OH LA LA LA

Nem gyakran szoktam Olívia exeire gondolni, de az egyik mégis szinte naponta eszembe jut, ugyanis sokszor emlékeztetetem magam egy mondatára, mégpedig arra, hogy luxus, hogy a hangulatunk függjön az időjárástól. Fú, hát nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ott tartok, hogy álmodozom róla, elképzelem, hogy meleg tavasz van, süt a nap, olyan meleg van, hogy max a derekamra kötöm a farmer dzsekit, csattogunk mindenfelé, a piacon spárgát, retket és epret veszek, itthon egész nap be sem csukom az erkélyajtót, és ha összefutok valakivel, akkor nem nyűglődünk, hanem mindenféle vidám témánk van, nem csak az, hogy mikor lesz már vége ennek az orwelli időszaknak. Január, február... Ki kell találni mindenféle izgit, hogy kibírjuk, már van egyébként 1-2 ötletem, például a raguleves tele roppanós zöldségekkel napokig tartotta bennem a lelket, és a babának is nagyon ízlett, tegnap frissítettem a gépemet, ezt már hónapok óta halogattam, meg megnéztem a Midsommar című filmet, amit ne nézzetek meg, ha kicsit jobb kedvre akartok derülni, atyaég, mi van ezekkel a filmesekkel.

Tegnap Kata küldött egy képet, amin Dél-Franciaországban, a saját napsütéses tengerparti erkélyükön rajzol pólóban, oda menekültek Párizsból, ahol nincsen munka és nagyon drága minden. Írta, hogy ne haragudjak rá nagyon, és egy pillanatra nem is értettem, mire gondol, persze a napsütire meg a tengerre, de annyi minden más van most, ami jobban hiányzik, mint a tenger. Napsütésnek meg itt van nekem a 6 hónapos, folyamatosan dumáló, fogatlan kis napsugaram. 

Egyébként itt is süt most a nap, már így reggel 8-kor is, úgyhogy sétálni kell nagyokat, kicsit uncsi egyedül, maszkban de hát ez van, pandémikus kismamasors. Barni megint nagyon dolgozik, fürdetés előtt kicsivel szokott hazaérni, Dani extázisba esik, mikor meglátja, annyira örül neki, és zokog, mikor nem jön azonnal hozzá, hanem még elmegy megmosni a kezét, iszonyúan cuki, rajong az apjáért. 

Megfogadtam (megint), hogy minden nap gyakrabban írok kicsit, engem is feltölt, meg hátha ti is örültök neki. De most megmosom a hajam, hogy kiderüljön, hogy hogy működik az új minifrizurám, ha nem a fodrászom szárítja be, nagyon sokat várok tőle.

csellengés

Barni anyukája még mindig nem dolgozik a héten, aminek nálam jobban senki nem örül. Így ma a gyerekszemészet után fölvittem Danit, voltak vele sétálni, aludt, meg jól tartották, ma már több, mint 3 órát ott volt, és egy pillanatot sem sírt, jól érzi magát náluk. Annyira örülök ennek. Én közben fodrásznál voltam, még mindig küzdök a hajammal, de nem vágattam frufrut, ellenben nagyon rövid hajat igen, meg kicsit puhítottuk, hátha úgy jobban lesz játéka. Meg őrült mód nőnek a babahajak, nagyon vicces, ahogy meredeznek minden irányba. Kicsit csatangoltam utána az Andrássyn, sütött a nap ezerrel, de süvített a szél, és nagyon hideg volt, rajtam meg nem volt sál. Egy ideje nem szeretem a sálakat, valahogy túl melegem van bennük mindig, pedig régen gyűjtöttem a sálakat, sehova nem mentem nélkülük, most is olyan szép darabjaim lapulnak a fiókban. Kicsit csorgattam a nyálam az Írók Könyvesboltjában, de nem vettem végül semmit, nehéz nem vennem Moleskine-t, de most max a baba oltásait írhatnám bele, meg szemeztem a Knausgard sorozattal, de egy vagyon, majd lehet, hogy kölcsönkérem valakitől. 

Viszont a kedvenc kenyerem a Három Tarka Macska fügés-barackos kenyere, csodálatosan finom. Van egy barátunk, aki vendéglátózik, és most nincs munkája, így otthon kenyeret süt, pástétomokat csinál, sütőtök csatnit meg mindenféle krémeket szexi kis üvegcsékben, halálosan finom minden. Na és ez a gyümölcsös kenyér a kacsamájpástétommal ATYAÚRISTEN. 

rambócska

Sokkal lassabb és kevesebb programmal átszőtt hétvégéket szeretnék, mint ez a mostani volt. Megint volt egy olyan nagyon szomorú érzésem, hogy ez nem jó így, időt kell találnom magamra (ezt a csontkovács is a lelkemre kötötte), és mikor kicsit magamba zuhanva mondtam ezt Barninak, akkor azt válaszolta, hogy de hát még piacon is voltál, amin egy kicsit kiakadtam, hogy ne már. De hát én vagyok a hülye, hogy azt a két órát, míg Dani a Nagyiéknél van, úgy használom ki, hogy elmegyek az MDF piacra hozzávalókat venni a babapürékhez meg a tárkonyos raguleveshez. Mondjuk ez egy fokkal jobb annál, mikor ilyenkor fürdőszobát és WC-t takarítottam. Na mindegy, majd legközelebb okosabb leszek és beülök egy kád habos vízbe ja de nincs kádunk... Nem is tudom, mit csinálok majd, ezen még gondolkodnom kell.   

A legtöbb helyre egyébként visszük Danit magunkkal, és szeret is csavarogni, iszonyúan lelkes, mikor kilépünk az ajtón, vagy berakjuk az autóba. Voltunk ma Vácon Anyuéknál, és kell egy kis idő, míg feloldódik, de onnantól ott is megy a viháncolás meg a kurjongatás. Arra nagyon figyelek, hogy bárhol vagyunk, tudjon kicsit pihenni, még azelőtt hazajöjjünk, hogy nagyon elfáradna, és amint hazaérünk, ágyba bújunk együtt, és hagyom, hogy addig egyen és aludjon velem összebújva, amíg neki kedve van. Ma is kinyitottam a kanapét, mikor hazaértünk, jól betakaróztunk és két órát aludtunk együtt, teljesen kisimultak tőle az idegeim.

Egyébként már az ágyban pötyögök, gyakran van, hogy ha korán keltünk és nagyon fáradt vagyok, akkor 7-kor megfürdetjük Danit, 8 körül leteszem aludni, picit pakolászom, megmosom a fogam, belebújok a tacskós pizsamámba (W'SS leárazás!) és 9 körül le is fekszem. Hol van az már, mikor sajnáltam az időt alvásra, azzal a jelszóval, hogy olyan rövid az élet? 

Holnap a gyermekszemészeten kezdünk, mert Daninak begyulladt az egyik szeme, szegénykém, az egyik pofácskáján egy kék folt a kaszkadőr vetődéstől, a másik oldalon a szeme piros és duzzadt, úgy néz ki, mint egy apró kis Rambócska egy vesztes meccs után. 

karina yashagina

a sebhelyesarcú

Ma pedig megvolt az első utunk a sürgősségire. Épp sétálni indultunk volna, és fogalmam sincs, hogy csinálta, de Dani leesett a kanapéról és beütötte az arcát és a homlokát. Nagyon megijedtem, és a legnehezebb az volt, hogy ne sírjak, miközben megitatom és megvigasztalom, mikor felhívom a gyerekorvost, aki instruál, hogy azonnal János kórház gyereksebészet, miközben felhívom Barnit, elmondom neki, hogy mi történt, majd felveszem Barni anyukájának a telefont, és megkérem, hogy jöjjön el velünk. Ez nagyon jó volt egyébként, mert egyrészt megnyugtató volt beszélgetni az autóban, másrészt ő ismerte a járást, fogta és levetkőztette a gyereket, míg én a covidos papírokat töltögettem, meg az adminisztrációt intéztem, meg vigyázott a cuccokra, míg megvizsgálták és megröntgenezték Danit. Minden rendben van persze, semmi komoly, már csak egy kis liluló foltocska emlékeztet a történtekre a pofiján. Megint hősként viselkedett, és szerintem nem is értette, mi ez a nagy felhajtás, leginkább megpróbált mindent jól megtapogatni meg megrágcsálni a kórházban. Nyilván az én hibám, mert már egy pillanatra sem szabadna ilyen helyen egyedül hagyni, annyira izeg mozog, de néha komolyan az az érzésem, hogy direkt huligánkodik, mint egy kis forgószél, és nevet a reakcióinkon. Sajnos az apja és a nagybátyja is égetnivalóan eleven kis- (és nagy-) kölykök voltak, napi szinten történt valami, és gyanítom, hogy mi sem fogunk unatkozni Dani mellett. 

hit the road, Milonka

Mikor már eléggé terhes voltam ahhoz, hogy otthon maradhassak teljesen jogszerűen, akkor pont elkezdődött a vírusos őrület, és nekem iszonyú lelkiismeret-furdalásom volt attól, hogy cserben hagyom a kollégákat és a gyerekeket, és a lábam lógatom, miközben ők vért izzadva tanítják digitálisan a gyerekeket. Rendszeresen a sulival álmodtam. Azóta volt egy nyári szünet, majd szeptemberben nélkülem indult a tanév, amire 5 éves korom óta nem volt példa, így ez nagyon furcsa volt. Viszont ahogy belejöttem a babázásba, úgy csillapodott a bűntudatom is, és azt hiszem, mostanra tűnt el teljesen, nem is gondolok a sulira szinte egyáltalán. Semmihez nem hasonlítható érzés, hogy időnként nem tudom, milyen nap van, nem kell készülnöm, szorongnom a következő nap/hét miatt, vagy hogy nem kell számolgatnom, hogy hány hét van még a nyári szünetből. És hogy nagyjából azt csináljuk, mármint Dani és én, amihez kedvünk van.

Barni elkezdte árulni a szomorú sorsú autóját, a múlt héten kapott egy céges autót, hogy azért tudjon dolgozni, én pedig visszakaptam a sajátomat, így újra enyém a világ. Tegnap reggel elautóztunk a bátyámékhoz Sződligetre - az utóbbi néhány évben, mióta itt lakom Budapesten, kevés minőségi időt töltöttünk együtt, általában csak beugranak anyuékhoz ők is kicsit, mikor mi is ott vagyunk. Hiányoznak. Mindketten elég nagy szabadságot élveznek abban, hogy hogyan osztják be az idejüket, ami szuper, mert mondjuk este, munka után én már nem nagyon tudnék menni a babával. Délelőtt érkeztünk, beszélgettünk, babáztunk, apu is beugrott, ebédeltünk, sétáltunk, nagyon jó volt. Jó lenne, illetve jó lesz majd kevesebbet ülni itthon, és helyette sokat csavarogni így mindenfelé - én így érzem kereknek ezt az élethelyzetet. Csak jöjjön már az az oltás.

coping mechanism

Szóval nyűglődöm eléggé. Alkalmazom a jól bevált megküzdési mechanizmusaimat, és valamilyen szinten működnek is, de hát január van és lockdown, mit várok? 

Eszembe jutott valamelyik nap, hogy szerintem a Lidlben hamarosan lesz tulipán, és annyira láttam magam előtt egy nagy csokor rózsaszín tulit itt a lakásban, ahol a nap 90%-át töltöm, gondoltam, utánajárok. Általában a Kolosyra járok Danival vásárolni, mert oda tudunk menni babakocsival, de utána tök nehéz felcígölni a cuccokat-gyereket-kocsit, lehetőleg egyszerre. Meg utálom azt a boltot, mert drága, nem túl fantáziadús a kínálat, és egy csomószor hallottam a dolgozókat bunkón beszélni egymással (igen, a vásárlók előtt, komoly, szemétkedő veszekedést is hallottam már a pénztáros és egy másik dolgozó közt, de az alázós stílus kb mindennapi). 

De eszembe jutott, hogy a Bécsi úti Lidl-nek van mélygarázsa, ott nincs olyan tömeg, könnyen be tudom rakni Danit egy bevásárló kocsiba hordozóstul, és akkor vásárolhatunk együtt. Általában vagy lerakom őt addig a nagyszülőknél, vagy Barni vásárol be, de ő nem tud rögtönözni, meg én szeretem, ha látom a kínálatot, és tudok kreatívkodni a boltban. Így is lett, Dani tök jól elnézelődött így, én meg jól bevásároltam, és még két csokor rózsaszín tulipánunk is lett. Meg cukorka körmeim. És ha már a tavasz első jelei, akkor tojásos nokedli fejes salátával, annyira finom volt. 

hot chocolate weather

Látom, hogy mindenkinek a töke tele van úgy általánosságban ezzel a kijárási tilalommal nehezített, vírusos, a régi, normális, szabad életre nem is emlékezős 2020 B oldal-januárral. Már főzni sincsen kedvem, ami nálam maga a vég, de tényleg, nem is emlékszem, miket szoktam főzni? Oda minden kreativitásom. Megint úgy érzem, hogy be vagyok ragadva a lakásba a babával, és csak úgy elfolyik az idő, eltelnek a napok. Valamelyik nap voltunk Pillánál napközben, az mondjuk nagyon jó volt, de amúgy... Pff. 

Elmentem kedden csontkovácshoz, lecseréltem a régit egy itt, a Kolosyn dolgozó, 170 kg-os medvére, iszonyúan jólesett, hogy megmasszírozott, és helyre rakta az összecsúszott, a terhesség-szoptatás-gyerek emelgetés szentháromságában összecsúszott csigolyáimat. Megyek pár nap múlva megint, talán ez is segít, hogy megmozduljak és megerősödjek. 

Elkezdtünk már számba venni az egészen konkrét lehetőségeket, amik egy nagyobb lakásba juttatnának minket, amit azon nyomban egy szörnyű éjszaka követett, amikor is annyira pörögtem, agyaltam és stresszeltem, hogy mi lesz, hogy lesz, hogy szinte egyáltalán nem tudtam aludni. Csak hogy értsétek, az egyik lehetőség az lenne, hogy

1. eladunk egy ingatlant
2. eladunk egy másik ingatlant
3. a kettőből veszünk egy kisebb ingatlant X-nek 
4. mi beköltözünk X ingatlanába, és az 1. és 2. pontból maradó extra pénzből előtte átalakítjuk és felújítjuk azt
5. mialatt ez az egész lezajlik, elköltözünk A)albérletbe vagy B)Vácra. 

Na, szóval értitek, miért nem tudtam aludni, gyilkos lesz mindezt lezongorázni. Közben folyamatosan tudatosítanom kell magamban, hogy ez az egész tök jó, legalább vannak lehetőségeink, lesz szép, nagy lakásunk szép helyen, olyan, amilyet mi szeretnénk. Meg amúgy is, tökmindegy, hol élünk épp, jó lesz, ez kaland, és nemes a cél. 

Barni meg most felvitte Danit a szüleihez, hogy egy kicsit egyedül lehessek, és így tudok blogot írni, aztán meg persze teregetni, ágyat húzni stb. Kicsit össze kellene kapnom magam, mármint nem csak ma, hanem úgy általánosságban, teljesen szét vagyok esve és nem érem utol magam. 

tete de moine

Már EZER éve nem volt lidlis poszt, de ma Barni elvitte Danit sétálni, én meg közben krúzoltam kicsit a kisautóval, és találtam a lidl-ben tete de moine sajtot, ami szerintem a világ legfinomabb sajtja, és kb az egyetlen dolog volt, ami igazán hiányzott Svájcból. Lehet amúgy pl. a Culinarisban kapni, de méregdrágán (most néztem meg, náluk 14.000ft/kg), itt meg az egész tömb 3500 ft, ami vicc. 

Még ilyen speckó kütyüke is van hozzá, amivel tudod gyártani ezeket a csodálatosan finom kis sajt rózsákat. Picit édeskés, nagyon harmonikus sajt, mindenképp kóstoljátok meg, ha találtok. Szuper vagy, Lidl!

happy new year, but seriously

Másnap felszabadító érzés volt arra ébredni, hogy Dani átaludta az éjszakát, és 2021 első reggele van. Egyszerűen megkönnyebbülés volt arra ébredni, hogy vége, mintha egy rossz álomból ébredtem volna fel, amit végül sikerült megúszni. Nem szoktam fogadalmakat tenni, de mégis mindig úgy érzem, hogy az új év egy szép, tiszta, fehér lap, vadiúj moleskine-nel, új lehetőségekkel. Ilyenkor rendbe szoktam kicsit szedni a dolgaimat mindenféle szempontból, és ez nekem nagyon jól működik. Ahogy mindig, most is leszedtük a fát már negyedikén, és amennyire szerettem, hogy itt volt, épp olyan jó érzés most az, hogy eltűnt. Szépen kitakarítottunk, rendet raktunk mindenütt, minden felesleges porfogót kidobtunk/elraktunk, én lemostam az ablakokat, felszámoltam minden bizonytalan tartósságú/vonzerejű dolgot a hűtőben és teleraktam zöldséggel és gyümölccsel. Persze mindenütt fetreng valami kósza macicsörgő, zenélő nyusziplüss vagy horgolt babatakaró, de nekünk ezek már szerves részei a rendünknek is. 

Nekem tavaly (!) eltűnt az életemből a szorongás, rengeteget segített ebben az, hogy úgy éreztem, nekem most az a feladatom, hogy egy kisbabát tegyek boldoggá (na meg persze Barnit), és számomra ez egy jól megfogható, ösztönből magas szinten teljesíthető, folyamatos sikerélményekkel és gigantikus endorfinlöketekkel járó dolog volt. Minden egyebet csak szorgalmi feladatnak tekintettem csupán, és igyekeztem gyorsan elengedni, ha nem sikerültek. Már most kérdezgetik, hogy mikor vállalok újra tanítványokat, amihez egyelőre semmi kedvem, valamint muszáj elköltöznünk, ami súlyos döntésekkel, nagyon sok szervezéssel és munkával fog járni, így gyanítom, hogy ezekkel együtt régi barátom, a szorongás is visszaszivárog majd az életembe, de igyekszem kiélvezni az életet nélküle, amíg lehet. 

Ja, és nagyon várom, hogy a családdal együtt beoltathassuk magunkat.

looking back over my shoulders

Nincs annyira kedvem visszanézni a múlt évre, olyan jó érzés magunk mögött tudni. Pedig nekünk nem volt rossz, sőt, vagy hát értitek, csak kapkodtam a fejem én is, hogy miaf@szt látok, de közben meg terhes voltam és gyerekünk született, szóval az egész borzalom év közben én egy felhő szélén üldögéltem rózsaszín vattacukorba is burkolózva Barnival, majd később a babával együtt, miközben a kedvenc Michael Kiwanuka számom szólt repeat-en.

Röviden: 

Tél: Az év elején még tanítottam, de decemberben már láttuk a 3 hónapos kisfiunkat az UH-on és makkegészségesnek tűnt, úgyhogy onnantól fogva mi kb 10 centivel a föld fölött lebegve töltöttük a napokat. Engem már egyáltalán nem érdekelt a tanítás, teljesen más állapotba kerültem a kollégáim legnagyobb derültségére. Ez így is maradt 9 hónapon keresztül, csodás volt terhesnek lenni. Februárban voltunk egy hetet Dániában egy Erasmusos projekttel, kint összeszedtem egy szép nagy arcüreggyulladást. Március elején Barni elvitt Szlovéniába, néhány napot Ljubljanaban töltöttünk, majd Piranban, és egy durva vihar közepén, egy tengerparti kápolnában megkérte a kezem - mint utóbb kiderült, előtte elment a szüleimhez, és tőlük is elkért. A vírus miatt nem tudtunk végül összeházasodni, illetve most ez nem volt fontos. Februárban véget ért egy munkája, és onnantól augusztusig egyáltalán nem dolgozott, és bevétele sem volt, hozzá kellett nyúlni a félretett pénzünkhöz, pont akkor, mikor a baba miatt amúgy is rengeteg extra kiadásunk volt. 

Tavasz: Úgy volt, hogy áprilisban megyek el szülési szabira, de a családom március közepétől ellentmondást nem tűrően otthon marasztalt. Bár találtunk a suliban egy srácot a helyemre, de pont akkor kezdett volna, amikor bezárt az ország, és átálltak a sulik digitális oktatásra, így nem mertük bedobni őt az ilyen mély vízbe, és végül 2 hetet tanítottam még otthonról. Pokol volt, rengeteg plusz munkával járt, és fejben már egyáltalán nem voltam ott. Végül áprilistól két végzős egyetemista lány és a kollégáim vették át a csoportjaimat. A karantént lent töltöttük Akarattyán, Barniék nyaralójában az öccsével, meg időnként az ő barátnőjével. Ők ketten egy ponton, épp, mikor mi is ott voltunk, 9 év kapcsolat és egy durva veszekedést követően szakítottak. Voltak nehéz pillanatok, nem volt könnyű így hárman összezárva lenni, de összességében véve jó volt a karantén alatt a Balcsiparton lenni és a hatalmas pocakomat a hűs vízben lebegtetni. 

Nyár: 3 nappal a szülés előtt jöttünk vissza Budapestre. Július 3-án ketten Barnival, a Margit kórházban, egy csodaszép kilátásos szobában (ez tök véletlen volt, oda kerültünk), a saját zenéinket hallgatva, teljes zenben vajúdtuk végig a napot, nagyon szép élmény volt. Végül este 7-kor kiderült, hogy egyáltalán nem tágulok, és császárral szültem, emiatt eléggé el voltam keseredve, de mint utóbb kiderült, Daninak kétszer körbe volt tekeredve a nyakán a köldökzsinór, annyit ficergett bent, és a császár is jó élmény volt. 2 nap után hazajöhettünk, és kiderült, hogy a fiunk egy kis buddha, nyugodt és szuperjól alszik. Az első néhány hét sokkal jobb volt, mint amire számítottunk, mert Dani rengeteget aludt és szépen evett, mi meg rengeteg kaját kaptunk a nagyszülőktől, így tudtunk sokat pihenni és lebegni a földöntúli boldogságunkban. Barni újra elkezdett dolgozni.

Ősz: Bár az éjszakákat végigaludta Dani, nappal szinte egyáltalán nem aludt (azóta sem nagyon), és ez nagyon fárasztó egyedül. Egy ideig hetente 3x átvittem őt 2-2 órára Barni anyukájához, ami nagyon jólesett, de aztán visszahívták a nyugdíj mellett dolgozni, és bár semmi kedve hozzá, a pénz miatt végül visszament, így többé nem tudott Danira vigyázni. 3 hétre Vácra költöztünk, Barni onnan járt dolgozni. Sokat főztem, kialakult a babás életünk. 

Tél: Nagyon elfáradtam, amin az sem segített, hogy Dani fogzik, sokszor nyűglődik, és volt (és van) pár nehéz éjszakánk. Többször ingerültek voltunk egymással és veszekedtünk is, ami nem jellemző ránk. Irtózatosan gyorsan elrepült a karácsony, én pillanatok alatt agyfaszt kaptam mindattól, ami vele jár. Szilveszter délután végül Barni barátainál voltunk, amit a hátam közepére se kívántam, de végül örültem, hogy elmentünk, mert tudom, milyen fontosak a barátai Barninak, és én is jól éreztem magam. Este 8-ra itthon voltunk, letettük Danit aludni és mi is lefeküdtünk.

záróra

Olyan, mintha napok óta vasárnap lenne, nem? Smoothie-t iszom reggelire, délig pizsamában vagyok, Reszkessetek betörőket nézünk, és délutánig nem hagyjuk el a lakást, utána pedig hatalmasakat sétálunk. Tegnap volt a születésnapom, és Dani megajándékozott a születése óta történt legkeményebb éjszakánkkal, szegénykém, nagyon nyűglődik most a foga miatt ugyanis - egy ponton kivonultam vele a kanapéra, hogy hármunk közül legalább Barni tudjon aludni. Utána már megnyugodott, de én nem tudtam aludni, illetve pár perceket csak, össze-vissza álmodva mindenféle káoszt, meg végül hajnalban, mikor sikerült őt visszacsempésznem az ágyába, én pedig visszamásztam Barni mellé a miénkbe.

Délután, miután besötétedett, és elkezdett esni valami hó-szerű dara, melegen bebugyoláltuk magunkat meg a Miniatűrt is a babakocsijába és kisétáltunk Óbudára, a Szentlélek térre. Gyönyörűen ki van világítva, nagyon hangulatos a szobrokkal, a megvilágított épületekkel meg a fényekkel. Most nincsen karácsonyi vásár, de egy szuperkedves kávézót találtunk (Vasmacska), ahol lehetett forralt bort kapni - úgy tudom, pont tegnap óta tilos alkoholt fogyasztani közterületen, úgyhogy míg lehúztam a két deci forró italt, végig rettegtem, hogy majd valami fogdában kell töltenem az éjszakát. Úgy képzelem, hogy majd később, mikor már nem kell babakocsi Danihoz, hanem (maszk nélkül) csattog velem mindenhova, a Covid pedig majd csak egy rossz emlék lesz, törzsvendégek leszünk mindenféle hasonlóan cuki helyeken, ahova betévedünk a játszótérre meg a Duna-partra menet, névről ismerjük majd a többi törzsvendéget meg a mosolygós baristákat, akik tudják majd, hogy hogyan iszom a kávémat, Dani pedig a kakaóját, vagy ki tudja, mit szeret majd.

Na de egyelőre tél van, és én igyekszem kihozni azt, ami kihozható ebből az időszakból. Ma megettem az utolsó adag halászlét, és nem kérek több bejglit sem - egyébként nagyon bejött, hogy totál nem a kajálásról szólt ez az időszak, legalábbis mennyiségi szempontból, Barni simán partner olyasmiben is, hogy mondjuk narancsot vacsorázzunk, vagy a Francziskából rendeljünk kecskesajt salátát ebédre. 

25-én Vácon voltunk, nagyon-nagyon minimálban ünnepeltünk, és nem is aludtunk ott, egyszerűen a saját ágyamat akartam, meg azt hiszem, Daninak is sok ez a rengeteg vendégeskedés. Úgyhogy este, miután leraktuk őt, kiraktuk az új, gyönyörűséges, 500 darabos puzzle-t, amit Barnitól kaptam, illetve másnap fejeztük be. Nagyon élveztük, de maradt 4 db a végén, ami egyszerűen sehogy sem illett sehova, de végül nem álltunk neki szétszedni és újra próbálkozni, elengedtük, szerintem kisgyerek mellett ez is szép teljesítmény volt. 

Gyönyörű, ugye? Fogok még ebből a sorozatból venni másik grafikát is. 

És ha akartok egy kis könnyed utó-karácsonyi hangulatot, kijött a norvég Új barát karácsonyra/Home for Christmas 2. évada a Netflixen, annyira cuki, tökéletes volt így a két ünnep közé. 

an intro christmas

Végül lettek ám teáskannáim egy nagyon kedves olvasótól, aki házhoz is hozta őket (szívecske). Nagyon minimál stílusban intéztük a karácsonyi előkészületeket, én itthonra végül rakott krumplit sütöttem (mint kiderült, Barnit ez sokkal boldogabbá teszi, mint bármilyen töltött pulyka, aminek a gondolatára konkrétan fintorgott), vendégségbe pedig mindenhova mákos gubát viszek vaníliasodóval (imádom). Nyilván kellett vásárolni, csomagolni, meg kitakarítottunk valamelyik nap, de ennyi. Ma voltunk Barni szüleinél ebédre, kivételesen az unokatestvére is velünk ünnepelt, neki nem élnek a szülei, egy nővére van. Ők a karácsonyi ebédet nagyon komolyan veszik, mindig terülj-terülj asztalkám van, és csomagolnak is nekünk egy csomó kaját. Őrületes ajándékmennyiség cserélt gazdát, mindez úgy, hogy megbeszélték, hogy idén nem ajándékoznak - nem sikerül őket lebeszélni erről, de most feladtam a hadakozást: ha ők így akarják csinálni, csinálják így, nekem mindegy. Egyébként mindenki tök jókat kapott, és örült is, ami egyébként nem mindig szokott megvalósulni, de ez az év szerintem ilyen szempontból sikeres volt. Igaz, Dani kapott egy akkora medvét, mint én kétszer, konkrétan élethű, grizzly-nagyságú - ő nem jött velünk haza, mert sajnos nem fér be a lakásunkba. Barni emiatt a következő 10 évre plüss-stoppra ítélte a családját. Én meg kaptam két Street Kitchen-ös szakácskönyvet, úgyhogy kussolok, mert nagyon-nagyon eltalálták az ízlésemet. Egyébként jól éreztem magam, de az introvertált énemet nekem egy ilyen családi délután úgy lemeríti, hogy utána napokba telik, míg újra feltöltődöm.

Barnitól pedig szintén szuper dolgokat kaptam, puzzle-t, mert imádom, de kb 5 évesen volt utoljára puzzle-m, kb valami 25 darabos kiskutyás. Most kaptam egy 500 és egy 1000 darabosat, az 1000 darabos most is kiskutyás. Meg kaptam még Faber-Castell ceruzákat, filceket, meg felnőtt színezőket - van egy olyan gyanúm, hogy észre sem vettem, de párszor elmondtam neki, hogy mennyire betegesen vonzódom a jó minőségű színes ceruzákhoz és a filctollakhoz. Iszonyúan örültem nekik, sikítoztam kicsit, mikor megláttam, mit rejt a csomagolópapír. Más kérdés mondjuk, hogy mikor mindent kibontottunk, és feküdtem a kanapén a foga miatt nyűglődő, síró babát ölelve és simogatva, Barni megkérdezte, hogy szegénykém, mikor lesz neked időd kirakóssal játszani vagy színezni? És hát asszem, erre mindannyian tudjuk a választ. De majd nézegetem őket.

Amúgy pedig szörnyen fáradt és nyűgös vagyok, antiszocnak érzem magam és kb egész nap csak aludnék, olvasnék vagy rajzfilmeket néznék, miközben lehetőleg nem szól hozzám senki. Belőlem a karácsony, azt hiszem, mindig is ellentmondásos érzelmeket váltott ki, egyszerre szakad ki a szívem, annyira szeretem a hangulatát, és kívánom a pokolba az elvárásokat és az egész intenzitását. Mintha az adventi időszakot jobban kedvelném, mint megélni magát az ünnepet. És úgy tűnik, ez már mindig így is marad. 

Boldog karácsonyt! 

jaj ne már

Úgy volt, hogy nyitásra megyünk az Ikeába, végül úgy fél órával később sikerült odaérnünk, már voltak jópáran, de tömeg nem volt, még egy átlagos hétvégi forgalomnak sem mondanám. Pont azt nem kaptunk, amiért mentem: teáskannát akartam venni magunknak és anyuéknak is, ezt, meg valami szép, egyszerű csomagolópapírt szerettem volna még, azt mindig az Ikeában veszem, de most semmilyen nem volt. Vettünk azért világítós csillagot, egy asztali lámpát, a konyhába tálakat, meg kekszeket, szóval megspórolhattuk volna ezt az utat, na mindegy, úgy 40 perc alatt letudtuk. Ha valaki megy még idén Ikeába, és lát ilyen teáskannát, légyszi, vegyen nekem kettőt, de tényleg (másmilyen nem jó, ezt a fajtát nagyon szeretem). 

Otthon gyorsan rittyentettem egy bolognai pennét, aztán kicsit ejtőztünk, Barni elvitte Danit csavarogni, én meg elmentem a körmöshöz, aki nagyon cuki, és 50 méterre rendel a háztól, úgyhogy egy főnyeremény. Mire hazaértem, egy nyűgös baba várt, meg a kétségbeesett apukája, de nálunk az a tapasztalat, hogy nincs olyan baj, amit egy kis összebújás nem old meg, úgyhogy mindenki gyorsan megvigasztalódott. 

Ma döbbentem rá, hogy bár dec. 18-i kézbesítést ígértek, akkora ezzel kapcsolatban a csend, hogy úgy tűnik, Barni ajándéka nem fog ideérni karácsonyig. Ennek mondjuk egyáltalán nem örülök, plusz ez azt jelenti, hogy mondjuk holnap a babával együtt kell futnom egy gyors, rendkívül kreatív kört, hogy tudjak azért valami kedvességet tenni a karácsonyfa alá. Bevallom, ezt a legkevésbé sem kívánja a szervezetem így két nappal karácsony előtt. Ráadásul milyen jó lenne valami szuper színház- vagy koncertjegyet venni, de nem, erre momentán nincsen esély, vagy hát nem tudom, nem akarok online színházbamenést venni neki. Vagy vegyek azt?

falala

Pénteken délelőtt csatlakozott hozzánk Barni Vácon, és végül még egyet ott aludtunk. Jó érzés volt, hogy semmi dolgunk, programunk, nem sietünk sehová, spontán eldönthetjük, hogy mit csináljunk. Szombat reggel elbúcsúztunk anyuéktól, és átkompoztunk a Duna másik partjára, hogy meglátogassuk Barni unokatestvérét Leányfalun. Jól befűtött, én bevettem magam a kályha melletti kanapéra Danival, a srácok főztek és ökörködtek, sokat nevettünk, jó volt. Kicsit átalakította a házat ősszel, nagyon szép lett, nagy üvegfelületen keresztül lehet bambulni a kertet meg a teraszon ejtőző kutyát. Azóta sincsen barátnője egyébként, pedig úgy szurkolunk neki, próbálkozások voltak, de valami zavar mindig van az erőben. 

Ma pedig délelőtt átvittük Danit egy kicsit Barni szüleihez, mi pedig addig elmentünk fenyőfát venni. Délután Barni elvitte Danit sétálni néhány haverjával, én addig aludtam. Este megfürdettük a kis mini baba-testét, aztán néztem, ahogy ült Barni ölében és nagy komolyan nézegette a képeket a könyvben, amiből Barni mesét olvasott neki. Miután elaludt, felállítottuk és feldíszítettük a fát, holnap reggel fogja látni először. Nyilván fogalma sem lesz, mi ez az egész, de nagyon szereti nézegetni a színes, fényes dolgokat, biztos vagyok benne, hogy nagyon fog tetszeni neki. Ez az első karácsonyunk hármasban, és annyi olyan érzés van bennem, ami után eddig csak vágyakoztam. Nekünk december 23-án van az évfordulónk, most lesz három éve, hogy először együtt ebédeltünk a Kis Parázsban, ki gondolta volna akkor, hogy csupán három év múlva már családunk lesz. 

Holnap reggel még Ikeába kell mennünk, illetve nem kell, de én szeretnék még egy pár apróságot, Barni pedig rábólintott, hogy menjünk, pedig hát az Ikea karácsony előtt extrém sport, szerintem Barni szeret engem. Délután manikűröshöz megyek, aztán már nem nagyon van programunk, lehet pihenni meg enni. Mondjuk ehhez főznöm sem ártana, de nem akarom túlzásba vinni a dolgot, szerintem sütök egy csirkét a Jamie-féle recept alapján, lesz mellé meggyszósz és krumplipüré - mellé gyanítom, hogy kapunk még ezt-azt Barni szüleitől, de jó lenne még valami egyszerű, amire rájárhatuk. Ti mit főztök az ünnepek alatt? Hal sajnos kizárva, mert Barni nem szereti, csak magamnak meg nem csinálok (most), de majd szerzek magamnak valahonnan egy adag halászlét.