam, így megint csak Jamie-t hívtam segítségül, meg a receptet, amivel már többször nagy sikert arattam, amikor vendégeket hívtunk. 

Ez a feleségének a kedvenc marharaguja, és az a lényege, hogy vajon összepirítunk egy csokor zsályát apróra vágott hagymával, egy hőálló tálba tesszük a belisztezett gulyáshúst (kb 800g) sok gyökérzöldséggel (én most répát, fehérrépát, krumplit és édesburgonyát használtam, de sütőtököt is lehet) és sűritett paradicsommal, ráöntünk levest (leveskockából) és egy fél üveg vörösbort, sózzuk-borsozzuk, felforraljuk, majd 2-3-4 órára a forró sütőbe tesszük, míg a hús vajpuha nem lesz. Különleges, édes-sós finomság lesz belőle, és amikor forrón tálaljuk, apróra vágott kakukkfüvet, fokhagymát és reszelt citromhéjat kell hozzá adni, ettől hihetetlenül friss és üde lesz az íze és az illata egyaránt. Friss, ropogós baguette-tel szoktam tálalni. Nekem úgy működik igazán jól, ha kb másfélszer annyi folyadékot adok hozzá, mint amit a recept ír, így én most nem sűritett paradicsomot adtam hozzá, hanem fél liter saját készítésű, fűszeres, édeskés paradicsomevet, így szaftosabb lett az egész, nem olyan sűrű. Csodálatos étel, 20 perc összerakni és mindig óriási siker. 

Mára meg húsvéti sonkát főztem, a Lidl-ben találtam egy kicsi, gyönyörű darabot, érzem, hogy ez fura ilyenkor, de szeretjük és ki mondja meg, hogy karácsony előtt nem lehet ilyesmit enni, kaláccsal, tormával? Ráadásul pont tegnap fedeztem fel egy szuperjó pékséget Hidegkúton. Egy ideje keresek jó kenyeret és pékárut a környéken, és megörültem, mikor megláttam, hogy nyitott egy Vaj a Hello Budában. Egészen addig örömködtem, míg a múlt héten arra jártunk Danival, és bementem, hogy veszek egy kovászos kenyeret, és a legkisebb, legolcsóbb fehér cipó 2690 forintba került, egy péksütemény pedig 2500 forint. Az 1 kg-os, kovászos rozskenyér 4750 ft. Azt hiszitek viccelek, de nem. Na de a lényeg, hogy kifordultam, és itt van 10 percre tőlünk a Kossuth1 pékség, ahol tegnap vettem finom, tk kovászos cipót, kalácsot, meg 3 nagyon finom péksütit, és 3000 forintot fizettem. 

Ti hol vesztek jó kenyeret, finom péksütit? És ki vásárol a Vajban? És egyébként hogy vagytok?

forró víz, meg az új kanapénk

Barni befejezte a melót, reménykedem benne, hogy idén már nem dolgozik, bár náluk ezt sosem lehet tudni. Kicsit igyekszünk pihenni, tegnap délelőtt elmentünk a Veli Bej-be, de aztán kiderült, hogy zárva van délelőttönként, így átsétáltunk a Lukácsba. Régen a szomszédban laktunk, de nem igazán használtuk ki a közelségét. Én a Széchenyi fürdőt szeretem nagyon, pedig most nyilvánvalóvá vált, hogy oda pont háromszor annyiba kerül a belépő, mint a Lukácsba. Jól kiáztattuk magunkat, szaunáztunk, gőzfürdőztünk - annyit nevettünk, nagyon jól sikerült kikapcsolódni. 

Mára meg a weclean-től jött egy srác és kitisztította az ezer éves fekete kanapénkat, ami megjárta Svájcot, túlélt macskákat, a kutyát, ráöntött italokat és ennivalókat, meg tavaly nyáron Dani leszokását a pelusról - annyira foltos és koszos volt már, hogy gusztustalan volt, letakarva használtuk, én már kicsit gondolkodtam rajta, hogy le kellene cserélni, pedig szerkezetileg tökéletes, egy nagy, stabil, kényelmes darab. Nem mondom, hogy most, a tisztítás után olyan, mint új korában, mert kissé szöszös itt ott a használattól, de gyönyörű tiszta, újra mély fekete, új, második életet kapott, mindez 20e forintért. Ráadásul a kagylófotelt is kitisztíttattuk. Még várnunk kell néhány órát, míg míg minden megszárad, de nagyon várjuk, hogy használhassuk őket.

és most (száradjon mááár)

back on track

Borzalmas hetünk volt, illetve így visszanézve persze megint azt látom, hogy mennyire szerencsés vagyok a családommal meg a kis biztonsági hálómmal, de volt néhány nap, amikor iszonyúan el voltam keseredve és kb szó szerint az életemért küzdöttem. Danit múlt vasárnap elkapta egy fosós vírus, jól megszenvedte szegény, lázas is volt egy napig, aztán már jobban volt, de egy napig semmi nem maradt meg benne. Nagyon szomorú voltam, hogy kimarad az oviból pont ezen a héten, mikor Mikulás váró ünnepség van, dalokat tanulnak, mézeskalács-sütés van a nagyszülőkkel, meg tényleg, ezer aranyosabbnál aranyosabb program, amiket tudtam, hogy élvezne. Nagyon szigorú diétára fogtam, és két nap alatt jól is lett, a többi anyuka is mondta, hogy ez a gyerekeknél két nap, kedd délután be is tudtam vinni az oviba az ünnepségre, amin kicsi Mikulás csomagokat csináltak együtt, majd elsétáltak a faluba és "elveszítették" őket különböző helyeken. Persze mindegyik kis batyura rá volt írva, hogy én egy elveszett Mikulás csomag vagyok, és az a célom, hogy örömet okozzak annak, aki megtalál, utána pedig visszamentek az oviba, ahol már gyönyörűen fel voltak díszítve a kicsi asztalok, és ott kaptak tejszínhabos kakaót meg vajas kalácsot. Esküszöm, hogy ez egy térítésmentes, sima állami óvoda, de a mi csoportunk óvónői nevét aranyba kellene foglalni, csodálatos dolgokat csinálnak a gyerekekkel. Egyébként pont a Mikulás személyesen nem jön hozzájuk (az ablakból látják és énekelnek neki), mert nem akarják erőszakosan rátukmálni a gyerekekre, és ajándékba is csak szaloncukrot meg egy picike manócskát kaptak, hogy ne erről szóljon az ünnep.

Na mindegy, szerdán már ment oviba, akkor már nem voltam jól, és csütörtökre megállapítottam, hogy a fosós vírus engem is megtalált. Semmi nem maradt meg bennem, így erőm sem volt, csak pokoli hányingerem és szörnyű közérzetem. Barni hajnaltól dolgozott, így nem is tudtam Danit elvinni oviba, valahogy adtam neki enni, de nem is tudom, hogy, mert a hűtőt sem bírtam kinyitni, mivel kb egy alma illatától is rosszul lettem. 

Na azt a fél napot nem tudom, hogy éltük túl. Dani persze értette, hogy gáz van, játszott a szobájában, időnként próbált velem beszélgetni meg bevonni, de esélytelen volt, vagy a wc-n ültem, vagy az ágyban reszkettem. Délben átjött Barni anyukája, átvette Danit meg főzött neki, akkor tudtam kicsit aludni, aztán délután megjöttek a szüleim, és akkor egy fél óráig zokogtam, hogy végre lehetek beteg és visszamehetek gyerekbe. Tényleg kétségbeejtő érzés volt, hogy olyan rosszul vagyok, hogy nem bírom ellátni a kisfiamat. 

A következő két napban zombiként tengtem-lengtem, aludtam ha tudtam, homályosan érzékeltem, hogy Anyuék cukin Daniztak meg mindenféléket csináltak itt nálunk, nem nagyon tudtam követni, és rossz érzés is volt, hogy nem tudok szánkózni, hóembert építeni, mézeskalácsot sütni, Bailey'st inni, semmit. Péntekre már éreztem, hogy nem lesz elég a diéta, mert így ennek infúzió meg kórház lesz a vége, de végül Barni szerzett erősebb gyógyszert, és szombatra már jobban voltam. Délre úgy éreztem, akár enni is tudnék valamit, így Barni elvitt ebédelni a Khanba és ettem egy adag batyut meg egy limonádét, ami így X nap háztartási keksz után mennyei volt. Mondjuk erőm továbbra is nulla volt, de mára az is visszatért, este próbáltunk is, ami nagyon jól sikerült. 

Most értem haza, a fiúk már mindketten alszanak, és bennem az pörög egyre, hogy hihetetlen, tényleg nem hiszem el, hogy újra jól vagyok. És tudom, hogy van, akit a halálba idegesítek a so called mérgező pozitivitásommal, de nekem most is az maradt meg a hétből, hogy hálás vagyok, hogy van családom, szüleim, akik ideköltöznek, ha nem vagyok jól, ellátják és szórakoztatják a gyerekem, és nyugodtan kidőlhetek napokra is. És hálás vagyok az egészségünkért. Most egy kicsit megérintett, hogy milyen lehet visszavonhatatlanul betegnek lenni, pokoli közérzettel, hányingerrel élni, meg a gondolattal, hogy nem lesz jobb, vagy épp a családtagod szenvedni látni. Kicsit más perspektívába került a világom az elmúlt napok után. 

saturday

Jó nehéz napunk volt, ezt a részét nincs is kedvem elmesélni, legyen elég, hogy egy három (és fél) éves hangulatingadozásait ép ésszel lekövetni, na az nem könnyű. Vércuki, de közben annyi baromságot csinál, mindent ki akar próbálni, aztán mindent kiborít, összetör, eltép stb, de közben nagy, nyálas, cuppanós puszikat ad és megölel minket és ezerszer elmondja, hogy nagyon szeret, aztán megint semmi nem jó és sír és nyávog. Az ember egyszerre csordul túl szeretettel és akar befeküdni egy ideggondozóba teljesen leszedálva egy teljes hónapra. Ma mindketten itthon voltunk, így legalább tudtuk egymást támogatni lelkileg. Én keltem Danival fél 7-kor, Barnit hagytuk ejtőzni még kicsit, reggeliztünk, sütöttünk sütit, aztán 10-kor meg én léptem le és Barnit hagytam itthon küzdeni. 

Amióta voltam a kopogtató-készítő workshopon, nagyon izgatja a fantáziám a dolog, de nem jutok hozzá alapanyagokhoz, vagy csak nagyon drágán. De kiszúrtam a helyi csoportban, hogy jön a faluba egy workshop, amin nem muszáj csilliárdokért részt venni ahhoz, hogy alapanyagokhoz juss hozzá. Én már nyitásra ott voltam és gyönyörű dolgokat vásároltam, rengeteget. A helyi virágostól és a hobbi boltból is vettem már mindenféle különlegességet, így végre, életemben először készítettem magunknak saját adventi koszorút. Kicsit kísérleti lett a dolog, meg hát kisautót eszembe nem jutna tenni rá, ha nem lenne egy autóőrült gyerekem, de az élet, bárhogy is nézzük, nem habos torta. Nekem azért tetszik. 

Azóta csináltam még egy tök egyszerű kopogtatót a bejárati ajtóra, meg egy adventi koszorút Barni anyukájának, az még nincsen teljesen készen. És még maradt egy csomó alapanyagom, koszorúk, gyertyák, virágok, minden. A tanulság, hogy én ezt nagyon élvezem, viszont túl drága minden ahhoz, hogy csak hobbiból csináljam, és aztán (mondjuk) elajándékozzam, ha már csinálok koszorúkat meg kellene próbálnom eladni néhányat. És  be kell jutnom egy nagybani virágpiacra. 

Ja, és Dani is csinált SK "adventi koszorút":

Délután aludtunk egyet együtt, jaj, az mennyei volt. Aztán itt volt este Andris, Barni legjobb barátja, kicsit bandáztunk, aztán ők elmentek egy drum&bass bulira, amire nekem is volt jegyem, de már a héten tudtam, hogy nincsen kedvem elmenni, hideg van, nyűgös vagyok, fáj a torkom (még kicsit), ráadásul este 11:30-kor van kapunyitás és reggel 4-kor van a fő előadó, akiért tulajdonképpen mennek. Öreg vagyok én már ehhez, hadd pörögjön csak most a kis barátaival, nekem van a hűtőben egy Sauska cuvée 13, meg mindjárt keresek valami jó kis skandináv nyomozós sorozatot. 

lights off

Barni szokta mondani, és ez a lakás tényleg olyan így télen, mintha egy síparadicsomban laknánk valahol Ausztriában. Itt bent meleg van, kényelem és otthonosság, ha pedig kinézek az ablakon, a szemben lévő dombon a havas, jeges fákat látom és a cuki, cukormázzal borított házikókat, az aranyló ablakokat meg a füstölő kéményeket. Nagyon szeretem. 

Tegnap Daniért ketten mentünk el, nyilván autóval, mert zuhogott az ónos eső. Ő utána a nagymamájához szeretett volna menni, Barni meg ráhagyta. Én nagyon nem akartam volna autóba ülni az időjárás miatt, meg mert a csapból is az folyt, hogy tényleg csak az üljön autóba, akinek muszáj, de ki vagyok én ebben a családban, hogy megmondjam, mit csinálunk délután, nem? Leszavaztak, így átgurultunk a 2. kerületbe Barni anyukájához, én közben beugrottam a Deichmannba olyan meleg, vízálló csizmát venni, ami ott maradhat az oviban az udvaron való gengszterkedéshez. A Nagyinál Dani elviselhetetlenül pörgött. Kapott Barni nagynénjétől egy pici, cuki hógömböt, 5 per múlva törte össze. Nem bírom, mikor ilyen, gondolom, nem nagyon aludt az oviban. 6 után értünk haza, már messziről kiszúrtam, hogy az az egész környék tök sötét, nem volt áram, és ez egész este így maradt. Az első reakcióm az volt, hogy baszdmeg, nem tudunk így csinálni semmit, de végül gyújtottunk mécseseket, vacsiztunk fasírtot kiflivel, gyurmáztunk a konyhaasztalnál a gyertyafényben, felmentünk, fogat mostunk, majd mindenki 5 perc alatt kidőlt, Dani már 8-kor, mi 9-kor. A legnyugisabb, leghangulatosabb csütörtök esténk volt evör. Megbeszéltük, hogy tarthatnánk ilyet heti egyszer, legalább spórolunk kicsit, meg valahogy összébb is hozott minket a sötét. 

Nemsokára megyek a kisfiúért, készültem némi adventi dekorral, egy Lindt adventi naptárral, sőt, egy nagy manót is vettem, meg előszedtem a piros ikeás kecskét. Délután sütit sütünk, meg átmegyünk felköszönteni a szülinapos szomszédasszonyunkat.