Sütöttem brownie-t. Brownie helyett csokis piskóta lett belőle, nem tudom, mit csináltam rosszul. Mondjuk nem jöttem zavarba, csináltam hozzá eperöntetet, meg csorgattunk rá juharszirupot, hogy ne legyen uncsi, de majd utána kell járnom, mi a különbség a brownie, meg a csokis piskóta közt.
Mi nem valentin-napozunk egyébként, pedig minden okunk meglenne rá, de én nem értem ezt az ünnepet, gondolom, támogassuk a virág- és
ajándékboltokat (mert ezt ők találták ki, nem?). Bár pont vettem (magamnak) egy
csokor tulipánt, ami sokkal sikeresebb, mint a múltkori rózsaszín halom,
aminek vázába tétel után egy órával már minden feje szomorúan lógott.
Aztán némileg magához térítettem, de hát miért kell nekem drágán vett
virágokat újraéleszteni?
Egyébként tegnap, nem emiatt, de kapott tőlem Barni egy
doboz marlenkagolyót, amiért mindketten élünk-halunk, ő pedig hozott
nekem egy malacpókert. Ti sem vagytok képben, ugye? Ez egy játék, van
benne két kicsi gumimalac, amiket el kell dobni, és attól függően, hogy
talpra, hátra, oldalra vagy orra érkeznek, illetve ezek kombinációi,
kapsz pontot, amit írunk, és hatalmas malacharcokba lehet bonyolódni.
Szombaton meg elmegyünk kirándulni, amit úgy tervezünk, hogy beülünk az autóba és megyünk amerre kedvünk van, érintve kilátókat, vízpartokat, éttermeket és egyéb szép helyeket.
notice körmök |
őket a lidl előtt láttam tegnap, ahogy egymásra vigyáztak vércukin |
ezért a dzsekiért meg ölni tudnék |
Van egy nagyon bevált brownie-receptem, amivel nem lehet mellélőni, ha kéred, szívesen leírom. Nekem amúgy az a különbség, hogy ebben nincs liszt, a piskótában pedig van.
VálaszTörlésÉn kkérhetem...? :)
TörlésPersze! Alaprecept, cifrázható: "10 dkg porcukrot, 25 dkg vajat és 25 dkg étcsokit gőz felett összeolvasztok. Majd 6 tojás sárgáját egyenként belekeverem. Leveszem a tűzről. 6 tojás fehérjét habbá verem, és óvatosan belekeverem a csokis masszába. Esetleg lehet belerakni reszelt narancshéjat, de nélküle is finom. 180 fokon 20 percig kell sütni. Még úgy fog kinézni, mintha nem sült volna meg, nem baj, vedd ki! Hűlés közben összeesik."
Törléshat ez a malacpoker csucs! :D :D :D
VálaszTörlésÉn a Juc-féle browniet sütöm már vagy 10 (úristen!) éve. Ezt: http://www.mindmegette.hu/meleg-csokis-brownie.recept
VálaszTörlésAmúgy konyhatechnikailag szerintem az a különbség, hogy a brownieban sokkal-sokkal több a cukor, nem vered fel a tojás fehérjét, viszont teszel bele sok vajat.
Esetleg mèg a sütèsi idő...nagyon minimum idő,hogy szinte nyers maradjon a közepe.Szerintem ez benne ami nehèz.Èn sem szoktam eltalàlni sajnos.
VálaszTörlésVegán. Elronthatatlan. Mennyei.
VálaszTörlésÉs talán pont azért, mert vegán, abszolút nem zavar, hogy csak szottyosra kell sütni.
A máz nélkül szoktuk, mezei étolajjal, nádcukorral (esetleg felesben eritrittel). Dió nélkül is működik - azzal persze még finomabb 😊
https://steinerkristofreceptjei.blog.hu/2012/01/25/brownie_24
Én meg ezt szoktam (nem oreoval), de ez brutál csokis. Vaníliafagyival isteni
VálaszTörléshttps://www.lorrainepascale.com/oreo-brownies/
Bocsánat, hogy a névtelenségből egy ilyen lényegretörő kérdéssel indítok, de azt lehet tudni, hogy honnan sikerült malacpókert szerezni? Évek óta keresek, de valahogy elkerültük egymást eddig, pedig gyerekkoromban rengeteget játszottunk vele.
VálaszTörlésBocsánat, hogy én válaszolok. Itt nézz szét: https://www.arukereso.hu/tarsasjatek-c3805/piatnik/malacpoker-p63702711/
TörlésMüllerből van!
TörlésHa nincs kedvetek kocsiba ülni a Kolosyrol a 65A végállomásától ott az erdő. Bátrabbak a következő villamos megállóból kékturazhatnak. A Veli bej nagyon jó, Thuroczy Szabolcs is oda jár :)
VálaszTörlésA Malacpoker gyerekkorom jateka :) es nalunk is imadja mindenki
VálaszTörlés