a laki

Már áruljuk a lakást. Ahhoz képest, hogy most nyomatékosan beleírtam, hogy ne hívjanak ingatlanosok, rengeteg ilyen hívást kaptam, de most már kedvesen, de határozottan lerázom őket. Még olyan is volt, hogy valakivel megbeszéltem, hogy eljön szombaton megnézni a lakást, majd miután leraktuk, gyanús lett egy mondata, hogy pont ilyen lakást keres, visszahívtam, és tényleg ingatlanos volt. Pont ilyet keresett, csak nem magának, mondjuk miért nem mondja, egy ponton úgyis kiderül, nem? Viszont általában fiatal lányok érdeklődnek és jönnek megnézni (majd hétvégén), úgy örülnék, ha nem valami gazdag befektető venné meg, hanem olyan valaki, akinek legalább annyi örömöt szerez majd, mint nekünk. 

És ezzel a lendülettel magunknak is elkezdtem lakásokat nézegetni. 

Kisnyuszi cukiskodik

Ezt a két könyvet kaptuk Andristól:

Mindkettő kemény kartonlapos könyv és kicsit interaktív, segíteni kell például elaltatni a kisnyuszit, meg kell simogatni a hátát, rá kell adni a pizsóját, betakargatni, megvakargatni a fülét, jó éjt puszit adni neki, lekapcsolni a villanyt stb... Nagyon cuki. Ezt az alvósat ma végig is néztük elalvás előtt, és nagyon tetszett neki, még puszit is adott neki. Annyira cuki kisnyuszi ő is, én pedig annyira élvezem ezeket a közös cukulásokat. 

good day, sunshine

Nagyon jó napunk volt, nem tudom, ez összefügg-e azzal, hogy megint kutyaszarba léptem, igazán szerencsés vagyok. Nem tudok elképzelni annál undorítóbbat, mint hogy letakarítsam a cipőm talpáról, ráadásul ez rendkívül gyakran megesik velem, gondolom, nem nézek a lábam elé, mea culpa. Mindenesetre őszintén remélem, hogy van a pokolnak egy külön kis bugyra fenntartva azoknak, akik nem takarítják el a kutyájuk után a cuccot. 

Ahh, pedig nem is akartam panaszkodni. Kitakarítottam ma a lakást és az erkélyt is, D ügynök negyed 8 óta alszik, nyitva van az erkélyajtó és finom, langyos, tavaszi eső illat jön be rajta, jó most itt lazulni. Egyedül vagyok, Barni majd úgy két óra múlva jön, de ez nem újdonság. Jövő héttől már lazább lesz a munkája, nagyon várom, de most kicsit ebbe is beletörődtem, hogy vannak ilyen időszakaink. Az mondjuk rossz, hogy Danival keveset látják egymást. Ő meg olyan szépen eljátszik egyedül napközben ha dolgom van, jön-megy a lakásban, kergeti a labdáját, olvasgat, pakolja a kis cuccait. Most, hogy tágasabb lett a laki, még jobban átlátja, látszik, hogy tök nyugodt, tudja, hogy hol vagyok, én meg időnként jövök és megsimogatom vagy megpuszilgatom, ha pedig elunja magát és szól, akkor mondom, hogy JÖVÖK, és jövök is, és akkor labdázunk, vagy megnézzük a villamosokat az erkélyen, vagy összebújunk kicsit. Egyébként mostmár akkor sem muszáj beraknom az ágyába, ha mondjuk elmegyek zuhanyozni, vagy leviszem a szemetet, nagyon jó érzés, hogy biztonságban tudhatom, és nem kell aggódnom miatta. 

Reggel írt Andris, Barni barátja, hogy itt vannak a játszón a kislányával, várják, hogy kinyisson a Pagony, van-e kedvünk csatlakozni. Én még pizsamában reggelizgettem épp, de gyorsan összekaptuk magunkat, le is zuhanyoztam, és negyed óra múlva már a homokozó szélén ücsörögtünk velük mi is. A Pagonyban én is akartam venni Daninak két könyvet, de Andris aztán nem engedte, hogy kifizessem, hogy ez az ő ajándékuk. Dani szokott tőlük ajándékot kapni, mindig szuper dolgokat, például tőlük kapta az első labdáját, ami a labdamániáját elindította. Sétáltunk még egyet, vettünk a Kolosyn kiflit, aztán mi hazajöttünk, hogy Dani aludjon. Annyira kedvesek, tényleg, hogy eszükbe jutok, de kétségbeejtő, hogy a pasim barátaival sokkal több időt töltök, mint a sajátjaimmal. Nyilván tudom, hogy az enyémek hétközben dolgoznak, de azért annyira örülnék, ha ők is bejelentkeznének időnként, hogy sétáljunk, vagy igyunk egy kávét, és nem nekem kellene zaklatni mindenkit. Egyébként itt van mellettünk a Pata Negra, ők is kiraktak számtalan asztalt, és megbeszéltem Barni szüleivel, hogy ha egyik délután valamelyik barátom ráér egy kicsit mondjuk 5-től, akkor 7-ig, vagyis fürdetésig ők vigyáznak Danira, és mi beülhetünk egy bambira, meg enni valamit. Marcipánnal már meg is beszéltük, hogy csinálunk majd ilyet, mondjuk vele a Batyin toltunk olyat, hogy elvitelre vettünk inni meg enni a Coyote-ban, és a Duna-parton betoltuk, az is nagyon hangulatos volt egyébként. 

Kedden Manka vigyázott Danira kicsit. Ő még nem tömegközlekedik, így én viszem hozzá Danit, - emiatt kicsit izgultam is, mert aránylag régen nem találkoztak, meg új hely, de vittem a kis lasztiját meg a játékait, Manka meg csodálatos a gyerekekkel, szóval bizakodtam. Csak 13 percnyi autóútra lakik tőlünk Manka a pasijával, a Pasaréti térhez közel, de nekem azért megbonyolítja, hogy autóba kell ülnöm és át kell szállítanom a babát. Végül a délelőtti alvása után vettem át, kicsit maradtam, aztán bevásároltam a hűvösvölgyi lidl-ben, majd kicsit ténferegtem, mert 2 órát akartam őket hagyni bandázni, de annyi időm már nem volt, hogy mondjuk hazamenjek valamit értelmeset csinálni. Mikor megérkeztem, kicsit olyan érzésem volt, mintha Daninak csak akkor esett volna le, hogy én addig nem voltam ott, kicsit megölelgetett panaszkodva, majd ment vissza Mankához játszani. Nagyon bírják egymást, végül csak a kapuban vettem őt át újra, addig ült Manka karjában, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nekem annyira jó érzés látni, hogy ilyen nyitott, kedves és barátságos emberke ő másokkal is. Pedig ezt pár napja kaptam Katától, és hát tényleg, szegényke, fogalma sincs, valójában milyen a világ. 

same same but different

Ma pedig bejött hozzánk Anya és Apa. Akkor jártak nálunk utoljára, mikor Dani született, és először jöttek megnézni a kis pihe-puha, 3 és fél kilós babatestét (azóta eltelt 10 hónap, és már 9 kg). Apa felszerelt egy új fénycsövet a mosogató fölé, pár hete adta meg magát a régi, és nagyon hiányzott, hogy direkt fény legyen ott. Aztán bababiztossá tettük a nappalit, meg felszámoltuk a TV állványt a TV-vel, a wii-vel, a PS-sel meg a routerrel, na meg az állvány mögött lévő vezetékeket. Így teljesen máshová került a TV, meg magasabbra is, rögtön megállapítottuk, hogy el kellene forgatni a kanapét, meg kicsit átrendezni a szobát. Mondtam, hogy majd hétvégén, ha Barni itthon lesz, átrendezzük, de rögtön rávágták mindketten, hogy dehogy, csináljuk meg most. Nagyon röhögtem, én ugyanilyen vagyok, ha kitalálok valamit, azonnal kell, Barni halogatós típus, de én pl lakáspimpeléssel az ötlet megszületése után egy percet sem bírok várni. Kicsit ilyen kényszermegoldás lett, de meglepően jó, és ami a legjobb, hogy megnyílt a tér két irányba is, így Dani könnyebben tud krúzolgatni a konyha és az erkély felé is, meg nagyobb lett középen a hely. Nagyon élvezem, Barni mondjuk a fotók alapján kicsit kételkedőnek tűnt a telefonban, de hát mit várjon az ember valakitől, aki leelbaszottszabásavan-ozza a világ legszebb felsőjét. Neki is tetszeni fog egyébként, tudom, bár ő nem annyira könnyen fogadja a változást. Anyuéknak töltött paprikát főztem, iszonyúan finom lett, és az erkélyen ebédeltünk, annyira jó volt. Úgyhogy a terasz szezont ezennel megnyitottuk mi is. 

Holnap délelőtt a bébiszitter lány fog vigyázni Danira egy kicsit, és ha minden igaz, Barni is hazajön holnap este (ma megint vidéken dolgoznak/alszanak), szóval most jó napjaink vannak. A vasárnap csodás volt, végre hármasban töltöttük, annyira szép idő volt, pihentünk meg csavarogtunk, mondjuk csak itt a kerületben. 

Rossz hír viszont, hogy a hűtőnk kuka, vagy megfagynak benne a dolgok, vagy nem hűt. Azért veszítettem el tegnap a türelmem, mert valamelyik nap megfagyott benne az eper, majd lejjebb vettem a hőmérsékletet, és két nap múlva, vagyis tegnap ki kellett dobnom egy adag húst, mert megromlott. A hűtőben - kb mintha szobahőmérsékleten lett volna. A múltkor Dani előző nap készített püréje lett gyanús, megkóstoltam (szerencsére), és meg volt kicsit erjedve, még jó, hogy észrevettem. Szóval nem lehet normálisan beállítani a hőmérsékletet. Ez azért szar, mert ezek szerint SOS kellene vennünk egy hűtőt, de pár hónap múlva meg elköltözünk, és az új lakásba a váci lakásomból szeretném elvinni a hiper-szuper, amerikai stílusú side-by-side hűtőmet, ami ebben a lakásban sajnos nem fér el. És akkor most néhány hónap miatt vegyünk egy hűtőt? Meh. 

nonplusz

Én minden non+ kollekciót úgy nézek végig, hogy közben lepkék vannak a hasamban, annyira izgulok közben, hogy hátha szembe jön Az Igazi. Amit muszáj megvenni. Meglepő módon elég gyakran látok olyat, amiről elsőre meg vagyok győződve, hogy ez itt maga Milonka egyenruhája, muszáj, hogy az enyém legyen, aztán nézegetem néhány napig, hogy tényleg növelné az életminőségemet? Valóban nem tudnék nélküle élni? Ha végül nem veszem meg, gondolni fogok rá, hogy de kár? Aztán az esetek 90%-ban úgy vagyok vele, hogy meh, és kb el is felejtem. 

Az utóbbi időben nagyon sok szürkét és feketét hordok, Barni viszont mindig mondogatja, hogy milyen jól állnak nekem a színek, és amúgy tényleg, de legtöbbször mégis feketét veszek, az olyan felnőttes, letisztult és biztonságos. A mostani kollekciójukban viszont vannak nagyon szép világoskék darabok (az úgy nevezett királykék színt gyűlölöm, mondjuk az is van), és eszembe jutott, hogy tavaszra esetleg jó lenne egy ilyen színű ruha. Úgyhogy szombat reggel ráírtam Annalight-ra (aki szintén non+ rajongó), hogy mit szólna egy kis kirándulásra a non+ showroomba (a MOM Parknál rendelnek most), leadtam Danit a nagyszülőknél, felvettem Annát és már robogtunk is. Abban megegyeztünk, hogy mindketten el tudjuk képzelni, hogy az a bolt legyen a gardróbunk, de tényleg, én le vagyok nyűgözve az egyszerű szabásvonalaiktól, a puha, rugalmas anyagoktól és a minimál színektől, imádom. Meséltem már sokszor. 

Én végül egy kék felsővel jöttem haza, amit Barni úgy fogadott, hogy micsoda elbaszott szabása van, merthogy bő és asszimetrikus, de hozzá kell, hogy szokjon, mert szerintem én soha többé nem veszem le ezt a felsőt, amitől rengeteget nőtt az életminőségem. 

Egyébként nem csak a kaland, hanem Annával találkozni is elképesztően jó volt, nem emlékszem, mikor bandáztam utoljára bármelyik barátnőmmel. 

kedvesnek lenni menő

Az HBO folyamatosan adja a Trónok Harca összes részét, én meg időnként berakom a HBO-t háttérnek, míg mondjuk főzök, teregetek, takarítok vagy hajtogatok, és belenéztem néhány részbe ebből is. Azt mondjuk érzem, hogy elég hamar le kell cserélnem Bogyó és Babócára, mert ez enyhén szólva nem gyerekeknek való, de nem is ezért mesélem, hanem hogy érthetetlen, hogy mennyire népszerű volt, és hogy hogy szerettem én is. Pedig ennyi öncélú kúrást, kegyetlenkedést, kínzást, gyilkolást - ezt ki nézi, és miért? Nem tudom, hogy azért, mert megvisel, hogy amúgy is tele van a világ gyűlölködéssel, instant ítélkezéssel és gonoszkodással, vagy miért nem bírom ezt most, de tényleg, nagyon gáz. Jelenlegi kedvenc videómon (majd ha megtalálom, linkelem) az utcán random idős embereknek dicsérik meg a ruháját, a haját, a mosolyát, és mindenkinek egyből fülig szalad a szája. Alternatívaként szívesen nézem még nehéz sorsú, végül családba fogadott kiskutyák sikertörténeteit. Ja és nagyon várom a Godzilla vs. Kong című filmet, mivel számomra is érthetetlen vonzalmat érzek a nagy méretű képzeletbeli, vagy már kihalt lények iránt (I ❤️ Jurassic Park).

cruising

Ma pedig egy barátnőmmel és a kislányával találkoztam délelőtt, illetve elautóztunk Danival az utcájukba, ott leparkoltam az autót, és onnan sétáltunk a környéken. Végigcaplattunk a Napraforgó utcán, ami a pasaréti kísérleti villatelep, és ahol a meseszép bauhaus házak vannak, azt hiszem, már írtam róla. Kulka János is ott lakik, és bár nagyon szeretem őt, de tőle függetlenül is varázslatos hangulatú ez az utcácska. Elsétáltunk a Freyja-ig, ami nem rég nyílt itt Budán, és a croissant-jaikról híresek. Lehet, hogy már hallottatok róluk, Pesten, a Szövetség utcában is van üzletük, és most épp a Chez Dodoval van közös kollekciójuk (mármint sütik), merthogy a croissant-os srác meg a Dóri egy pár. Én most jártam náluk először, és bár régóta szerettem volna kipróbálni, voltak előítéleteim, mert gyanítom, hogy hamarosan hétvégente a sznob felső tízezer fogja teleparkolni a környéket, hogy aztán meginstázhassa a kecskesajtos croissant-ját és a flat white-ját, majd visszaüljön az autójába. De aztán megkóstoltam az eperkrémes croissant-t meg a presszó kávét, kicsit piknikeztünk a füvön, és igazából már értem a hájpot, és azt tervezgetem, hogy mindenkit elhozok ide, akit szeretek, csak nem autóval, és lehetőleg nem hétvégén. És ha erre jártok, akkor ti is nézzétek meg a Napraforgó utcát, meg a Freyja-t is. 

home away from home

Szerdán 7-kor kelt Dani. Mostanában előfordult néhányszor, hogy nem keltett fel, amikor felébredt, hanem elszüttyögött az ágyában. Most is ez történt: magamtól ébredni, és egy aztán meglepetésképpen egy jókedvű, hasaló kisfiút találni az ágyában kb ilyen lottó ötös-feelingnek felel meg, nagyon jól indult a nap. Összekaptam őt, lezuhanyoztam, hajat mostam, reggeliztünk, két körben levittem az autóba a már összekészített cuccokat (a akut beteg, megmentésre váró növényeim, egy csomó kinőtt babaruha, a fehérneműim, téli cuccaim, pelenkázószett stb), majd levittem Danit is, és elgurultunk Vácra. Nekem mióta saját autóm van, a vezetés egyenlő a szabadsággal, most pedig, hogy gyerekem van, az autózás abszolút énidő: csak én, a gondolataim, a suhanó táj és a meglepetés zenék a Spotifyon. A Dunakanyarban már sárgállanak a repceföldek, nem tudom megunni. 

Otthon még be sem álltam a kocsival, de Apa már ki is vette Danit, és nekem egy darabig nem is volt más dolgom, mint hogy elmajszoljam a kakaós csigát, ami a konyhaasztalomon várt, meg hogy ücsörögjek a kutyával a fal mellett a padon, ahova mindig begyűlik a meleg, ha süt a nap, és ahonnan legjobb kilátás nyílik anya kertjére, ami most tele van tulipánnal, nárcisszal és aranyesővel. Kipakoltunk egy játszóteret meg egy napernyőt a fűre Daninak, és tulajdonképpen hosszabb-rövidebb megszakításokkal egész nap ott bandáztunk. Apával készítettük egy tervet, és megbeszéltük, hogy hétfőn eljön és segít bababiztossá tenni a lakást, a falhoz erősíteni a szekrényeket, felfúrni a falra a tévét, hogy kiiktathassuk a TV-állványt, eltüntetni minden vezetéket stb. Ebéd után én is aludtam Danival egy órát, aztán 5 körül indultunk haza, felpakolva friss, a nagynéném kertjéből származó virággal, tojással, szörppel, lekvárral, uborkával. Mindig fennáll a kísértés, hogy ilyenkor találkozókat beszéljek meg, de most nagyon pihentető volt, hogy nem volt semmi dolgom. Ha újra jó idő lesz, megyünk még. 

could have been worse

Azt talán nem is meséltem, hogy múltkor jövök fel az autótól, az egyik karomban a gyerek a susi anorákjában, rajtam a kis rövid, pöttyös, susi dzsekim, a kettő egymáson iszonyúan csúszik, úgyhogy izomból kell tartani, hogy ne csússzon le a derekamról, a másik kezemben egy nagy papírszatyor tele cuccokkal, és akkor egyszer csak lent, az előtérben kiszakad a papírszatyor alja, az összes cucc kizuhan, egy hatalmas üveg, anyukámtól hozott birsalmalekvár pedig minden közepén szétplaccsan a kövön. Biztos ismeritek a tehetetlenség és a düh keveredését, ami ilyenkor úrrá lesz az emberen, kb ilyen fuck this shit, I'm leaving, és arra is emlékszem, hogy ott abban a pillanatban annyira haragudtam Barnira, hogy miért kell nekem ezeket egyedül csinálnom, de ha ott van az ember karjában egy cuki kisbaba, aki érdeklődve figyeli az eseményeket, akkor az ember egy jóízű káromkodás helyett megpróbál inkább nagy levegőket venni, hiszen tulajdonképpen semmi baj nem történt. Már meséltem, hogy anya ilyenkor azt szokta mondani, hogy nem érdemes a kifolyt tejbe belesírni, és ez nekem is egy egészen jól működő life hackem. Úgyhogy felvittem a babát, kezet mostam, levetkőztettem, megitattam, adtam neki valami játékot, és akkor indultam el menteni, ami menthető. Nem mondom, hogy őszinte volt a mosolyom, ahogy szedegettem ki a lekváros üvegszilánkok közül a kajákat, de végül egész olcsón megúsztam. Például mi van, ha mondjuk egy forgalmas út közepén, a zebrán szakad ki a szatyor? Na ugye. Amúgy én vagyok a hülye, mert tök jó nagy textilszatyraim vannak, és van is néhány az autóban, én meg itt nyomulok a régi, elnyűtt papírtáskáimmal. 

Maradjunk annyiban, hogy Barninak nem elég egyetlen (esős) vasárnap a pihenésre, nekem pedig nem elég arra, hogy egy hosszú, nyögvenyelős hét után ne legyek egyedül a babával. Így aztán hétfőn egyedül, hullafáradtan álltam neki teljesen átpakolni a lakást, hogy szép, szellős, rendezett és vonzó legyen a nappali és a konyha is a fotókon. Közben persze Danit is muszáj volt szórakoztatni, és közben kitalálta, hogy bár hulla fáradt, nem alszik, amire nagyon ráfeszültem, mert csináltam volna a dolgom, fú, borzalmas volt. De legalább a képek szépek lettek, és tartottam egy hatalmas szelektálást-rendrakást-elpakolást, hogy ne legyen annyi minden elöl, sokkal letisztultabb, tip-top most minden. Barni, mikor este befutott, egy csodaszép, rendes lakást, egy teljesen felpörgött, boldog kisfiút és egy iszonyúan frusztrált Milonkát talált itthon. Úgy sajnálom, nyilván jó lenne kipihenten, kedvesen és jókedvűen üdvözölni, és nem ráönteni minden nyűgöm, de hát kicsit kivagyok, ez van. 

Ma reggel végre kapott oltást, utána még hazaugrott a cuccaiért, mert két napot megint vidéken dolgoznak-alszanak, és mikor indult és búcsúzkodtunk, ilyen nagyjelenet-szerűen elsírtam magam a karomban a babával. Tudom, hogy Barninak is iszonyúan nehéz ez a helyzet, legszívesebben mindig velünk lenne, de ez van, tudtam, tudtuk mindig, hogy ilyen a munkája. Tudom, nem könnyítem meg a helyzetét az ilyen jelenetekkel, sőt, láttam rajta, hogy a szíve szakad meg, de egyszerűen nem látom a végét annak, hogy ennyit vagyok egyedül, hogy ennyit van távol, hogy ennyire nincsen segítségem, hogy hétvégente csak egy napot van velünk. Tudom, hogy majd jön a jó idő, meg megkapja mindenki a második oltást, és majd lehet kicsit szabadabban létezni, de még nem tartunk ott, és nekem mindig a mai nap nehéz, nem a távoli holnapi. 

Még este leszervezte, hogy ma apukája vigyázzon Danira 2 órát, és örülök is ennek, sőt, a nap is süt, úgyhogy a mai nap biztosan jobb/könnyebb lesz, és már nem is fogom érteni ezt a mostani kifakadást. Holnap meg lemegyünk Vácra anyuékhoz.

Gecco, de jó a kecód!

Fényképezem a lakást a lakáshirdetéshez:

Eközben a lakás többi része:

Remélem, a gyerek is előkerül majd valahonnan a cuccok alól. 

Közben eszembe jutott a Gecco de jó a kecód nevű oldal, ahol vállalhatatlan, botrányosan szar fotókkal ellátott, borzalmas lakásokról szóló lakáshirdetéseket gyűjtöttek össze. Imádtam!

friday night, baby

Fú, de kemény nap volt ez, pedig semmi különös nem történt, 7-kor keltünk, sokat játszottunk, sétáltunk, egyszer egy órára tökegyedül bealudt az ágyában játék közben, este fél 8-kor pedig percek alatt kidőlt, szóval minden tök jó volt, mégis, alig bírom nyitva tartani a szemem. Minden tiszteletem a gyermeküket egyedül nevelő szülőké. Szeretnénk még egy gyereket, ha összejön, de Barni munkája mellett azért ez nekem kőkemény így is, nem hogy úgy. Na mindegy, ezt mára elengedtem, kilakkoztam a körmeimet, kialszom magam, holnap délelőtt pedig pár órát a nagyszülőknél lesz Dani, szusszanhatok kicsit, este pedig, ha minden igaz, befut Barni is, és lesz egy vasárnapunk együtt lenni. Azért ilyenkor kicsit örülnék, ha valami hétköznapibb munkája lenne.

Köszi az érdeklődést azoknak, akik írtak, nem raktam fel a lakáshirdetést, mert nincs még alaprajzunk (hétvégén lesz), nincsenek fotók (kéne gyerek nélkül pár óra elpakolni, hogy ne legyen tele minden cuccal, játékkal meg családi fotókkal, lehetőleg napfényes időben, és akkor be lehetne szépen fényképezni), meg nem tudjuk az árat (egy ingatlanos barátnőnk ígérte, hogy segít kitalálni, talán vasárnap eljön), talán hétfőre meglesz minden. Illetve még azt nem tudjuk, hogy hogyan fogjuk mutogatni a lakást, én mondtam, hogy majd idejönnek és megmutatom, de Barni szerint úgy, hogy a gyerek itt van, semmiképpen, majd szombatonként mi (D ügynök és én) elmegyünk pár órára valahova, és addig ő megmutogatja a lakást. Mondjuk egyrészt hova mennénk, másrészt ő szombatonként is dolgozik mostanában, szóval nem értem, hogy gondolja. Én annyira úgy vagyok vele, hogy haladjunk már, de nélküle nem olyan könnyű elintéznem a dolgokat, ő meg egyszerűen nem ér rá.

Ma este felugrottak Barni szülei és hoztak egy jénai rakott krumplit (örök hálám), úgyhogy eldöntöttem, hogy holnap délelőtt, míg Dani náluk lesz, nem bevásárolni fogok, főzni, takarítani, meg a többi felelősségteljes, háziasszonyos dolgot, amiket ilyenkor szoktam, hanem mondjuk kiruccanok Szentendrére inni egy kávét, elmegyek futni, vagy esetleg spontán találkozom valamelyik barátnőmmel. Decisions, decisions. 

(Aztán persze annyira ismerem magam, gondolom, az MDF piacra fogok menni, berakok egy mosást, meg pimpelgetek valamit a lakáson. )

cicifix

Kiszelektáltam az igencsak elhanyagolt fehérneműs fiókomból az összes (amúgy halálosan kényelmes, de nem valami szexi) kismama-bugyit, szoptatós melltartót, elnyűtt fehérneműket stb, egy csomót elviszek Vácra, hátha lesz még rájuk szükség, a nagyon nyúzottakat kidobom - nem sok minden maradt. Valamelyik nap Barnira hagytam Danit délután egy kicsit, letöltöttem a Glamour appot és elszaladtam melltartót venni magamnak. A Women's Secretben két gyönyörű csipke együttest vadásztam, az egyik halványzöld, a másik mustársárga (annyira szeretem ezt a színt). Vicc egyébként, hogy nekik a tavaszi kollekciójuk egy percig sem volt a boltokban elérhető, most meg már le van akciózva, fél áron van minden. Nekem ezek annyira kényelmesek, szinte próbálnom sem kell (azért szoktam), kicsi mellekre hatalmas náluk a választék (és annyi csodás szín van!) - nem mondom, hogy a legjobb minőség, de leárazáskor brutál jó áron megvehetőek, így néhányat váltogatni szoktam, és évekig kitartanak. Szeretem.

Viszont akartam olyan melltartót is, ami még ezeknél is kényelmesebb, és már egy ideje szemezek a Sloggi melltartókkal, csak ott nem vagyok képben, muszáj egyeztetni az eladókkal, és általában sokan vannak, ami elijeszt. Most viszont senki nem volt (amúgy az egész Mammut kongott az ürességtől), úgyhogy nekiálltam próbálni... És úristen. Ismeritek Zero Feel, teljesen varrás nélküli, pihe-puha melltartókat? Konkrétan olyanok, mintha egy felhő venne körül, és közben nagyon szépen formáznak. Nekem egyébként ránézésre nem annyira tetszettek, de miután felpróbáltam néhányat, már egészen másképp néztem rájuk - igazából pont annyira kényelmesek, mintha nem lenne rajtad melltartó, csak közben nem lobog a cicid a szélben. Úgyhogy itt is vettem kettőt (egészen szépeket, egy ilyet, meg egy fehér nem csipkét, mint a képen, itt az volt a cél, hogy fehér póló alá is jók legyenek, amúgy nincs normális Sloggi oldal?), és most újra boldogan húzom ki a fehérneműs fiókomat.

food for thought

Amin nagyon kivagyok, hogy nekem a terhesség után egyszerűen nem tért vissza az étvágyam. Biztosan olyan kisgyerekes ügy (is) ez, hogy állva bekapod a vajas kifli maradékát, oszt' jól van, a lényeg, hogy a gyerek egyen, de eskü, én nem ez a típus vagyok, én szeretek/szerettem enni, megadni a módját, csinosan tálalni, főzni, kitalálni, bevásárolni hozzá. Nem vagyok éhes, nem kívánok semmit, főzni sincsen kedvem, nem érdekel a kaja (azért nem írok már ételekről itt sem), csak letudom az evést. Nem azért, mert nincsen időm/energiám, mert lenne. A héten főztem curryt, tegnap paradicsomlevest, ma sütöttem spárgás quiche-t, de egyikért sem tudok lelkesedni, az imént betoltam három mandarint (mondjuk az meglepő módon csodálatosan finom volt), ennyi volt a vacsi. Barni anyukája felhívott, hogy mondjam meg, mit kívánok, megfőzik nekem holnap, és nem tudok olyat mondani, ami kicsit is lelkesítene. Nem is jutnak eszembe olyan ételek, amiket enni/szeretni szoktam (a Khan-os nyári tekercsen kívül). Mi történik?