Zen

Most úgy érzem, hogy teljesen boldoggá tesz a munkám. Nekem szokott hiányozni, hogy jó arc, laza, inspiráló emberek legyenek körülöttem, igazi jó társaság, és sok-sok visszajelzést, figyelmet, kedvességet kapjak tőlük - hát itt ezt bőven megkapom, a gyerekektől főleg, de a kollégáktól is. Nagyon jól érzem magam ebben az iskolában. 

És most valahogy szuperintenzív az egész, sokat beszélgetünk, egyre több osztályban már tényleg jól beszélnek angolul sokan, és élmény társalogni velük, és olyan jó, hogy megnyílnak nekem. Ma a jövőjükről, munkáról beszélgettünk az egyik osztályban, és a többen a tanácsomat kérték, olyan jó, hogy számít nekik, mit mondok. Valószínűleg a pénteki szalagavató is hozzájárult mindehhez, mivel az a végzősöket (majdnem az összes osztályom az) kicsit felrázza, megérinti őket, valamint egymáshoz, meg hozzánk is közelebb hozza. Meg hát a félrészegen elmondott vallomások, ölelések, puszik és a táncok sem felejtődnek el. Rájöttem, hogy ha leplezetlenül kimutatom, hogy mennyire szeretem őket, értsd: sokat mosolygok, megkérdezem, hogy vannak, odafigyelek, ha valakinek baja van, legközelebb megkérdem, jobb-e már a kedve, megsimogatom őket (durva, hogy a simogatásnak mekkora ereje van még a nagyoknál is, van olyan gyerek, aki megköszöni), ha veszekszem velük, akkor is van egy bujkáló mosoly az arcomon, szóval ha ilyen vagyok, akkor olyan hálával vannak felém, hogy hihetetlen, mindenki mosolyog, örülnek nekem, jönnek beszélgetni, és ez nem csak a saját osztályom. 

Szerda van, a héten már 21 (!!!, szerintem osztályfőnökség mellé ennyit kéne 1 hét alatt) órát tartottam, úgy, hogy ebben nincsen lyukas óra, délután pedig portfólió és készülés van, tegnap este fél 11-ig nyomattam, majd reggel felébredek 4-kor, és nem tudok visszaaludni, mert már ezen pörög az agyam. És mégis, boldog vagyok. Bárcsak így maradna ez mindig. Nem a leterheltség, hanem az elégedettség.

Hétfőn osztálykarácsony az osztályommal, illetve Mikulás, kihúztuk, hogy ki kit ajándékoz meg, kovácsolódik a közösség, és én ezt annyira élvezem. Ígértem, hogy viszek gyümölcskenyeret, valami illatgyertyát, meg karácsonyi dalokat - én még mindig nem hiszem el, hogy komolyan ez a munkám, ez annyira ♥♥♥. 

Egyetlen dologról nem vagyok hajlandó lemondani, a sportról. Hétfőn reggel edzeni voltam, tegnap futni, itthon pedig még szoktam erősíteni, és nagyon szépen eszem. Valószínűleg ez is hozzájárul, hogy heppinessz van, meg kiegyensúlyozottság, a súlyom mozdulatlan, de a ruháim szerintem évek óta nem álltak rajtam ilyen jól, tűnnek elfelé a párnácskák, nagyon jól érzem magam a bőrömben. 

Blog szempontból nem valami izgi, de majd nemsokára vége lesz.  

rebecca jones