boundaries

Pokolian rosszul aludtam az előző napokban, pedig épp olvastam, hogy nem is az számít, hogy mennyit alszol, vagyis mennyi időt töltesz az ágyban, hanem hogy ha keveset is alszol, annak jó legyen a minősége. hát azt szerintem hagyjuk is. Dani felver az éjszaka közepén, és utána beindul a szorongás és egyszerűen nem bírok visszaaludni, és inkább a telefonomon olvasgatok, hogy elnyomjam a gondolataimat. Mondjuk most tényleg volt egy konkrét dolog, amit halogattam és nagyon a körmömre égett, de egyszerűen nem találtam rá pár üres, nyugodt órát, hogy elintézzem (zenekaros ügy volt). De ma végre megmondtam a családnak, hogy ezt nem halogathatom tovább, pár órán keresztül légyszi nézzenek levegőnek, leültem, és bár kellett párszor szünetet tartanom, mert időnként szükség volt rám, de végül az imént sikerült mindent befejeznem, nagyon jó érzés. Hihetetlen, hogy eddig halogattam, egy igazi idióta vagyok. Remélem, ma éjjel már úgy alszom, mint a tej.

Tegnap felfújtuk a pofánkat és kipakoltuk Dani gardróbját. Ő olyan szerencsés, hogy van egy kis walk-in gardróbja a szobájához, ami rengeteg dolgot elnyel és így nincs is szüksége szekrényekre. Cserébe viszont mindent oda szoktunk bebaszni, és jól van az úgy jelleggel elég komoly káosz alakult ki. Tegnap viszont mindent átnéztünk, a játékait, a ruháit, és kíméletlenül kiszelektáltunk mindent, ami már kicsi volt, nem szerette, nem játszott vele stb - szerintem a dolgok fele eltűnt, végül pedig csodás rendben raktuk vissza a maradék cuccokat. Én ezt imádom csinálni, akkora jutalomnak élem meg a szellős rendet. Barni is nagy pakolászó, és Dani is egyre rendszeretőbb.

Nyáron voltunk a barátaink nyaralójában fűzfőn, és ott olyan tip-top rend volt, hogy csorgott a nyálam. A mi nyaralónk olyan, hogy mindenki úgy van vele, hogy ha otthon valamire már nincs szükség, legyen az kicsorbult szélű pohár, rozsdás kenyérpirító, lyukas pulcsi vagy dülöngélő szekrényke, akkor az jó lesz a Balatonra. Ezért az egész (amúgy tök picike) nyaraló egy raktár, a haszontalan tárgyak gyűjtőhelye - kivéve a mi szobánk, mert ott ezt nem hagyom. Bezzeg ez a fűzfői ház! Na és nagyon inspirálónak találtam, el is határoztam, bár itthon mi azért vigyázunk a rendre, de ha Dani elmegy suliba, végigmegyek a fiókokon, szelektálni fogok és mindenhol patikát pattintok. Viszlát, kényelmetlen bugyik, lyukas harisnyák, tinikorom nyakláncai, valamire-még-jó-lesz kacatok!

Dani pedig készen áll a sulira, mindent megvettünk, bevittük, amit kellett, van tornacipője, benti cipője, fehér pólói tornaórára, minden, ami kell. A korai lefekvéssel nem állunk túl jól, mától pedig fél 7-kor kelünk - még jó, hogy a mai csak próbanap volt, mert elaludtunk, Barni ébresztett minket 7-kor. Be kell hogy valljam, én nagyon várom a szeptembert. Rég nem volt ilyen rossz a mentális egészségem, mint az utóbbi hetekben, teljesen elfogytam, volt, hogy sírva fakadtam, mikor odaértünk a vendégségbe és be kellett volna menni, egyszerűen úgy éreztem, hogy megőrülök, ha be kell mennem és beszélgetnem meg jópofiznom. Ott is hagytam a srácokat, csak az este végére mentem vissza értük, utána pedig két napig feküdtem az ágyban és sorozatot néztem (The Pitt - imádom), ágyba hozattam a kaját és a kávét és nem voltam hajlandó semmit csinálni. Egyébként ettől a passzív pihenéstől meglepően gyorsan jobban lettem, de azóta is érzem, hogy az idegrendszeremet kikészítette a nyár, és az, hogy csak zuhanyzáskor és alvás közben lehettem egyedül. Kiolvastam amúgy három könyvet is, de csak ilyen lopott fél óráim voltak rá napközben, meg este, miután Dani elaludt. 

Na, úgyhogy most gyakorlom a határaim meghúzását, és bevallom, nagyon jól esik. 

Na ez most nagyon keszekusza lett, de a fejem is az most, bocsi.