sziasztoooook

Ma órára, 3/4 6-kor keltem. Egész éjjel azt álmodtam,  hogy elalszom és nem érek oda időre, meg Dani is sokat nyűglődött, borzasztóan szarul aludtunk. Barni nem aludt itthon, megint éjt nappallá téve dolgozik. Fél 7-kor átmentem szólni Anyuéknak, hogy elmentem, jöjjön át valaki vigyázni a baba álmát (ahogy este megbeszéltük), 6:45-kor már a futópadon álltam, 8:10-re itthon voltam. Anyu bundás kenyeret csinált nekünk (nem annyira fér most bele az étrendembe, de egy felet ettem azért, csak az íze kedvéért), majd az unokahúgommal (most kezdődik az igazi nyár, hogy már ők is tudnak velünk bandázni) fogtuk Danit és elmentünk útlevelet csináltatni neki. Szegény, nyilván fogalma sincs, mi az az útlevél, de mivel beharangoztuk neki, két napja olyan extázisban várja, hogy útlevelet csináltassunk, mintha a szülinapi bulijába mennénk, és nem a kormányablakba. Nem volt időpontunk, de így is azonnal behívtak, szóval ha valakinek ügyet kellene intéznie, de visszatartja, hogy online nincsenek üres időpontok, bátran menjetek oda foglalás nélkül. Dani tiszta, erős hangon közölte mindenkivel, hogy SZIASZTOOOK, majd miután hallotta, hogy én is köszönök, módosított, már kicsit szerényebben, hogy Jó napot kívánok. Leültem, ő odahajolt az ügyintézőhöz, majd simlis mosollyal, mielőtt szóhoz jutottam volna, közölte, hogy NÉNI, KÉREK ÚTLEVELET! Ezen a ponton már az összes ügyintéző a miénk mögött állt. Majd beült a fotózáshoz, azt is végigdumálta, nagyon cuki lett a fotója, nem úgy, mint a személyijéhez, ahol a hölgy közölte, hogy sajnos nem fér rá a képre a feje, és tényleg, lelóg róla, mondjuk megjegyzem, szerintem ez nem a gyerek hibája. Kicsit süvöltözött még, majd kiküldtem  Pannához, hogy várjanak meg, őt liftezésre próbálta rávenni. Azóta pedig folyamatosan kérdezgeti, hogy HOL AZ ÚTLEVÉL? Hát de tényleg, ennyi hűhó, aztán pedig semmi kézzel fogható eredmény. Nem egy elveszett gyerek, az már most látszik.

superfoood

Ma itt volt Phoebe, és úgy volt, hogy Danival együtt hármasban vesszük a nyakunkba a várost reggel, de a Kismaci inkább a nagymamájával kívánt elbandukolni a pékségbe túrós táskáért (majd a vasútállomásra és a játszótérre), így végül én szedtem össze Phoebe-t mikor leszállt a vonatról, és ketten piacoztunk. Támogatjuk egymást az életmódváltásban - vagy mi is történik most a kalóriabázissal és a heti 4 edzéssel, én teljesen úgy élem meg és büszke is vagyok magamra ezerrel. Így kitaláltuk, hogy hetente egyszer, amíg tud, eljön Vácra és főzünk valami lazát, meg pihenünk. Ma tök spontán módon találtuk ki, hogy mi legyen a menü, megnéztük, hogy mi újság a piacon, én elmondtam, mi fonnyad otthon a hűtőben, meg hogy mit kívánok. Végül ez lett: 

Vagyis sült csirkeszárny a szezon utolsó spárgájával, édesburgonyával, gombával, új lilahagymával és cukkinivel. Na és ez a képen nem látszik, de polentával, vagyis kukoricakásával, ami egy nagyon olcsó és iszonyúan finom köret, ha nem ismeritek, ajánlom kipróbálásra. Nekünk már majdnem készen volt minden, mikor eszünkbe jutott, hogy csináljunk az ebéd mellé, így csak püréként ettük, de ha kicsit vártunk volna amíg kihűl és megszilárdul, akkor meg lehet pirítani és szexi szeletekben tálalni, valahogy így: 

Utólag megbeszéltük, hogy kb felesleges volt husit is sütni mellé, mert annyira gazdag ízvilágú volt a tányér, hogy teljes értékű főétel lett volna a csirkeszárny nélkül is. 

Ja és jártunk a csomagolásmentes boltban is, ahol vettünk mosogatószivacsot, ami tökből készült (?), én teát meg szárított gyümölcsöket (cukrozott gyömbér, cukormentes ananász és mangó). Isteniek, én ezennel lecseréltem rájuk a túró rudit. 

Valamint megmutatta Phoebe Szabó Adrienn szakácskönyvét, ezt: 

Halál egyszerű, mégis szuperkreatív és színes, zöldséghangsúlyos receptek vannak benne arra az esetre, ha csak a piacon fellelhető magyar árukból szeretnél főzni. Mondjuk pont kinéztük legközelebbre a kukoricakrémlevest, de láttuk, hogy 360 forint egy cső kukorica a piacon baszdmeg. Megrendeltem, majd még írok a receptekről, ha kicsit kísérleteztem velük. 

Phoebe szerint vlogoljunk a közös főzéseinkről, szerinte biztosan mást is érdekelnének a témák, amiket közben megvitatunk, ma pl. arról volt szó, hogy mi az, ami fontos egy kapcsolatban, bár elsőre nem tűnik annak, és mi az, ami nem fontos, bár elsőre annak tűnik. Hát nem tudom, hogy másokat is beavassunk-e, vagy akkor elszállna-e a dolog varázsa, mindenesetre iszonyú jók ezek az együtt töltött félnapok. 

balatoni nyár

Ah, és életemben először SUP-oztam, hát az mennyire jó cucc! Én eddig úgy gondoltam róla, hogy ez a gazdagok gumimatraca, mert ott, a balcsis strandon, ahova mi járunk, minden menőnek van, de igazából kb kizárólag arra használják, hogy kiviszik a vízre, ráfekszenek és napoznak rajta. De most egy barátunk lehozta a kisfiait, én kifeküdtem rá, a két kisrác meg mókázott és ugrabugrált rajta, egyszer engem is beborítottak (szerintem nem teljesen) véletlenül, majd ártatlan fejjel kérdezték, hogy te is beugrottál? El is vittük Barnival egy nagyobb körre megnézni a víz felől a vízparti villákat, nagyon szeretek evezni/kormányozni, és iszonyúan élveztem. Barni mondogatja, hogy vegyünk egyet, jó lesz nekünk ott, de majd még gondolkodunk ezen, mert nézegettem és fogalmam sincs, mi alapján válasszunk - ha van köztetek, aki ért hozzá, szívesen veszem a tanácsokat. 

Ami a mozgást illeti, továbbra is meglepően lelkes vagyok, le is vittem az edzős cuccom magammal (az első este szarrá ázott a teraszon), és két este is elmentem futni 4-4 kilométert. Kicsit csodálkoztam, hogy mennyire jólesett, pedig elképesztően meleg volt, majd lehet, hogy itthon is kombinálom az edzőteremmel. Konyhai mérleget nem vittem, és csak az első két nap kalóriabázisoztam, de azért igyekeztem (a lehetőségekhez képest) ésszel enni meg hatalmas adag zöldséget enni a folyamatos husik mellé. 

Voltunk bringázni is hármasban, Daninak nagyon bejön a bicózás (itthon napi szinten így jövünk-megyünk mindenhova, még Apu is így viszi, az ő biciklijén is van gyerekülés, szintén elöl), meg hogy elöl ülhet és mindent tökéletesen lát, sőt dirigálhat is (Apa, menjünk bele a pocsolyába! Még egyszer!). Aligán nagy csalódásunkra le volt zárva a strand, akkor még nem tudtuk, hogy miért, de mikor már otthonról láttuk, hogy a víz fölött órákig körözött a helikopter, rájöttünk, hogy a két eltűnt, azóta már megtalált fiút keresték a vízben. Sokat gondolok azóta a családjukra. 

mini balcsi

Végül csak eljutottunk a Balatonra a hosszúhétvégére mi is. Barni munkájához azért az én részemről is nagy rugalmasságra van szükség, de reménykedtem benne, hogy pénteken el tud szabadulni. És tényleg, amikor már látta a napját, gyorsan összepakoltunk, bedobáltunk mindent a kocsiba és már indultunk is. Őrült mázlival rekord idővel, másfél óra alatt ott voltunk Vácról, a kis Manolito majdnem az egész utat végigaludta. Én nem vagyok egy különösebben szervezett ember, de a Danival való rendszeres utazásokkal egész szuper kis rutint alakítottunk ki, nincsen túl sok cuccunk és mégsem szokott semmi itthon maradni, ha meg véletlenül igen, az általában pótolható. Mindhármunknak külön táskája van, én így jobban átlátom, meg nincsenek összezsúfolva a cuccok sem. Danié a legnagyobb pakk, mert neki vannak kisautók, néhány plüss és könyvek is. Plusz egy kosár a kajáknak, meg a két bringa. 

Szuperjól kipihentem magam, csomót aludtam, szép barna vagyok és a könyvemmel is sokat haladtam. Dani is nagyon jól érezte magát, ő egyébként nagyon szeret itthon lenni, és bárhova megyünk, pár óra múlva elindul a kijárat felé, hogy akkor most hazamegyünk!, és nagyon fura neki, hogy nem, sőt még aludni is ott kell. De most a 3. napon közölte, miközben körbemutatott, hogy most ez az otthonunk!, szóval igyekszik feldolgozni ezt a nagy jövésmenést az okos kis fejével. 

Mi hétfőn, ebéd után hazajöttünk. Kérték a nagyszülők, hogy hagyjuk ott nekik Danit pár napra. Én nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, eredetileg úgy terveztem, hogy hazahozzuk, és szerdán feljönnek érte. Nyilván egyszerűbb volt ez így, hogy ő egyszerűen tovább marad, csak nem tudtam, hogy Dani mit fog hozzá szólni. Így már reggel elkezdtem neki adagolni, hogy mamának és apának dolga van, és délután elmegyünk, de te itt maradsz Nagymamával és Nagypapával nyaralni, sokat játszotok, mentek a játszótérre a strandon, finomakat esztek, és mi majd holnap (holnap=future tense, ahogy ő hasznája), van kedved? És a szokásos lelkesedéssel kiabálta, hogy IGEEEEN!, de azért gondoltam, hogy nem teljesen fogta ő ezt fel. Ezért aztán ebéd után, mikor a wc-n ültünk romantikusan, kettecskén, ahogy szoktunk, elmondtam neki megint, és akkor mondta azonnal, hogy és Mamával és Apával is itt maradok, és itt kijavítottam, hogy nem, mi nem maradunk, csak a Nagyi és a Nagypapa. Na akkor egy kicsit besírt, de aztán szépen elfogadta, és amikor eljöttünk végül, semmi drámai búcsúzkodás nem volt, játszott lelkesen tovább a kisvonatokkal. 

Nekem a kedvenc érzésem, mikor nekünk van egy kis szabadidőnk nélküle, és közben tudom, hogy ő is jól érzi magát olyanokkal, akiket szeret és akikkel biztonságban van, de most sírtam az autóban miután elindultunk, még sosem volt ilyen. Egyelőre nagyon jókedvű, keresett minket, de nem szomorkodik utánunk. Még nem tudom, hogy felhozzák majd, vagy mi megyünk vissza hétvégére, de remélem, hogy  jól érzi magát az első igazi nagyszülős balatoni nyaralásán. 

hey, June

Elég komoly hullámok voltak itt az utóbbi egy-két hétben, már ami a hangulatomat illeti, völgyek és hegyek egyaránt. Talán ott kezdődött, hogy a játszótéren, ahol épp alig volt pár gyerek/szülő rajtunk kívül, a bringáink mellől ellopták a csodálatos, színes, milonkás 24 bottles kulacsomat, ami egészen rendkívüli módon megviselt. Nyilván látom ebben azt is, hogy egy idióta vagyok, hogy ennyire kötődöm a hülye, színes tárgyaimhoz, de persze csalódtam is, hogy baszdmeg, tényleg milyen világban élünk. Kb aznap este rendeltem magamnak egy másikat, másmilyet, amit nem szeretek már annyira, mint a régit, meg egy csomószor nem viszem magammal inkább, mert mi van, ha ellopják ezt is. Aztán ez nem is tudom, hogy vezetett oda, hogy én egy nagykönyvi, szomi, magányos anyuka vagyok, aki csak főz és gyerekezik és lohol a házimunka után, nincs ideje magára és sosem lehet egyedül, és még anyukámmal is összevesztem azon, hogy hogyan kell készíteni a tökfőzeléket, pedig velem is és anyukámmal is lehetetlen összeveszni, főleg egy ilyen fajsúlyos témán, úgyhogy azt hiszem, ez volt a lowest low, még sírtam is talán, bár ebben nem vagyok teljesen biztos.. 

És itt kezdek is egy új bekezdést, mert innentől fogva olyan felívelés kezdődött az általános mentális és fizikai állapotomban, hogy szerintem nagyon régóta nem éreztem ilyen jól magam a bőrömben. Ezt főleg az utóbbi időben felszedett 4 kilónak köszönhetem, ami miatt végre vettem egy fitneszbérletet, és ha esik, ha fúj, emelgetem a súlyokat az edzőteremben, de annyira lelkesen, hogy az utóbbi két hétben heti 4x voltam, és ezt szerintem tudom is majd tartani, mert annyira lelkes vagyok, hogy felkelek fél7-kor, 8:15-kor meg már lezuhanyozva, itthon iszogatom a fehérjeshake-emet, és még előttünk az egész nap. Az edzőlány terhes, így őt nem tudom most munkára fogni, de nem baj, mert visz a lendület maximálisan. És a közérzetemet köszönhetem még Phoebe barátnőmnek, akivel újra felvettük a fonalat, de nem csak ilyen ímmel-ámmal, hanem egy hét alatt kétszer is kijött Vácra hozzánk (ezt azért nem sokan szokták megtenni értem), és együtt töltöttünk 1-1 majdnem egész napot, főztünk együtt, strandoltunk meg dumáltunk rengeteget. És a lényeg, hogy megtanított a Kalóriabázis app használatára, és azóta tökre odafigyelek, hogy mit és hogyan eszem, főleg, hogy rájöttem, hogy én szerintem eddig nagyon/túl keveset ettem rengeteg nasival tarkítva, szóval totál bénán, de már rajta vagyok a jó úton. Fogyni mondjuk nem fogytam még, de nem akarok türelmetlen lenni, meg nem is kizárólag azért csinálom, izmosodni, formálódni szeretnék főleg. És pont ma, a nyak-váll-fájás saga lezárásaképpen eljutottam masszőrhöz/csontkovácshoz is, akit receptre írnék fel mindenkinek. Hazafelé pedig beugrottam a Lujzába, és a nálam lévő, erre a célra előre bekészített műanyag edénybe kértem egy adag zöldséges curryt, mert úgy éreztem, hogy én ezt most megérdemlem.  

Hír még, vagy hát legalábbis nekem, hogy Barni egy év nyűglődés és autóshirdetések folyamatos nézegetése után végre kiválasztott egy autót, amit, ha minden igaz, két héten belül meg is kap, és nem kell rá egy évet várni, mint a legtöbb autóra. Ez nekem csak azért nagy szám, mert visszakapom a kis Szuzit, amit nagyon sokat használt az utóbbi egy évben, és ebből következik, hogy én meg nem. Na de majd most újra.  

Ja, és hogy voltunk a bloggerlányokkal, meg a pasijaikkal, meg Gyömbérke Ninájával Pilláéknál nyárindító sütögetésen-iszogatáson, és ott is aludtam náluk, mint a régi szép időkben még Pilla régi lakásában. 

Most úgy érzem, hogy eszeveszetten jól indul a nyár. 

hétvége hééééétvége

Végül nem mentünk le a Balatonra 2 hétre, de még két napra sem, mert egyrészt nem volt olyan jó idő, másrészt Barni nem meri ennyi időre szabadságolni magát, már azt tervezgeti, hogy hogyan fog két munkát egyszerre megcsinálni, annyira tudtam, hogy ez lesz. Nem bántam egyébként, hogy itthon voltunk, pihentünk, aludtunk, bicajoztunk, játszóztunk, elmentünk ebédelni, sütöttem banánkenyeret. Este megnéztük a Staircase-t, nem annyira vagyok elájulva tőle, nem is értem, mit tudnak még kihozni majd ebből a sztoriból. Tegnap voltunk a Fragolában ebédelni a barátainkkal, közel ahhoz, ahol régen laktunk, Dani életében először nagyon rákapott a pizzára, két nagy szeletet megevett. Nem csodálom, nem könnyű a Fragola Margherita pizzájánál jobbat enni Budán, talán az Igenben. Utána felvittük a nagyszülőkhöz, ahol totálisan elemében volt, ott is hagytuk, ma hozza haza őt valamikor munka után Barni. Hazaértünk, kicsit fetrengtünk, aztán még levezetésképpen körbetekertük a várost, kiderült, hogy hétvégén Vácon motorosfesztivál volt, épp belefutottunk egy Gangsta Zolee és a Kartell koncertbe, ah, mennyivel jobban szeretem az üres várost egy csendes kora reggelen.

Szóval semmi különös. 

Hosszú listát írtam magamnak a hétre, hogy mitől érezném jobban magam, csontkovács, edzés, jóga, hajvitamin, sok víz (erről jut eszembe, hogy a mandulatejes kávémon kívül ma még egy kortyot sem ittam, de miért?).  Tegnap kicsit kifakadtam, hogy próbálom kitalálni, mit kívánnak a férfiak a kiscsaládomban, és főzöm azt (tésztát például), de aztán kiderül, hogy alig esznek belőle, és ehetem én is azt napokig, miközben nekem (és a plusz kilóimnak) teljesen más típusú dolgok esnének jól. Úgyhogy főzök ma nekik egy adag pásztortarhonyát, én meg csinálok magamnak spárgát (végre normál áron lehet venni), salit, ilyesmit. Vagy ehetnek ők is salit, hát na. 

Jó itt nekünk, de most nagyon várom, hogy elköltözzünk a saját kis kuckónkba. Tegnap viszont már nem fájt a nyakam-vállam. Legalább ez. 

neat and tidy

Én és a rend és tisztaság furcsa, on/off viszonyban vagyunk egymással. Mindig is vonzódtam a tip-top harmóniához, ahhoz, hogy a dolgoknak meglegyen a helyük, imádom nézegetni az átlátható, rendezett, szép tárgyakkal teli enteriőröket, fiókokat, szekrényeket, polcokat, szeretem, ha kiszámítható kis cuccok vannak a táskák, ruhák zsebeiben. Sajnos ez nekem nem jön természetesen, sok időt töltök vele, hogy ilyen legyen a környezetem, de perceken belül képes vagyok káoszt gyártani magam körül, és sajnos hajlamos vagyok úgy is hagyni. Ha valaki nem tölt velem sok időt a természetes környezetemben, akkor erre soha nem fog rájönni, de aki velem él, az előbb-utóbb rájön, hogy a szívem mélyén rendetlen és hanyag vagyok, aki iszonyúan küzd ez ellen. Nálunk én hagyom a földön a piszkos zoknit és Barni viszi el a szennyestartóba a fürdőszobába,  viszont én vagyok, aki azonnal elpakol a konyhában, és nem érti, miért nem lehet a koszos edényeket azonnal a mosogatógépbe tenni. Sokszor nem találom a dolgokat, mert hiába van meg a helyük, nem oda rakom őket vissza. Nem tudok rendet tartani a szekrényemben, elég egy átöltözés és mintha bomba robbant volna. Abszolút értem a Marie Kondo hype-ot, de én soha nem leszek minimalista, ezerszer vonzóbbnak találom, amikor van egy kis bohém lazaság egy otthonban. Kicsit olyan érzésem van mindig, mintha ő nem hinne a tárgyakban, nem szeretné őket, én pedig imádom őket.  Közben pedig együtt élek egy kényszeres rendszerezővel, akinek ha kinyitom a szekrényét, amiben csak pólók vannak (szerintem 500-nál több van neki), és meglátom, hogy szín szerint vannak elpakolva, akkor nem értem, hogy miért nem ő tartja rendben az én ruhásszekrényemet is. Természetesen tudom, hogy soha nem lesz patika otthonom, de azért egy új lakás, új konyhával, hatalmas gardróbszekrényekkel, óriási tárolóval azért az tiszta lap ilyen szempontból is. Reménykedjünk a legjobbakban.

És amiért ezt írom, az a cipő-ügy. Mindkettőnknek (aránylag) sok tornacipője van. Én hordom őket sokat, ha széthordtam, kidobom, ha kiszeretek belőle, nekiadom az unokahúgomnak. Barninak viszont sok olyan tornacipője van, gyönyörű darabok, ami még a lábán sem volt soha. Mióta ismerem őt, sok cipőt kaptam tőle, és ahogy ő is teszi, elkezdtem én is az eredeti dobozában tartani őket. Viszont továbbra sem annyira vigyázok rájuk, van, hogy tisztogatom őket, de olyan nagy elvárásaim nincsenek velük szemben. You know, cipők, hordom őket, koszosak lesznek.

Viszont a múltkor láttam egy videót és elszégyelltem magam. Követem Kayla Itsines-t, az ausztrál fitnesz gurut, nagyon bírom az edzéseit, sokszor az edzőteremben is az ő mozgássorait követem végig, sokat tanultam tőle a mozgásról. Na hát Kayla is OCD-s, rengeteget takarít, és a hófehér edzőcipői mindig makulátlanok. Azt hittem, azért, mert nyilván szupergazdag és ezer van neki, de elmesélte, hogy ő rendszeresen csili-vilire takarítja ki a cipőit. Ott, a videón ki is mossa egy barátnője meglehetősen koszos tornacipőjét hófehérre, és ezen annyira felbuzdultam, hogy egy csomó cipőmet kimostam azóta, és mindegyik ragyogó tiszta azóta. 

Én úgy csinálom, hogy kiveszem a cipőfűzőt (ő ki sem veszi), egy lavórba kézmeleg, jó mosószeres vizet teszek, beleáztatom a cipőt fél percre, jól átdörzsölöm az egészet szódabikarbónával egy körömkefe segítségével (a csomagolásmentes boltban vettem kilós kiszerelést, imádom takarításhoz használni), és hagyom a cuccot hatni pár percet. Utána egy mosózsákban bedobom a mosógépbe egy rövid programra minél alacsonyabb hőmérsékletre (Kayla hideg vizes programot használ, én 20 fokra állítom), rakok mellé normál mosószert  (ő azt mondja, a fehérítőtől besárgulhat a cipő talpa) és egy régi törölközőt, hogy a cipő ne verődjön szét centrifugáláskor. Végül kirakom a szabad levegőre megszáradni, és kész is. Meseszépek lettek, Barni is teljesen fel van dobódva, hogy kb újak a cipőink. Én még a fehér Reebok tornacipőimet is kimostam így, pedig van rajtuk bőr rész is, de semmi bajuk, olyanok, mint új korukban. 

egy ilyen gardróbot el tudnék képzelni magamnak... és aztán valaki rendet tarthatna benne 

day offff

Most van a második alkalom, hogy Dani nem csak egyet, hanem kettőt alszik Budapesten a nagyszüleinél. Először akkor volt ilyen, mikor az esküvőnk után Bécsben voltunk egy hétvégét. Most viszont egyedül voltam itthon, pihentem, aludtam, filmeket néztem, olvastam, nagyon pihentető volt, egészen más, mint mikor csak egy napot van ott, és aztán nekem kell menni érte. 

Tegnap nagyon jól sikerült lelazulni, lementem a partra napozni, idén először. Ilyenkor tökéletes, alig voltak, csend volt, tudtam olvasni, bár nehezen találtam kényelmes pózt. Este a biztonság kedvéért kitakarítottam, aztán meg bicajra pattantam és találkoztam egy barátnőmmel, ittunk egy sétálós meggyes sört és beszélgettünk. 

Barni nemrég, reggel jött haza egy 25 órás meló után, ami előtt mindössze 4 órát aludt. Napok óta ez megy, utálom ezt és aggódom mindig, hogy elalszik az autóban hazafelé. Mindig mondja, hogy ne izguljak, észnél van és vigyáz magára, de hát na, látom, hogy hulla fáradt. Kiadós reggelivel vártam és forró teával, kicsit összebújtunk utána, olyan érzés volt, mint mikor frissen összejöttünk, rengeteget dolgozott és meló után ide járt haza hozzám - nagyon kellene, hogy többet legyünk kettesben. Már alszik, jó is, hogy Dani nincs itthon és tud pár órát pihenni, de hát napok óta nem látták egymást ők sem. Délután hozzák majd haza a nagyszülők, miután aludt, annyira jófejek, ez most nagyon nagy segítség nekünk. Holnap pedig vége az őrületnek, még egy nap kell, mikor lecseng ez az egész, aztán nagyon nekiállunk pihenni hármasban, szerintem a Balatonra is lemegyünk úgy két hétre, nem bánnám, ha csak mi lennénk.  

Azért hiányzik a kismaki. 

❤️

kripli víkend

Annyi tervem volt a hétvégére. Barni épp szétdolgozza magát (még keddig, aztán, ha minden igaz, visszakapjuk őt), úgyhogy azt terveztem, hogy Danival kettesben mindenféle szuper programokat csinálunk, sőt, esetleg úszni, meg edzeni is eljutok. Aztán szombat reggel felébredtem egy hatalmas alvás után, nyújtóztam egy nagyot... és onnantól fogva nem bírtam balra fordítani a nyakam. Meg úgy általában semmi olyan mozgást nem tudtam végrehajtani, amiben a nyakam, a bal vállam, a karom, a lapockám vagy a legfelső gerinccsigolyáim voltak érintettek. Borzalmasan fáj minden mozdulat, nagyon rossz tőle a közérzetem, és hát ez nyilván nem annyira praktikus egy örökmozgó (majdnem) kétéves mellett. Anyuék segítettek egy csomót, lefoglalták, Apu elvitte őt bicajozni, én pedig igyekeztem pihenni, de hát nagyon szarul voltam. Valahogy végigcsináltuk a napot, de a legrosszabb az volt, hogy éjjel feküdtem az ágyamban egyedül, a hátamon, mert csak úgy tudtam aránylag ellazítani az izmaimat, és amikor már jólesett volna oldalra fordulni, annyira be volt állva a nyakam, hogy nem bírtam elfordítani, de még csak meg sem emelni a fejem. Teljesen behaluztam, hogy biztosan gerincsérvem van, nem jövök rendbe és nem tudok mozogni soha többé. Aztán valahogy elaludtam és reggel fel bírtam kelni hála az égnek. Ahhh basszus, 40 felett már tényleg minden nap egy ajándék. 

Ma ebéd után aludtunk egyet Danival (ez a hobbim mostanában), és mikor felébredtem, éreztem, hogy kicsit engedett a nyakam és a hátam. Utána pedig megjöttek Barni szülei, kicsit bandáztunk, aztán elvitték őt magukkal Budapestre. Izgultam, mert megbeszéltük, hogy hogy csak akkor viszik el, ha lesz hozzá kedve - és annyira lelkes volt, úgy örültem. Bepakolta a hátizsákjába a Snoopyt meg a Jóbarátot (ő egy kis zenélős nyuszi, aminek a dallamára Barni írt jóbarátos szöveget) meg amennyi kisautó még befért melléjük, adott egy puszit és már nyomult is a nagyszüleivel. Most kettőt fog ott aludni, hogy tudjak kicsit regenerálódni, és annyira megnyugtató érzés nekem, mikor ott van velük, mert tudom, hogy imádják, maximálisan elkényeztetik, mindenhova elviszik és szuperjól érzi magát, mint egy mininyaraláson. 

Ja, és már másodszor nem jutottam el a nőtincsi NEMCSAKPIAC-ra, ami egy annyira cuki programnak tűnik egy csodaszép helyen, a múltkor másnapos voltam, most meg nem tudtam mozogni. De lesz júniusban is, akkor ESKÜ elmegyek. 

Reméljük, holnapra pedig ember lesz belőlem újra.

ekaterina trukhan

saláták és barátok

Tegnap délelőtt elautóztunk Danival Pillához. Imádom bepakolni a gyereket az autóba és kettesben kalandozni vele, óriási szabadságérzetem van ilyenkor. Szerintem lassan felapplikálom a bicajtartót is hátra, felrakjuk a gyereküléses bicajt és vidéki bicajtúrákra is megyünk majd. Pilla egyedül home office-ozott otthon, Ilyenkor tud mellettünk kicsit dolgozni (már ha hagyjuk), tudunk dumálni, Dani pedig kipakolja a gyerekszobát és birtokba veszi az autókat meg kirohangál a teraszra repülőket szpottolni. 

Pilla csinált nekünk ebédet, Jennifer Aniston kedvenc saliját (azért kíváncsi lennék, JA tud-e arról, hogy ő ezt mennyire szereti). Bulgur, uborka, menta, petrezselyem, csicseriborsó, lilahagyma, pisztácia, fetasajt, minden apróra vágva, összekeverve - ennyi. Nagyon finom volt, én valami édes ízt el tudtam volna képzelni még hozzá (mint mindenhez, haha), mondjuk gránátalmát, vörösáfonyát vagy ribizlit, az utóbbinak úgyis itt a szezonja hamarosan. Nem volt rajta öntet, de a citrom jól áll neki.

Jen másra sem tud gondolni, mint erre a salátára.

És ha már saláták: a Balcsin a Lavender teraszon ebédeltünk nem olyan régen, és nekik olyan finom öntet volt a zöld salátájukon, hogy azóta is sokszor gondolok rá: valami citrusos, picit édes cucc. Én sokszor készítek citromos, mézes, mustáros öntetet a salikhoz, de ez sokkal letisztultabb volt, mint az enyém. Na, és ebből inspirálódva vettem ezt a két cuccot (citromos olívaolaj és citrusos balzsamecet-krém, mindkettőt Nagykovácsiban a luxi CBA-ban, de gondolom, van másutt is), azóta csak őket rakom a salikra, és valami mennyei a kettő együtt. A lidl-ben is szokott lenni ízesített balzsamecet krém, a fügéset szerettem, de ez sokkal jobban bejön.

Ugyanitt: gyönyörű a lila akác, de szerintem nincs még egy növény, ami heteken keresztül ennyit bír folyamatosan szemetelni. Mivel az egész teraszt beborítja, alap, hogy úgy isszuk a limonádét és úgy esszük a levest, hogy lila virágok úszkálnak benne, már fenn se akad rajta senki.

home to be

Úgy volt, hogy hétfőn leadjuk a nagyszülőknél Danit és elmegyünk Nagykovácsiba, hogy átbeszéljük, mit hagyjanak ott nekünk és mire nincsen szükségünk. Reggel már mondogatta Barni, hogy gyorsan végeznünk kell, és ő utána rohanna be az irodába, mert káosz van és iszonyúan kellene dolgoznia. Végül reggeli közben, az eperlekváros-vajas kalácsunk fölött (nagy dolog, mikor leül reggelizni, mikor ilyen ideges a munkája miatt)  mondtam neki, hogy figyelj, menj el nyugodtan dolgozni, én megoldom nélküled, majd telefonon egyeztetünk közben a kérdéses darabokról. Úgyhogy ő kicsit megkönnyebbülve bement Budapestre vonattal (most a Nyugati mellett irodáznak, ahol így 25 perc alatt bent volt, és nem kellett egy órát vergődnie velünk a dugóban), én a 2. kerületben leraktam Danit a nagyszülőknél, majd elautóztam Nagykovácsiba. 

Most először jártam ott egyedül, mióta tudjuk, hogy odaköltözünk. Nem siettem, nem volt forgalom sem, amúgy 15 perc tőlük az út, de most szépen, nyugiban, jó zenéket hallgatva, az ablakon kikönyökölve nézelődtem a tavaszodó, buja, zöldellő környéken. Két órát voltam a tulaj csajjal, még a kertben is megmutatta, hogy melyik virág mit tud, hogy hova van eltemetve a régi vizslájuk (urnában, úgyhogy majd kicsit később, h felépült az új házuk, viszik magukkal), meg bemutatott az alsó szomszédoknak, az idős orvos házaspárnak. Továbbra is szerelmes vagyok a lakásba, a kertbe, a hangulatba, a zöldellő dombokba körben, a környékbe. Nagyon furcsa, egészen otthonos érzés úgy járkálni oda, hogy már félig kifizettük,  elképzelem a kis színes cuccainkat meg a stílusunkat, az új konyhát, tudom, hogy nemsokára a miénk lesz, már látom magunkat ott élni, de közben még ott laknak a mostani tulajok, és tele a lakás az idegen, számomra rideg, a mi világunktól teljesen eltérő stílusú dolgaikkal. 

Nagyon feltöltött, hogy ott lehettem, nagyon jó kedvem lett. Nem siettem, volt egy csomó időm, csak délután terveztem Daniért menni, miután felébredt a délutáni alvásból. Úgyhogy megebédeltem az à table!-ban, megnéztem a helyi luxi CBA-t (nagyon durva választék van tényleg, szinte Nyugat-Európa, persze én egy lidl-nek jobban örülnék), meg sétáltam egy nagyot. Még nekem is feltűnt, hogy mennyire jó ott a levegő, tényleg ilyen alpesi hangulatom lett, épp csak a tehénszar-szag hiányzott (nem hiányzott). Időnként eszembe jut, hogy nem faszság-e, hogy vízpart helyett az erdőbe költözünk, de látom azért a szépségét ennek is, és nagyon várom, hogy már ott tartsunk, hogy felfedezzük a környéket. Egyelőre csak a lakásra koncentrálunk, és fogalmam sincs, mennyire sikerül majd beilleszkednünk, de vágyom rá, hogy barátokat találjunk, és legyen egy kis társasági életünk ott helyben is.

i miss you, ykra

És hát azért is várom iszonyúan, hogy költözzünk, mert egy csomó cuccunk raktárban van, és mivel a költözéskor Dani még elég kicsi volt, átbeszéltük ugyan a dolgokat, hogy mi kell, mi menjen raktárba (akkor még fogalmunk sem volt, mikor találunk új lakást, mikor költözünk megint), de Barni tulajdonképpen egyedül csomagolta el a cuccainkat. És azóta kiderült, hogy egy csomó olyan dolgot is elrakott, ami azóta nagyon hiányzik: például a narancssárga ykra hátim.

meg ez a pokróc is ott lehet szerintem

let me cook for you

Egyre közeledik a nap, amikor a miénk lesz az új (nekünk új) lakás. Nagyon jó fejek a tulajok, hétfőn például azért megyünk hozzájuk, hogy rámutassunk a bútorokra, amikre igényt tartunk (nyilván azok közül, amire nincsen szükségük), és akkor azokat otthagyják nekünk, ami meg nem kell, azt elajándékozzák vagy felrakják a vaterára. Nagyon jó állapotban van, egy csomó mindent tavaly nyáron újítottak fel, akkori a festés is. Viszont új konyhát szeretnénk, és még az is lehet, hogy a fürdőszobákat is felújítjuk, ez attól függ, mennyi pénzünk lesz addig. 

Igen, új konyha! Nekem ez hatalmas boldogság, igazából még sosem főztem igazán szép, kényelmes és praktikus konyhában, és ha az új lakásban ilyenem lesz,  azzal egy régi álmom fog valóra válni. Már megvannak az alap tervek, és persze vannak még kérdések, de a legfontosabb döntéseket meghoztuk. Az a terv, hogy minden apró részletet kitaláljunk és megtervezzünk a következő hónapban, és augusztusban (szeptemberben), amikor megkapjuk a kulcsot kb másnap kezdjenek a szakemberek. Nagyon izgalmas. Közben meg izgulok is, hogy jól sikerüljön mindent megtervezni, kitalálni, megvalósítani. 

Arra is jó volt amúgy az ezer lakás megtekintése a lakásvadászat során, hogy tök jó ötleteket láttunk arra, hogy mit szeretnénk (konyhaszigetet, sok pakolóhelyet, fiókokat polcok helyett), meg arra is, hogy mit nem (pl. zsúfoltságot). Meg sok jó cikket is találni a témában pl. az Otthonkommandó oldalán. 

A Frankelen láttunk egy gyönyörű lakást (csak sajnos nem volt se liftje, se erkélye), aminek beleszerettem a konyhájába. Én azóta azzal a konyhával álmodom, úgyhogy nem volt kérdés, hogy milyen stílust választok. 

Nagyon tetszik ez a stílus, időtállónak, letisztultnak találom. Persze muszáj milonkásítani rajta, úgyhogy színes csempét szeretnék a falra. Azt még nem találtam ki, hogy pontosan milyet, de biztosan találunk valami szépet. 

night out

Tegnapra volt jegyünk a Kőhalmi-féle dumaszínházas előadásra itt Vácon. Adott volt, hogy anyuék vigyáznak Danira, de felhívtam az egyik bátyámat, hogy nincs-e kedve unokaöcsizni, míg nem vagyunk itthon, és szerencsére volt neki, sőt, még a másik tesóm is csatlakozott, úgyhogy nagyon nagyot bandáztak (it takes a village ❤️). 

Egészen korán, 6-kor kezdődött az előadás, csak egy óra volt, és őszintén szólva nem bántuk, hogy csak ennyi, mert abszolút nem jött be nekünk. Én nagyon középszerűnek, erőltetettnek találtam a poénokat, meg az egész előadást, úgy, ahogy volt - vagy hát inkább az volt, hogy láttuk múltkor Bödőcsöt, és azon halálra nevettük magunkat, és akkor ahhoz képest ez, hm. Na mindegy, nekem az egyik bátyám a Nemzetiben dolgozik, ezért nagyon sok iszonyúan szar darabot láttam már életemben,  szemem sem szokott rebbenni, ha mondjuk majd' elalszom, vagy WTF az egész, de úgy látszik, elszoktam ettől. 

Persze jó volt így is, szépen felöltöztünk, sétáltunk egy nagyot, ittunk előtte egy meggyes sört, hazafelé pedig olyan útvonalon vittem Barnit, amerre még nem járt (már egész jól ismeri Vácot), és végül spontán vacsiztunk egyet a Főtéren. Fél 9-re hazaértünk így is, Danit pont fürdették Anyuék, csak mesét olvasni meg altatni kellett és jó gyorsan el is aludt, nagyon jó volt így. 

Az öltözködésemen is látszik, hogy kezdek visszatalálni önmagamhoz. Ah, és tegnap volt először, hogy nem csak vittem magammal a szemüvegem, hanem abban indultam el, és végig rajtam volt, egyre jobban megszokom, talán kezdem megszeretni is.