My head high, my mouth shut

Ma hosszú nap volt a suliban, értekezlet, fogadóóra, és tudom, hogy ilyenkor nagyon vár, így utána fogtam a kutyát, és elmentünk sétálni. Eredetileg egy kisebb kört akartunk tenni a városban (macaron-beszerzőset, mert megérdemlem), de aztán megnéztük a Dunapartot, és végül egy 2 órás, terápiás, naplemente-bámulós, kavicsdobálós, elmélkedős séta lett belőle. Közben zenét hallgattam, és meglepett, hogy milyen nyugodt vagyok. 

Végül, úgy tűnik, nem estem vissza, nem lesznek már állandó, nagy zokogások, kiesett napok, ébren töltött éjszakák. Éjjel némi rásegítéssel kialudtam magam, és bár reggel még tompa volt a fejem, de a tegnapi nappal és a sok sírással, úgy tűnik, lecsengett a sokk. Persze, kicsit szomorú vagyok, szótlanabb, mint szoktam, és többet jár a fejem az élet nagy dolgain, miérteken, a jövőmön, mint szokott. 

Mindenütt kinyíltak az orgonafák, és az egész város orgona-, Duna- és tavaszillatú, és olyan meleg van, mintha napokon belül megérkezne a nyár. Nagyon lent van a víz, és borzasztóan széles a kavicsos part, úgyhogy hosszan lehet sétálni a víz mentén, olyan helyeken is, ahol magasabb vízállás mellett fel kell jönni a bicikliútra. Szóval végigsétáltunk, a kutya fürdött, én elmélkedtem, és hallgattam a szívemhez szóló zeném, majd leültem a napsütéstől meleg kavicsokra, hónom alatt a bújásfüggő kutyám, és néztem, ahogy lemegy a nap. És jó volt ott egyedül. És igen, azt hiszem, tényleg minden rendben lesz.

Na tessék

Ennyi helye van a mi középiskolánkban egy tanárnak, jobbra, balra és szembe is tőlem 1-1 kolléga, úgy 30 centire. És csodálkoznak, hogy szünetben az első dolgom a fejemre rakni a fülhallgatót. Ezt nevezem én open office-nak. 

Warwick Avenue

Nagy nehezen megvoltak az óráim, a szemeim folyamatosan tele könnyel, nagyon nehéz volt tartanom magam. Gondoltam, valahogy kibírom este 6-ig állva, de aztán rájöttem, hogy nem érdemes rákot kapnom 6000 Ft-ért, úgyhogy lemondtam a délutáni tanítványaimat, hazajöttem, és jól kisírtam magam. 

Anyu is azt mondja, hogy túl kell rajta esni, és kész. De sajnos megint úgy érzem magam, mint annak idején, mikor elmentem a pszichiáterhez, beültem, és csak sírtam, csak sírtam, és ő mondta, hogy hát mondjak már valamit, mert így nem tud segíteni. Most is, az email óta, ha csak eszembe jut, vagy anyunak mondani akarok valamit róla, sírok, szóval nem látom magam, amint elmegyek egy ügyvédhez, és előadom a dolgot. Tudom, hogy ez természetes, az lenne furcsa, ha nem fájna, még ha tudtam is, hogy előbb-utóbb bekövetkezik, de nem véletlenül nem adtam még be a válókeresetet én. Ez a gyászfolyamat része, és napokon belül könnyebb lesz (remélem), de most olyan, mintha 6 hónapot visszaestem volna, értelemszerűen sok minden eszembe jutott, amire sosem akarok már emlékezni. Azért nagyon köszönöm a biztatást és a kedves szavakat, nagyon-nagyon sokat számítanak. Ha kicsit jobban leszek, majd keresek ügyvédet, hogy képviseljen.

It's on

Anyukám a múltkor azt mondta, hogy azt álmodta, hogy elválasztottak minket. Én ma éjjel nagyon durvát álmodtam, sírósat, szakítósat, borzalmasat, és utána már aludni sem tudtam. És ma megjött az email, hogy elindult a válás. Én nem tudom, más hogy éli ezt meg, az én gyomrom helyén egy tégla van, a torkomban gombóc, és mennék haza sírni a takaró alá. Ugye lehet úgy, hogy ne kelljen vele találkoznom? Légyszi, küldjetek pozitív energiákat.

A nap végére

Ma is megvolt az edzés, mert 4,7 és 11 évesekkel fogócskát játszani, az nem sámli. Meg olyan is volt, hogy a legnagyobb tesitanárkodott, és kellett futnunk köröket térdemeléssel, meg sarokemeléssel, meg rákjárásban, meg ilyenek. Vicces volt. 

Az ebéd elképesztően finom volt, a szüleim szerint főzhetnék mindig én, mert nagyon bejön nekik a főztöm, pedig mindig izgulok, hogy nem találják elég laktatónak, vagy nem ízlik nekik valami, de még sosem panaszkodtak, sőt. Mondjuk én nagyon élvezem a konyhában való kreatívkodást, szóval nem bánnám én sem, de sajnos időügyileg nem működik a dolog, csak így hétvégén, meg 1-2 nap még, mikor van időm (meg kedvem) este főzni. 

És ilyen a teríték, végül annyira örülök, hogy tavaly megleptem magam ezekkel a tányérokkal. Most is vannak a Butlersben olyan gyönyörűek, hogy csorgott a nyálam, de most hirtelen sajnos nincsen szükségem újabb készletre. Esetleg evőeszközökre, mert ezek a pöttyösek nem igazán stimmelnek, bár én annyira imádom az eklektikus dolgokat, hogy nekem működnek együtt. Mondjuk a Butlersben egyébként is mindig mindent meg akarok venni.

És akkor most azonnal alszom, holnap halálos napom lesz, mondjuk várhatóan stresszmentes, de nagyon hosszú. Jó éjt!

People making choices

Ilyen nagyon régen nem történt, de ma aludtam fél 10-ig, nagyon kellett. És bár vasárnap mindig nagy a kísértés, hogy délig pizsiben maradjak, gyorsan felöltöztem, tornacipőt húztam, beengedtem és megsimogattam a bundás fejecskéket, betoltam egy kiló zöldalmát a gyümölcscentrifugába, sütöttem tojást, mellépakoltam egy nagy adag uborkát és paradicsomot, beraktam egy rózsaszín kapszulát a kávéfőzőmbe, és megreggeliztem. Most pedig nekiállok őrületes tempóban takarítani, mert nagyon nagy a baj, a szociális életem mellett, ugye, igencsak háttérbe szorult a cukker kis lakásom. És az ebéd is az én reszortom lesz ma, gyümölcsleves lesz, meg zöldfűszeres csirkemell, salátával, párolt sárgarépával meg spárgával.

Szavazni ebéd után fogok elmenni, de annyira rosszkedvű vagyok emiatt, mert úgy érzem, hogy nincsen választási lehetőségem, mert hiába van olyan párt, akik a legközelebb állnak ahhoz, ahogy én ma itthon politikai hozzáállást elképzelek, mert zöldek, és józan gondolkodásúak, és lehetek idealista, és meg is adnám nekik az esélyt, de akkor persze nagy eséllyel elveszik a szavazatom. Vagy szavazhatok a kormánypárt ellen, Gyurcsányra és a pajtijaira, akik jól összefogtak, de rájuk kurvára nincsen kedvem, és valljuk be, az nagy valószínűséggel csöbörből lenne vödörbe. Tippelem, hogy jó sokan vagyunk hasonló dilemmában, az én családomban például mindenki, a bátyámék, a szüleim, nagyon szomorú beszélgetéseket bonyolítottunk le a témában.

Amúgy meg ha én valaki ellen szavaznék, az a jobbik lenne. Őszintén rettegek, hogy komoly támogatást fognak kapni. 

Ah, oui, c'était magnifique

Azt hiszem, a legjobb úton haladok, hogy teljesen elfelejtsek franciául. Pedig mennyi időm meg energiám van benne, atyaég. Az élet olyan igazságtalan.

De most nem ez a lényeg, hanem hogy mint már a múltkor kifejtettem, én nem csinálom ezt a napi aktuális boldogságos izét, de mégis szeretném elmesélni, hogy ma a bátyáméknál kifeküdtem a kertbe a sárga napozóágyba a napra, beburkolóztam egy takaróba, és aludtam egy órát, utána pedig együtt uzsonnáztam a kölkökkel a teraszon, és kaptam mazsolás kalácsot vajjal, meg forró kakaót. It was pure heaven.

Budapesti éjszaka

Megkértem a barátnőm, hogy a pasijával vetesse meg a jegyeket a szombati bulira, mert rettegtem, hogy elfogynak, én meg nagyon szerettem volna ott lenni. Erre tegnap délelőtt felhív, hogy ott áll a srác a jegypénztárnál, és nem szombaton lesz a buli, hanem pénteken, tehát aznap este. Ööö. Ennyire vagyok szétszórt, borzalmas. 

Úgyhogy átalakult a hétvégi program, és bár így nem tudtam rápihenni a mulatozásra, ahogy terveztem, és jó fáradt voltam, meg a barátnőm is (ő kétgyerekes anyuka), azért kemény munka árán sikerült olyan mennyiségű Sauska rozéfröccsöt* elfogyasztanunk, hogy vigyorogva táncoltuk végig a Toscát, ami elképesztően jó volt. 

Összefutottunk egy csomó ismerős arccal, és olyan hajmeresztő történeteket hallottunk, hogy hihetetlen, 22 éves pasiba beleszerető, majd a férjet emiatt kirúgó ("sosem szerettelek"), 35 éves, kétgyerkőcös anyuka, és társai. Én csak nézek, mi van ezzel a világgal. 

Imádom a budapesti éjszakát, teljesen otthon érzem magam benne, mindig magával ragad, de most egy darabig vidéki nyugi, pihi, sok sport, kevés ember, sok kutyacica, gyerekek és egészséges életmód. A mai nap már ezeknek a szellemében telik, és olyan jó, hogy még csak szombat van.

*Annyira jó, hogy nem az van, mint néhány éve, hogy csak folyóbort lehetett inni a bulihelyeken, amit ajánlatos volt elkerülni, hacsak nem akart másnap meghalni az ember, és emiatt sosem tudtam, mit igyak. Most konkrétan bárhol ihatom a kedvenc boraimat (Sauska, Nyakas) sok hideg szódával, másnap meg sehol. 

funa-mamimumemo

Balance

Erről sosem írtam itt, mert van persze sok minden, amit nem kötök az orrotokra, meg az az időszak nem az volt, amit szívesen megosztottam bárkivel, a hozzám közelállókon kívül, persze. De mikor elkezdődtek a bajok nyáron, elkezdett hullani a hajam. Nagyon komolyan, ijesztően, óriási mennyiség, csomókban, mindenütt ott volt a hajam, a fürdőszoba földjén, a zuhanyfülke lefolyójában, a párnámon, mindenütt, rémálom volt. Sírni tudtam volna, borzalmas volt. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, a hajamnak úgy a fele kihullott. Durván hangzik, nem? Van egy pajzsmirigy autoimmun betegségem is, aminek lehet mellékhatása, de főleg az elképesztő sokkra, a gyászra és a szomorúságra gyanakodtam. Most pedig már biztos vagyok benne, hogy ez volt az ok. 

Ugyanis most, ha megmosom a hajam, és a fürdőszobában az ablakon át rásüt a fejemre a nap, látszik, ahogy a fejem búbján kunkorodik az ezer új, növekvő szőke hajszál, a múltkor a fodrász meg is jegyezte, hogy milyen vicces. És igen, már most sokkal dúsabb a hajam, nő, szép, csillog, és csinálja amit mondok neki. Olyan hálás vagyok a szervezetemnek, hogy helyrerázódott, és őszintén, jó érzés volt légiesen könnyednek és vékonynak lenni, de egyáltalán nem bánom azt a néhány kilót, ami visszacsúszott rám. Mert azt jelenti, hogy újra jól vagyok.

Tosca

Hát akkor boldog pénteket mindenkinek!

Még 2 lyukasórám van, aztán még egy óra a legproblémásabb osztályommal, aztán pedig fél 1-kor már mehetek is haza. Már betömtem egy szendvicset, almát, répát és epret, meg egy csomó csokidarabos kekszet a kollégákkal, iszom a zöld teám, a Sony fülhallgatóm a fejemen, szól a Tosca a fülemben, úgyhogy minden nagyon chill. Nagyon szép idő van, de nem süt a nap, pedig már beizzítottam a napszemüvegemet is tegnap, no nem baj, azért kiegyezek ezzel a 20 fok körüli hőmérséklettel így is, és még az egészségem is remek. Persze ilyenkor mindig túltervezem magam, akarok futni, kutyát sétáltatni, bicajozni, napsütéses teraszokon üldögélni, vacsizni, a barátaimmal találkozni, takarítani (jó azt nem akarok, de kellene), filmet nézni, és itt még csak a péntek esténél tartunk. 

De a legjobb mindig a szombat, azt úgy szeretem, reggeli és kávé a teraszon, piac meg meggyes-rácsos a kutyával a városban, töltekezés napsütéssel, bringa Nagymarosra, majd napozás a kertben, a nyíló fehér orgonák alatt. Este pedig találka és fröccsök a legkedvesebb barátnőmmel, és akkor élőben hallhatom azt a legendás, de nagyon ritkán látható formációt, ami most a fülemben szól, és feketére táncolhatom a fehér tornacipőmet. 

Not so good

Nagyon rossz a kedvem, és lelkiismeret-furdalásom is van. Persze nem csak emiatt, más is van. De tudjátok, napközben sokat agyaltam ezen, és egy ilyen induló ismerkedésnél teljesen alapnak kellene lennie, hogy van rá esély, hogy esetleg nem működik, hogy az egyik fél nem erre vágyik, és szerintem a másiknak gond nélkül el kellene ezt fogadnia. könyörgöm, mindössze háromszor találkoztunk, nem járunk együtt. Inkább ilyenkor, mint hetek, hónapok múltán, nem? Persze tudom, az érzések nem így működnek. És közben az is eszembe jutott, hogy volt szó róla, hogy simán bele lehet menni egy olyan kapcsolatba, ami barátság extrákkal alapon működik, nekem most például lehet, hogy kifejezetten jót tenne a lelkemnek, meg a gyógyulófélben lévő szívemnek. De ne mondjátok nekem, hogy ott egy idő után nem sérül valaki.

Beszéltünk, szegény annyira a szívére vette, mert hogy (szerinte) csak az az egy alkalom volt, amikor nem álltak jól a csillagok, és amúgy ő érzi, hogy ez jól működne, és találkozzunk még, mondjam meg, hogy mi nem jó, tudunk változtatni. És mikor ellenálltam, akkor meg azt találta ki, hogy akkor mint barátok találkozgassunk, én nem is értem, ezt hogy gondolja. Egyébként meg nagyokat hallgatott a telefonba, sóhajtozott, és elképesztően kínos volt. Éljen az email. 

Na jól van most már, lépjünk túl. Főleg én.

So long

Nagy dilemmám volt, hogy a "szakításhoz" találkozzak-e még vele, de egyszerűen mintha a fogamat húznák, annyira nincsen hozzá kedvem, meg hát minek még egy szörnyű találka? Kedden beszéltünk telefonon, ő kis cuki lelkesen elmesélt egy csomó minden számomra teljesen érdektelen dolgot, kérdezgetett, én pedig hümmögtem, nagyon kínos volt. Már nem akarom tovább húzni az időt, hiszen tudom, hogy ez nem fog köztünk menni, de rákattintani a küldés gombra, nem épp volt jó érzés. Remélem nem válaszol. 

Próbálok belegondolni, hogy hogy lenne jó fordított esetben, én mit várnék el, és hát azt hiszem, leginkább egyenességet. You're not the one. Have a happy life*. 



*Nem ezt írtam.

Happy, happy indeed

Elfelejtettem megköszönni Marcipánnak ezt a 2-hét-boldogságos játékot, ha van kedvetek, játsszatok ti is. Az a lényege, hogy minden napban kell találni valami boldogságosat, és azt egy rövid szösszenetben megfogalmazni, Gyömbérke, Bögre, Gabesz, Zsofff, meg aki még magára ismer, nektek terápiaként is nagyon ajánlanám:). Én úgy döntöttem, nem fogom megcsinálni, mivel én ezt játszom magamtól úgyis, anélkül hogy tudatosan tenném, hát nem?

Summer in Paris

Ma az a nap van, amikor nem bírtam megvárni, hogy zuhanyozzak és felöltözzek, hanem az volt az első, hogy kiültem a konyhába a nyulakkal, pizsamában meg a meleg, csíkos köntösömben, magam elé vettem egy nagy adag müzlit, apróra vágott banánt, epret, almát, öntöttem rá rizs-mandulatejet meg joghurtot, szórtam rá mogyorót, és megreggeliztem. Most pedig az lenne az ideális, ha visszabújhatnék az ágyba még úgy 2 órára, de nem lehet. Vagy még az is ideális lenne, ha most Párizsban laknék, és indulhatnék bámulni az embereket a kávém meg a pain au chocolat-m mellől a Montmartre-on. Sajnos ilyen opció sincs jelenleg.

Mindenesetre nektek jó reggelt! ♥