the soundtrack of my life

Nem tudom, meséltem-e, hogy a zenekarba basszusgitárost kerestünk, nem volt egyszerű menet. Nem akartunk mindenáron akárkit, szerintem fontos, hogy emberileg, meg kisugárzásra is passzoljon a zenekarba. Megnéztünk egy csomó embert, és már egészen el voltam keseredve, hogy megint beigazolódik a sztereotípiám, hogy a legtöbb zenész öntelt, nagyszájú, megbízhatatlan léhűtő életművész - én randizni sem voltam hajlandó velük, mikor párt kerestem. De tényleg, ennyi kiöregedett, dohányzó, kicsit alkoholista arcot, aki elméletileg szexinek gondolja, hogy legyen egy zeneileg kész, koncertképes zenekara, de közben meg 2 hónap alatt 3 számot képes megtanulni, és az utolsó pillanatban lemondja a próbákat... Én amúgy általában az első találkozásnál megmondtam, hogy ez lesz, még jó hogy párhuzamosan néztük az embereket, nem kellett mindenkire hónapokat várni. Na de végre - úgy tűnik - megtaláltuk a hozzánk való basszusgitárost. Egy lányt! ❤️ Én mindig nehezményeztem, hogy túl sok a férfi-energia a zenekarban, és szerettem, amikor volt női vendégzenészünk (egy volt, de ő sokszor). Ez a lány most nagyon jó fejnek tűnik, alázattal van a zene iránt, lelkes és szorgalmas. Úgyhogy mostantól, úgy tűnik, felgyorsulhatnak a dolgok.

nem akarooook

Csütörtökön ment Dani újra oviba, az oké volt, de aztán péntek reggel úgy nyitotta ki a szemét, hogy sírt, könyörgött, hogy ne vigyem oviba, és tegnap reggel is ugyanez volt a műsor. Borzasztóan megvisel, annyira szeretném, ha jól érezné magát, de konkrétan közli, hogy ő nem fog játszani és nem fogja jól érezni magát. Nem értem, tényleg. Közben a fotókon, amiket kapunk, látom, hogy jókedvűen csinálja a dolgokat, amiket kell, ezer program meg kreatív tennivaló van, kirándulnak, neki a kaja is bejön, nagyon cukik az óvónők, meg a gyerekek is, még az én nevemet is meg szokták kérdezni, meg magyaráznak nekem mindenfélét. Dani minket valahogy mégis lelki terrorban tart ezzel, pénteken bőgtem is, mikor kijöttem az oviból. 

Szerintem amúgy borzasztóan szorong, mint ahogy én is szorongtam gyerekként, elsős koromban minden reggel fájt a hasam, egész komoly vizsgálatokat csináltak, hogy kiderítsék, miért, és aztán arra jutottak, hogy valószínűleg egyszerűen szorongok a suli miatt. Pedig eskü, semmi gond nem volt az iskolámmal, jó tanuló voltam és minden rendben volt, de mégis. 

Na de megérte egy napig írni ezt a bejegyzést, mert ma jókevűen ébredt, és még nem sírt. Iszonyúan remélem, hogy nem is fog, és csak ez egy hét betegség-itthonlét vetette vissza a hangulatát. Azt mondjuk ma is meg kellett beszélnünk, hogy pontosan mikor és milyen körülmények közt megyek érte, de jókedvűnek tűnik, nem olyannak, mintha a csirkelefejező-gyárba kéne dolgozni mennie. 

zagyvaság

Barni sokat dolgozik, és kérte, hogy semmiképp ne hétvégén menjen Dani Anyuékhoz Vácra, hogy tudjon időt tölteni vele ő is, hiszen hétközben alig látja. Viszont mivel a héten alig volt oviban, én eléggé kipurcantam hétvégére, aztán szombatra, vasárnapra jó sok programunk is lett, esténként kb elájultunk mindannyian. Végül vasárnap este feljött Apukám a Nyugatiba, átadtuk neki Danit, hogy most kettőt ott aludjon náluk, zombi üzemmódban hazaautóztunk, bedőltünk az ágyba kb 10-kor és aludtunk reggelig. Mindketten teljesen le vagyunk merülve, én ébredés óta csak bambulok, pedig annyi mindent elterveztem. Legszívesebben elutaznék valahova tíz három napra egyedül, aludnék, jókat ennék, múzeumba járnék és várost néznék, hogy egy kicsit tökéletesen azt csinálhassam, amihez csak kedvem van. De már az is jó lesz, mikor újra oviba megy Dani. 

Mostanában sokszor voltam bent a belvárosban, voltunk az MDF piacon is a Komjádi uszodánál, ahol régen laktunk, és megbeszéltük, hogy mennyire szerettünk ott lakni mindketten. Mondtam Barninak, hogy imádom Nagykovácsit, de néha eszembe jut, hogy sokkal több minden történne velem, több inger érne és könnyebben elindulnék mindenfélét csinálni, ha bent laknánk a városban. 

Aztán vasárnap, mikor kivittük a Nyugatiba Danit, korán értünk oda, Apu vonata még nem ért be, és felsétáltunk még a Westend tetejére kicsit körülnézni, hogy valamivel elüssük az időt. Ahogy mentünk fel hárman a kinti lépcsőn, egy nagy csapat fiatal fiú jött lefelé velünk szemben, 20 év körüliek, és a legelső srác egy pillangókést csattogtatott. Nem mondom, hogy nem szorult össze a gyomrom. Később még láttuk őket, ahogy álltunk ki a parkolóból, épp a leparkolt bérlős rollereket borogatták fel és verekedést imitáltak. Tudom, hogy ezek kis suhancok, és nem vagyok egy félős típus, de sokan voltak, és rászóltam Barnira, hogy ne nézze őket.A múltkor egyébként egyedül voltam, és leszálltam a villamosról, miután felszállt egy komolyabb család, a pasiknál üveg piák, mind hulla részegek, és mindenkibe belekötöttek, kisgyerekes családok menekültek onnan, ahol ők megálltak. Nagyon szeretem Budapestet, de annyira nem bánom mégsem, hogy itt nálunk ilyen nyugi van, jó a városban lenni, de jó hazajönni is, megkönnyebbülés-érzés. Emlékszem, Vácon is ugyanezt éreztem, mikor egy Budapesten töltött fél nap után leszálltam otthon a vonatról. 

Az is eszembe jutott ma, hogy tudjátok, mondják, hogy hülyeség az, mikor az ember mindig vár valamit, és úgy van vele, hogy ha majd az megtörténik, akkor lesz jó, addig meg valahogy ki kell bírni, menni kell, csinálni a dolgokat. Majd ha a gyerek oviba megy, majd ha hétvége lesz, majd ha lesz lakás, majd ha őszi szünet lesz, ha lediplomáztam, ha új melóm lesz, ha lefogytam stb. Ez hülyeség, mert mindig van valami, ami után majd jó lesz, de addig nem. Akár élvezheti az életet az ember a jelenben is, ahelyett, hogy mindig várna valamire, hogy majd akkor. Én is hajlamos vagyok erre, de szerintem én azért a jelen élvezetében is elég jó vagyok. Ami engem zavar, hogy mindig megpróbálom megvizsgálni, hogy most jó időszakunk van, vagy nehéz időszakunk van. Jók a napok, vagy nehezek a napok. Barni sokat dolgozik-e, én fáradt vagyok-e, könnyű-e épp Danival stb. Pedig ez is hülyeség, ezt miért csinálom? Hiszen óráról órára változik, van, hogy tök jó a reggel, aztán valami nyűglődés van, sír, mikor elviszem oviba, de boldog, mikor érte megyek, Barni sokat dolgozik, de aztán tud ránk időt szakítani és csinálunk valami szuperjót, vagy tök jó napunk van, de rosszul alszom éjjel és a következő nap megy a levesbe. És ez tök normális, ilyen az élet, nem akarom sehogy kategorizálni. 

De a legeslegfontosabb, hogy csináltam túrótortát, ami még sosem, és csodálatos lett. A keksz-réteg ötletét az aljára a sajttortákból loptam, mert a recept nem írta. 

az én sk kopogtatóm

Imádom az ajtókra akasztható koszorúkat, kopogtatókat, csomó virágost követek, akik ilyesmiben (is) utaznak (Bloomio, Flowerpower stb). Gondolhatjátok, hogy nekem a kopogtatókból is a színesek tetszenek, de ritkán látok olyat, ami igazán az én világom. Szombaton végül elmentem egy koszorúkészítő workshopra, amit a Flowerpower rendezett (ők egy álomszép virágbolt-kávézó a Kiss János altábornagy utcában), és elkészítettem a sajátomat, végre olyat, ami teljesen az én világom: zöld alapon (lehetett őszies, száraz alappal is dolgozni) színes, festett száraz virágok.

 

Nagyon tetszik a végeredmény, gyönyörű lett vele a bejárati ajtónk. De a legfontosabb, hogy iszonyúan élveztem a készítés folyamatát, igazi kikapcsolós, zen flow élmény volt. Most, hogy már tudom, hogy készül, szeretnék venni néhány alapot meg virágokat, és itthon csinálni majd még néhány különbözőt, kísérletezni - már van egy csomó ötletem a különböző kopogtatókra. Alig várom!

sweet chai

Nagyon sok teát iszom mostanában, ezt a kettőt imádom! Én Müllerben szoktam venni, de a hozzánk közeli gyógyszertárban is van. Szeretem, hogy filteres, mert ezeket a családban csak én iszom, és így könnyebb csak egy nagy bögrényit főzni magamnak. 

soul food

Egyébként jól elvagyunk, meseszép ez az idő, csavargunk sokat. Én most teljesen elvesztettem a motivációmat a főzésre, fogalmam sincs, miket szoktunk enni, kb az jut eszembe, hogy borsófőzelék, rakott krumpli, lasagne, ...??? Odáig vagyok, hogy Dani ebédel az oviban, még az uzsiját is betömi hazafelé, Barni is jókat eszik a városban a kollégáival, arra szoktam figyelni, hogy friss kifli, felvágott meg gyümölcs, túró rudi legyen itthon estére, és kész. 

Én tök jól elvagyok 3 perc alatt összedobható salikon, halkonzerven, szendvicsen zöldséggel, minimál, egyszerű dolgokon. Még Koppenhágában mesélte egy kolléganőm, hogy náluk az ebéd az egy funkcionális étkezés, az a célja, hogy valamit egyél, és azzal az energiával tudjál menni tovább. Tökre nem fontos nekik, hogy különösebben finom legyen, így nem is szentelnek neki túl sok figyelmet, esznek egy szendvicset, mellé zöldségeket, egy almát és kész. Én is pont ilyen korszakomat élem, tök mindegy, mit eszem, semmi kedvem magamnak főzni, élvezem, hogy nem kell különösebben vásárolnom, ötletelnem, meg én egészségesebben eszem így, mintha főznék. Amúgy is két naponta járok most edzeni, így most ösztönösebben odafigyelek, hogy ne egyek össze-vissza mindent, és időnként még egy fehérjeturmix is segít, hogy meglegyen valamelyik étkezés. Hétvégén főzök valamit, már ha itthon vagyunk. Majd ősszel, ha jön a bekuckózós időszak, megint megjön a kedvem főzni, ismerem magam. 

Így most kicsit fáj, hogy megint itthon vagyunk és folyamatosan etetnem kell a kisbabát, de ő azért nem egy bonyolult lélek ilyen szempontból, szerencsére tényleg bármit megeszik. 

Ovi is, meg nem is

Amikor az első alkalommal aludt ott Dani az oviban, már jóval az alvásidő kezdete után kaptam egy üzenetet az egy óvónőtől, hogy milyen pózban alszik el? Írtam, hogy befordul oldalra, és úgy. Rögtön írtam Barninak, hogy szerintem ez nem jó jel, küzdenek vele, de aztán 5 perc múlva jött a fotó a kisfiúról, amin édesdeden aludt. Azóta is ügyesen alszik minden ebéd után, nekem pedig ez, hogy 8-tól 3-ig, tehát 7 órán keresztül stabilan ott van, jó helyen, ezer szuper programmal, nyolc fotóból ötön rajta van, mert aktívan részt vesz mindenben, finomakat eszik (his words) és alszik délután - nem tudom elmondani, hogy ez nekem milyen jó és felszabadító érzés. 

Találtam itt Nagykovácsiban könyvelőt, kitaláltam, hogy milyen céget nyitok, kiscsoportos újrakezdő tanfolyamokat fogok meghirdetni fix időpontokra, mert többektől hallotam, hogy arra igény lenne, meg ami még beesik... Aztán kedden délután belázasodott Dani, a doki kiírta jövő keddig, úgyhogy megint parkolópályán vagyunk. Tudtam, hogy ez lesz, mindenki mondta, de annyira keveset volt eddig beteg, úgy reménykedtem, hogy majd ő lesz a kivétel. Ráadásul ma Mihály napi vásár van az oviban, tegnap tésztát készítettek (ők gyúrták, meg tésztakészítő-gépen vágták a szélesmetéltet), zakuszkát, hogy mindkettőből portéka legyen, és úgy el vagyok keseredve, hogy mennyi mindenből kimarad. 

Hát így.

hétvége, hééétvége

Ma van a második házassági évfordulónk, Barninak pedig holnap lesz a születésnapja. Úgy volt, hogy elutazunk a hónap végén egy hétvégére, ez lesz az ajándékunk egymásnak, de elkezdett megint dolgozni, nem lesz olyan hétvége, mikor ennyire távol tud majd lenni, úgyhogy rögtönöznöm kellett valami mást. Fáj a válla, nyaka egy ideje, így foglaltam magunknak egy páros masszázst szombat délutánra. Én nem szeretem a thai masszázst, vagy mondjuk úgy, nem volt még igazán jóban részem, jobban bejön a svéd masszázs, meg a csontkovácsols, mikor megmasszíroznak, szétgyúrnak és még ki is ropogtatnak. Na de most egy szuperügyes nénihez kerültem. Iszonyúan fájt az elején, kb mint a trigger-pont masszázs, szerintem olyasmit csinált amúgy, aztán egy idő után már éreztem, ahogy megkönnyebbülök. A végén pedig ki is ropogtatta a nyakam, akkor már sírni tudtam volna a gyönyörűségtől, nagyon jólesett. Az egyetlen fura dolog az az volt, hogy a néni megmasszírozta a melleimet is. Egyszer Violet mesélte nagyon viccesen, hogy a pasi nagyon kedélyes sztorizgatás közben megmasszírozta a melleit is, ő meg annyira meglepődött, hogy végül nem is reagált semmit. Most én is így voltam vele, nem konkrétan a melleimen volt a hangsúly, hanem a mellkasomon, de könyörgöm, miért? És én miért nem szóltam, hogy bocsi, thai néni, ez kissé kívül esik a komfortzónámon? Na mindegy, amúgy mennék máskor is, de gondolom, ezzel kezdeni kellene valamit. 

Még azt találtam ki, hogy találtam a környéken még két jónevű sportmasszőrt, és mindkettőhöz befizetem egy-egy alkalomra, hogy ha valamelyik bejön neki, akkor tudjon hozzá járni rendszeresen. 

Tegnap este végül elmentünk vacsizni a Barrio nevű dél-amerikai étterembe, ami itt van közel hozzánk. nagyon hangulatos hely, a kerthelyiségük is az. Én finomat is ettem, Barni nem volt annyira elájulva a kajától. Ittam két pohár chilei bort, ő pedig két sört, és nem tudom, mi van a dél-amerikai italokkal, de 9-kor már összebújva aludtunk a kanapén a Narcos-Mexikó első része előtt, amit újfent nem sikerült megnéznünk. Mint egy nyugdíjas házaspár, olyanok vagyunk, pedig volt az estének olyan pontja, mikor azt is tervezgettük, hogy esetleg elmegyünk a Nemdebárba mulatni. Ennyit arról, hogy kihasználjuk a gyerektelen estéinket.

Ma pedig úgy volt, hogy fürdőbe megyünk reggel, de a barátnőmnél beindult a szülés és nem bírtam volna nyugodtan üldögélni a vízben, miközben nem tudom, mi van velük, úgyhogy végül elhoztuk Danit a Nagyitól és elmentünk csavarogni a belvárosba. Átsétáltunk a Lánchídon, fagyiztunk, Dani bringázott a skate parkban, nagyon vicces volt. A Lánchídon pont láttuk a Budapest félmaraton élbolyát, kicsit szurkoltunk nekik, Dani kiabálta, hogy hójrá! hójrá! Meg hogy ügyes vagy, meg tudod csinálni! Ezt majd szeretném, ha bizonyos helyzetekben nekem is mondaná a kis cuki hangján. 

Barni anyukájánál ebédeltünk, 6-ra pedig ő jött hozzánk Barni tesójával meg a feleségével, felköszöntöttük Barnit, ettünk, ittunk, beszélgettünk, pötyiztünk, rajzoltunk. Dani elaludt 9-kor, én még utána rávasaltam a kis ruháira a színes kis cédulákat az ovis jelével meg a nevével, amiket innen rendeltem és szuperjók. Holnap már 8-ra kell oviba mennünk, úgyhogy indulok is aludni én is. 

ovis kisbabám

Itt az ősz, örülök neki, vártuk nagyon, aztán egyszer csak már nem kellett tovább várni rá, tényleg hihetetlen.  

Unalmas ovikezdős poszt, érdeklődés hiányában itt tudod feladni.

.

Nagyon sok dolog történt, szörnyen sokat szorongtam augusztusban. Borzasztóan szétszórt, szervezetlen és rendetlen vagyok, ez mondjuk nem látszik rajtam, mert rengeteget energiát fektettem bele mindig is, hogy ezt kompenzáljam, meg az a típus vagyok, aki átlát a káoszon. De volt régebben olyan időszakom, hogy szétestem, és akkor egymás után csomó dolgot elhagytam, meg el is loptak tőlem. Olaszországban egész hátizsákot loptak el az összes cuccommal, a Szigeten két egymást követő nyáron szintén egész hátizsákot loptak ki mindenemmel együtt a sátorból, meg egyszer én hagytam fenn egy hátit a váci vonaton a legkedvesebb, különleges, válogatott dolgaimmal. 

Kicsit úgy is vettem ezeket a sztorikat, mint lecke, hogy ne kötődjek ennyire a tárgyakhoz, de közben meg iszonyú bűntudatom volt, hogy én tehetek róla, hogy eltűnnek a dolgaim, egyszerűen ilyen szétszórt vibe volt körülöttem. Aztán mintha tanultam volna ezekből az esetekből, nagyon sokáig rendben voltam, de most egy rövid ideje megint végtelenül szétszórt vagyok, mindig keresek valamit (telefonom, kulcsom, a táskám stb), amivel megőrjítem a környezetemet, de főleg magamat, nagyon-nagyon fárasztó. A cherry on top az volt, hogy a múltkor eltűnt a szemüvegem, amit imádtam, a próbateremben még megvolt, a 30 méterre parkoló autómnál már nem, azonnal visszamentem, de addigra bezárt a terem, másnap pedig már nem találták ott, elnyelte a föld konkrétan. És ez úgy megviselt (mert szerettem, gyönyörű volt és pótolhatatlan, drága is, meg hát nem látok jól nélküle pl. vezetni vagy tévézni), hogy úgy éreztem, megromlott tőle kicsit a mentális egészségem: még jobban szorongtam, megint egyfolytában a cuccaimat kerestem, benne hagytam a kulcsot a zárban kívülről, eltévesztettem lefixált dátumot és rossz időpontban mentem oda valahova stb. Az adhd-s tesztek szerint egyébként nem vagyok adhd-s, csak szétszórt, szervezetlen és rendetlen.

Most egyébként, hogy szeptember lett és eltolódott a fókusz, illetve lettek fontos dolgok, amikre muszáj figyelnem és újra rendszert hoztak az életembe, jobban érzem magam, bár még mindig felmegy a pulzusom, ha épp nem találom a kulcsom. Csináltattam új szemüveget, romlott is a szemem, szóval nem is volt baj (így vigasztalom magam). Gyönyörű, vagány izipizi keretbe rakattam (a Zun Store-ban lehet kapni kékfény szűrős monitor szemüvegeket jóval olcsóbban, mintha az optikában választottam volna keretet), nagyon tetszik, de még mindig fáj a szívem a régi Ray-Ban-em után (már nem gyártják azt a konkrét darabot). 

Good things, avagy saláták és körömlakkok

Annyira szerettem régen, mikor mindenféle jóságot, bevált kenceficéket ajánlott mindenki a blogokban, sokszor megvettem, amiről a az általam kedvelt bloggerek jókat írtak. Hát ajánlok megint én is, és ha van kedvetek, írjatok Ti is olyan posztot, amiben arról meséltek, mit szerettek mostanában!

• Egy barátnőm ajánlotta ezt a golyós dezodort. Én is szerettem volna 'mindenmentes', alumínium-mentes izzadásgátlót használni, de régóta nem találtam olyat, ami működne. De ez teljesen bevált, csak zuhanyozás után használom, nem képez filmréteget (azt utálom) és mégsem vagyok büdös x óra után sem. Már több mint egy éve használom. Nagyon jó cucc. 

• A Body Shop banános samponját cseréltem le pár hónapja, szintén a minden-mentesség irányába próbáltam menni, hogy a vékony szálú hajamat ne nehezítsem el mindenféle hozzáadott anyaggal. Nekem nem működtek annyira a szilárd samponok,  kezelhetetelen lett tőlök a hajam, a Lush gyógynövényesét szerettem, de az megszűnt. A Douglas-ban vettem meg az Ordinary szulfátos (4%) kímélő samponját (ha jól értem, de segítsetek értelmezni, ebben egyszerűen kevesebb van, mint egy normál samponban? vagy miért van itt kiemelve a szulfát?), amit gyakori hajmosáshoz ajánlanak. Nekem érdekes módon erősebb lett tőle a hajam és jó tartása lett tőle, lehet, hogy egyszerűen jót tett a samponváltás, de kicsit több ideig is bírom most hajmosás nélkül (2-3 helyett 4 nap), és nem kell összekötnöm, mert olyan szépen tartja a formáját. Ahogy olvasom, tipikusan a rövidebb, vékony szálú hajúaknak jön be, szóval lehet, hogy nem mindeninek ez a bingo sampon, ráadásul nem olcsó (240ml/3032ft most). Én már a második flakont használom belőle.

• Két könnyű hidratálót is találtam nyárra, mindkettőt imádtam. Az Ordinary csak rendelhető, vagy a Douglasban beszerezhető. Ez egy vizes, áttetsző gél, nagyon kellemes használni a nagy melegben, imádom, úgy örülök mindig, mikor krémezésre kerül a sor, feldobja a reggeli rutinom. 

• A másik a DM-ben beszerezhető Hydration Station, ez meg kis praktikus, neszeszerbe bedobható, könnyű hidratáló, szintén nagy barátom nyáron. Anyukámnak is vettem. 
  
  
  
• Szerettem volna a régi, fix illatom mellé egy randiillatot, ami kicsit más, ritkán használom, így különleges maradhat. Nagyon sokat nézelődtem, pont voltak komoly akciók mindenütt, végül a Jo Malone English Pear & Freesia illata lett a befutó. Nekem ünnep, mikor rajtam van, úgy érzem, hogy ez teljesen én vagyok, nem erőszakos, tiszta, gyümölcsös, mégis kicsit vaníliásan fűszeres, nagyon eltaláltam és Barni is mindig megdicséri. Borsos ára van, így csak egy kicsi üveget vettem, de egyrészt ezt el is tudom magammal vinni, ha kell, másrészt úgysem használom minden nap. 

És ti mit szerettek mostanában?

good-bye, paci!

Furcsa látni a bécsi kabátos-sapis fotóinkat így a 40 fokban! Hétfőn este randiztunk, vacsiztunk a Pata Negrában a régi lakásunk mellett, aztán pedig elmentünk a Városháza udvarán lévő szabadtéri moziba és megnéztük az Oppenheimert. Barni szabadtéri-mozi-mániás, én is szeretem és idén még nem voltunk, de nagyon bejött, remélem, eljutunk még a nyáron. Mondjuk lehet, hogy nem egy 3 órás filmet kellett volna a kényelmetlen faszékekből megnézni, de igazából én jól elvoltam, Barni nyűglődött nagyon. Na és én imádom, hogy éjjel sem hűl le a levegő, számomra ez az igazi nyár, annyira jó volt a belvárosban sétálgatni éjjel (11-kor lett vége a filmnek, szuper volt az is nagyon).

Annyi mindent akartam mesélni, jó lenne, ha lenne időm naponta leülni blogolni kicsit, annyira más azonnal elmesélni a történéseket, nem hetek múlva az olyan dolgokat, hogy például Dani leszokott a cumiról. Éjszakára használta főleg, sokat segített elalváskor, nagyon szépen megnyugtatta őt mindig, bedugtam a szájába és kb mintha kihúzták volna a konnektorból a gyereket, szóval jó volt, sosem volt gond sem a délutáni, sem az esti elalvással. De már beszéltünk róla, hogy nagy fiú már, szeptemberre, mire oviba megy, jó lenne búcsút mondani neki, mert az ovisok nem cumiznak.

Aztán egyszer instán belefutottam egy videóba, amin egy kislány az apukájával elültette a cumijait és nyalókák nőttek ki a helyükön. Kb azonnal mondtam Daninak, hogy képzelje el, hallottam, hogy ha egy kisgyerek elülteti a cumijait, és így búcsút tud mondani nekik örökre, akkor a természet hálából ajándékokkal és finomságokkal jutalmazza meg. Halálosan belelkesedett, hogy szuper, csináljuk, ültessük el őket MOST. Oké, mondom, fogtunk egy kiskapát, és a három maradék cumiját elültettük a paradicsomok mellé, jól meglocsoltuk és vártuk a csodát. 

És lőn csoda: másnap reggelre csoki, kisautó, meg már nem tudom mi nőtt ki az elültetett cumik helyén. Dani nagyon örült és azóta tök büszkén meséli mindenkinek, hogy mi történt. Az első két este nehezebb volt, sírdogált is kicsit, de szerintem segített, hogy sokat beszéltünk már erről és tudta, hogy közeledik a nap. Ráadásul az ő döntése volt, hogy mehet a dolog. Kb a negyedik napon már nem is emlegette a cumit, de nehezebbek, hisztisebbek voltak a napjaink. Azóta ez is elmúlt, mondhatom, hogy aránylag zökkenőmentesen letudtuk a dolgot, viszont a délutáni alvásnak annyi. Ő nagyon fixen, szívesen aludt ebéd után, két órát szinte mindig, de volt, hogy többet is. Na ez azóta nincs, sehogy nem bírom elaltatni, bármilyen fáradt, bármilyen korán kelt, és aztán sokkal nehezebbek az esték, mint amikor alszik _bármennyit_ délután. Az autóban amúgy elalszik, de itthon hétből ötször nem. Ez most azért is rázós, mert két hét múlva indul az ovi, és ugye ott kellene majd aludni. Próbálok ezen nem stresszelni, remélem, ott majd viszi a közösség ereje, vagy nem tudom. Ma egyébként eszembe jutott, hogy visszaadom neki a cumit, mert fél 7-kor keltünk és nagyon akartam, hogy aludjon, ráadásul minden egyes délután halálosan felbaszom magam ezen és annyi a zen kis napunknak, de hát nem, nem fordulunk vissza.

Jaaaa a másik meg, hogy ő nagyon szépen beszél, teljesen tisztán, pörög az R, nehéz bármibe belekötni, de amióta nincs cumi, pösze lett, nem kicsit, és szerintem egyre rosszabb.  Ami érthetetlen, mert tényleg nem használta sokat, főleg alváskor. Reméljük, ez majd javul, mert kicsit soknak találom, hogy a cumiért cserébe soha többé nem alszik délután ÉS még pösze is lett a gyerek. 

Das Leben ist kein Ponyhof (avagy az élet nem habostorta)

Múlt hétvégére kimentünk Bécsbe. Imádjuk, és mindig megállapítjuk, hogy olyan, mint egy sokkal gazdagabb, tudatosabb, stílusosabb és élhetőbb Budapest. Nagyon régóta nem voltunk kettesben, és most is úgy nézett ki, hogy nem jön össze, pedig nagyon nagy szükségünk volt már rá, hogy egy kicsit tudjunk egymásra figyelni. Végül Apu bejött pénteken reggel a Nyugatiba, Barni átadta neki Danit és indultunk is. Meg szoktunk állni Parndorfban, ha megyünk, nekem szinte az összes tornacipőm onnan van (imádom a Reebok cipőket), ott szoktam feltankolni Body Shopból, meg a Carhartt dolgainkat is onnan szerezzük be, sőt, onnan van az UGG-om is. Szerintem érdemes megállni, ha az ember arra jár, átlagban szerintem azok a dolgok, amiket mi szeretünk, fél áron szoktak lenni, de pont most néztem meg, hogy a hófehér Adidas Gazelle tornacipő, amit most kb 12 ezerért vadásztam, az amúgy kb háromszor ennyibe kerülne.

Szóval eltöltöttünk ott 2-3 órát, aztán bementünk Bécsbe és elfoglaltuk a szállást. Előző nap foglaltam,  de így is nagyon vagányat sikerült találni egészen jó helyen, Lipótvárosban, kb 10 percre a Dunától, 20 perc sétára a belvárostól. Lepakoltunk, majd elindultunk késői ebéd-korai vacsi helyet keresni, farkaséhesek voltunk. Nekem kicsit ismerős volt a környék, de mintha már laktunk volna arrafelé valamikor, aztán végül egy piac mellett találtunk egy szimpi olaszt, beléptünk, és rájöttünk, hogy egyszer már ugyanígy rátaláltunk ugyanerre a helyre, még arra is emlékeztünk, hogy hol ültünk, meg hogy szuperfinomat ettünk. Mint ahogy most is. 

Végig béna időnk volt, szombaton sokat esett, de készültünk bőrcipővel, esőkabáttal meg esernyőkkel, meg hát azt a néhány esős órát kibírtuk, akkor főleg múzeumoztunk. Láttuk a Klimt kiállítást a Belvedere-ben, meg mindenféle kortárs dolgokat, sokat sétáltunk, finomakat ettünk, iszogattunk. Ha sikerül, be szoktunk ülni a Figlmüller-be rántott husit meg világbajnok krumplisalit enni (amit szoktam reprodukálni, és szerintem van olyan finom, mint az oridzsi, itt a recept), de most túl hosszú volt a sor az étterem előtt, nem akartunk ennyit várni egy vacsira. Aztán kiderült, hogy van még egy éttermük, ami nem a hagyományos, legendás Figlmüller, hanem nyitottak egy modernebb, nagyobb éttermet közel a régihez, és ott is vannak a hagyományos ételeik, úgyhogy ott vacsiztunk szombaton, világszám volt. 

Amúgy az egész hétvége az volt. Nagyon kellett már, hogy egy kicsit (ne csak pár órára) kicsekkoljunk az anyu-apu szerepből, és újra visszataláljunk a a szerelmespárhoz, aki vagyunk. Én tökéletesen gondtalannak és felhőtlennek éreztem magam, sokat nevettünk, lazultunk, és szó szerint mindig azt csináltuk, amihez épp kedvünk volt. Nekem nagyon hiányzik ez az énünk, és megfogadtam, hogy ilyen leszek akkor is, ha hazajövünk. De már másnap mondta Barni, hogy kéri vissza a bécsi Milonkát, és pontosan tudtam, miért mondja: mert a laza, vicces, kedves, gondtalan Milonka abban a pillanatban, hogy hazaért, átváltozott feszült, szorongó, gondterhelt Milonkává, akinek nem az a gondja, hogy milyen kávét rendeljen a hipszter kávézóban, meg hogy igyon-e még egy pohár bort a Duna-partján ülve, hanem hogy mi legyen az ebéd már megint, az milyen folyamatok útján fog az asztalra kerülni, mosás, teregetés, mosogatógépbe be- és kipakolás, locsolás, konyha összerántása, gyerek fürdetése, csekkek befizetése, stb stb. Ismeritek a problémakört. Így a szupercuki, könnyed és szórakoztató Milonka Bécsben maradt. 

Azért ezt nem akarom annyiban hagyni, mert ott/úgy sokkal jobban éreztem magam, és olyan jó lenne eszközöket találni arra, hogy kevesebbet feszüljek olyan dolgok miatt, amik miatt tök felesleges feszülni. Hogy ezek az eszközök takarítónő, jógaórák, pszichológus vagy mindfulness gyakorlatok stb lesznek, még nem tudom, de majd másokat (főleg Barnit) is bevonva valahogy kicsit bécsibb életet akarok magamnak kreálni. 

szállásunk

good day, sunshine

Este fél 11-van, csendes a ház, és nekem annyira jó napom volt, hogy még a kb 4 hónapja nyitva lévő Malbecből is töltöttem magamnak egy pohárral, hogy megünnepeljem kicsit. Pedig úgy indult a nap, hogy megnyitottam az internetet, és láttam, hogy meghalt Angus Cloud, az Euphoria cuki és kedves drogdealere - órákig nem bírtam magamhoz térni. Én tojok a celebekre, nem követek hírességeket, de ezt a fiút annyira megszerettem a sorozatban, a karaktert és a színészt is, hogy nem bírtam elengedni, mikor vége lett az utolsó résznek, bekövettem, és azóta is imádom. Imádtam. 25 éves volt. 

Zabkását reggeliztünk, Dani játszott, én pakolásztam, majd elmentünk könyvtárba. Danit járatom egy ideje, annyira jó, hogy szinte bármit ki tudok venni, amit amúgy megvennék neki, ha nagyon bejön, meghosszabbítjuk vagy kiveszem újra, ha meg nem, akkor nem dobtam ki tök feleslegesen egy csomó pénzt. Nyilván a Micimackót és társait megveszem, de már közel 30 könyvtári mesekönyv járt itthon és a legtöbbet letudjuk egy-két hónap alatt, utána nem hiányzik. Ráadásul a könyvek egy része olyan magasságban van, hogy ő választja ki (már tudja, hol vannak az autós témájúak), a maradékot ajánlom neki és megbeszéljük, kíváncsi-e rá. 

Azért is mentünk ma, mert én is be akartam iratkozni. Tervben van, hogy veszek egy Kindle-t, de ma konkrétan mindent megtaláltam a könyvtárban, ami épp érdekelt, Knausgard, Krusovszky Dénes, Backman, Atwood Szóval lehet, hogy elodázom a Kindle vásárlást, ez sokkal fenntarthatóbb módszer. 

A könyvtár után pékségbe mentünk meg a hobbi boltba, majd beültünk a közelünkben lévő kisvendéglőbe, ahova a kis pajtásainkkal szoktunk járni, de most a héten nem tudnak jönni, mert a barátnőm forgat. így végül Danival ketten ültünk a szokásos kedvenc asztalunkhoz, az ablakhoz, ahonnan lehet spottolni az autókat meg a buszokat. Menüt szoktunk kérni, ma brassóit ettünk, levest, meg kértünk palacsintát, de az végül nem fért belénk, így hazahoztuk. Itthon Dani kidőlt, én pedig letoltam az énekórámat, ami kb egy órányi hangképzés, utána meg még énekelgettem kicsit. Közben fűztem magamnak egy nyakláncot, egy ideje nagyon tetszenek a fele ilyen, fele olyan gyöngynyakláncok, de már régen eldöntöttem, hogy az enyém SK lesz, és el is készült:

A málna pedig Németh Franciska

Feléredt Dani, játszottunk meg olvasgattuk a könyvtári könyveket, aztán jött Barni anyukája. Vettem neki a múltkor egy ruhát a Zarában, ő nagyon szereti a khaki színt és a len anyagot, és ez egy hosszú ujjú, khaki, len ingruha vagány övvel, megláttam és tudtam, hogy ez pontosan Barni anyukájának a stílusa, gondolkodás nélkül vettem meg neki. Becsomagoltuk, Dani adta neki oda, annyira örült! Én nagyon szeretem őt, a szívem szakad meg, hogy át kellett mennie az elműlt egy év poklán, és tudom, mennyire szomorú és magányos, és bármit megtennék, hogy jobb kedvre derítsem. Jó érzés volt, hogy azonnal felpróbálta és mintha rá öntötték volna tényleg, nagyon örült. 

Aztán ők maradtak itthon, én meg autóba ültem és elmentem próbálni a belvárosba. Kb 10 éve nem énekeltem, csak Daninak, és most, úgy tűnik, megint fogok. Sokat készültem rá az utóbbi hetekben, rengeteget énekelek, ha Dani alszik délután, vagy ha az apjával játszanak, gyakorolom a dalokat, és a hangom - számomra meglepő módon - teszi a dolgát, már néhány nap után hasonlóan működött, mint régen. Tudtam, hogy hiányzik a zene, mert sokat álmodom a koncertezéssel, de ott állni a próbateremben, a saját dalaimat, a saját szövegeimet énekelve, azokkal a srácokkal, akik mintha a bátyáim lettek volna régen, és most újra - ez olyan szerep számomra, ami a jelenlegi életemben semmihez sem hasonlítható. Valami, amiben profi vagyok, tehetséges, különleges, amivel valami egyedit, maradandót rakok le az asztalra. Próbálom a helyén kezelni, mert bonyolult a sztori, de azt ma hazafelé eldöntöttem az autóban, hogy bárhogyan is alakul, nagyon szeretnék újra dalokat írni és énekelni.