BB

Ezzel a BB krémmel már régóta szemezek, Juc blogger is használta és Annalight is ajánlotta pár hete. PUPA cosmetics, 4000Ft, BB krém és ránctalanító, anti aging, fényvédős és kutyafüle  is egyben. Két árnyalat van, a sötétebb az iszonyúan sötét, a világosabb, 'nude' verzió viszont gyanítom, hogy sok mindenkinek jó. 

Szerintem jobban fed, mint a BB krémek általában. Amikor frissen felrakom, inkább olyan, mint egy alapozó, de utána, napközben, pirosítóval nagyon jó vele tükörbe nézni, szép természetes hatása van. Hátránya, hogy illatos, bár én csak akkor érzem, amikor felrakom, meg eléggé fog, pl a maszkomat összekente, szóval fehér garbós napon pl. nem ajánlom. Ha visztek kicsi tégelyt, a pupás lányok szívesen adnak mintát, így ki tudjátok próbálni, ha nem szeretnétek zsákbamacskát. Nekem nagyon bejön. 

Nagyon megszerettem ezt a Nuxe mézes arckrémet is, kb 6000 forint, rég voltam már ilyen elégedett arckrémmel. Kijött egyébként a Nuxe egy hasonló, de jobb, BIO vonallal, kipróbáltam, és az még jobbnak tűnik, de az éjszakai krém 13 ezer forint. Úgyhogy olyat nem veszek. 

A két üvegcse pedig legjobb barátaim: Geek&Gorgeous hylauron savas szérum, a kicsi pedig C vitaminos szérum, szintén tőlük. 

Ajánljatok jó BB krémeket ti is, légyszi!

does your heart bleed like mine?

Pénteken persze nem mozdultam meg végül. Pedig annyira elhatároztam magam, még azt is kitaláltam, hogy belefér, hogy egy darabig heti kétszer személyi edzőhöz menjek, de persze nem merek a vírus miatt. Uszpdába szintén nem merek elmenni, itthon nincs hely egyáltalán, futni meg nem esik jól még, de majd próbálkozom talán mégis kocogással, meg minimális itthoni gyúrással, ha nincs más. 

Ezért vagyok a legdühösebb a pandémiára egyébként, mert teljesen elvette tőlem a mozgást. Az elmúlt néhány évben a mindennapjaim része lett edzőterembe járni, nekem tökéletesen bevált, soha nem éreztem annyira jól magam a bőrömben, annyira fittnek, erősnek és csinosnak, mint 1-2-3 évvel azután, hogy Phoebe-vel rátaláltunk az edzőteremre meg az edzőlányra. A terhességem alatt viszont, mikor végre nem voltam egyfolytában fáradt/aluszékony, már nem lehetett ilyen helyekre járni. Na mindegy, majd csak lesz valami. 

Pénteken ehelyett végül az lett, hogy leraktam a babát Barni anyukájánál, leparkoltam az autót a Pasaréti téren, majd 10 méter múlva belefutottam Barni legjobb barátjának a feleségébe és a két éves kislányukba, és végül együtt ebédeltünk a Fruccolában, illetve én csak egy kávét ittam, míg ők ettek. Ez a lány iszonyúan jó fej, olyan csodálatosan szervezi maguk körül a társasági életet, hogy nem is értem, hogyan van ehhez ennyi energiája. Ők eléggé hippik, a baráti körük is jócskán az, és egészen komoly bulikat hosztolnak rendszeresen, babákkal, gyerekekkel, rengeteg kajával, sütögetéssel, zenével. Annyi jó arc embert megismertem már rajtuk keresztül, amennyi barátom nekem nincs is. A férje meg egy tündér, imádom mindkettőt, Barninak nagyon sok jó barátja van, de ezt a fiút szeretem a legjobban. Ez a lány mindig nyomul egyébként, hogy bandázzunk, élvezzük ki, hogy kicsi gyerekeink vannak, nem kell dolgoznunk és csinálhatunk mindenfélét napközben is, és amúgy tökéletesen igaza van. 

country girl in the city

Szombat reggel hazamentünk Vácra Danival. Barni megint dolgozott, az esőben-hidegben nem akartam itthon ülni a kisfiúval, meg nagyon szeretném, ha anyuék jó sokat látnának minket. Reggel fél 7 körül, mikor megreggelizett a baba, nem aludtunk vissza, ahogy szoktunk, hanem lezuhanyoztam, hajat mostam, reggeliztem én is, még egyszer megetettem őt, majd autóba ültünk. Én nagyon sokszor gondolom azt, hogy nincs igazából szükségem a kis Suzukira, mert nagyon keveset használom, és abszolút el tudom képzelni, hogy arra, amire az én életemben szerepe van, teljesen elég lenne időnként közösségi autóba ülni, és azt hiszem, hogy (Budapesten főleg) ez a jövő. Hazavittem egy csomó dolgot, amire nincsen most itt szükségünk, például a terhespárnámat, a terhescuccaimat (remélem, lesz még rájuk szükségem egyszer), meg pár meleg időre való cuccot, amiket még indiánnyár esetére itt tartottam, de már nem hiszem, hogy kelleni fognak, meg hazavittem néhány elkeseredett növényt, hogy anya leheljen életet beléjük. 

Nagyon jó volt kicsit otthon, igazából anya és apa is csinálta a dolgát, csak mi közben sündörögtük kicsit körülöttük, én meg kutyáztam. Apu kicserélt egy kiégett izzót az autómban, meg fullos szolgáltatásként le is mosta a kocsit. Anya meg sütött birsalmás husit petrezselymes krumplival - imádom a gyümölcsöket, az édes szószokat a hús mellé, szerintem nincsen finomabb ennél, én is szoktam almát párolni a csirke mellé (hagymával, fokhagymával, mézzel), mindig nagy sikere van. Most nem találkoztam barátokkal, sőt, a Lujzában sem voltunk, ami miatt volt is némi hiányérzetem. Fél 5 körül indultunk vissza, és tudtam, hogy Barnival kb egyszerre érünk haza, de nagyon meglepődtem, amikor a Megyeri híd előtt egyszer csak megelőzött az autója - tök véletlenül összeakadtunk, ahogy vidékről jött haza ő is, egy lámpánál még egymás mellé is kerültünk, vicces volt így telefonálni.

pretty stuff

Amikor Svájcban éltem, a felettünk lakó néni egyszer mesélte, hogy az ajtónk miatt jár lépcsőn, és nem lifttel lefelé, mert mindig cserélgettem az ajtódíszeket, és alig várta, hogy milyen lesz a következő. Rengeteg textilből, filcből készült, akasztós szivem van, és hetente raktam ki másikat. 

Amikor itt laktunk már, lecseréltük az előző lábtörlőnket, egy kicsit viccesebbet akartam, nem egy sima barnát, de Barni azt mondta, ebben a házban még a lábtörlőket is ellopják, nem szabad a folosón hagyni semmit. Nekem nagyon szimpatikus mindenki, akivel eddig találkoztam, és alapvetően bizalommal vagyok az emberek felé, így lett cuki lábtörlőnk, és ajtódísz is szokott lenni az ajtónkon, például amíg terhes voltam, ő volt (őt a bloggerlányoktól kaptam): 

Lett a Pasaréti téren egy kedvenc virágosom, ahonnan csokrokat szoktam venni, és nála találtam egy ajtódíszt, most ő köszönt, ha megérkezünk: 

De ma például egy almákból készült koszorút is láttam náluk, nagyon tetszik (mint minden, amit náluk árulnak, pedig semmi különös, csak minden friss és ízléses (és drága): 

Nagyon szeretnék egy cserép őszi virágot, meg egy szép tököt is kirakni, de Barni szerint az már végképp túlzás lenne. Itt a lépcsőházban valahogy nem divat dekorálni a folyosót és az ajtó környékét, hátha a többiek is kedvet kapnak. 

Ma úgy volt, hogy este meglátogat minket Barni unokatesója, kaját akart hozni nekünk (nagyon jól főz), de aztán lemondta. Majd remélem, olyankor jön, amikor jobban ki leszünk fogyva élelmiszerből. Továbbra is keresi a nagy Ő-t, meg szerintem önmagát is most, hogy jobban megismertem, tisztábban látom, hogy ő sem egyszerű eset. Most megint volt egy lány, aki pár hónapig ígéretesnek tűnt, mindenki nagyon lelkesedett, aztán most eltűnt, nem tudom, mi lett vele. Továbbra sem könnyű ez a társkeresős világ. Most B öccse is ebben van, maradjunk abban, hogy egy darabig igyekeztem követni, hogy ki kicsoda, de egy ponton elvesztettem a fonalat, meg hogy mi is a cél. 

Ma nagyon jó napunk volt, szuper hangulata volt a kismacinak, aludt is kicsit, meg elvillamosoztunk a Mammutba kávét és BB krémet venni nekem, majd megmutatom, milyet, többen is ajánlották, és tényleg nagyon bejön. Annyi kedvességet kapok a hordozóból kikandikáló pofija miatt, sokan ránkmosolyognak, meg nagyon jólesik, mikor bemegyek valahova, és vagy úgy köszönnek, hogy sziasztok, vagy őt is üdvözlik külön.  

Barni hazaért 7 előtt, egy fél órát babázott, Dani annyira tud neki örülni, nagyon cukik együtt. Megfürdettük, ettünk, majd megpróbáltam elaltatni a babát a kanapén, ami annyira jól sikerült, hogy mindhárman, egy halomban elaludtunk. Fú, annyira utálom ezt, mikor még fel kell kelni lemosni a sminket, fogat mosni, életet verni Barniba (ő a kanapén elalvás világbajnoka amúgy), ki kellett teregetni, mert jó ötletnek tűnt berakni a cuccait a mosógépbe, mikor hazaért - mindezt vert seregként. Aztán persze mire mindent megcsináltunk, kivertem a szememből az álmot.

Holnap délelőtt átviszem Danit a Nagymamához, a héten már harmadszor, mindig két órára. Hétfőn kitakarítottam míg nála volt, szerdán bevásároltam és főztem, holnap pedig tornázni fogok, mert mostanra egyértelműen látom, hogy muszáj megmozdulni ahhoz, hogy kicsit formálódjak, és jobban érezzem magam a bőrömben. Most, hogy ezt ide leírtam, már nem tántoríthat el semmi (haha).

rókagomba és sudokrém

Kaptunk egy nagy halom rókagombát. Már akkor tudtam, hogy nem fogjuk megenni, amikor telefonon elmondta az ismerősünk hogy hozna nekünk, mert Barni alig van itthon, nem is igazán szereti a gombát, én sem vagyok oda érte, vasárnap reggel lesz időnk villásreggelizni, akkor el tudom képzelni, hogy belesüssem egy omlettbe, de addig megpunnyad. Mégis beleegyeztem, hogy feljöjjön, elhozza a gombákat, szépen megköszöntem, lelkesedést színleltem és beraktam a hűtőbe (azóta elajándékoztam).

Kaptunk egy vödörnyi borszőlőt. Nem szeretem a borszőlőt (így hívom a bordó, nagyon illatos szőlőt, olyan kékfrankosos nekem). Barni sosincs itthon, ha itthon van, minimális mennyiségű gyümölcsöt eszik, borszőlőt tutira nem. 

Tegnap főztem egy halom krumplifőzeléket, sütöttem melé egy csomó fasírtot. Ma kaptunk Barni anyukájától egy csomó rántotthúst krumplipürével és egy lavórnyi húslevest. Barni alig van itthon és nem nagyon kultiválja a leveseket. Egy hétig fogom ezeket a számomra túlságosan húsos kajákat enni.

Holnap kapunk egy ládányi sudokrémet és sudokrémes popsitörlőt (10 csomag?). Nem hiszek a sudokrémben és nem is használok egyáltalán. Barni szerint majd eladjuk maketplace-en. Még soha semmit nem adtunk el a marketplace-en. 

Egy idióta vagyok. A pasim is az. Karácsonyra "hogyan mondjunk nemet" tanfolyamot fogunk kapni egymástól. 

jess phoenix

exes and ohs

Talán meséltem, hogy az egyik exemnek, annak, akivel 10 évig voltam együtt, decemberben született meg az első kisfia. Mi kb együtt nőttük fel, váltunk tinédzserekből felnőttekké (én 19 voltam, mikor összejöttünk, ő 21), nagyon jó időszak volt. A szülei néhány éve meghaltak, de egy udvarban laktak a fiú unokatestvéréékkel, akiknek két lányuk van, és ők mind olyanok nekem a mai napig, mint a családom. Nem tartjuk szorosan a kapcsolatot, de bármikor találkozunk, az nagyon-nagyon jó. 

Na és a múltkor Vácon séta közben összefutottam az anyukával, aki az egyik lánya kutyáját sétáltatta épp. Elkísért minket és nagyon jót beszélgettünk - képben volt, mert anyuval össze szoktak futni, én meg a lányokkal találkozom időnként itt-ott, mindketten iszonyatosan menő dolgokat csinálnak (például a Lujzát). Kérte, hogy valamelyik nap menjek el és nézzem meg a házat, amit azóta átalakítottak - ugye ez az a ház, ahol a húszas éveimet töltöttem én is, ők megvették az exem szüleinek a részét is. Szombaton, míg Barni vigyázott a babára, elmentem hozzájuk egy órára - bevallom, kicsit be is sírtam, miközben körbevitt, hiszen a háznak a másik része úgy áll, mint azelőtt, ott vannak az idős szülők cuccai mind, az exem nem vitte el őket, megrohantak az emlékek, nagyon szerettem őket. Aztán kiültünk az udvarra dumálni, mint régen. Nagyon furcsa volt, de közben nagyon jó. 2006-ban szakítottunk egyébként, de10 év az 10 év.

Szóval milyen fura, hogy az exemmel fél év különbséggel született meg az első gyerekünk? Neki is nagyon kanyargós útja volt, először egy tőle 10 évvel idősebb lánnyal volt együtt, majd egy fiatalabbal, akivel azt hiszem, ilyen se veled se nélküled-szerű volt a kapcsolatuk, aztán őt meg is kérte feleségül, és már jegyesoktatásra jártak, mikor a fiú beközölte, hogy ő ezt mégsem szeretné. Állítólag ez annyira várható volt, hog ezen egyetlen ember lepődött meg: a lány. Aztán 2-3 éve, pont akkor, mikor mi is Barnival, összeismerkedett egy tanárnővel, akinek már van két gyereke, tök nyugis, és elfogadja őt minden hülyeségével együtt, és vele lett egy kisbabájuk. 

Meg azt is tudom, hogy ez a fiatal lány (akivel felbontotta a jegyességet) rátetováltatta a csuklójára az exem monogramját, sőt, nem csak ő, hanem egy másik lány is, akivel egészen rövid ideig járt. Szegény csajok.

margaret island

A múlt héten csináltam olyat, hogy délelőtt, miután összeszedtük magunkat, beraktam a babát az autóba, elvittem őt a nagymamához, a házuk előtt a kezébe nyomtam őt, elmentem a Pasaréti téri Aldiba, ott szép nyugodtan bevásároltam, majd hazafelé felvettem a csecsemőt és hazaautóztam vele. Nagyon jó volt így, mert tök nagy segítség, hogy nem a babát húzva-vonva, sietve kell vásárolnom, a nagyi boldog, mert babázhat, és még csak elbuszoznia sem kell hozzánk, és Daninak is jó, hogy szocializálódik kicsit. Tervezem, hogy a héten hasonló technikával fogok takarítani és nadrágot venni. Ha továbbra is működik, és rá bírom magam venni, akkor mozogni is elkezdhetek így. 

Egyébként most már sokkal könnyebb vele, mióta nyitottabb a világra és minden érdekli, már nem csak a kaja körül forog a kis világa, így nem kell a nap felét szoptatással töltenem. Mégis szuperjó, hogy egy-egy séta, sírás, vagy bármilyen kaland után megnyugvást jelent egy kis kajálással kombinált összebújás - nem csak neki, nekem is. Ráadásul mivel nem hízott elég lendületesen, elkezdtem kicsit kipótolni a napi mennyiséget, így már cumisüveget is tudok vele adni a nagyiknak arra az esetre, ha lenne valami dráma.

Voltam a héten vele a Margitszigeten, gyönyörű így ősszel, elképesztő, hogy ez a hatalmas, meseszép park itt van a város közepén, tőlünk 15 perc sétára. Dani hatalmasat aludt a babakocsiban, én pedig tök jól elsétálgattam, telefonáltam, üldögéltem egy padon. Közben eszembe jutott, hogy gyakran látom, hogy az ismerős kisgyerekes anyukák iszonyúan aktívak online, ők azok, akik az égvilágon mindenhez hozzászólnak, és legtöbbször elsőként, hogy szerintem egy csomó babás anyuka tök magányos lehet, és így próbálnak szociális életet élni. Én még nagyon az elején vagyok, és csak most kezdek kitekintgetni a kis szimbiózisunkból, de nekem egyáltalán nem magától értetődő, hogy tökegyedül járom be pl. a Margitszigetet, örültem volna társaságnak, de hát mindenki dolgozik. Mondjuk azt sem látom, hogy majd babásmamás klubokba járok ezért, de azért remélem, időnként lesz társaságom a természetben való krúzoláshoz. Barni szombaton dolgozott, akkor az ő barátaival és a babával mentem margitszigetezn. Útközben a Dolcissimában felpakoltunk sütikből és piknikeztünk egyet a pázsiton, ami olyan vastag, puha és zöld, mint valami angol kastély parkjában.

happy puppy

Anyukám azt mondja, hogy a kutya újjászületett: vidám, szaladgál, aktív, sokkal kevesebbet alszik, mint szokott: láthatóan jobban érzi magát a bőrében. ♥

how sad

Annyira sajnálom, hogy az instagramból az lett, ami, én imádtam az eredeti, kevés felhasználós koncepciót. Hiányzik, hogy kedves emberek igazi, hétköznapi pillanataiba kukucskálhassak be, lássam, mit főztek, merre jártak, milyen ruhát vettek fel, milyen vicces/kedves/szép dolgokat láttak, milyen aranyos volt a kutyájuk stb. Azon pedig sírni tudnék, hogy miután elfogytak az új posztok, inflik posztjait tolja az arcodba. Már mindenki influenszer, megmondóember, mindenkinek NEW POSTja van, mindenki reklámoz meg bölcselkedik, egy nagy, unalmas, elcsépelt direkt marketing lett az egész. Időnként be szoktam követni szimpi arcokat, bloggereket, grafikusokat stb, de abban a pillanatban, hogy már nem organikusan, élvezetből, hanem a lájkokért/reklámért posztolnak, teljesen elveszik a dolog íze, inkább kikövetem őket. A kedves emberek pedig teljesen leszoktak arról, hogy valódi, személyes, kedves, hétköznapi dolgokat osszanak meg ezen a felületen, vagy bárhol, mert úgyis elveszik az információdömpingben az egész. 

Az énblogok is hiányoznak, szerettem a súlytalan, csak-elmesélem-mi-újság-mit-főztem-merre-jártam-mijárazeszemben típusú, jó gyakori bejegyzéseket (tudom, én sem így írok már, ha írok). 

monika forsberg

Bobek

Bobek idén tavasszal 14 éves volt. Mostanra teljesen vak és süket is, amit borzasztóan rossz látni. Elbotorkál, de vigyázni kell, hogy ne nagyon hagyjunk váratlan dolgokat az útban, mert akár egy széknek vagy a babakocsinak is lendületből nekipuffan. Amióta ennyire a saját kis világában él, sajnos már nem olyan bújós. Magának való kiskutya lett belőle, és nem tudok rajta segíteni, ami nekem borasztóan rossz érzés. Az utóbbi 2 évben nem vittem kutyakozmetikushoz levágatni a bundáját, mert egyrészt nem nagyon találtam olyat, akihez szívesen viszem és el is vállalja (egyenként, ollóval levágni az összes tincset), másrészt aggódtam, hogy hogy reagál egy ilyen idős kutyus a kábításra (másképp nem engedi, hogy bármit csináljunk a szőrével). 

Viszont mostanra akkora volt a bundája, és olyan állapotban volt, hogy tudtam, nem halogathatom tovább a dolgot, hiszen anyuék beengedik őt a lakásba, és ha jön az eső, a hó, egy sáros, raszta kutya a hatalmas tappancsaival nem fér össze a tiszta lakással. Nagyon megőtt és több helyen csúnyán összeállt a szőre, a lábán már tépkedni sem lehetett, szégyellem is magam, hogy így elhanyagoltam, és biztos vagyok bene, hogy neki sem volt jó érzés. A legnagyobb negatívum pedig az volt, hogy mivel már nagyon kutyaszaga volt, és a bundája sem volt kifejezetten bizalomgerjesztő, sokkal kevesebb simit és szeretgetést kapott a családtól, mint amennyi egy ilyen cuki, öreg kiskutyának kijárna. Csak a kislányok ölelgetik és udvarolnak neki továbbra is vadul.

Végül az lett, hogy egy ismerős állatorvos és a fia közel anyuékhoz nyitott egy állatklinikát, ahol kutyakozmetikus is van, és ők elvállalták úgy, hogy ott lesznek a dokik is, arra az esetre, ha bármi gond lenne. Szerdára kaptunk időpontot, nagyon izgultam, féltem, hogy annyira megviseli őt a dolog, hogy nem éli túl, alig tudtam előző éjszaka aludni. Reggel fél 6 körül keltünk, és miután megreggeliztettem Danit, már nem aludtam vissza vele, hanem összekészültem, autóba ültünk és elsöpörtünk Vácra. Délre volt időpontunk, anyu vigyázott addig a babára. Ilyenkor ott szoktam maradni én is, mert a kutya nyugodtabb, tudok segíteni, meg az egész művelet elég bonyolult, a hasán, lábán géppel kell dolgozni, másutt ollóval, ráadásul mivel kába, totál elhagyja magát.

De hogy rövidre fogjam: elkészült a nagy mű, Bobek jól van, tiszta, illatos és szép rövidke a bundája, ő maga pedig túl van a megrázkódtatáson. Én pedig túl tettem magam azon, hogy miközben dolgozott, a lány elmondta, hogy nem szokott pulikat vállalni, mert nem szereti őket, csak azért tett kivételt, mert hallotta a hangomon a telefonban, hogy mennyire kétségbe vagyok esve, és hogy nagyon szeretem ezt a kutyát. 2 órát voltunk ott, meg is fürdettük, szerintem az ollója és a gépe is kuka, vagyis élezni kell, 7 ezer forintot kért, 8-at adtam, és nem mondtam el neki, hogy ennek az összegnek több, mint a duplájára számítottam, sőt, és szerintem teljesen korrekt ár lett volna az is. 

Nagyon szeretem ezt a kiskutyát, és remélem, még egy kicsit velünk marad. 

hol is tartottam

Fejben egész sok blogbejegyzést írtam mostanában, de mire valóban odajutok, hogy legyen előttem gép, leginkább elindítok valami sorozatot. Például most megnéztem én is az Emily in Paris-t, ami annyira bugyuta, hogy szerintem egészen konkrétan kiégett az agyam tőle, viszont csodás párizsi helyszíneken forgatták, meg persze egy jó kis amerikai limonádé pont az, amire az embernek időnként szüksége van (mint anno a Gossip Girl, amit még Svájcban néztem, és vasalós sorozatból totális függéssé nőtte ki magát), nagyon nagy sztorit nem érdemes várni. 

Szóval ami a blogot illeti: gondolom egy csomó téma kiment a fejemből, de majd hátha beugranak, és szépen tudom csepegtetni őket. Valahol ott tartottam, hogy 2 hétig voltunk Vácon, és egy csomó szempontból nagyon jólesett ott lenni, főleg úgy, hogy Barni is velünk volt, még ha sokat dolgozott is közben, nem volt sem hiányérzetem, sem honvágyam, valószínűleg én már ott érezem magam otthon, ahol ott a kis családom. Nagyon sokat csavarogtunk, ott sokkal könnyebb elindulni, csak bedobom a babát a babakocsiba, és már indulunk is, nem kell liftezni meg lépcsőzni meg villamosozni (utóbbit mondjuk itt sem muszáj), meg hát micsoda meseszép idő volt. Közben anya főzött meg vásárolt nekünk, ami iszonyúan kényelmes volt, és nem tudok érte eléggé hálás lenni, persze 1-1 nap átvettem tőle a főzést, míg ők babáztak. 

Legtöbbször esténként Barni nem ért haza fürdetésre, és anya vagy apa jött segíteni. Először a vizet engedték, meg a kezem alá dolgoztak, aztán rájöttem, hogy sokkal nagyobb öröm nekik, ha a babával foglalkoznak, ők vetkőztették-öltöztették, olajozták, törölgették stb, és én csináltam a vizet, meg én dolgoztam a kezük alá. Megfizethetetlen élmény látni, hogy mennyire élvezik, meg hogy pl. mostmár a 78 éves apukám is vérprofin megfürdet egy kisbabát az elejétől a végéig. Igazi bonding volt ez a legkisebb unokájukkal. 

Azt hittem, ezek után nem lesz olyan jó hazajönni és egyedül lenni a babával, de úgy tűnik, pont elég volt ez a két hét, beléptem a lakásba, és belém hasított, hogy mennyire szeretek itthon lenni. Külön jöttünk haza, mert Barni meg szombaton is dolgozott, viszont eljött az apukája, hogy segítsen felhordani a cuccokat az autóból. Aztán megkértem, hogy maradjon még egy kicsit, és babázzon, míg én kipakolok a táskákból és elpakolom a cuccokat, fú, annyira hálás vagyok ezekért.

Vasárnap B szüleinél ebédeltünk, délutánra pedig két család is bejelentkezett, hogy jönnének babanézőbe-látogatóba. Nagyon nem volt kedvem hozzá, mert Dani is nyűgös volt meg én is, de szerencsére az egyik pár lemondta, mert a csaj egyik munkatársáról kiderült, hogy covid fertőzött. 4-re viszont jött a másik család, ők Barni barátai, két gyerekkel. Hoztak Daninak nagyon cuki Harry Potteres cuccokat, amik talán még a jövő héten jók lesznek, aztán kinövi őket. Viszont én is kaptam egy csodálatos csokrot, amit nagyon ritkán, mert Barni nem hisz a halott virágokban, csak az évfordulónkra szoktam kapni tőle, szóval nagyon örültem. Amikor megérkeztek, a lány kezébe nyomtam Danit, és végig dajkálta, nagyon jó volt úgy dumálni, hogy kicsit pihenhettem, meg egy kicsit mások szemével látni magunkat, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ebben a babázós szakaszban vagyunk, meg hogy ilyen kis nyuszifülünk született.

MOM

Valamint rájöttem, hogy ki a célközönsége az eddig számomra érthetetlen mom farmereknek: ÉN. Vagyis eddig még egyet sem próbáltam, sőt, messzire elkerültem őket, de most ha felöltözésről van szó, másra sem tudok gondolni, mint olyan gatyára, ami sehol sem szűk, jó magas derekú, valamennyire követi az alakot, szuperkényelmes és lehetőleg öv sem kell rá (és lehetőleg szürke vagy fekete). Nagyon reménykedem benne, hogy hétvégén (vagy valamikor) találok valakit, aki eljön velem meg a bébivel, hogy vehessek magamnak nadágot, mert a régieket nem esik jól viselni.  

juicer, presser

Nem vittem el magammal a budai lakásba a gyümölcscentrifugát, mert egyszerűen nem fér el. Viszont itt, Vácon, a spejzben tudom tartani, állandó helye van a polcon, be is van ott dugva, úgyhogy nem kell pakolásznom, elraknom-elővennem, csak bedobálom a gyümiket-zöldségeket egy tálba, egyenként belenyomom (az almát, céklát akár egyben) és kész is a hidegen sajtolt gyümölcslé. Nagyon szeretem, de őszintén zavar, hogy milyen sok melléktermék keletkezik, amit kidobok, oké, a komposztba, de akkor is. Az enyém kb 10 éves, gondoltam, biztosan létezik már olyan szerkezet, ami sokkal modernebb és jobban hasznosítja a rostokat. Ezért ma délelőtt megnéztem vagy 20 értékelő-összehasonlító videót, de nekem úgy tűnik, nem történt túl nagy áttörés ezen a területen. Ti mit tudtok erről?