2024. április 23., kedd
nyűgös, fázik
2024. április 20., szombat
over the rainbow
Voltam valamelyik nap csontkovácsnál. Most egy kicsit összekaptam magam és elintéztem minden halogatott dolgom, voltam fogkő-leszedésen, kicseréltettem egy régi tömésemet és csontkovácshoz is eljutottam végre, ami után mindig olyan érzés, mintha egy nagy súlyt emelnének le a vállamról. Na és az időpontom előtt volt egy kis időm körülnézni az allée-ben és bementem a flying tiger-be, ahol általában ámulok egy kicsit, hogy milyen szép minden, aztán szalvétán meg Dani-kifestőn kívül nem nagyon veszek semmit. Most is találtam neki két matricás könyvet, az egyikben állatokat kell felöltöztetni, a másikban pedig arcot, szemet, szájat stb lehet ragasztani mindenféle kerek dolognak. Ja és persze vettem szalvétákat, ahogy szoktam. Na és nem volt nálam táska, amibe pakolhattam volna, csak egy övtáska a derekamon, és vettem egy textil szatyrot, amit imádok, mert annyira vidám és színes, belül lila, tökéletes méretű és erős, azóta minden reggel ebbe pakolok. Venni fogok ajándékba a kedves kis ismerőseimnek meg anyukámnak is, mert 1500 forint, és azt szeretném, ha másoknak is egy kis jókedvet csempészne az életébe.
2024. április 18., csütörtök
2024. április 17., szerda
friends, that's what we'll be
Dani és a kis barátnője, Lulu elválaszthatatlanok lettek egymástól. Egész nap együtt játszanak az oviban, ovi után jönnek ők is a játszóra, tegnap pedig, mivel esett és nem lehetett játszózni, átjöttek hozzánk. Annyira örülök ennek, és persze az sem utolsó szempont, hogy Lulu anyukája is szuperjó fej. Dumáltunk már máskor is, mert volt, hogy bevittem őt kocsival a városba, mikor úgy alakult, de tegnap a két gyerek bevette magát Dani szobájába, mi meg vagy két órán keresztül fetrengtünk a kanapén és dumáltunk. Vicces amúgy, hogy azonnal megnyíltunk egymásnak és ugrottuk az udvariassági témákat, rögtön rátérve a szaftos témákra, mint válás, a patchwork család nehézségei, a bölcsész karrier mint a legrosszabb döntés, emésztési problémák és társai. Találkoztam amúgy a férjével is az oviban, bemutatkoztam neki, mikor ő jött a kislányért, és ő is nagyon szimpi, sugárzik belőle a nyugalom és a lazaság, ami jó hír, mert Dani nagyon nyomul, hogy Lulu apukája is jöjjön velünk, mikor együtt nyomulunk.
A dadus néni azt mondta, Dani óvodás lett. Így, hogy lett kis pajtása, maradéktalanul jól érzi magát és egész nap boldogan játszik. Ahogy egy ovisnak kell. Én meg vigyorgok mindig, mikor ez eszembe jut.
2024. április 10., szerda
windy
Ma reggel rémesen fáradtan keltem, úgyhogy ma megint megfogadom, hogy korán lefekszem (na persze). Amúgy ma mindenki erre panaszkodik, mindenki ingerlékeny, és még szélvihar is van. Hazaértem az oviból, ma autóval mentünk a nagy szél miatt, és miután leparkoltam a kertben, még üldögéltem a kocsiban 20 percet csendben. Múltkor az ovinál szúrtam ki egy ismerős anyukát, láttam, hogy beadta az oviba a gyereket, és már vagy fél órája visszaült a kocsiba, de még mindig ott ült. Akkor jöttem rá, hogy valószínűleg ez egy anyuka-thing, kicsi nyugodt átjáró a gyerek-zsivaj meg a többi feladat közt. Nekem kb az egyetlen idő/hely, ahol nem érzem, hogy bármit csinálnom kellene. Ti is csináljátok?
2024. április 9., kedd
good day, sunshine
Tegnap este megfogadtam, hogy abban a pillanatban, ahogy Dani elalszik, azonnal fejest ugrom az ágyunkba, felcsapom a szemmaszkom és már alszom is. Ma már 8-kor elaludt, de persze mindenfélét csinálnom kellett még utána, például elpakolni magunk után lent, mert imádok rendre és tisztaságra lemenni reggel. Meg olyan napunk volt, aminek muszáj emléket állítanom: én úgy érzem, hogy ma érkeztünk meg az itteni életünkbe.
Az adta meg a nap alap hangulatát, hogy reggel bicóval mentünk oviba, ahogy szoktunk. Olyan szép idő van már reggelente, meg vittünk egy nagy csokor tulipánt az egyik óvónéninek (24 éves, csak mondom), mert ma minősítették, és tudtuk, hogy ma különleges nap lesz bent. Dani sírt egy kicsit, mikor elváltunk, de tudom, hogy amint eljövök, már minden rendben van. Ma nem aludtak ebéd után, hanem fagyizni mentek, így volt előre megbeszélve. Aztán mikor mentem érte, mesélték, hogy elesett, eléggé lehorzsolta a könyökét, két nagy véres horzsolás van rajta, és nagyon sírt, hogy de ugye elmúlik? ugye elmúlik? Mire kérdezték, hogy de miért, még sosem vérzett semmid? Mire mondta, hogy nem. És tényleg nem. Dani totál biztonsági játékos, egyszerűen nem csinál olyat, amitől komolyabban megsérülhetne. Szóval túl vagyunk az első harci sérülésen, nagyon büszke vagyok rá. De a legdurvább az volt, hogy megérkeztem, kint voltak az udvaron, odaszaladt, elmesélte, hogy mi volt, elbüszkélkedett a könyökével, majd visszarobogott játszani. Eddig mindig az volt, hogy amikor megérkeztem, már indult is hazafelé, most meg játszott tovább. Úgyhogy én dumcsiztam még az óvónővel meg az anyukákkal, és 5-kor az óvónő lökdösött ki minket az ajtón, hogy menjünk már innen. Most először láttam, hogy vannak igazi barijai (egy kislány, Lulu a legnagyobb pajtija), felhőtlenül játszik velük és szuperjól érzi magát, és végre nem egyedül játszik vagy az óvónők szoknyáján ül, velük társalogva. Tudom, van akinek ez alap, Dani viszont most érkezett meg, és velem madarat lehetne fogatni ezért.
Imádok itt lakni. Annyira picike ez a gyönyörű falu és iszonyúan kedvesek az emberek. Csupa virág és bimbó minden, isteni illat van és 25 fok, nem csoda, hogy jókedvűbbek vagyunk mindannyian. Ma, ahogy sétáltunk a cuki felé, hogy vegyünk egy fagyit, tényleg, mindenki ránk mosolygott vagy köszönt, még a kertjeikben tevékenykedő emberek is. Tegnap voltunk könyvtárban is, annyira szeretem, hogy minden van, és minden elérhető max 15 perc sétával. Aztán hazaértünk, Dani lecserélte a futóbicót rendes bringára, amit az unokatesóktól örökölt, és most először lelkesen pedálozott az utcánkba fel és le, én meg persze a nyomában, miközben tartottam a bicóra rögzített seprűnyelet, mert egyedül még nem megy neki, de szerintem pár nap, és tud bicajozni.
Annyira jó nap volt.
2024. április 5., péntek
previously on milonka's life
A húsvétról annyit, hogy annyira megfáztam, hogy hétfőn egyszerűen esélytelen volt bárhova mennem, egész nap ágyban voltam, pedig Barni anyukájánál csodás terülj-terülj asztalkám szokott ilyenkor lenni, délután pedig a barátai tartottak kerti partit. A fiúk végül nélkülem indultak el reggel, nagyon nagy sikerük volt mindenütt, én meg sajnáltam, hogy nem tudtam velük tartani, de egyébként örülök mindig, mikor kettesben tudnak lenni. Én meg annyira szarul voltam, hogy mondtam Barninak, hogy legszívesebben bevennék egy altatót, és csak akkor ébrednék fel, amikor már meggyógyultam. De aludni sem nagyon tudtam, mert nem kaptam az orromon levegőt.
Nagyon jól sikerült a fotózás, izgi helyszíneket találtunk és jó volt a hangulat, én vittem egy üveg Bailey's-t, hogy egy kicsit lazuljak, és azt iszogattam. Szerintem ez nem egy könnyű műfaj, X ember megáll és néz a kamerába... Légy természetes! Meg hát izgultam, hogy hogyan sikerülnek a fotók, jól fogunk-e kinézni rajtuk - lettek azért jók köztük, meg sok béna is.
Kedden már kicsit jobban voltam, mára meg már tök jól, de azért nyűgös voltam a héten, esténként meg minden esti mesénél elment a hangom. Amúgy a zenekar dolgait intéztem, elképesztően bonyolult ez az egész sztori, a jogok, hogy hogyan kerül fel egy új dal a spotifyra, stb, hogyan számlázunk, a héten kb főállásban csináltam az egészet, rengeteg emailt írtam, telefonáltam, formáztam a dalt és a fotókat, kerestem B megoldást, rohangáltam a srácok után aláírásokért, adatokért. Ma reggel az Artisjusnál kezdtem, szuperjó fejek voltak, és amikor kijöttem tőlük, akkor éreztem, hogy bár még mindig nincsen vége, de ennyi, elengedem, az ügy már a maga útját járja, nem tudom tovább sürgetni.
Ma két barátnőm jön hozzám korai vacsira délután, úgyhogy elmentem bevásárolni, feltöltöttem a hűtőt, és pihenek, míg itt nem lesznek. A héten sokat pörögtem és keveset aludtam, nagyon fáradtnak érzem magam. Dani a nagyiknál van Vácon, tegnap vittem le, már kettőt szokott ott aludni, nem egyet, mert rájött, hogy egy nap alatt nincs elég ideje kinyaralni és kijátszani magát. Imád ott lenni, és ez annyira jó érzés.
Olyan szép idő van, csupa napsütés a lakás, szerintem ez egy nagyon szép nap lesz.