mom unleashed

Dolly minden bloggert meginvitált, hogy novemberben minden nap írjunk egy kicsit, valamit, bármit, és most ünnepélyesen megfogadom és megígérem, hogy én is felülök a blogvemberre. NYILVÁN belesülök majd, de hátha nem, ki tudja? Az élet egy nagy, nagy rejtély. Csatlakozzatok ti is!

Mint látjátok, már melegítek is rá, természetesen azért sikerül épp a laptop előtt ülni és blogolni, mert Dani Vácon van Anyuéknál, Barni az unokatesójával meg az öccsével fiús estét tart Leányfalun, én meg itthon vagyok, végre kicsit egyedül. Voltam ma Vácon, visszajöttem Budapestre, zenéltem kicsit a gitárosunkkal, utána csavarogtam, hazaértem, negyed óra alatt eltüntettem a káoszt, felbontottam a vörös Sauskát, ami már egy ideje vár rám, csináltam az ÉN fogamra való vacsit, bekapcsoltam a While We're Young című vígjátékot (nagyon kedves, de utána kell keresnem valami izgi nyomozósat is) és... Kicsit igyekszem nem megfelelni senkinek, még magamnak sem. Főleg nem magamnak.

Autóval voltam a városban elintézni az elintéznivalókat. Ha egyedül nyomulok, mindig izgulok, hogy találok-e parkolóhelyet, különösen Újlipótvárosban, de igazából mindig azonnal találok, ahogy most is. A Westendbe kellett mennem, és kicsit olyan érzésem volt, hogy mindenki pattanásig feszült, a Nespressoban kicsit aggódtam, hogy összeverekedik az eladó srác az egyik vásárlóval, de más helyeken is káosz volt. Esett az eső, és már sötétedett, mikor beültem az autóba és hazaindultam, arra tippeltem, hogy este 6 körül lehet, de csak fél négy volt - fú, de messze van még a tavasz. Régen, emlékszem, ha egyedül kellett a belvárosban autóznom, stresszeltem a vezetésen, de mióta itt lakunk, annyit vezetek, hogy már nem érzem kihívásnak, bekapcsolom a fenékmelegítőt, benyomom a zenéimet (Jean Tonique❤️) vagy valami igazán nekem való podcastet és egyszerűen élvezem az utat, az ezer színben pompázó tájat, a kis utcák őszi hangulatát, ahogy a hegyen gurulok át.

❤️

Nagyon sokat gondolok mostanában Bezzeg Adrira, visszaolvasgattam a blogját is. Aztán gondoltam egyet és írtam a tesójáéknak, hogy megkérdezzem, végül hogy alakult a gyerekek sorsa. Tudom, hogy sokan követtétek Adrit, és Titeket is érdekel, mi lett velük, így megosztom itt, mert szerintem ezek jó hírek:  

"A gyerekek az apjukkal vannak, már több, mint egy éve. A szüneteket többnyire a nagyszülőkkel töltik, nyáron majdnem végig velük voltak. Az apjuk szépen gondjukat viseli, azt gondolom megtesz mindent, ami tőle telik, a családja is segít nekik sokat. Jól vannak a gyerekek, az első évük nehéz volt, de mostanra megtalálták a helyüket, lettek barátaik és veszik az akadályokat a francia suliban."

❤️

hétvége as such

Pénteken zenéltünk megint, úgy tűnik, beálltunk a péntek esti fix próbákra, nagyon jó ez így. Hihetetlen, hogy újra zenélünk, néhány hónapja még álmodni sem mertem volna erről. Egyébként nagyon sokat álmodom a zenekarral, koncertekkel, és szinte kivétel nélkül azt, hogy rákészülés és próbák nélkül kell kiállnom koncertezni, és én nem tudom a szövegeket - fogalmam sincs, miért pont ezt. 

Olyan próbatermekbe járunk, amiket órára lehet bérelni, nagyon változó, hogy melyik milyen, a jók nyilván sokkal drágábbak, próbáljuk belőni a megfelelő ár/érték arányt. A mostani Zuglóban volt egy gyártelepen, teljes Dahmer hangulat próbababákkal, kibelezett játékmacival meg mindenféle kísérteties tárgyakkal, doh szaggal. Közben kontakthibás a mikrofon vezetéke, néha szól, néha nem, szétesik a dobszerkó, a gitárerősítő meg úgy szól, hogy bár inkább ne szólna sehogyse. Úgyhogy a jövő héten már másutt próbálunk. 

Dani egész héten Vácra akart menni Anyuékhoz, így szombat reggel reggel elvittem őt és ott is aludt. Barni meg fázva nagyon, így legalább tudott pihenni, délután aludtunk kicsit (Dani mostanában reggel 5.20-kor kel, és hát így én is), este meg Kata szülinapjára voltam hivatalos. Nagyon durva, hogy már 35 éves, 19 volt, mikor megismerkedtünk, írt még (talán) az iwiwen, hogy csinált fotókat egy koncertünkön, és odaadná őket DVD-n, ez volt az első találkozásunk. Sokat változott azóta a világ, de nagyon jó barátok lettünk és bár ő nem itthon él, ez azóta is töretlen. Rengeteg közös élményünk van és sok fotót készített rólam, főleg a koncerteken, de mindkét esküvőmön is. Szombat este a Café Zsivágóban voltunk, jó volt látni a közös kis barikat, iszogatni meg röhögni velük, aztán éjfél körül éreztem, hogy nekem már itt nem terem több babér, villamosra ültem és hazajöttem. 

Másnap délelőtt kicsit összekaptuk a lakást meg főztem egy nagyon zöldséges ragulevest meg szűzérméket édesburgonyával meg párolt zöldborsóval, aztán Barni anyukájától kaptunk még rizses húst és krumplis tésztát is, úgyhogy a héten nem kell főznöm, annyira király. Ebéd után beugrottunk a Rossmannba Glamour-olcsón megvenni egy karton vaníliás mandulatejet (annyira szeretem, már nem is kísérletezem mással), majd elmentünk Daniért. Anyuéknál egy nagyon maszatos, de annál boldogabb kisfiú fogadott minket. Neki ott lenni szerintem maga a paradicsom a kerttel, a rengeteg kisautóval, a Nagyi főztjével, a Nagypapával való bicajozással meg szereléssel, az unokatesókkal, a bátyámmal. Olyan szinten feltöltődik és lefárad náluk, amit mi itthon Barnival ketten sem tudunk neki megadni. Hazaértünk, és már el is kezdte kérdezgetni, hogy mikor mehet újra Vácra, és hányat kell még addig aludni. 

polenta és gombák

Követek egy svéd csajt, aki még a volt férjem munkatársa volt Svájcban. Azért kezdtem követni még nagyon régen (2010ish), mert kiderült, hogy ő is blogger, illetve hogy ő blogger, mert akkor én még nem blogoltam. Találkoztunk is, közel laktak hozzánk és meglátogattam nem sokkal azután, hogy kislánya született. Később elvált a svájci férjétől és visszaköltözött Svédországba, írt egy vegán szakácskönyvet (svédül), most meg valami nagy cégnél dolgozik, sokat utazik, sportol, és az edzője lett a pasija. Már nem blogol, illetve de, csak ilyen foodie vonalon, és nem túl aktív. Na de a lényeg, hogy annyira szeretem, mikor kajákat posztol, nagyon egyszerű de iszonyú guszta dolgokat szoktak enni, közben nyilván vegán. Na és valamelyik nap felrakott egy fotót az ebédjéről: friss, forró, gőzölgő polenta volt és erdei gombák voltak a tetejére halmozva. Én csak csiperke gombához jutottam hozzá, de azt megpároltam hagymán, kicsi paradicsomszószt tettem hozzá, só, és kész. Na meg a polenta, ami ugye kukoricakása, én vízzel, kicsi vajjal és tejjel csinálom, összefőzöm és kész, kb mint a tejbegríz. Ha nagyon ráérek, beteszem kicsi hőálló edénykékbe és meg is pirítom kicsit. Egy hét alatt ma ettem harmadszor, isteni. Ha esetleg 10 perces, szuperegyszerű téli ebédre vágynátok. 

the soundtrack of my life

Nem tudom, meséltem-e, hogy a zenekarba basszusgitárost kerestünk, nem volt egyszerű menet. Nem akartunk mindenáron akárkit, szerintem fontos, hogy emberileg, meg kisugárzásra is passzoljon a zenekarba. Megnéztünk egy csomó embert, és már egészen el voltam keseredve, hogy megint beigazolódik a sztereotípiám, hogy a legtöbb zenész öntelt, nagyszájú, megbízhatatlan léhűtő életművész - én randizni sem voltam hajlandó velük, mikor párt kerestem. De tényleg, ennyi kiöregedett, dohányzó, kicsit alkoholista arcot, aki elméletileg szexinek gondolja, hogy legyen egy zeneileg kész, koncertképes zenekara, de közben meg 2 hónap alatt 3 számot képes megtanulni, és az utolsó pillanatban lemondja a próbákat... Én amúgy általában az első találkozásnál megmondtam, hogy ez lesz, még jó hogy párhuzamosan néztük az embereket, nem kellett mindenkire hónapokat várni. Na de végre - úgy tűnik - megtaláltuk a hozzánk való basszusgitárost. Egy lányt! ❤️ Én mindig nehezményeztem, hogy túl sok a férfi-energia a zenekarban, és szerettem, amikor volt női vendégzenészünk (egy volt, de ő sokszor). Ez a lány most nagyon jó fejnek tűnik, alázattal van a zene iránt, lelkes és szorgalmas. Úgyhogy mostantól, úgy tűnik, felgyorsulhatnak a dolgok.

nem akarooook

Csütörtökön ment Dani újra oviba, az oké volt, de aztán péntek reggel úgy nyitotta ki a szemét, hogy sírt, könyörgött, hogy ne vigyem oviba, és tegnap reggel is ugyanez volt a műsor. Borzasztóan megvisel, annyira szeretném, ha jól érezné magát, de konkrétan közli, hogy ő nem fog játszani és nem fogja jól érezni magát. Nem értem, tényleg. Közben a fotókon, amiket kapunk, látom, hogy jókedvűen csinálja a dolgokat, amiket kell, ezer program meg kreatív tennivaló van, kirándulnak, neki a kaja is bejön, nagyon cukik az óvónők, meg a gyerekek is, még az én nevemet is meg szokták kérdezni, meg magyaráznak nekem mindenfélét. Dani minket valahogy mégis lelki terrorban tart ezzel, pénteken bőgtem is, mikor kijöttem az oviból. 

Szerintem amúgy borzasztóan szorong, mint ahogy én is szorongtam gyerekként, elsős koromban minden reggel fájt a hasam, egész komoly vizsgálatokat csináltak, hogy kiderítsék, miért, és aztán arra jutottak, hogy valószínűleg egyszerűen szorongok a suli miatt. Pedig eskü, semmi gond nem volt az iskolámmal, jó tanuló voltam és minden rendben volt, de mégis. 

Na de megérte egy napig írni ezt a bejegyzést, mert ma jókevűen ébredt, és még nem sírt. Iszonyúan remélem, hogy nem is fog, és csak ez egy hét betegség-itthonlét vetette vissza a hangulatát. Azt mondjuk ma is meg kellett beszélnünk, hogy pontosan mikor és milyen körülmények közt megyek érte, de jókedvűnek tűnik, nem olyannak, mintha a csirkelefejező-gyárba kéne dolgozni mennie. 

zagyvaság

Barni sokat dolgozik, és kérte, hogy semmiképp ne hétvégén menjen Dani Anyuékhoz Vácra, hogy tudjon időt tölteni vele ő is, hiszen hétközben alig látja. Viszont mivel a héten alig volt oviban, én eléggé kipurcantam hétvégére, aztán szombatra, vasárnapra jó sok programunk is lett, esténként kb elájultunk mindannyian. Végül vasárnap este feljött Apukám a Nyugatiba, átadtuk neki Danit, hogy most kettőt ott aludjon náluk, zombi üzemmódban hazaautóztunk, bedőltünk az ágyba kb 10-kor és aludtunk reggelig. Mindketten teljesen le vagyunk merülve, én ébredés óta csak bambulok, pedig annyi mindent elterveztem. Legszívesebben elutaznék valahova tíz három napra egyedül, aludnék, jókat ennék, múzeumba járnék és várost néznék, hogy egy kicsit tökéletesen azt csinálhassam, amihez csak kedvem van. De már az is jó lesz, mikor újra oviba megy Dani. 

Mostanában sokszor voltam bent a belvárosban, voltunk az MDF piacon is a Komjádi uszodánál, ahol régen laktunk, és megbeszéltük, hogy mennyire szerettünk ott lakni mindketten. Mondtam Barninak, hogy imádom Nagykovácsit, de néha eszembe jut, hogy sokkal több minden történne velem, több inger érne és könnyebben elindulnék mindenfélét csinálni, ha bent laknánk a városban. 

Aztán vasárnap, mikor kivittük a Nyugatiba Danit, korán értünk oda, Apu vonata még nem ért be, és felsétáltunk még a Westend tetejére kicsit körülnézni, hogy valamivel elüssük az időt. Ahogy mentünk fel hárman a kinti lépcsőn, egy nagy csapat fiatal fiú jött lefelé velünk szemben, 20 év körüliek, és a legelső srác egy pillangókést csattogtatott. Nem mondom, hogy nem szorult össze a gyomrom. Később még láttuk őket, ahogy álltunk ki a parkolóból, épp a leparkolt bérlős rollereket borogatták fel és verekedést imitáltak. Tudom, hogy ezek kis suhancok, és nem vagyok egy félős típus, de sokan voltak, és rászóltam Barnira, hogy ne nézze őket.A múltkor egyébként egyedül voltam, és leszálltam a villamosról, miután felszállt egy komolyabb család, a pasiknál üveg piák, mind hulla részegek, és mindenkibe belekötöttek, kisgyerekes családok menekültek onnan, ahol ők megálltak. Nagyon szeretem Budapestet, de annyira nem bánom mégsem, hogy itt nálunk ilyen nyugi van, jó a városban lenni, de jó hazajönni is, megkönnyebbülés-érzés. Emlékszem, Vácon is ugyanezt éreztem, mikor egy Budapesten töltött fél nap után leszálltam otthon a vonatról. 

Az is eszembe jutott ma, hogy tudjátok, mondják, hogy hülyeség az, mikor az ember mindig vár valamit, és úgy van vele, hogy ha majd az megtörténik, akkor lesz jó, addig meg valahogy ki kell bírni, menni kell, csinálni a dolgokat. Majd ha a gyerek oviba megy, majd ha hétvége lesz, majd ha lesz lakás, majd ha őszi szünet lesz, ha lediplomáztam, ha új melóm lesz, ha lefogytam stb. Ez hülyeség, mert mindig van valami, ami után majd jó lesz, de addig nem. Akár élvezheti az életet az ember a jelenben is, ahelyett, hogy mindig várna valamire, hogy majd akkor. Én is hajlamos vagyok erre, de szerintem én azért a jelen élvezetében is elég jó vagyok. Ami engem zavar, hogy mindig megpróbálom megvizsgálni, hogy most jó időszakunk van, vagy nehéz időszakunk van. Jók a napok, vagy nehezek a napok. Barni sokat dolgozik-e, én fáradt vagyok-e, könnyű-e épp Danival stb. Pedig ez is hülyeség, ezt miért csinálom? Hiszen óráról órára változik, van, hogy tök jó a reggel, aztán valami nyűglődés van, sír, mikor elviszem oviba, de boldog, mikor érte megyek, Barni sokat dolgozik, de aztán tud ránk időt szakítani és csinálunk valami szuperjót, vagy tök jó napunk van, de rosszul alszom éjjel és a következő nap megy a levesbe. És ez tök normális, ilyen az élet, nem akarom sehogy kategorizálni. 

De a legeslegfontosabb, hogy csináltam túrótortát, ami még sosem, és csodálatos lett. A keksz-réteg ötletét az aljára a sajttortákból loptam, mert a recept nem írta. 

az én sk kopogtatóm

Imádom az ajtókra akasztható koszorúkat, kopogtatókat, csomó virágost követek, akik ilyesmiben (is) utaznak (Bloomio, Flowerpower stb). Gondolhatjátok, hogy nekem a kopogtatókból is a színesek tetszenek, de ritkán látok olyat, ami igazán az én világom. Szombaton végül elmentem egy koszorúkészítő workshopra, amit a Flowerpower rendezett (ők egy álomszép virágbolt-kávézó a Kiss János altábornagy utcában), és elkészítettem a sajátomat, végre olyat, ami teljesen az én világom: zöld alapon (lehetett őszies, száraz alappal is dolgozni) színes, festett száraz virágok.

 

Nagyon tetszik a végeredmény, gyönyörű lett vele a bejárati ajtónk. De a legfontosabb, hogy iszonyúan élveztem a készítés folyamatát, igazi kikapcsolós, zen flow élmény volt. Most, hogy már tudom, hogy készül, szeretnék venni néhány alapot meg virágokat, és itthon csinálni majd még néhány különbözőt, kísérletezni - már van egy csomó ötletem a különböző kopogtatókra. Alig várom!

sweet chai

Nagyon sok teát iszom mostanában, ezt a kettőt imádom! Én Müllerben szoktam venni, de a hozzánk közeli gyógyszertárban is van. Szeretem, hogy filteres, mert ezeket a családban csak én iszom, és így könnyebb csak egy nagy bögrényit főzni magamnak. 

soul food

Egyébként jól elvagyunk, meseszép ez az idő, csavargunk sokat. Én most teljesen elvesztettem a motivációmat a főzésre, fogalmam sincs, miket szoktunk enni, kb az jut eszembe, hogy borsófőzelék, rakott krumpli, lasagne, ...??? Odáig vagyok, hogy Dani ebédel az oviban, még az uzsiját is betömi hazafelé, Barni is jókat eszik a városban a kollégáival, arra szoktam figyelni, hogy friss kifli, felvágott meg gyümölcs, túró rudi legyen itthon estére, és kész. 

Én tök jól elvagyok 3 perc alatt összedobható salikon, halkonzerven, szendvicsen zöldséggel, minimál, egyszerű dolgokon. Még Koppenhágában mesélte egy kolléganőm, hogy náluk az ebéd az egy funkcionális étkezés, az a célja, hogy valamit egyél, és azzal az energiával tudjál menni tovább. Tökre nem fontos nekik, hogy különösebben finom legyen, így nem is szentelnek neki túl sok figyelmet, esznek egy szendvicset, mellé zöldségeket, egy almát és kész. Én is pont ilyen korszakomat élem, tök mindegy, mit eszem, semmi kedvem magamnak főzni, élvezem, hogy nem kell különösebben vásárolnom, ötletelnem, meg én egészségesebben eszem így, mintha főznék. Amúgy is két naponta járok most edzeni, így most ösztönösebben odafigyelek, hogy ne egyek össze-vissza mindent, és időnként még egy fehérjeturmix is segít, hogy meglegyen valamelyik étkezés. Hétvégén főzök valamit, már ha itthon vagyunk. Majd ősszel, ha jön a bekuckózós időszak, megint megjön a kedvem főzni, ismerem magam. 

Így most kicsit fáj, hogy megint itthon vagyunk és folyamatosan etetnem kell a kisbabát, de ő azért nem egy bonyolult lélek ilyen szempontból, szerencsére tényleg bármit megeszik. 

Ovi is, meg nem is

Amikor az első alkalommal aludt ott Dani az oviban, már jóval az alvásidő kezdete után kaptam egy üzenetet az egy óvónőtől, hogy milyen pózban alszik el? Írtam, hogy befordul oldalra, és úgy. Rögtön írtam Barninak, hogy szerintem ez nem jó jel, küzdenek vele, de aztán 5 perc múlva jött a fotó a kisfiúról, amin édesdeden aludt. Azóta is ügyesen alszik minden ebéd után, nekem pedig ez, hogy 8-tól 3-ig, tehát 7 órán keresztül stabilan ott van, jó helyen, ezer szuper programmal, nyolc fotóból ötön rajta van, mert aktívan részt vesz mindenben, finomakat eszik (his words) és alszik délután - nem tudom elmondani, hogy ez nekem milyen jó és felszabadító érzés. 

Találtam itt Nagykovácsiban könyvelőt, kitaláltam, hogy milyen céget nyitok, kiscsoportos újrakezdő tanfolyamokat fogok meghirdetni fix időpontokra, mert többektől hallotam, hogy arra igény lenne, meg ami még beesik... Aztán kedden délután belázasodott Dani, a doki kiírta jövő keddig, úgyhogy megint parkolópályán vagyunk. Tudtam, hogy ez lesz, mindenki mondta, de annyira keveset volt eddig beteg, úgy reménykedtem, hogy majd ő lesz a kivétel. Ráadásul ma Mihály napi vásár van az oviban, tegnap tésztát készítettek (ők gyúrták, meg tésztakészítő-gépen vágták a szélesmetéltet), zakuszkát, hogy mindkettőből portéka legyen, és úgy el vagyok keseredve, hogy mennyi mindenből kimarad. 

Hát így.

hétvége, hééétvége

Ma van a második házassági évfordulónk, Barninak pedig holnap lesz a születésnapja. Úgy volt, hogy elutazunk a hónap végén egy hétvégére, ez lesz az ajándékunk egymásnak, de elkezdett megint dolgozni, nem lesz olyan hétvége, mikor ennyire távol tud majd lenni, úgyhogy rögtönöznöm kellett valami mást. Fáj a válla, nyaka egy ideje, így foglaltam magunknak egy páros masszázst szombat délutánra. Én nem szeretem a thai masszázst, vagy mondjuk úgy, nem volt még igazán jóban részem, jobban bejön a svéd masszázs, meg a csontkovácsols, mikor megmasszíroznak, szétgyúrnak és még ki is ropogtatnak. Na de most egy szuperügyes nénihez kerültem. Iszonyúan fájt az elején, kb mint a trigger-pont masszázs, szerintem olyasmit csinált amúgy, aztán egy idő után már éreztem, ahogy megkönnyebbülök. A végén pedig ki is ropogtatta a nyakam, akkor már sírni tudtam volna a gyönyörűségtől, nagyon jólesett. Az egyetlen fura dolog az az volt, hogy a néni megmasszírozta a melleimet is. Egyszer Violet mesélte nagyon viccesen, hogy a pasi nagyon kedélyes sztorizgatás közben megmasszírozta a melleit is, ő meg annyira meglepődött, hogy végül nem is reagált semmit. Most én is így voltam vele, nem konkrétan a melleimen volt a hangsúly, hanem a mellkasomon, de könyörgöm, miért? És én miért nem szóltam, hogy bocsi, thai néni, ez kissé kívül esik a komfortzónámon? Na mindegy, amúgy mennék máskor is, de gondolom, ezzel kezdeni kellene valamit. 

Még azt találtam ki, hogy találtam a környéken még két jónevű sportmasszőrt, és mindkettőhöz befizetem egy-egy alkalomra, hogy ha valamelyik bejön neki, akkor tudjon hozzá járni rendszeresen. 

Tegnap este végül elmentünk vacsizni a Barrio nevű dél-amerikai étterembe, ami itt van közel hozzánk. nagyon hangulatos hely, a kerthelyiségük is az. Én finomat is ettem, Barni nem volt annyira elájulva a kajától. Ittam két pohár chilei bort, ő pedig két sört, és nem tudom, mi van a dél-amerikai italokkal, de 9-kor már összebújva aludtunk a kanapén a Narcos-Mexikó első része előtt, amit újfent nem sikerült megnéznünk. Mint egy nyugdíjas házaspár, olyanok vagyunk, pedig volt az estének olyan pontja, mikor azt is tervezgettük, hogy esetleg elmegyünk a Nemdebárba mulatni. Ennyit arról, hogy kihasználjuk a gyerektelen estéinket.

Ma pedig úgy volt, hogy fürdőbe megyünk reggel, de a barátnőmnél beindult a szülés és nem bírtam volna nyugodtan üldögélni a vízben, miközben nem tudom, mi van velük, úgyhogy végül elhoztuk Danit a Nagyitól és elmentünk csavarogni a belvárosba. Átsétáltunk a Lánchídon, fagyiztunk, Dani bringázott a skate parkban, nagyon vicces volt. A Lánchídon pont láttuk a Budapest félmaraton élbolyát, kicsit szurkoltunk nekik, Dani kiabálta, hogy hójrá! hójrá! Meg hogy ügyes vagy, meg tudod csinálni! Ezt majd szeretném, ha bizonyos helyzetekben nekem is mondaná a kis cuki hangján. 

Barni anyukájánál ebédeltünk, 6-ra pedig ő jött hozzánk Barni tesójával meg a feleségével, felköszöntöttük Barnit, ettünk, ittunk, beszélgettünk, pötyiztünk, rajzoltunk. Dani elaludt 9-kor, én még utána rávasaltam a kis ruháira a színes kis cédulákat az ovis jelével meg a nevével, amiket innen rendeltem és szuperjók. Holnap már 8-ra kell oviba mennünk, úgyhogy indulok is aludni én is. 

ovis kisbabám

Itt az ősz, örülök neki, vártuk nagyon, aztán egyszer csak már nem kellett tovább várni rá, tényleg hihetetlen.  

Unalmas ovikezdős poszt, érdeklődés hiányában itt tudod feladni.

.

Nagyon sok dolog történt, szörnyen sokat szorongtam augusztusban. Borzasztóan szétszórt, szervezetlen és rendetlen vagyok, ez mondjuk nem látszik rajtam, mert rengeteget energiát fektettem bele mindig is, hogy ezt kompenzáljam, meg az a típus vagyok, aki átlát a káoszon. De volt régebben olyan időszakom, hogy szétestem, és akkor egymás után csomó dolgot elhagytam, meg el is loptak tőlem. Olaszországban egész hátizsákot loptak el az összes cuccommal, a Szigeten két egymást követő nyáron szintén egész hátizsákot loptak ki mindenemmel együtt a sátorból, meg egyszer én hagytam fenn egy hátit a váci vonaton a legkedvesebb, különleges, válogatott dolgaimmal. 

Kicsit úgy is vettem ezeket a sztorikat, mint lecke, hogy ne kötődjek ennyire a tárgyakhoz, de közben meg iszonyú bűntudatom volt, hogy én tehetek róla, hogy eltűnnek a dolgaim, egyszerűen ilyen szétszórt vibe volt körülöttem. Aztán mintha tanultam volna ezekből az esetekből, nagyon sokáig rendben voltam, de most egy rövid ideje megint végtelenül szétszórt vagyok, mindig keresek valamit (telefonom, kulcsom, a táskám stb), amivel megőrjítem a környezetemet, de főleg magamat, nagyon-nagyon fárasztó. A cherry on top az volt, hogy a múltkor eltűnt a szemüvegem, amit imádtam, a próbateremben még megvolt, a 30 méterre parkoló autómnál már nem, azonnal visszamentem, de addigra bezárt a terem, másnap pedig már nem találták ott, elnyelte a föld konkrétan. És ez úgy megviselt (mert szerettem, gyönyörű volt és pótolhatatlan, drága is, meg hát nem látok jól nélküle pl. vezetni vagy tévézni), hogy úgy éreztem, megromlott tőle kicsit a mentális egészségem: még jobban szorongtam, megint egyfolytában a cuccaimat kerestem, benne hagytam a kulcsot a zárban kívülről, eltévesztettem lefixált dátumot és rossz időpontban mentem oda valahova stb. Az adhd-s tesztek szerint egyébként nem vagyok adhd-s, csak szétszórt, szervezetlen és rendetlen.

Most egyébként, hogy szeptember lett és eltolódott a fókusz, illetve lettek fontos dolgok, amikre muszáj figyelnem és újra rendszert hoztak az életembe, jobban érzem magam, bár még mindig felmegy a pulzusom, ha épp nem találom a kulcsom. Csináltattam új szemüveget, romlott is a szemem, szóval nem is volt baj (így vigasztalom magam). Gyönyörű, vagány izipizi keretbe rakattam (a Zun Store-ban lehet kapni kékfény szűrős monitor szemüvegeket jóval olcsóbban, mintha az optikában választottam volna keretet), nagyon tetszik, de még mindig fáj a szívem a régi Ray-Ban-em után (már nem gyártják azt a konkrét darabot).