fú, neee

Tegnap vettünk megint babaruhákat, és maradjunk annyiban, hogy kettőnk közül nem én vagyok ezzel kapcsolatban lelkesebb. Már egészen sok kis cuccunk van, és mindegyik olyan, hogy nem hiszed el, hogy mennyire picike és milyen elképesztően cuki, de tényleg, egymilliószor mondtuk tegnap, hogy AWWWW.

És akkor itt szeretném elmesélni, hogy kaptam egy listát, hogy mit kell vinni a kórházba, meg hogy milyen dolgok kellenek majd itthonra nekem meg a bébinek, és ahhoz képest, hogy azt gondoltam, hogy tök jól állunk, kiderült, hogy a cuccok olyan 4%-a van meg nekünk ebből, 73%-áról nem tudom, hogy mi az, a maradék meg csak nemes egyszerűséggel megrémiszt, és gondolni sem bírok rá, hogy miért kellhet (csak néhány példa (bocs a TMI-ért): Tena inkontinencia betét, 5000 csomag, XXXL-es méret, eldobható bugyi, bimbóvédő, bimbókiemelő (?), aranyér kenőcs, és még ezer ilyen horrorisztikus dolog, amiket én nem akarooook, miafasz, de komolyan, én egy cuki kisbabát akartam csak). 

Lehet, hogy én MÉGSEM akarok gyereket, meggondoltam magam, de komolyan, THE HORROR. 

Vagy esetleg ahogy vannak esküvőszervezők, lehet, hogy nekem kellene egy szülésszervező. Plusz egy kaszkadőr/testdublőr.

Azt hiszem, kicsit pánikolok.

Persze Marikát valóban nem lehet lecserélni, nincsen erre lehetőség, viszont beszéltem a felettesével, a fővédőnővel, aki meghallgatott, teljesen megértett és támogatott, és bár természetesen megvédte Marikát (Marikát nyilván nem Marikának hívják), megkérdezte, hogy mit szeretnék, minek örülnék. És kérésemre elérte, hogy Marika kb fél óra múlva felhívott, elnézést kért, felajánlott egy időpontot, és megígérte, hogy ezentúl maximálisan odafigyel rám. Úgy legyen. Egyébként Barni végighallgatta a beszélgetésemet a fővédőnővel, és azt mondja, hogy ő még embert ilyen kedvesen panaszt tenni nem hallott. Pedig eskü, indulatosnak éreztem magam.

Azért nem vagyok csalódott egyébként, mert nem Marika munkájával vagyok elégedetlen, hanem a szervezőkészségével, ettől tőlem lehet tök jó védőnő, hiszen amikor egyszer sikerült végül találkoznunk, akkor jól csinálta azt, amit csinált. Hátha csak egy ilyen visszajelzés kellett neki. 

Délután voltunk kirándulni Leányfalun Barni unokatesójával meg a kutyájával, halálosan sarasak és vizesek lettünk a golditól, akinek a Dunába kell dobálni a labdáját, hogy úszhasson érte, de maximálisan megérte.

Holnapra pedig szereztem pedikűr időpontot, sajnos a régi pedikűrösünknek bedőlt a vállalkozása a járvány miatt. 

i think i'm satisfied

A mai napot nagyon elengedtük, én reggel gyorsan elszaladtam a Kolosyra és kb 10 perc alatt vettem tejtermékeket, túrót, joghurtot, túró rudit, mert ilyesmiket kívánok most, de a lényeg a tejföl volt, kellett a gyümölcsleveshez, azzal szoktam behabarni (Tünde, ezt még tőled tanultam kb 19 éves korunkban még Gödöllőn, mikor meglátogattalak, akkor épp Daviddel éltél). Otthon főztem levest, majd fetrengtünk a kanapén és olvastunk. Ebédre a leves mellé B hozott pizzát az Igenből, majd aludtunk 4-ig. Utána megint fetrengtünk, majd este sétáltunk egy nagyot a környéken.

Mi a Rózsadomb aljában lakunk (csak nem a luxi részen), úgyhogy felcaplattunk a Gül Baba utcán, és sétáltunk egy hosszút a szép utcákban, nagyon érdekes látni, hogy hogyan váltogatják egymást a gyönyörű, luxus, kacsalábon forgó paloták, meg a lepattant, elhanyagolt, soklakásos épületek. Nagyon szeretem felfedezni a számomra nem annyira ismert környékeket, benézni a kertekbe, elképzelni, hogy kik, milyen életeket élhetnek ott, Barninak meg Budapest a munkájához tartozik, szuperjól ismeri, nagyon érdekes dolgokat tud mesélni helyekről, épületekről, úgyhogy mindketten nagyon élvezzük ezeket a sétákat, meg hogy ennyi időnk van most ilyesmire. Mondjuk napi egy óra sétára remélem, mindig lesz majd időnk.

Aztán mikor már majdnem hazaértünk, mondtam Barninak, hogy nagyon jó volt látni ezt a meseszép környéket, és lenyűgöznek a csodálatos házak, meg el tudom képzelni, micsoda lakások lapulhatnak az épületekben, de én annyira szeretem a közös életünket abban az apró kis lakásban, hogy egyetlen szikrányi irigységet vagy vágyat sem érzek, hogy nagyobb, szebb, vagy luxibb helyen lakjunk. Szerintem az, amink most van, minden szempontból tökéletes nekünk, vagy hát engem legalábbis teljesen kielégít. 

oooh béjbi

Pénteken voltam ultrahangon, ahol megint kiderült, hogy a bébi cuki, pont úgy növekszik, ahogyan kell neki, és minden rendben. Az egyetlen aggódnivaló, hogy nagyon vérszegény vagyok, annak ellenére, hogy már két hónapja szedek vasat, és a doktornő azzal ijesztget, hogy ha ez 2 hét múlva is így lesz, akkor be kell feküdnöm a kórházba 5 napra, hogy intravénásan töltsenek fel vassal. Ha nem lenne vírus, be lehetne menni minden nap csak az infúzióra, de így most nincs ilyen opció. Hát ha valamit nem szeretnék, akkor az a kórházba fekvés, úgyhogy emeltük az adagot, és nagyon igyekszem megfelelően hasznosítani a vastablettákat. 

Közben, amennyire várom, hogy ott legyünk már, megszülessen és velünk legyen a babánk, épp annyira ijesztő is, hogy mennyire telik az idő, és mindjárt szülők leszünk élesben is. Az nagyon sokat segít, hogy Barni iszonyúan lelkes, ő nagyon-nagyon várja már a bébit, hogy bárcsak már a jövő héten megszületne - nyilván ne szülessen meg hamarabb, mint kéne, hanem azt szeretné, ha ott lennénk már, ha itt lenne a 9 hónap vége hamarosan.

Hát, szerintem nagyon hamarosan itt lesz. 

Szinte mindenünk megvan, a legtöbb dolgot kapjuk, és a következő 1-2 hétben be is gyűjtünk mindent, ami még esetleg hiányzik. Fú, azért van bennem egy nagy adag zizi.

Ja, és még a védőnőmmel van egy olyan sztori, hogy eddig 3 találkozóm volt vele megbeszélve, egyszer 50 percet vártam rá (mondjuk mikor megérkezett, kedves volt és tette a dolgát), másodszorra egyszerűen nem jelent meg addig, míg tudtam rá várni (akkor még dolgoztam), és a kolléganőinek kellett hívogatni, hogy hol van (otthon volt még Gödön, el sem indult még otthonról), utólag sem hívott fel, nekem kellett megint jelentkeznem, a harmadik alkalom pedig most pénteken lett volna, és most sem volt ott a rendelőben a megbeszélt időpontban. Felhívtam, és nemes egyszerűséggel elfelejtette a találkozónkat. Bocsánatot kért, de a következő megoldása is az lett volna, hogy hívjam fel szerda délelőtt, és akkor meg tudja majd mondani, hogy esetleg mehetek-e hozzá szerda délután. Én végtelenül türelmes és elnéző ember vagyok, de ezen nagyon kiakadtam, úgyhogy hétfőn panaszt teszek és kérek új védőnőt. De tényleg, ki, és milyen pozícióban engedhet meg magának ilyesmit 3 alkalomból háromszor? 

monika forsberg

uncsi karanténposzt

Azért is nehezen ülök le blogolni, mert már nem nagyon találok olyan pózt, amiben kényelmesen ülök, és a laptopot valahogy magam elé tudom helyezni. Olyan pici a lakás, hogy nincsen ebédlőasztalunk, csak pult bárszékekkel, amit nem annyira szeretek, és igazából csak evésre (meg hazaérkezéskor a kezünk ügyében lévő tárgyak rápakolására) használjuk. Meg van az erkélyen egy picike asztal, de ott meg odasüt a nap, és nem jól látom a képernyőt. Úgyhogy most a kanapén ülök törökülésben, párnákkal megtámasztott derékkal, meg, az ölemben egy párna, úgy, hogy a hasamat egyáltalán ne érje el, és így egy darabig jó, aztán ebben is el szoktam fáradni. Egyébként nem is azért várom, hogy majd nagyobb lakásba költözzünk, mert nagyobb helyünk lesz, szerintem tök jól elvagyunk így is, hanem mert nagyon vágyom egy ebédlőasztalra, legalább olyan basicre, mint amilyenem Vácon van. Ez a lakás annyira kompakt, hogy az sem fér el.

The pult

Kicsit rendre szoktat a karantén, mert szombaton mindig (már amikor nincs épp világjárvány) úgy tervezem, hogy jóóó korán kelek, és fél 8-kor már a tőlünk 100 méterre lévő piacon alkudozom az újkrumplira meg a pünkösdi rózsára, de aztán mégiscsak jobban esik sokáig fetrengni az ágyban, zuhanyozni meg hosszan inni a kávém, aztán örülök, ha 11 körül sikerül elcsattognom és a maradék árut levadászni a nénik pultjain. De most, hogy 9-kor konkrétan a rendőrök hessegetik haza a 65 éven aluliakat, tényleg muszáj felkelni időben, és jobb, ha nem az utolsó pillanatban érkezik az ember, mert hosszan kígyózó sorok állnak mindenhová, és időbe telik megszerezni, ami kell. 

Egyébként lassan olyan vagyok, mint anyukám, itt is vannak már kedvenc árusaim, van paradicsomos nénim, virágosom (aki ma az összes bimbós babarózsát eladta, mire odaértem, úgyhogy fuck him), titkos eper- (bocsánat, szamóca-) forrásom, húsos bácsim, meg kedvenc péklányom. A szamóca például úgy volt, hogy általában tartok a hűtőben egy kilós fagyasztott epret, ami mondjuk a turmixokba megy, és epret csak enni veszek, tejszínhab mellé, túróhoz, vagy csak úgy magában. Viszont hiába szépek, legtöbbször semmi ízük (ezért kell a tejszínhab), és csak kicsi mennyiséget érdemes venni, mert 1-2 napon belül megrohad. Viszont múlt héten az egyik helyen volt egy bácsinál egészen aprószemű szamóca (ez volt kiírva), ami egyáltalán nem volt szép, sőt, sorban állás közben el is bizonytalanodtam, de aztán mégis csak vettem egy fél kilót. Itthon lecsumáztam, megmostam, és este két kisvilla társaságában magunk mellé raktam kártyázáshoz. És Barni nem hitte el, hogy nem raktam rá cukrot, olyan mézédes volt, megettük mind a fél kilót pillanatok alatt. Ma is visszamentem, már másfél kilóért, és képzeljétek, a bácsi azt mondja, ez még csak a fóliás szamóca, és most jön majd a szabadföldi, ami még édesebb és finomabb lesz. In a nutshell: a korlátozásoknak köszönhetem, hogy 9-re már mindenféle földi jóval tele a hűtő a konyhapult. 

Amit egyébként még meglepően jól megy, az az, hogy minden reggel összerakjam magam: zuhany, szempillaspirál (anélkül albínó vagyok, ugye), kicsi parfüm, aránylag csinos, de kényelmes itthoni szett (ami nem olyan könnyű, mivel szinte már csak a pasim melegítőnadrágjai kényelmesek). Az is segít, hogy azért legalább naponta egyszer el szotunk menni valahová, és akkor felöltözöm rendesen. Nagyon szép rend és tisztaság van, a virágok meglocsolva és gondozva, a polcok két naponta letörölgetve, a ruháink kimosva (mondjuk Barni maga Mosó Masa, úgyhogy ezzel nekem nem kell foglalkoznom), az erkély ragyog. És érdekes, hogy minél nagyobb rend van, az még inkább azt váltja ki belőlem, hogy még rendezkedjek, és olyan helyeken is rendet rakjak, ahol egyébként nem tartanám olyan fontosnak. Én nem hiszem, hogy valaha lett volna ennyi időnk és energiánk ilyen patent állapotban tartani ezt a minifészket, és valószínűleg nem is lesz ilyen többé soha. 

good things

Most nagyon vidám vagyok, egy csomó jó dolog történt, mégpedig

• kedden (?) Terivel sétáltunk egyet a Pasaréti tér környékén, megnéztük a Napraforgó utcát, ahol azok a csodaszép bauhaus házak vannak, meg még lófráltunk egy kicsit. Utána ettünk egy fagyit a Fragolában, én pisztácia-mangót, és majdnem meghaltam, olyan finom volt, csak sajnos elég kicsik az adagok. Utána Barni eljött értem, és vele is kellett egy adagot enni. 
• szerdán Pillával találkoztam délután, és a Margitszigeten sétáltunk meg dumcsiztunk, és hálát adtam az égnek, hogy vittem sapit, mert olyan hideg orkán fújt, hogy időnként azt hittem, megfagyok. Hazafelé villamosoztam, kb két hónapja először, nagyon furcsa a tök üres villamos, meg én a maszkomban. 
• szoktuk azt csinálni, hogy ha látok valami számomra ismeretlen szép helyet a FB-on vagy bárhol, átküldöm Barninak, hogy menjünk el oda, és így mentünk ma el a Gellért hegyre. Persze a Citadellát ismertem, de ma a Filozófusok kertjétől indultunk (ott például még sosem jártam), és végigjártuk a kis ösvényt a hegy oldalában egészen a Gellérthegyi nagyrétig. Csodaszép volt a kilátás és gyönyörű az idő, a végén meg fetrengtünk a napon a réten - teljesen feltöltődtem. 
• sikerült a kisbébit Barni nevére iratni, nem a mi kerületünkben, de asszem, mindegy is. 
• sütöttem aranygaluskát vaníliasodóval. Szokásomhoz híven összemixeltem 3 receptet, mert egyikkel sem voltam megelégedve, plusz anyukámat is felhívtam némi asszisztenciáért, és annak ellenére, hogy nincsen nagy tapasztalatom a kelt tésztákkal, nagyon jó lett, csak rengeteg, két kisebb tepsinyi. Így Barni szüleinek meg több barátunknak is küldtünk belőle. 
• lehet, hogy most extra sok endorfint termel a terhesség miatt a szervezetem, de nagyon optimista vagyok a vírushelyzetet illetően. Azt vízionálom, hogy szépen, lassan lecseng a dolog, és teljesen joggal lazítunk, lassan pedig visszatér az élet - ha nem is a régi kerékvágásba, de a mostaninál egy sokkal élhetőbb világba térhetünk vissza hamarosan. Jó lenne. 
• és a terhességet is nagyon élvezem. Ma egész nap dugdosta kifelé a nem tudom melyik kis testrészeit a babánk, kis dudorok hullámoznak a hasamon itt-ott, és ezt nagyon-nagyon cukinak találom. 
• nagyon tetszik a frissen vágott hajam, totál kipihent a képem, és még mindig csak +7kg-nál tartok. 
• holnap megyek a 30.heti ultrahangra, és nagyon várom. 

a bit fed up

Ma úgy voltam fodrásznál, hogy Barni elvitt autóval, ő meg valamit intézett, míg nekem a hajam vágták, és el is jött utána értem, hogy ne kelljen tömegközlekednem. Utólag megbántam, hogy nem sétáltam egy kicsit a városban egyedül, nagyon ki vagyok rá éhezve, hogy bármilyen szinten kiszakadjak itthonról. Utána meg itthon voltam egész nap. Persze tök cuki, és ez így is van jól, de aztán estére valahogy borzasztóan nehezen viseltem, hogy nem lehetek egyedül, hogy nem jöhetek-mehetek, hogy nincsenek programok, hogy be vagyok zárva a miniatűr lakásba, és hogy mindig csak ketten vagyunk. Nyilván szervezhetnék magamnak ezt-azt, de hát nem találkozhatok senkivel, sportolni-futni nem nagyon bírok már, meg hát hova menjek, vásárolni? Gondoltam rá, hogy lehetne találkozni egy-egy barátnőmmel, és este (vagy bármikor) elmenni sétálni valami szép helyre - meg hát micsoda élmény lenne így másfél hónap után Barnin és a szüleinken kívül bárkit látni és élőben beszélgetni. Ma valahogy extrán nyűgös vagyok a saját, önálló életem hiányától, és nagyon haragszom a vírusra. Majd holnapra kitalálok valamit.

copf, frufru, konty, lófarok

Ma pedig fodrászhoz megyek. A pasim imádja, hogy hosszabb, és így kicsit nőiesebb is a hajam, úgyhogy most nem fogom olyan rövidre vágatni, mint szoktam (de ahogy ismerem magam, legközelebb igen). Meg hát az is elég nagy perk, hogy csinosan és kényelmesen össze tudom fogni, ha akarom. Egyébként amióta tehes vagyok, egyáltalán nem zsírosodik, 5-6 naponta mosom, és akkor  is csak illendőségből, ami az én puha, vékonyszálú, amúgy 2 naponta mosott hajamnál elképesztő rekord.  

Szerintem most olyan lesz kb, mint az elsőn, mert az azért kell, hogy egészséges és formás legyen, és max ilyen hosszúra hagyom majd nőni, mint a második és a harmadik képen.

my first

Érthető okokból életem legjobb anyák napja volt a tegnapi, már reggel, az ágyba kaptam virágot, utána pedig felköszöntöttük Barni anyukáját, majd Vácon az enyémet is. Mindenhol meglepetésként toppantunk be, és nem csak a saját, hanem a hasamban lévő kisunoka nevében is vittünk külön virágot, amin eléggé meghatódott mindenki. Nagyon furcsa nem megölelni-megpuszilni anyukámat, Barni fotót is készített rólunk, úgy, hogy egy méternyi távolságra ülünk egymástól. Én mondjuk nem bánom, a lényeg, hogy láthatom őket és beszélhetünk.

Utána kimentünk a Farkasréti temetőbe Barni nagyszüleihez, akiket én már nem ismerhettem. Nem szokott kijárni, de valahogy az, hogy gyereket várunk, sokkal érzékenyebbé, érzelmesebbé teszi őt is, és most valahogy még fontosabb neki is a család, mint eddig, ami nagyon jó érzés. Láttunk az ő korabeli fiúkat az apukájukkal együtt - gondolom - az anyukájukhoz menni, Barni ezen el is érzékenyült, és aztán a nagyszülei sírjánál is - megható látni, hogy az én vagány, gördeszkás, mindig vidám pasimból milyen változást, micsoda érzelmeket vált ki az, hogy apa lesz. 

Na mindegy, nem akartam nagyon nyálas lenni, de annyira jó ezeket a dolgokat megélni most együtt.

Anjuna

Már annak is nagyon örültem, hogy az Intersparban lehet kapni Anjuna jégkrémeket, de tegnap kiírták, hogy a Pozsonyi úton újra nyitva van a boltjuk. Így délután elmentünk és ettünk a régi kedvenceinkből egyet-egyet (mangó-eper és pisztácia), és azóta én úgy látom, a világ a helyére került. Na jó, kis túlzással. 

hope

Volt valamelyik nap egy mélypontom, hogy hát egyáltalán nem így képzeltem ezt a terhességet, bezárva, egyedül hagyva ezzel az egésszel, anyukám nélkül, a barátaim nélkül, mivel panaszmentes vagyok, az orvosom nélkül stb. Persze, itt van Barni, és ő tökéletes társam ebben is, meg mindenkivel tudok beszélni telefonon, de akarnék időnként orvoshoz menni, személyesen tanácsot kérni tőle, ultrahangon megnézni a babámat, találkozni a barátaimmal, meg akarom a szüleimet is. Ráadásul van esélye, hogy nem szülhetek majd a választott dokimnál, hanem majd az ügyeletes orvosnál lehet csak, és amitől legjobban félek, hogy van esélye, hogy Barni nem jöhet be velem a vajúdásra-szülésre, hanem egyedül kell végigcsinálnom az egészet. Nagyon szeretnénk szülésfelkészítésre járni, de csak online tudnánk, azt meg... nem tudom elképzelni. Jövő héten megyek a 30. heti UH-ra, és Barni oda sem jöhet el velem, és ez nyilván nem csak nekem rossz, hanem főleg neki, hogy nem láthatja a babánkat. A jelenlegi állás szerint nincsen lehetőség nyilatkozat tételére sem, így mivel nem vagyunk összeházasodva (azt sem tudtunk, ugye), a gyerek automatikusan az én nevemre fog kerülni, és majd valamikor később lehet nyilatkozatot tenni visszamenőleg. Szóval egyáltalán nem így képzeltem ezt az egészet.

De aztán egy ponton rájöttem, hogy ezen nem szomorkodhatok folyamatosan, ez van, kész. Van még több, mint két hónapunk a szülésig, én reménykedem, hogy nem most fog beindulni a vírus, hanem joggal lazítanak a megszorításokon, és talán júliusra nagyjából helyrerázódnak a dolgok. Úgyhogy úgy döntöttünk, kicsit lazulunk mi is, hogy ne őrüljek meg. Elmentünk anyuékhoz egy délutánra, anyukám csinált nekünk rakott krumplit, nekem meg külön tökfőzeléket, illetve "nem neked, hanem a kisbabának". Kutyáztunk, sétáltunk, aludtunk, apukám megszerelt nekünk valamit, beszélgettünk - annyira jó volt. 

Voltam boltban egyedül, nyugodtan, sietség, para nélkül válogattam a lidlben a kaják közt, ahogy békeidőben szoktam. Voltunk ma reggel kicsit sétálni, egy olyan gyönyörű helyen, ahol normál esetben özönlenek a turisták, most meg szinte kettesben voltunk, meg még néhány kutyasétáltató. Megjött a kávé, amit rendeltem, meg a gyönyörű, piros, Baywatch terhesfürdőruhám, hétfőn pedig fodrászhoz megyek. Imádjuk a teraszt, és nagyon jó itthon együtt. Minden rendben lesz. 

lakberendezés rovat

Vasárnap hazajöttünk, mert egyrészt én már nagyon vágyakoztam rá, hogy itthon lehessek kicsit, és hiányzott a lakás, másrészt van pár elintéznivalónk, Barninak már hétfő reggel 8-ra volt időpontja valahova. Hazahoztuk Olívot is Veszprémből, hogy ne kelljen buszoznia, és annyira jó volt picit bandázni és beszélgetni, még a szüleivel is beszéltünk picit a kertkapuban, meg kaptunk anyukájától sütit. Azt leszámítva, hogy Pilla és a pasija húsvétkor meglepett minket a Balcsin, és egy fél órát sétáltunk a parton együtt, de tisztes távolságot tartva, hónapok óta nem láttam a barátaimat. Mostanra borzasztóan hiányzik mindenki. 

Szóval hazajöttünk a kis lakinkba, Barni olyan rég volt utoljára itthon, hogy teljesen ledöbbent, hogy mennyire kizöldült minden. Egy park van velünk szemben, és fák előttünk is, úgyhogy teljesen más ilyenkor a kilátás, mint télen. Nekem első dolgom volt lepucolni az ablakokat és teljesen letakarítani a teraszt, ma reggel pedig elmentünk egy kertészetbe, és vásároltunk egy csomó növényt, zöldet, virágosat, fűszernövényeket. A bentiek közül is van pár, ami eléggé megsértődött télen, meg most, hogy a balcsizás miatt hetente egyszer kapnak vizet, így néhányat kitelepítettem a teraszra, hátha örülnek egy kis extra napfénynek - vagy most adom meg nekik a kegyelemdöfést. Ma pedig lekezeltem olajjal a székeket meg a kis asztalt a teraszon, egészen másképp néznek ki, mint eddig. 

Azon is gondolkodunk, hogy mivel randa, uncsi kő van kint, veszük fa lapokat a tetjére, nagyon feldobná. Csak eléggé borsos az áruk, mi meg a baba születése után kb még fél évig tervezünk itt lakni, szóval nem tudjuk, beruházzunk-e rá. 

Most szürke kő van (későbbi képeken látszik), de ilyet szeretnénk: 

Majd megmutatom, ha elkészül. Jó lesz itt bandázni, vacsizni. Még van egy pár ötletem, hogyan lehetne feldobni - az viszont biztos, hogy a fa burkolat rengeteget dobna rajta. 

ennyit számít az olaj, már teljesen elvesztette a fa a színét

Bentre is vettünk növénykeket, bár ezeket a szép kis virágosakat mindig megölöm:

good things and shitty things

Nagyon jó olvasni, hogy milyen jóságokat ír mindenki (most EZ a kedvencem), annak ellenére, hogy szerintem a legtöbbünknek fogy a türelmünk. Én részemről nagyon hálás vagyok, hogy kimaradok a digitális oktatásból, az érettségi mizériából stb. és kb úgy érezhetem itt a Balcsin, hogy kényszernyaraláson vagyunk. Mégis van, hogy sírok este,  előfordul, hogy nagyon fáj a hátam, és emiatt sehogy sem jó, vagy hogy ebédre csak egy fél tányér levest bírok megenni, mert több nem fér belém. Sőt, olyan is van, hogy az örökké jókedvű Barninak is rossz napja van. 

De ilyenkor is van, ami jó, mindig van valami. Szinte minden délután napozom egy picit, kb negyed-fél órát a hasammal együtt, aztán mikor kezd melegem lenni, letakarom a hasam, és még úgy is maradok egy kicsit. Utána aludni szoktam, van, hogy két órát is, és mindig nagyon jólesik. Szerdán délután pedig kiültem a teraszra, kerestem kismamajóga-videókat, és hoztak egy kis megkönnyebbülést. 

Ma pedig egy kislábasnyi vízbe beleraktam egy evőkanál cukrot és belecsavartam egy egész citromot, megfőztem benne a megtisztított spárgát (kb 8-10 perc), és majdnem mind a fél kilót megettem majonézzel (mondjuk a hasam nem ettől ekkora). Isteni volt.  

Good things - kedd

Iszonyúan hiányzik a jövés-menés. Barni lecsiszolta a kerítést, és el kellett menni festéket venni, hogy le is tudja festeni, úgyhogy felvettem az egyik csinos ruhám meg a fehér tornacipőm, és elmentünk Veszprémbe az Obiba érte, aztán meg beugrottunk a Lidl-be, ahol kaptam spárgát. Ülni mellette a kisautóban, csinos ruhában és napszemüvegben, szépen, lassan, sietség nélkül krúzolni a rossz minőségű utakon a napsütésben, 20 fokban, lehúzott ablakkal, csodálni a repceföldeket, válogatni a gyönyörű zöldségek és gyümölcsök közt - olyan élmények ezek így X itthon töltött nap után, hogy mondtam Barninak, mikor úgy másfél óra múlva hazaértünk, hogy úgy érzem, mintha Olaszországban nyaraltunk volna kicsit. 

Ez meg mielőtt hazaértünk volna:

Belefutottunk olyan akcióba, hogy a Magnum mellé ingyen Cornettót adnak, ez csodálatos, nem?