🖤

Mi pedig azóta túl vagyunk a temetésen. Szörnyen feszültek voltunk előtte, Barni úgy fogalmazta meg, hogy mintha valami nagy vizsga előtt állna, és én is pontosan így éreztem magam. Nagyon sokan voltak és rengeteg szeretetet kaptunk, és végül így az egész sokkal pozitívabb volt, mint amire számítottam, egy szörnyű, fájdalmas, felesleges szenvedés helyett egy szeretetteljes közös búcsúzás lett az egész. Már most érzem, hogy mennyire sokat jelent a feldolgozásban az egész családnak az, hogy mögöttünk van ez is, és nagyon remélem, hogy egyre könnyebb lesz nekik.

múlt hét

Kata barátnőmnek szerdán volt kiállításmegnyitója a belvárosban. Eredetileg színházjegyünk volt erre az estére, de annyira szerettem volna elmenni, hogy Barni végül az anyukáját vitte el helyettem. Egy lakásgalériában zajlott az esemény - én nem tudtam, hogy van ilyen, nagyon hangulatos volt. Néhány fiatal nő fogott össze, hogy analóg fotókat mutassanak be. Nagyon jól éreztem, beszélgettem rengeteg emberrel, repkedtem - elképesztő, hogy a covid, meg a két és fél év egy kisgyerek mellett mennyire elszoktatott a pezsgéstől. Ennek örömére indokolatlan mennyiségű mimózát ittam meg, másnap, de még harmadnap is a sebeimet nyalogattam. Persze azóta is hulla fáradt vagyok, annyi programunk, teendőnk, házimunkánk stb van, plusz egy kicsi gyerekünk, rosszul is alszom, nem bírom kipihenni magam. Szerda délután, még a kiállítás előtt elmentünk kirándulni kicsit, egy rövidebb túrát innen a faluból, és az akkora flow volt, zihálva, nevetve, endorfinnal tele beszélgetni mindenféléről, és aztán kipirulva, kimelegedve állni a dombtetőn és magunkba szívni a friss levegőt és a kilátást. Én azt hittem, hogy utálok túrázni, de azóta is visszavágyom. Annyira jó lesz sokat kirándulni és felfedezni a környéket.  

ez 3/4 óra séta a lakásunktól

boooom

Még az is van, hogy tudtuk, hogy gond van a fenti fürdőszobában, mert voltak jelei, fel is hívtam néhány hete a kivitelezőt, hogy amúgy is ígérte, hogy kijön és átnézzük, minden oké-e, meg van is gond, de azóta sem jöttek. Tegnap reggel viszont kiszúrtuk, hogy a lenti fürdőszobában beázott a sarokban a plafon. A munkálatok alatt végig a vizes szakival volt gond, tényleg semmit nem volt képes jól megcsinálni, plusz miattuk nem volt fűtés mikor beköltöztünk. Egy ideje rájöttem, hogy a fenti wc meleg (!) vízzel öblít, és két napja beázott a lenti fürink plafonja, fent a kádnál ázik valami. Így nagy valószínűséggel holnap szétrobbantják a vadiúj, gyönyörű fürdőszobánkat, azt, amit a múltkor mutattam. Azért nem vagyok ideges, mert elég volt, hogy tegnap éjjel nem aludtam emiatt, mert ha az vagyok, az sem segít, és mert a kivitelező ma megígérte a telefonban, hogy mindent kijavítanak hibátlanul, bármi is a hiba, és nekünk ez egy fillérünkbe nem fog kerülni, garanciális a javítás. Remélem, nem fog szépen lassan kiderülni mindenről a lakásban, hogy szép, szép, csak tök szar.

be mine

Nálunk úgy alakult hogy Barni meg szokta kérdezni, hogy mit szeretnék csinálni Valentin nap alkalmából. Én olyan kapcsolatokból jövök, ahol a Valentin nap puszta kimondása is istenkáromlásnak számított, így nagyon hálás vagyok Barni exeinek, hogy időnként simán kapható egy kis romantikázásra. Ma reggeltől a nagymamájánál volt Dani, így nekünk volt egy kicsi időnk egymásra. Délelőtt mászkáltunk a városban, 10 fok volt, verőfényes napsütés, tiszta tavasz. Ebédeltünk a Kis Parázsban, amit Barni úgy hív, hogy a mi helyünk, mert ugye ott volt az első randink, aztán átsétáltunk a Chez Dodoba, mert újra van Ispahan, az óriás epres macaronjuk, meg kávét is kellett innom. Aztán kiderült, hogy az Ispahan már elfogyott, mert ugye Valentin nap, elképesztő bizniszt bonyolítanak amúgy, nagyon ügyesek. Milyen jó érzés lehet, hogy van egy szuper ötleted, kitalálsz egy jó kis bizniszt és ennyire bejön - mondjuk látszik, hogy rengeteget dolgoznak rajta, a mostani dekor is, dobozok, kendők, táskák, meg hát persze a sütik is, szemet gyönyörködtetőek és nyálcsorgatóak. Aztán hazajöttünk, aludtunk egy kicsit, megnéztük a Sziget szellemeit (Barni kommentje: jó, hogy megnéztük ezt a filmet legalább soha többet nem kell!), most pedig Barni elment Daniért, így gyorsan kihasználom, hogy van egy órám egyedül és nem állok neki azonnal takarítani. 

be my friend!

Anszki mesélte, hogy Svédországban van olyan app, amivel barátokat lehet találni, olyan mint a tinder, csak barátkereső. Nekem ez nagyon szimpi, de igazából mielőtt ideköltöztünk, akkor eladtam egy csomó cuccot, ami a bontásból származott, és ezt az eseményt használtam én is barátkeresésre, mivel egy csomó helyi arccal találkoztam. Így volt, hogy valamelyik csajjal, aki megvett egy tükröt vagy egy lámpát megbeszéltük, hogy majd ha már itt élünk megihatunk egy bambit, de aztán mikor személyesen találkoztunk, nem volt meg a kémia, és többet nem is beszéltünk. 

Sejtettem, hogy majd a gyereken keresztül fogunk főleg új ismerősökre szert tenni, és tényleg lett egy tündéri nő a bölcsiben, akinek a kisfiával jól kijön Dani és mi is szimpik vagyunk egymásnak, és olyan jó érzés, hogy hív minket felfedezni a környékbeli játszókat, és tudunk dumcsizni mindenféléről. Az is jó, hogy van, hogy ilyenkor Barni megy, és ő is tök jól feltalálja magát az anyukák közt, büszke is vagyok rá, mert ő az egyetlen pasi a bölcsiben és legtöbbször a játszón is, persze tudom, hogy a többi apuka dolgozik, ő meg most nem. 

Egyébként szerintem egészen szépen ápolom most a barátságaimat, még mindig minden héten jönnek hozzánk látogatóba, ami persze nagyon kényelmes, de én is vágyom arra, hogy nyomulgassak kicsit, majd gondolom, lesz olyan is. Kezd kialakulni, hogy hetente egyszer Anyuék vigyáznak rá úgy, hogy ők is itt alszanak, vagy náluk, hetente egyszer pedig Barni anyukájánál alszik, ami ugye két este, és csodálatos nekünk. Hétfőn így voltunk színházban, egy Pintér Bélát láttunk az UP Rendezvénytérben, szerdán pedig a Nemdebárban játszott egy DJ barátunk és elmentünk kicsit iszogatni meg emberek közt lenni. Éjfél után még jön busz vissza, vicces volt spiccesen nyomulgatni ketten az éjszakában, mint régen.

Jövő héten is lesznek vendégeink, meg lebeszéltem a váci lányokkal egy babás délelőttöt, amikor prezentálok reggelit, reméljük, a kicsik lefoglalják egymást, és így mi is tudunk bandázni.

the key

Még azt akartam elmesélni már régóta, csak mindig elfelejtem, mikor épp blogolok, hogy akkor, mikor ideköltöztünk (december 11.), eltűnt a váci kulcsom, a szarvasos kulcstartóval együtt. Azt gondoltam, hogy biztosan valamelyik kipakolandó dobozban van, vagy a 100 közül az egyik kabátom zsebében, de mostanra mindent kipakoltunk, minden kabátot és táskát áttapogattam, és nincsen meg sehol. Mennyire szimbolikus ez? Ezzel együtt nagyon fura, hogy mindig, mikor megyek haza Vácra, csengetnem kell. 

Megoldható, persze, mert Anyuék beengednek, és ha kell, Apu összerak nekem egy kulcscsomót megint, de többek között a bicajom lezárójának a kulcsa is rajta volt, így az ideköltözésünk óta nem is bringáztam, mert nem tudnám lezárni. Vagy vennem kell egy új lakatot, ami egy vagyon, ez egy kompakt kis Abus lakat, aminek a tartója rá van csavarozva a bicó vázára, szóval nem kell figyelni, hogy ne felejtsem itthon, vagy cipelni a táskában, hanem mindig rajta van a bicón, csak a kulcs kell hozzá, és már zárhatod is le. Nagyon hiányzik egyébként a bringázás, az én bicajomon nincsen gyerekülés, és nem is bírná el a gyerek súlyát, annyira filigrán kis darab kb egy centi vastag kerekekkel. És mivel nagyon szeretnék majd a gyerekkel együtt is bringázni, kellene nekem egy olyan bringa, ami kibírja a gyerekülést meg a gyereket is, szóval azt is le kell majd cserélnem. 

Nyilván ha lakatra nincs most pénzem, akkor bringára sincs, de amúgy a magyar Kruz bike-ok tetszenek, választhatsz bármilyen színt, de tényleg, lilát, rózsaszínt, sárgát, kombinálhatod bármilyen kiegészítőkkel különböző árkategóriákban, és hát egy lila kis cruisert egy szép, bőr Brooks nyereggel elfogadnék. 

art as we like it

Danival elkezdtünk festeni, és kiderült, hogy nem csak neki jön be a dolog, hanem nekem is, nagyon élvezem, pedig csak egy sima 16 színes vízfestékkel dolgozunk, de így is. Elkezdi ő, telefesti a lapot, amennyire van kedve, én pedig befejezem úgy, hogy a lényeget, formákat, színeket megtartom, csak felerősítem és kiegészítem, a végén pedig címet is szoktunk neki adni. Nagyon vicces, hogy Dani emlékszik, melyiknek milyen címet adtunk, pedig ilyenek vannak, hogy Vénusz kalandjai. Barni annyira lelkes, hogy egyet már be is keretezett. Nekem egyébként a gyurmázás és a rajzolás, színezés is bejön, sokszor ő már rég ráunt és tök mást csinál, én meg még mindig gyártom a gyurmaházakat. A legózást viszont átadom Barninak, azt én nem annyira szeretem.

Szeretnék majd ebbe a lakásba is galéria-falat, és a nyomatok és fotók mellé szeretnék tenni gyerekrajzokat is, meg persze a közös műveinket. Nyilván kell egy koncepció, meg szerintem úgy jók nagyon, ha más típusú képekkel vannak keverve. Találtam nagyon inspiráló példákat erre: 

Ez meg Danival az első közös festményünk (azóta a bejárati ajtó mellett díszeleg), azóta már sokkal kifinomultabb műveink is vannak:

Meg az is eszembe jutott, hogy veszek majd a művészellátóban vásznat, kiválasztok néhány jó kis színes, nonfiguratív festményt a kortárs festőművészektől, és megpróbálok ellesni egy-két ötletet, hátha lesz olyan, amit ki is tudunk tenni valahova. 

same shit, different day

Tudom, hogy örülni kéne neki, hogy vége van a januárnak, de én még mindig rengeteget alszom, amitől egyáltalán nem vagyok kipihent, alig bírom magam bármire rávenni, sokat vagyok nyűgös, rosszkedvű, összeeszem mindent szart, majd csodálkozom, hogy fáj a gyomrom, fáj a derekam stb. Itt akkora szél van, hogy éjjel tényleg aggódom néha, hogy ilyen Óz-szerűen elviszi a házat a szél, és valahol másutt ébredünk, Barni azt mondta, hogy szerinte ezért adták el a házat nekünk... Időnként tényleg ijesztő. Dani is rosszul alszik, amúgy megértem, mert valami miatt az ő szobája a legzajosabb szélvihar esetén, egyfolytában át akar jönni a mi ágyunkba aludni, csak az meg nekem nem olyan jó. Úgyhogy ülök az ágya mellett a kanapén és fogom a kezét, míg el nem alszik, bár tegnap pont elegem lett és kijöttem, és fél perc múlva már aludt is. Nem tudom, mitől várhatnék változást, vagy egyszerűen el kell fogadni, hogy ez egy ilyen időszak, szürke, energiátlan, rosszkedvű? Már az összes vitamint beszedtem, plusz mellé megdézsmáltam az édesség stash-t is.

Barninak tegnap is programja volt és ma is elmegy az egyik barátjához pókerezni, mondtam neki, hogy nyerjen, mert a héten megrendeltük a lenti fürdőszobából hiányzó zuhanyfülkét, és nem volt olcsó. Örülök, hogy kicsit kimozdul, ráfér nagyon, de közben nem olyan jó itthon egyedül, vagy hát kettesben Danival. Olvasni sem nagyon van kedvem, sorozatot sem találok magamnak, a lányok ajánlására a Ginny és Georgia-t kezdtem el nézni, de nekem ez túl tini, keresek helyette valami jó kis sorozatgyilkososat, az jobban illik a lelkiállapotomhoz. Amúgy mondja, hogy menjek én is bármikor, szervezzek magamnak programot, de valahogy nem szerveződnek maguktól programjaim, nem is értem. Holnap délelőtt programozunk valamit, aztán Barni anyukájánál ebédelünk. Anyuék jönnek hétfőn és itt is alszanak, mi pedig elmegyünk vacsizni, utána pedig színházba, azt nagyon várom. 

Ez pedig a fenti fürdőszobánk, majd jobb oldalra kell még valami nagyon színes kép a falra, meg egy fa lap a wc fölé pakolófelületnek, de amúgy nagyjából kész van. Nagyon szeretjük, és élőben hangulatos is, bár szerintem túl sok lett a fehér felület, lehetett volna még játszani vele. De a csempevásárlás pont a tavalyi évünk legnehezebb időszakában zajlott, szóval igazából már az is csoda, hogy ez lett. Annak nagyon örülök, hogy az alsó szinten feleslegessé vált egy ajtó, aminek az egész felületén tejüveg van, és azt ide raktuk fel, és mivel az ajtóval szemben egy ablak van, így jut be természetes fény is. Nagyon sokat agyaltam, milyen fürdőszobaszőnyeg legyen, láttam mintásakat, citrom alakút, meg olyat, ami piros, és rá van írva, hogy NICE BUTT (itt amúgy vannak jók), de végül ebbe a csodálatos sárgába beleszerettem a jysk-ben, és szerintem telitalálat. A kisszék generációk óta a családom birtokában van, Anyu húzta át nekem ezzel az ikeás anyaggal ami teljesen én vagyok, ezen szoktunk üldögélni, míg Dani pancsol. Nagyon szeretem. 

fondue

Dani csütörtökön a szüleimnél aludt egyet, tegnap este Apuval vonatoztak fel a Nyugatiba, ott vettem fel őt. Annyira cuki, hogy megvan a saját kis élete már, bandázik a nagyszüleivel, mennek hozzá látogatóba mindkét tesómék, vonatozik a Nagypapájával. Jó volt hazahozni őt, vacsiztunk, játszottunk, fürdött, és mivel Barni nem volt itthon, így együtt aludtunk a mi ágyunkban. Az éjszaka közepén viszont egy puffanásra ébredtem, majd sírás: leesett az ágyról, még jó, hogy csak egy matracon alszunk, így nem lett semmi baja, összebújtunk és gyorsan megvigasztalódott, de hát basszus, szegényke. Aztán utána egész nap ezzel turnézott büszkén mindenkinek, hogy ő éjjel leesett az ágyról. 

Ma meg a másik nagymamájánál volt, ott is alszik, hozzám meg jöttek a(z ex) blogger lányok, fondüztünk. Már évek óta nálam van Olív fondue-készlete, nem véletlenül, hanem nálam tárolja, most ide is költözött velünk és fel kellett avatni. Mondjuk Gyömbérke francia pasija a fotó alapján azt gondolta, hogy krumplifőzelék, szóval legközelebb majd ő mutatja meg nekünk, hogy hogyan kell ezt jobban csinálni. Ritkán találkozunk, és mi szinte folyamatosan dumálunk chaten, de úristen, mennyire más így együtt lenni. 

Ma először töltöm úgy az éjszakát a lakásban, hogy sem Barni, sem Dani nincs velem, nagyon furcsa - lehet, hogy nem kellett volna előtte megnézni a Watchert.

home is where they say hello(?)

El kellett vinnem az autómat szervízbe, és annyira szeretem azt a váci helyet, ahol vettem és ahova hordom, hogy szerintem továbbra is hozzájuk viszem majd. Logikus lenne leválnom Vácról, és mindenre keresni alternatívát itt helyben, de nem könnyű. Pedig van ami jól sül el: a körmös lányt, akihez jártam, imádtam, szomorúak voltunk mindketten, hogy már nem tudok hozzá járni, sokszor elmondta az utolsó hónapokban, hogy mindig a kedvenc vendégei költöznek el... Az utolsó alkalomra vittem neki egy üveg proseccot és egy doboz csokit. A következő alkalmam a két ünnep közt lett volna, és az esélytelenek nyugalmával kezdtem el keresgélni. Mégis, az első csaj, akinek írtam, visszaírt, hogy egyetlen szabad időpontja van azon a héten, ha kell, mehetek. Ő is aranyos egyébként, és jókat beszélgetünk, mondjuk annyira nem vagyunk egy hullámhosszon, mint Dorinával, akivel tényleg mindent megbeszéltünk. Viszont ez a lány gyönyörűen és hihetetlen magas minőségben dolgozik, minden körmöm tökéletes, és rengeteg, rengeteg meseszép színe van.  Pont aznap, amikor meghalt az Apósom, hozzá mentem volna reggel 8-ra, de a szörnyű hírre ébredtünk, és írtam neki már reggel 6-kor, hogy nem tudok menni, ne haragudjon és természetesen kifizetem az alkalmat, de nem engedte. 

A kozmetikusomhoz kb 25 éve járok, nagyon szeretem, de egyébként kipróbálnám, ha tudnám, hogy valaki nagyon jó itt helyben. Fodrászhoz továbbra is a Cult-ba fogok járni, esetleg jó lenne találni egy csontkovácsot itt, vagy masszőrt... És ennyi. Az edzőterem vegyes érzelmeket vált ki belőlem, nagyon jól felszerelt, szuper hangulatú terem,  de nem ismerek senkit, és nem tudom, ez fog-e változni, a recis csaj konkrétan nem is köszön vissza. 

Nem könnyű elköltözni egy városból, ahol szinte mindenki ismer és szinte mindenkit ismerek, egyrészt a zene, másrészt a tanítás miatt. Egyébként sokan kérdezik, de maga a város abszolút nem hiányzik, én jól ismerem a szürkeségét, az egyoldalúságát, az unalmasságát, a gondokat is. Talán a Duna-part kicsit (az mondjuk nyáron fog), meg a Lujza, de ennyi. Anyuék, a tesómék nagyon. De annyira élvezem, hogy új helyen lakunk és mindent fel kell fedezni, Danit viszem mindenfelé, rengeteg felfedeznivaló van és gyönyörű a környék. Tegnap Anyuéknál aludt, mi pedig elmentünk vacsorázni és iszogatni a Stüblibe (10 perc séta tőlünk), ma reggel pedig 7-kor a Széchenyi fürdőben kezdtük a napot, 20 perc alatt ott voltunk. Új, izgalmas életünk van. 

Az nehéz számomra, hogy itt senki vagyok, újra fel kell építenem a szociális hálóm, barátokat találni helyben, elérni, hogy a recis csaj köszönjön. (Viccelek, ha ő bunkó, akkor ez van, nekem mindegy, de értitek, jó lenne nem egyedül edzeni, szólni valakihez.) Jó lenne ismerősökbe botlani a városban, és már járunk ide-oda, szóval gondolom, eljön ez is majd. Egyébként általánosságban véve iszonyúan kedvesek az emberek, sokkal kedvesebbek mint a városban, vagy akár Vácon tapasztaltam (a recis lányt leszámítva). Van egy másik hely is, ahol jóga van, meg mindenféle női torna, a Papayamama (már a név is milyen jó), ők nagyon szimpik, és szerintem ott jobban otthon fogom érezni magam. 

be my guest!

Imádjuk ezt a lakást. Annyira világos, kényelmes, praktikus. Rengeteg vendégünk volt, mióta beköltöztünk, szerintem egy év alatt nem szoktunk ennyi ember hívni, mint amennyi egy hónap alatt nálunk járt. És úgy tűnik, nagyon jól működik, mert volt már, hogy például Barni főiskolai barátai voltak itt (meséltem már, hogy rengeteg barátja van és gyönyörűen ápolja is ezeket a kapcsolatokat, sőt, a különböző forrásokból szerzett barátai már organikusan, tőle függetlenül is barátkoznak egymással), és én nagyon értékeltem, hogy kb este 7-ig Dani és én is pörögtünk meg bohóckodtunk velük, majd felmentünk, ahol van egy kis privát, a vendégektől tökéletesen független szféránk. Dani fürdött, majd lementünk elbúcsúzni, a hálónkban magunkra csuktuk az ajtót, olvastunk, meséltünk, majd együtt elaludtunk. A fiúk meg vagy éjfélig sztoriztak és ittak-ettek anélkül, hogy minket kicsit is zavartak volna, pedig ismerem őket, és tudom, hogy szörnyen hangosak. Barni meg akkor vitte át Danit az ágyába, mikor jött lefeküdni. 

Kata barátnőmtől lestem el, hogy milyen egyszerű és mégis finom és látványos vendégváró finomságokkal készül, mikor jönnek hozzájuk, ami az extrovertált francia pasija mellett meglehetősen gyakori. Az én titkos fegyverem az Aldi kockákra vágott, mindenféle sajtocskái, abból mindig tartok itthon, mellé méz, dió, mandula vagy kesudió, olivabogyó, meg sütőben ropogósra, pirpsra pirított baguette vagy kifli-szeletkék, amiket sütés előtt sóval, fokhagymával és zöldfűszerekkel szoktam megízesíteni. Katánál viszont láttam, hogy az aldi sárgarépás tortilla lapjait háromszögekre vágja, megpirítja őket serpenyőben és azokat adja mártogatósok (hummusz, tonhalkrém stb. mellé). A lapocskák édeskések a répától, iszonyúan kihozzák a krémek ízét. Tőle tanultam még a baconba tekert, sütőben sült aszalt szilvát is, amit mindig el kell a fiúk elől dugnom, hogy maradjon a vendégeknek is. Kata miatt vettem már azóta (szintén aldi) kész pizzatésztát is, amire csak a feltéteket kell rárakni, betolod a sütőbe, és kockákra vágva, hogy csak enni kelljen, egészen korrekt vendégváró nasiként működik. 

Mondjuk valamelyik nap volt itt Barni unokatesója és csinált nekünk (Danival együtt) pizzatésztát, ami annyira jól sikerült (főleg a másnapi, maradék tésztából készült verzió), hogy Barni azt találta mondani, hogy soha többet nem akar pizzériás-pizzát enni, ez az itthon készült verzió sokkal finomabb. Arcom... Ugyanis én azt szeretem a legjobban abban, hogy ha pizzát rendelünk, hogy nekem nem kell főznöm. Egyébként azért (is) ízlett nekünk nagyon-nagyon, mert a paradicsomszószt jól megfokhagymázta-bazsalikomozta, és tett bele egy komolyabb kanál cukrot is, ami hihetetlenül jól állt a roppanós-puha tésztához és a sós feltétekhez. Majd én is így fogom csinálni.

Egyébként találtunk egy cuki kisvendéglőt pont a bölcsi mellett, ahol korrekt áron van menü, és nagy segítség volt, mikor költöztünk. Néhányszor már hoztunk tőlük ebédet és mindhárman szeretjük. Meg hát itt van a Stübli is, akik szuperaranyosak, nagyon jól főznek és hétköznap szintén van menüjük, volt már, hogy nagyon nyűgös napom volt, valami nagy kedvencünk volt a menün aznap, és így megmentették a napot. 

Szintén kaja: az is baj, hogy ha minden nap kell meleg ételt prezentálnom és hideg van és tél, akkor hajlamos vagyok a tészta-krumpli vonalon maradni, amit a fiúk nagyon bírnak, nekem viszont nem esik jól és unom is. Így mióta megint járok edzeni, megint kicsit jobban oda tudok figyelni erre is, és kapnak őt valamit, amit szeretnek, magamnak meg csinálok valami pofonegyszerű zöldséges dolgot (lásd a múltkori Pinterest-posztomat). 

Nekem egy ideje a nyári tekercs mogyorószósszal a kedvenc ételem, amire a Khanban szoktam rá, de azóta már sok helyen ettem. Na és múltkor véletlenül találtam hozzá lapokat, így tegnap este csináltam itthon is és tökéletes lett. Kaptam hozzá friss mentát és koriandert is, és sem húst, sem rákot nem raktam bele, csak az üvegtésztát és a zöldségeket. Azt hiszem, hatot pusztítottam el, de csak jólneveltségből nem többet, mondjuk elég aprók lettek, nekem ennyi fért a lapokba, majd még gyakorolok. Heti vendég lesz nálam (Barni saaaajnos nem szereti, Dani pedig nem bírja értelmezni, úgyhogy mind megmarad nekem). Itt a recept, én a mogyorószószt (ami a legjobb dolog az egészben) csak kanállal kevertem, nem mixerrel, és raktam bele egy kis cukrot is. Hoisin szószom nem volt, így azt kihagytam, bár szerintem simán kaptam volna. A töltelékem pedig üvegtészta, spenót, uborka és kápiapaprika volt némi mentával és korianderrel (tudom, sokan utálják, ki lehet hagyni). 

january as such

Emlékszem, Anyukám mondta nekem egyszer, amikor gondolom, ebédelni másztam ki épp az ágyból, hogy azt irigyli nagyon a fiataloktól, hogy jól és sokat tudnak aludni. Nem emlékszem pontosan, hogy milyen volt, mielőtt gyerekem lett, de úgy rémlik, hogy általánosságban véve, amikor nem volt épp valami gond, amin lehetett agyalni, kifejezetten jól aludtam.  Most meg simán fent vagyok 2-3 órákat hajnalban anélkül, hogy épp a világ összes problémájára próbálnék megoldást találni, nincs semmi különös és mégis ébren forgolódom. Fáj a derekam, nyom valami, kényelmetlen a póz, eltűnt a kispárnám, nem férek el stb. Ha elalszom, biztosan hív Dani, hogy takarjam be, eltűnt a cumija, vagy csak fogjam kicsit a kezét. 

Nem segít az sem, hogy most egy 140 cm széles matracon alszunk, és ez egy vicc. Majd ha egyszer újra lesz pénzünk, szeretnénk venni majd egy ágyat, és már ott tartok, hogy a 200 cm széleseket nézegetem, mert ha épp a gyerek is közöttünk fekszik valami miatt, akkor mi kb élünkre állítva egyensúlyozunk az ágy két szélén, úgy férünk csak el. Pedig ő aránylag nyugisan alszik, de 140 cm az nem három emberes szélesség - de nem is kettő. Múlt héten eljutottam oda, hogy annyira leamortizáltnak éreztem magam, hogy volt egy nap, mikor annyira rosszul éreztem magam a bőrömben és úgy fájt a hátam, hogy egyszerűen azt sem tudtam elviselni, ha valaki hozzám szólt. 

Barni vette a lapot és másnap reggel elvitte Danit egy fél napra, tudtam nyugodtan készülődni, elmentem tornázni és vettem egy bérletet is. Azóta eljárok két naponta, és lőn csoda, sokkal jobban érzem magam, nem fáj a derekam és energikusabb is vagyok. Egyébként nagyok sok embertől hallom, hogy pokoli rosszul alszanak az utóbbi időben, szóval gondolom, van valami a levegőben. Vagy csak ez a hányinger január. 

Dani és én, ahogy az á table előtt filózunk, hogy vegyünk-e megint mandulás croissant-t,

Blue Monday

Mára pedig életmódváltást terveztem meg iszonyúan aktív és proaktív hétkezdést, hahaha! Danival 10-ig (!) aludtunk (mondjuk én órákon keresztül fent voltam éjjel, meg tegnap is, nem tudom, mi van), délig pizsiben dőltünk jobbra-balra, kint akkora köd van, hogy nem látjuk a szomszéd kutyákat sem, és nem sokat várok a nap további részétől sem. Valami ebédet nem ártana összedobni, de lehet, majd szendvicset eszünk, vagy ikeás húsgolyókat. Holnap jönnek a szüleim, Barni meg még a héten itthon van, aztán elkezd dolgozni és vége lesz a jó világnak.  

Én a januárról gondolom, hogy az év segglyuka, legalább esne a hó. Mondjuk így a szép új lakásban, úgy, hogy mindhárman itthon vagyunk, nem olyan rossz. Délutánonként alszunk Danival mi is, az sokat javít a napok minőségén. Ma legszívesebben ágyban maradnék egész nap és sorozatokat néznék. Voltunk bent Danival a suliban mert alá kellett írnom valamit, kicsit ottmaradtunk bandázni is. Jó volt bent lenni, szeretem azt az iskolát, a kollégákat és a kölyköket nagyon, és kicsit megcsapott a tanítás szele. Már érzem, hogy lassan illene dolgoznom, de egyelőre egy porcikám sem kívánja a visszatérést a melóba. Mondjuk amíg Dani nem jár intézménybe, nincs is miről beszélni, meg először úgyis itthonról kezdek el majd dolgozni.

kiscsibe a bölcsibe'

Azt még nem is meséltem, hogy Dani elkezdett járni bölcsibe. Illetve hát egyelőre heti egyszer megyünk és nekem is ott kell lenni, szóval olyan borzasztóan nem vagyok vele kisegítve, de Dani elképesztően élvezi és már szerelmes is lett, és ez a lényeg, nem? Így elsőre egy Waldorfba sikerült bekerülni, de lelövöm a poént: nem vagyok biztos benne, hogy szeretném, hogy hosszú távon Waldorfba járjunk. járjon 

6 gyerek van mindössze, ők a 2 és 3 év közötti korosztály, ide 3 évtől lehet járni minden délelőtt, 1-ig, és 4 éves kortól van egész napos ovi. Ők 6-an voltak, már novembertől van a csoport, de mi csak most csatlakoztunk be. Szabadon játszhattak, ami Daninak is feküdt, bár néha bevonta Barnit, aki szintén ott volt velünk egyetlen apukaként, és néha kellett mondjuk síneket összeraknia a favonatoknak. Kérte az óvónő, hogy legközelebb (amikor már csak én megyek) vigyünk valamit, amivel lefoglaljuk magunkat, ami segít, hogy Dani nem velünk foglalkozzon (bár vannak kétségeim), pl. párosítsunk zoknit. Hát nem tudom, mennyire örülnének, ha felcsapnám a laptopom, gondolom, semennyire. :D Egyébként pont az ilyenek miatt gondolom, hogy nem biztos, hogy mi, szülők illünk ide, meg azt sem látom, ahogy mi hétvégente pl. padokat festünk az oviban. Daninak nyilván mindegy, ő egy stramm, cserfes, kiegyensúlyozott kisgyerek, legyenek gyerekek (preferably kislányok) meg kisautók, oszt' jól van. 

Egyébként jó élmény, tényleg szuper dolgokat csinálnak, minden játék-bútor fából van és SK, nagyon tetszik, hogy ők maguk, a kicsit gyúrhatnak tésztát, kisütik nekik és a végén meg is kapják a meleg kis cipókat, nem láttam még Danit ilyen jóízűen kenyeret enni (saját elmondása szerint nem különösebben szereti). Tudom, hogy sokat lesznek majd levegőn és kirándulnak heti egy napot. De nekem nagyon furcsa, hogy tényleg, semmiért nem szólnak rájuk, olyan helyzetekben sem, ami szerintem veszélyes, de közben ott van az anyukája ÉS az óvónéni is, szóval gondolom, ez itt így működik. Egyébként az óvónő sem az a meleg, kedves, barátságos dadus, akit én a Vadadi Adriennes bölcsis-ovis mesék alapján elképzelek Daninak.

Most egyelőre járunk ide, hogy lehessen kicsik közt, majd viszek lencsét és kiválogatom, vagy nem tudom. Vannak barátaink, akiknek waldorfosok a gyerekeik és nagyon szeretik, bár ők is szokták mondani, hogy nem minden ideális (pedig ők hippik, még tévéjük sincs), de hát olyan talán nincs is. De a közösséget nagyon dicsérik, szóval nem baj, ha én is igyekszem nyitottabb lenni kicsit. Lett amúgy már egy kis barija innen Daninak, akivel már játszóztunk együtt és szuperjófej az anyukája is, szóval nekünk ez már mindenképp nyerő szitu. 

Egyébként meg keresgélek még, hátha találunk full time (legalább egész délelőttös-otthagyós) bölcsit, ahova beveszik. Ami meg az ovit illeti, nagyon jó a normál helyi, és én oda szeretném majd vinni őt, remélem, hogy sikerül bekerülni.