Vasárnap két design vásásrra is elmentünk családilag, esett az eső, így tökéletes fedett, kimozdulós programnak bizonyultak. A 11. kerületben a Hengermalom utcában van egy nagyon menő, lecsupaszított ipari épület, amiben mindenféle rendezvényeket tartanak újabban. Na ott volt egy vintage/remarket vásár, és vicces volt megnézegetni a leharcolt 70-es évekbeli cuccokat, bútorokat, lámpákat, ruhákat stb, úgy tűnik, van ezekre kereslet. Dani is kikönyörgött egy leharcolt kisautót háromezerért (!), de én nem vágyom rá, hogy a cuccok, amik gyerekkoromban a nagynénémnél díszítették a lakást, most újra körülvegyenek.
Átgurultunk a Makers' Marketre a Fény utcai piacra, az viszont az én paradicsomom (mármint the perfect place to be). Barni meg Dani tettek egy kört Mammut játékboltjában, én meg addig tudtam tenni egy nagy kört egyedül. Egy csomó ismerőst találtam az eladók és a vásárlók közt egyaránt, annyira imádom azt a vibe-ot, olyan kedves, kreatív és menő ott mindenki. Van a NOS tulaja, Évi (@éviköt), és nála van most egy olyan gyönyörű kötött pulcsi, hogy beszél hozzám, teljesen én vagyok. Bárkinek mondtam a pulcsit, mindenki tudta, hogy melyikről van szó. Évi nyomult, hogy próbáljam fel, és mikor már rajtam volt, odamentem az arcokhoz (a fiúk is befutottak, Barninak is jó sok ismerőse volt) megmutogatni, közben forogtak utánam a lányok, hogy úristen, azt a pulcsit nézd!! Szóval nagyon szép és egyedi, persze nem vettem meg, mert nagyon drága (és meg is értem, mert csodás fonalból van és el tudom képzelni, hány munkaóra van benne). Úgyhogy most reklámozom nektek is, hátha beleszerettek:
 |
| a barátnőm közben bújik a tükör mögött, nem vállalta az arcát :D |
El vagyok kicsit keseredve, hogy megint egy hét kiesett az életemből a betegség miatt, vasárnap nem fogunk tudni próbálni, mert még totál rekedt vagyok, már mesét sem olvasok Daninak esténként, mert elmegy tőle a hangom (köszönet a hangoskönyvekért). Tegnap azon gondolkodtam egyébként, hogy ha felvettek volna tanítani a gimibe, ahova szerettem volna menni, akkor most mi lenne? Az új meló, a vadiúj osztályok mellett 3 nap munka után egy hét táppénz? Biztosan örült volna neki mindenki.
Közben igyekszem promózni a zenekart, még tiktokon is, amire nagyon rá kellett beszélnem magam, mondjuk gyanítom, hogy a mi célközönségünk nem ott van, de mit veszíthetek? Oda csak videókat lehet feltölteni (meg mindenhol az a preferált formátum már, pff, tudom, boomer vagyok). Mivel igyekszem kicsit személyesebb kontentet is feltenni, körülnéztem Barni fotói között, mert ő többször csinál videót. Basszus meg kellett állapítanom, hogy szinte kizárólag csak akkor fotóz/videóz engem, ha a gyerek van a karomban/mellettem áll/összebújunk stb, mert milyen aranyosak vagyUNK.
Tudom, hogy Barni szeret engem, sokszor elmondja, hogy Daninak van a legjobb anyukája. Tudom, hogy fontos vagyok neki, hogy nőként is értékel, hiszen gyakran mondja, hogy szép vagyok, különleges vagyok. És mégis furcsa érzés, amikor végignézek a rólam készült fotókon: mintha engem önmagamban nem lenne érdemes megörökíteni, mintha csak az anyaszerepben látná a pillanatot, ami elég különleges ahhoz, hogy megállítsa az időt. Ez furcsa kettősség: tudom, hogy szeret és fontos vagyok neki, mégis hiányzik, hogy csak rám mint nőre gyakrabban figyeljen, és ne mindig csak anyaként lásson. Szoktam egyébként mondani neki, hogy nézd, most ide állok, fotózz le, és akkor lefotóz, de leggyakrabban Danival szokott.
Amúgy is mélyrepülésben vagyok most ebben a témában, hogy ha egy nő (én) egy családban mint anya, mint feleség, mint háttérország és kiszolgálószemélyzet funkcionál, akkor ő kicsoda valójában? Az eredeti személyisége ilyenkor hol van, és vajon előkerül majd újra? Hol szól ez az egész történet rólam? És értitek: én még nem is panaszkodhatnék, nekem van időm magamra, takarítónőm, edzőterem-bérletem, önmegvalósító-hobbim. És csak egy gyerekem van.
Egzisztenciális válság-perceinket hallottátok. Nyilván ha meggyógyulok, beindulnak az óráim, megint tudok sportolni járni, próbálni és jobban érzem magam a bőrömben, akkor majd újra kisüt a nap és szebbnek látom a világot.
Mondanám, hogy meggyógyultunk, de egyáltalán nem. Ráadásul megfertőztük Barni anyukáját is, az én szüleimet szerencsére nem, mondjuk ők sosem betegek. Én már nagyon unom, ráadásul a torkom is tropa még mindig, remélem, hétvégére meggyógyulok igazán.
Barninak ma van a születésnapja, érthető módon nem szerveztünk mára semmit és nem is hívtunk át senkit. A házassági évfordulónk (a 4.) tegnap volt, erre este 7 körül jöttem rá két tüsszögőroham közt. A hónap végén, a koncertünk után ki akarunk menni Bécsbe pár napra hármasban, majd ott megünneplünk mindent. Barnit kicsit már felköszöntöttük tegnap este, vettem egy kemény fedeles noteszt, Dani a borítójára rajzolt egy autót és ki is színezte, nagyon jó lett, azért kapta mert az új munkához új jegyzetfüzet dukál. Szokott még ilyen nagyon apró LEGO-alkatrészekből kis mikroautókat összerakni, először youtube videók alapján csinálta, de mostanra már önállóan meg is tervezi és összerakja őket - na és egy olyat is kapott Barni. Annyira jó volt tervezgetni kettesben Danival, titkolózva készülni, nagyon élvezte ő is, én is. Ma este is megünnepeljük Barnit, vettem neki egy pulcsit, szerzek egy kicsi tortát és társasozunk, Dani imádja a Ki nevet a végént, és nagyon vicces játszani vele.
Ja és ha ezt nem ismeritek, akkor nagyon ajánlom: Hitster (mi a magyar verziót vettük meg). Össze kell kapcsolni a Spotify-jal, beolvasni kártyákat a telefonnal, a Spoti lejátssza a zenéket a 60-as évektől napjainkig mindenféle magyar és külföldi zenéket vegyesen, és attól függően, hogy ki lövi be legjobban az évszámot, tudja az előadót és/vagy a címet lehet pontot kapni. Nagyon szórakoztató, sokat játszottuk a Balcsin, imádtuk. És nagyon, nagyon sok zene van benne, sosincs vége. Többen jó játszani, mert általában mindenki más korszakkal, stílussal van képben.
Rossz szokásom, hogy mindig azt hiszem, hogy majd emlékezni fogok a dolgokra, ezért nem írom fel őket - természetesen minden kb azonnal törlődik a memóriámból. Így pl. elfelejtem a jó kis témákat is, amiket itt akarok kifejteni.
Na de most tudom, hogy a hétről és a hétvégéről szerettem volna megemlékezni. Az első három nap csodás volt, kicsit visszakaptuk a normál életünket, amiről nyáron el is felejtettem, hogy milyen. Elintéztem rengeteg halogatott dolgot, dolgoztam, edzettem háromszor, közben rendeltünk magunknak ebédet a helyi kifőzdéből, amit nagyon szeretünk, hogy még főznöm se kelljen. Kedd este próbálni is voltam, ami nekem a legtartalmasabb énidő, igazi kikapcsolódás. Mindez csütörtök reggelig tartott, amikor Dani nagyon taknyosan ébredt, és bár nem volt lázas, jól be voltak dagadva a szemei, szóval látszott, hogy nincs jól. Nem engedtem oviba, és mivel Barni dolgozott, végigcsináltam vele a napot, főleg rajzoltunk - színeztünk, és aludtunk is délután.
Pénteken jobban volt, így lementünk Vácra Anyuékhoz, mert ott legalább levegőn vagyunk egész nap, meg kicsit eloszlik Dani köztünk. Anyukám főzött nekünk paradicsomlevest, ami az én kedvencem, meg mákos tésztát, ami meg Danié. Délután kicsit találkoztam egy nagyon kedves barátnőmmel is, akinek 1 éves a kisfia, és épp azzal küzdenek, hogy vajon az oltástól, a fogzástól vagy a növekedési ugrástól nem alszanak éjjel? Szóval kicsit hálát adtam az éjszakáinkért. Jót dumáltunk, sétáltunk meg ettünk sütiket a Lujzában.
Péntek este Barni a Tilos maratonon volt a barátaival egy szülinapot ünnepelni, mi meg Danival már este 9-kor aludtunk. Szombat reggel viszont én is betegen ébredtem, ami a rémálmom így 3 héttel a koncertünk előtt, de inkább most, mint akkor. A srácok cukik voltak és hagytak pihenni, csak egy kis sütőtök levest csináltam ebédre spenót főzelékkel és a reggelről maradt bundás kenyérrel. Mára jobban lettem, viszont Barni dőlt ki, Daninak már semmi baja, remélem mindenkin ezzel a lendülettel megy át, hogy 3 nap és kutya bajod (nekem ez ugye holnap lesz).
Délután elmentünk Danival kicsit csavarogni a faluba az elektromos autójával, egy tűzpiros, cabrio audival, amit még tavaly vettem itt a faluban egy nagymamától használtan, és szerintem jövőre ki is növi, úgyhogy most még gyorsan használjuk sokat. Eredetileg irtóztam a gondolatától hogy ilyenje legyen, mert milyen felvágós már, de látom, hogy óriási feeling neki és imádja, hogy megbámulja mindenki, szóval nyomulunk a faluban, én bicózom mögötte. Voltunk játszón, hazafelé vettünk sütit, itthon még vacsiztunk, fél8-kor mindenki ágyban volt.
És akkor most egy újabb hét, csak most már légyszi ne legyen beteg senki.
Dani reggel jókedvűen elment óvodába, visszakapjuk az életünket. Jó érzés volt készülni hétvégén, átnézni a ruháit, névmatricát vasalni azokba a ruhákba, amikben még nem volt, átbeszélni, mi lesz. Az utolsó héten már a kiégés összes tünetét produkáltam, tényleg nagyon odatettük magunkat, hogy jól érezze magát és ne unatkozzon egy kicsit se, de mi szerintem eléggé elvesztünk közben. Én nem emlékszem, mikor voltam utoljára egyedül, akár csak egy pár órát is, már amikor nem mondjuk próbára mentem, és kettesben is alig voltunk. Barni elkezdett kicsit dolgozni, még csak itthonról, de szerintem ez is felüdülés neki. Meg hát csend van itthon, nem kell rajzolni, legózni stb. Hihetetlen.
Én ma reggel 63 kg lettem (mint valami szülinap), a terhességemen kívül sosem voltam még ennyi. Szép lassan kúsznak fel rám a kilók teljesen normál életmód és evés mellett, pedig még kocogni meg bringázni is eljárok néha. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez az életkorral járó hormonális súlygyarapodás, és persze hiába csinálok bármit, ha nagyon odafigyelek, max stagnál a súlyom. A héten visszamegyek az edzőterembe, hogy legalább plötyi ne legyek, de közben nem látom reálisnak, hogy eljussak heti 3x-4x (mert kb 0 a lelkesedésem), pedig tudom, hogy úgy lenne értelme. Tök jó lenne úszni, biciklizni, jógázni, de közben leginkább aludni lenne kedvem.
Azt is kudarcként élem meg, hogy nem lett sulis állásom, pedig annyira úgy éreztem, hogy itt az idő visszamenni. Szeretem a kis magántanítványaimat is, de nagyon kellene a rendszer, hogy bemehessek emberek közé, meg persze a pénz is sokkal bizonytalanabb így, a nyár pl. katasztrófa volt, pedig még még a nyaralásokon is tanítottam, ha volt rá igény. De legalább tudok majd foglalkozni ezzel is most. Nagyon van kedvem az őszhöz, jó érzés, hogy itt van.
my kind of freedom
Tegnap meg akkora fail-t villantottam a konyhában, nem is emlékszem több ilyen kudarcra, általában kifejezetten jól szokott elsülni minden, amit főzök. Nagy mellénnyel álltam neki túrógombócot csinálni (a Street Kitchen receptje alapján amúgy), mert nem először készítettem, és emlékeztem, hogy ez sima ujjgyakorlat. Kicsit gyanús is volt, hogy milyen kevés dara van benne, de úgy reklámozták, hogy így habkönnyű lesz. Már ott elbasztam, hogy a nyers gombócokat nekiálltam főzés előtt belegöndörgetni a pirított zsemlemorzsába. Már a felével készen voltam, mikor rájöttem, mekkora idióta vagyok, és előadtam egy kisebb idegösszeroppanást Barninak, szegény, nem is értette, mi van, próbált jótanácsokkal ellátni, ami olaj volt a tűzre, mert ő egy rántottát sem tud megsütni. Ekkor még nem tudtam, hogy tökmindegy lesz a túl korai prézlizés, mert az összes gombóc szétesik a vízben úgyis teljesen. Ekkor már olyan idegállapotban voltam, hogy azon gondolkodtam, hogy melyik szanatóriumba tudnék bevonulni pár napra hétre, ahol remélhetőleg jól leszedálnak majd egy időre - azt hiszem, némileg túlreagáltam ezt a kis konyhai malőrt, bocsánatot is kértem miatta Barnitól, mikor kicsit megnyugodtam, meg bevettem egy adag magnéziumot. Szerencsére nem csak a lúzer túrógombócom volt az ebéd, előző nap főztem sűrű gulyást sok zöldséggel kuktában (a titkos konyhai fegyverem, minden szuper lesz benne, lehet, hogy a túrógombócot is abban kellett volna), és az tökéletes lett. A legviccesebb amúgy, hogy végül iszonyú finom lett a túrógombócmassza is, és tényleg habkönnyű volt, csak nem volt gombóc formája - végül rászórtuk a prézlit és jóízűen megettük porcukros tejföllel (Dani birslekvárral, mert ő nem hisz a tejfölben-tejszínben). Pont ott ebédelt nálunk Barni anyukája is, szerencsére az epizódomnak nem volt tanúja, az ebéd meg nagyon ízlett neki.
Nem készültek képek, szóval mindent el kell hinnetek nekem.
Megkezdtük a nyár utolsó hetét, hétfőn már ovi. Eljöttünk Danival Anyuékhoz két napra, itt is alszunk. Még megvan a régi lakásom, anyuék használták egy darabig míg felújították a lakásukat, de aztán visszaköltöztek, ez meg itt áll üresen, Apu használja műhelynek, meg cuccokat tárolnak benne. Nagyon fura itt lenni, itt aludni a régi lakásomban, ahol egyáltalán nem érzem magam már otthon, a régi ágyamban aludni (ráadásul elfelejtettem pizsit és fogkrémet hozni magamnak). Mennyi emlék, mennyi sztori, és milyen messze van mind! Nem is baj:).
Délután csavarogtam kicsit a városban, hál'istennek itt is van még egy bringám, jó volt tekeregni. Szomorú volt látni, mennyire le van pattanva a város, meg az emberek is, dülöngélő arcok, kéregetők, kb ilyen Blaha Lujza tér hangulat. Pedig hogy szerettem itt lakni, a világ legjobb helyének láttam, és az is volt szerintem. A Duna-part mondjuk még mindig egy csoda és hiányzik is nagyon. Holnap el akarom vinni magam bruncholni kicsit a Lujzába, bicózni megyünk Danival, talán átjön a tesóm is. Jó itt lenni most nagyon, a szüleim nagyon szoktak hiányozni, jólesik egy kis minőségi időt velük tölteni, nem csak beugrani pár órára.
 |
| a főtér meg az ujjam |
 |
| megunhatatlan |
 |
| a kávéhoz adnak egy minifagyit, imádom |
 |
| Dani a szüleimmel a parton |
Voltunk egy hetet a Balatonon. Idén többször is nagyon eltaláltuk, hogy a legnagyobb hőség idején voltunk ott. Barni öccséék is voltak az egy éves cukival, meg Barni Anyukája. Így együtt lenni jó is volt, meg szokásos módon nehéz is, mert még mindig az van, hogy mindenki tök más élethelyzetben van, mindenki más stílusban él és nyaral, más a napi ritmusa, máskor alszik, pihen, más a rendigénye, máskor és mást enne, máskor menne ki a strandra, és mindezek ellenére valami miatt nem bírjuk (én mondjuk pont el bírnám) engedni, hogy mindent együtt kell csinálni. Voltak egészen komoly konfliktusok is, de erre azt kell mondanom, hogy végre vannak konfliktusok, és nem csak mindenki magában puffog. Utána jobb is lett a hangulat szerintem, hogy kimondásra kerültek dolgok. Én ilyen forradalmár módon amúgy igyekszem kiállni a sorból, és pl csinálok magamnak meg Daninak reggelit meg kávét, amikor felébredünk, és nem várom meg, hogy mindenki felkeljen-zuhanyozzon és együtt terülj-terülj-asztalkámozzunk, főztem többször is, azt, amit én akartam és nem engedtem Barni anyukájának, hogy ő főzze meg, vagy segítsen, amit iszonyúan nehezen viselt. De mindegy, az én mentális egészségem szempontjából fontos volt, hogy kijelöljem a határaimat. Mindenesetre nem megy át az üzenet, hogy szerintem mindenki boldogabb lenne, ha egymás mellett nyaralnánk, és nem együtt.
Amúgy nagyon jó volt, jártam futni, Dani jött velem bicón, sokat pancsoltunk meg SUP-oztunk. Felmondta a szolgálatot a lila, hálós-aljú gumimatracom, életem értelme, de volt eltéve egy ilyen fotel-szerű, ami szintén szuper, csak nem nagyon jutottam hozzá, mert az 5 éves pont azzal kívánt játszani feszt.
Meg majdnem volt egy napok egyedül, Barni átvitte Danit Sóstóra, hogy egy haverjával együtt strandoljanak ott, de egy óra múlva telefonált, hogy Dani összehányta a büfét és jönnek haza. Arcom.
Tegnap kettesben voltunk, ezer éve nem volt ilyen, úgyhogy randinapot tartottunk. Tudtuk, hogy a francia producer-dj, Jean Tonique játszik a Pontoon-on, lesz fellépése a Szigeten, és ez egy ilyen bemelegítő esemény volt este 8-tól. Én egyszerűen immmádommm őt, minden számát, nagyon könnyed, fülbemászó nu discot játszik, mindenképp ott akartam lenni. Előtte beültünk a Giuliába a Moszkván, nagyon hangulatos a kerthelyiségük, meg akartam mutatni Barninak. Kb 7 fajta főételük van, ebből 5 tejszínes, abban a világban, ahol mindenki laktózérzékeny, miééért. Végül az egyetlen paradicsomos ételt kértem, gnocchit, ami sűrű paradicsomos szószban úszott és volt még benne aszalt paradicsom meg egy kis gomba. Egyáltalán nem ízlett, még jó, hogy előtte ettünk előételt, így nem maradtam éhes. Barni viszont élete legjobb carbonaráját ette (nekem is azt kellett volna), kicsit citromos volt rajta a szósz, tényleg nagyon finom volt. Meg az aperol spritz is.
Utána 5-ös buszra szálltunk, majd átsétáltunk az alagúton és a hídon a Pontoon-hoz. 8-kor elindult a zene (nagyon jó volt egyébként), de nem Jean Tonique kezdett, majd 9-kor megint egy másik dj-t láttunk a pultba állni, ekkor megnéztem az esemény oldalát, és kb ekkor írták ki, hogy a külföldi fellépő csak 23:00-kor kezd. Én olyankor már aludni szoktam, így kicsit elkeseredtem, de végül megvártuk, és fél1-ig bírtuk is. Egyébként látszott, hogy alig volt, aki miatta érkezett, a legtöbben random külföldi turisták voltak. Összefutottunk vele egyébként a pultnál még a fellépése előtt, egy szimpi fiatal pasi, oda is mentem és elmondtam neki, mennyire imádom a zenéjét, meg megkérdeztem, csinálhatunk-e közös fotót. Barninál volt a telóm, egy csomó ideig tartott, míg megcsinálta, mert gondolom kioldotta stb, én közben álltam a pasi mellett, hogy úristen, miafasz tart ennyi ideig? Majd megköszöntem, elbúcsúztam, nézem a fotókat, a srác elbűvölően mosolyog mellettem, az én kigúvadt szemeim viszont pontosan azt tükrözik, amit gondoltam. :D Na mindegy, majd egy következő életben jobban sikerül.
A zene és a buli viszont nagyon jó volt, iszonyú jót táncoltunk. Eredetileg akartunk barátokat hívni, de végül így volt tökéletes, kettesben, nagyon ránk fért már. Olyan is volt, hogy táncoltunk-bohóckodtunk a tömeg közepén, és egy bebaszcsizott csaj kérdezi Barnitól, miközben rám bök, hogy IS THAT YOUR WOMAN? mondja Barni, hogy aha. SHE'S BEAUTIFUL! :D Majd elfordult, hogy smároljon tovább a saját pasijával.
Hát ilyen volt az esténk, régen nevettünk ennyit, és megint megerősített minket, hogy kellenek ilyen kicsapongások, élmények kettesben, hogy ne felejtsük el, hogy nem csak gazdasági szövetség és anyu-apu vagyunk, hanem ugyanaz a szerelmespár, aki kezdetben voltunk.
És most, hogy egy hét után újra itthon vagyunk, illetve Dani Vácon, Barni a Balatonon az Anyukájával, kimostam két adag ruhát (milyen messze még a vége...), rendet raktam és megnéztem az And Just Like That legújabb részét... Hol is tartottam?
