news

A felfázásból pár nap alatt felgyógyultam teljesen, ez korábban még sosem sikerült antibiotikum nélkül. Ezt a gyógyszertáros néninek és a chatGPT-nek egyszerre köszönhetem. Elkezdtem még vasat is szedni, vagy hát ezt, ami a terhességem alatt is segített, és most úgy érzem, mintha jobb lenne az általános kedvem-közérzetem, de nem tudom, hogy ez csak hullámhegy, és majd visszahullok a mélybe hamarosan, vagy van remény, hogy okén érezzem magam úgy általánosságban. És akkor a jó dolgok következnek, hogy ne csak mindig vekegjek valamin:

• Elmentem úszni a Gyarmati Dezső uszodába, ami nagyon közel van hozzánk, és még sosem voltam, csak a mellette lévő játszón, amit imád Dani, biciklizni is ott tanult meg. Szerintem aránylag jól úszom, és szeretek is, de szerintem életemben először találkoztam 50 méteres medencével. Hát ez nagyon hosszú, teljesen más, mint a 33-asban úszni, mikor már úgy érzed, hogy mindjárt fordulhatsz, akkor még tök messze van a vége - nem tudom megmagyarázni, de sokkal fárasztóbb volt, mint a rövidebb medence. Az jó volt, hogy kevesen voltak, de persze így is jól fejbevágott egy bácsi, aki a sáv közepén úszott, és még ő volt felháborodva, hogy hogy kerülök oda. Hétközben nincsen szauna sem, az is milyen hülyeség, miközben végtelen milliárdokból húzták fel. Nemsokára nyit a kinti medence, az lesz igazán az én világom. 
• Voltam fodrásznál kb két hete, most nem Gergőhöz sikerült foglalnom, hanem a lányhoz, akihez még szoktam járni. Nekünk nagyon hasonló az ízlésünk és a stílusunk öltözködés terén, és már régóta eldöntöttem, hogy neki adom a sárga csíkos Carhartt pólómat, ami S-es, és picike rám. Még a kapcsolatunk elején kaptam Barnitól, mikor azt gondolta, hogy nagyon vékony vagyok, haha - pedig én, ha kevesebb a súlyom, akkor is inkább M-es cuccokat tudok hordani, mert a vállam pl. aránylag széles. Most kivasaltam, becsomagoltam szép selyempapírba, ragasztottam rá matricát és elvittem neki. Annyira örült, nagyon jó érzés volt - imádom ezeket az apró gesztusokat.
• Danival láttunk egy videót egy nyilvános kis dobozról, amiben kisautók vannak, és rá van írva, hogy vigyél egyet - hagyj itt egyet! Ebből jött az ötlet, hogy tartson kisautó csereberét. Az elsőt tök spontán, kb egy órával az esemény előtt hirdettük meg, és senki nem jött el. A másodikon viszont kb 30-an voltunk, és egy egészen komoly kis kerti parti kerekedett belőle, a srácok pedig nagyon jó kis csereberét tartottak. Dani az elején nagyon izgult, de végül jól sikerült és elégedett volt az új szerzeményeivel. Megbeszéltük a többi anyukával, hogy a kisautós téma lehet rendszeres, és tartunk majd olyat is, amin nem csak kisautókat, hanem már játékokat is lehet majd csereberélni. 
• Barnit meg engem felkértek egy ruhamárkához, hogy az új kollekció fotózásához jöjjünk el modellkedni, kedden lesz a fotózás. Nagyon vagány cuccok lesznek, modern városi hangulat és egy street fashion fotós fog minket (vagy hát a ruhákat) megörökíteni. Barni nagyon lazán veszi, én viszont iszonyúan izgulok, és keddig még át kell műttetnem magam széppé és menővé. :D Dani hétfőn ott alszik a nagymamávál, hogy kivételesen ki tudjuk magunkat aludni.
• Apukám ma jön hozzánk, itt alszik és holnap reggel megy egy helyi szervezett kirándulásra. Imádom. :)

saturday night fever

Még pont akartam kérni egy jó felfázást! Már két napja éreztem, de annyira enyhén, hogy gondoltam, majd sokat iszom és úgy rendben lesz, de ma reggelre belobbant, és nagyon nyűgös vagyok emiatt. Ennek ellenére tök jó napunk volt, elígérkeztünk Anyuékhoz Vácra ketten Danival, de nem siettünk, szép nyugisan indítottuk a reggelt - 6 kor. Nem bánom különösebben, mert jó hosszú így a nap, meg tudom, hogy így a biológiai órám is kiegyensúlyozottabb (bárcsak én is az lennék), de ezért nem bánnám, ha alud(hat)nék mondjuk 8-ig. Reggeliztünk, én lenyomtam egy edzést - kaptam kicsit komolyabb súlyokat (mármint az eddigi 2 kilósakhoz képest) Barnitól, és ez a mai volt a második alkalom. Találtam az instán egy olyan feladatsort, ami a teljes testet megmozgatja, szerintem élvezetes is, izzasztó, és elsőre durva izomlázam lett tőle, ahogy szeretem - a mai jobban is  esett. Mellé csináltam pár napüdvözletet meg csavarós jógapózt, tök jó volt, pedig elméletileg nem szeretek itthon edzeni. De muszáj volt, mert mindkét idén vett terembérletemből bukó volt pár alkalom a betegségek miatt, és így akartam valami könnyebben beilleszthető alternatívát. 

Szóval lementünk Vácra, Dani azonnal beállította a szüleimet csatasorba játszani, én meg befeküdtem a meleg cserépkályha mellé egy kicsit pihenni. Ebédeltünk, én visszafeküdtem, ők meg játszottak tovább, de ilyeneket, hogy Dani mosta az autómat, meg átfestette a régi, csoffadt kisautóit, így közben pl. tudnak mellette kertészkedni meg más dolgokat csinálni. Látom amúgy, hogy mekkora kincs, hogy ki tudod lökni a kertbe, és ha lát közben és tud veled dumcsizni, akkor tök jól elvan a kis projektjeivel hosszan. Itthon hiába van kertünk, ha nem vagy ott mellette, hanem fent vagy a lakásban, akkor 10 perc múlva inkább feljön ő is. 

Hazafelé bementünk egy mekibe és kapott Happy Meal menüt, ami azért történt, mert felhívtuk az édesapját, aki épp egy McDrive-ban rendelt éppen - muszáj volt ezért követnünk a példáját. Én nem vagyok szigorú a trash kajákkal (bár pont mekit havonta max 1x eszik) és az édességgel kapcsolatban, főleg azért, mert Dani nagyon jó evő, ha mondjuk adsz neki egy szendvicset egy halom paradicsommal, paprikával és uborkával, akkor bepuszilja először a zöldségeket, és utána lát neki a szendvicsnek. Van, amit nem eszik meg, és van, hogy csak 3 falatot eszik és utána almát kér, de én mindent ráhagyok, nincs olyan, hogy de még 3 falatot stb. Mindig van itthon túró rudi, tejszelet, és van édességes fiókunk is, bármikor hozzáfér, és szokott is belőle enni (bár előtte megkérdezi, hogy ehet-e), de keveset. Nekünk ez így bejött, nem téma a kaja és kész, mindenki azt és annyit eszik, amennyi jól esik neki. Barnit szerintem nagyon elrontották otthon és az oviban is ezzel gyerekkorában, hogy nem állhatsz fel, míg meg nem eszed stb, és szeret enni, de azért vannak gondjai a kajával. Ha pl. valami nem ízlik neki, vagy nem esik jól, esetleg sokat szedett, akkor is képes megenni az egészet, miközben látom, hogy küzd vele - nekem azt szörnyű látni, nem akarom, hogy ezt csinálja. Ráadásul sajnálkozik, hogy ne haragudjak, hogy ezt már nem bírja megenni, majd később - én meg nem győzöm megnyugtatni, hogy engem nem zavar, tök oké bármennyit eszik. A lényeg, hogy Dani kapott egy sajtburgert, egy kis sültkrumplit, egy almalét és egy pakli UNO-t, és tök boldog volt velük. Én vizet ittam, most tök jól eszem, nem kívántam a trash-t. 

Mielőtt hazaértünk volna, beugrottunk meglepni Barni anyukáját - szerintem nehezen viseli az egyedüllétet és iszonyúan örül minden alkalomnak, mikor együtt lehet velünk. Kicsit beszélgettünk, játszottunk egy kör UNO-t, Dani lefojtotta a sajtburgert egy tányér ragulevessel,  meg megnézegettük a Tavaszi böngészőt, amit a kicsi unokatesó névnapjára vettünk. Nem siettünk, mert Barni nem volt otthon, egy szabadtéri D&B bulira ment a Hajógyári Szigetre. Úgy volt, hogy én is megyek, de semmi kedvem nem volt hozzá, így mondtam, hogy mi ma anya-fia napot tartunk, ő meg pihenjen, este meg bulizzon. 

Szerintem ez így nagyon jó, mert kell néha kicsit a család nélkül lenni, tökre megérdemli, hogy kapjon időnként egy kis szabit. Ami viszont nem jó, hogy nekem sajnos senki nem mondja, hogy ők eltűnnek 1-2 napra, én meg addig éljem világomat. Most több családos (mármint az ő családja) programra is mondtam, hogy menjenek nélkülem, egy ebédre, egy fél napos skanzen kirándulásra, meg egy két napos erdei, szállásos-kirándulós sztorira - de annyira csodálkozik ezen mindenki, hogy miért nem megyek, hát nélkülem nem jó, akkor inkább ők sem mennek. Pedig nyűgös vagyok, fáradt vagyok, fel vagyok fázva, és amúgy meg miért kell megindokolnom, hogy miért nem akarok menni? Miért kell úgy éreznem, hogy szar fej vagyok, ha csak eszembe jut, hogy én esetleg nem megyek velük? 

Ezek meg itt virágok Anyu kertjéből:

hard times

Szerintem amúgy kissé depressziós vagyok. Nincs rá semmi okom, úgyhogy úgy gondolom, hogy ez szimpla kémia. Pár napja úgy érzem, hogy semminek semmi értelme, legszívesebben magamra zárnám a háló ajtaját úgy két hétre, vagy utazzanak el a srácok és ne szóljon hozzám senki., aludhassak és lehessek egyedül vég nélkül. De tényleg, sírni tudnék, amikor valaki megint nem talál valamit, szeretné tudni, hogy mi lesz a vacsi, vagy egyszerűen bármit akart tőlem. Onnan gondolom, hogy most tényleg van valami kémiai magyarázat, hogy ma pl sétáltam az utcán, és fizikailag nehéznek érzem emelni a lábam, annyira nincsen bennem semmi motiváció. Esténként 9-kor már alszom, az mondjuk nagyon jó. Egyedül akarok lenni. 

1-2 napon belül meg fog jönni, és őszintén reménykedem benne, hogy emiatt van. 

Pedig annyira finomat ebédeltem (isten áldja a mangós ecetet): 

tavasz

Na, hát végül csak eljutottam bőrgyógyászhoz _online_, küldtem fotót, ő meg írt nekem szteroidos krémet, allergia elleni tablettát meg mindenmentes arckrémet. A folt, ami már több mint egy hónapja kínoz, 4 nap alatt tűnt teljesen el, és remélem, vissza sem tér. Mondjuk nem kezdtem el még újra sminkelni, és körömlakkom sincs most, szóval nem tudom, hogy ha ezeket visszavezetem, akkor lesz-e visszaesés, drukkoljunk, hogy ne legyen.

Egyébként semmi különös, Dániel ovizik, én dolgozom és még járok a szorongás-tanfolyamra. Most kedden is voltam, jövő héten lesz az utolsó időpont, ami miatt egészen el vagyok keseredve, annyira szeretem - nem is magát a szorongás témát, hanem a csoportot és a beszélgetéseket, azt, hogy milyen támogató és kedves mindenki. Kicsit már önjáróak vagyunk, valaki feldob egy témát, dilemmát, nehézséget, a többiek pedig megosztják a tapasztalataikat, ötleteiket, vagy bármit, amivel kapcsolódni tudnak. A csoport vezetője moderál, és nagyon jól csinálja - szóval egy kis biztonságos burok az egész, ahol a nehézségeket is szavakba lehet önteni. 

Phoebenek kedden volt a szülinapja, így a csoport után bementem a munkahelyére úgy, hogy nem szóltam előre. Meglepődött, nem számított rám, kapott virágot és megölelgettem, ittunk egy kávét meg kicsit beszélgettünk a főnökeivel együtt, aztán eljöttem. Utána megint tettem egy kisebb kört, és hazamentem, délután már voltak óráim. 

Elkezdtünk sűrűbben úszni járni Barnival, mert megint nagyon fájt a bal vállam kb a semmiből, és kitaláltam, hogy mi lenne, ha ezúttal nem pihentetném, míg elmúlik, hanem mozognék, hátha az is segít. Úgy szoktam, hogy egyik irányban mellben úszom a hosszt, visszafelé pedig háton. Jó volt a tipp, már aznap estére sokkal jobb lett, a második úszás után pedig el is múlt - és persze az egész hátam-karom-mindenem boldog az úszástól. Persze ettől még az ok nincsen meg, fel kéne fújni a pofám és megnézetni specialistával, de nekem 1-2 napig szokott csak durván fájni, mire időpontot kapok, semmi bajom. Akkor is szoktunk szaunázni és úszni, mikor Dani úszik, utána meg közösen pancsolunk egy kicsit, ami szuperjó. Az én ízlésemnek kicsit rövid a medence, de kezdem megszokni, a sok fordulás ellenére végülis tök oké. 

Ja, és voltunk vasárnap a tiszás március 15-i felvonuláson, ami csodálatos élmény volt, mindenki kedves, udvarias, mosolygós, jókedvű és jó fej volt. Apukám is eljött, úgy, hogy nem is számítottunk rá - az én szüleim nagyon kormányellenesek, de idén 84 évesek, szóval jobban örültem volna, ha Apa otthon marad a fenekén. Végül egymásba karolva és kézen fogva sétáltunk végig és óriási élmény volt nekünk is, de szerintem neki még inkább. Nagyon boldog volt, hogy ott lehetett, megható volt az egész. 

hazafelé

natúr

Meséltem talán, hogy van a jobb szemhéjamon egy viszkető, száraz folt, ami miatt egy hónapja nem sminkelem magam egyáltalán és épp csak egy alap hidratálót használok. Ez alatt az idő alatt kicsit jobb lett, de nem múlt el, a (magán) bőrgyógyászhoz áprilisra van időpontom. Mivel azt olvastam, hogy akár a géllakban lévő anyagok is okozhatnak allergiás reakciót, ma azt is leszedettem, ami miatt zajlik egy kis gyászfolyamat is bennem, nagyon szerettem a színes körmöcskéimet. Mondtam Barninak ma, hogy a természethez is visszatérek lassan, magam termelem a krumplit, sőt, veszek néhány tyúkot is (meg egy kakast!), hogy tojásaink is legyenek. Mondta, hogy ő nem bánja, tetszem neki így, natúr is nagyon, de azért annak nem örülne, ha a hónaljszőrömet is megnöveszteném. Hát nem tudom, én csak azt szeretném, ha elmúlna a viszkető foltocskám, és újra rajzolhatnék magamnak szempillákat, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy beteg hulla.  Még jó, hogy újra lehet napszemüveget hordani. 

Az is segít, hogy visszatérjek a természethez, hogy nem bírom bekapcsolni a tévét vagy a híreket, mert azonnal az egekben a vérnyomásom. Nagyon-nagyon-nagyon várom az áprilist. 

 

night terror

Dani holnap végre újra megy oviba. Amúgy nagyon cuki és igyekezett időnként elfoglalni magát, de azért kemény volt az elmúlt időszak. Ráadásul rosszul is hall, kb olyan vele beszélgetni, mint egy idős nagymamával, figyelni kell, hogy lássa a szádat, és jó hangosan, artikulálva kell beszélni hozzá. Mára már egészen oké volt ez is, de állítólag még legalább két hét, míg teljesen rendben lesz. 

Volt még egy fura dolog, tegnap éjjel arra ébredtünk, hogy sírdogál. Először Barni ment át, aztán mikor sokáig nem jött és folytatódott a nyüszögés, helyet cseréltünk. Csupa nedvesség volt a pizsije, úgy megizzadt, lecseréltem a felsőjét és kifújtuk az orrát. Ébren volt, de nem volt képben, nem nagyon engedte, hogy hozzá érjünk és fura dolgokat mondogatott sokszor (nem akarom), de nem tudta meg mondani, hogy mit nem akar (azt, amit mondtam!). Úgy tűnt, hogy nagyon mérges rám és elkeseredetten sírdogált, mintha őszintén szenvedne, kicsit mintha megszállta volna valami, vagy egy másik személyiség igyekezne kitörni belőle. Iszonyúan, dermesztően ijesztő volt, és csak azért nem próbáltam meg felébreszteni, mert egyszer kicsi korában már volt ilyen éjszakai epizódja, és akkor egy barátnőm mesélte, hogy nekik is volt ilyen, nekik fel is kelt és kontrollálhatatlanul mászkált a kicsi. Night terror-nak (éjszakai rettegésnek) hívják, teljesen normális, ha előfordul gyerekeknél, és nem szabad ébresztgetni vagy beszélgetni vele, csak mellette lenni, és vigyázni rá, míg lezajlik. Tipikusan betegség környékén jelenik meg, intenzív napok után, mikor az idegrendszer kimerült, kb 1-3 órával elalvás után, és tulajdonképpen az agy egyik része mély álomban van, de a másik, a test és az érzelmek megébrednek. Nekünk kb 15-20 percig tartott, utána magától elaludt, aztán még egy kör volt kb ugyanígy, és végleg elaludt. A legviccesebb, hogy reggel teljesen kipihenten ébredt (nem úgy, mint én, nagyon sokáig nem bírtam visszaaludni, reggel pedig azt sem tudtam, hol vagyok), és semmire nem emlékezett az egészből, kuncogott, hogy vajon mit nem akarhatott, meg miért lehetett rám mérges. 

Amúgy szerintem jó lenne erről többet beszélni, mert rémisztő, mikor az ember élesben találkozik vele először, rosszul reagálja le (a logikus reakció ugye, hogy megpróbálod felébreszteni, meg kérdezgeted, hogy mi a baj), és aztán utólag tudod meg, hogy ja, amúgy ez tök normális. Hát köszi. 

beteg fülecskék és Szentendre

Daninak életében először fülgyulladása van, sejthetitek, hogy milyen hetünk volt. Fájdalomcsillapítótól fájdalomcsillapítóig megyünk, meg sem várom, hogy elmúljon a hatása, hanem beállítom az időzítőt, éjszaka is, mondjuk úgysem sokat alszunk. Rosszul is hall, pedig antibiotikumot is szed már. Valamelyik nap lefekvéshez készülődtünk, és pont láttam, hogy meglátta magát a gardróbja tükrében, visszalépett és dörzsölgette az arcát egy darabig, miközben nézte magát, épp hogy azt nem mondta, hogy fú de szarul nézek ki. :D 

Holnap sem megy még oviba, és fogalmam sincs mikor mehet megint, nagyon el vagyunk fáradva. A héten volt olyan, hogy vidáman tartottam az órámat, miközben a háttérben sírt Dani, hogy anyaaaaa, nagyon fáj a füleeem, az nagyon rossz volt. Péntekre volt jegyünk a Dzsungel könyvére, de persze esélyünk sem volt elmenni, szerencsére átvette a jegyeinket az egyik ovis anyuka.

Ki szoktunk ülni a teraszra, mert a nap nagyon jól esik neki, és ott festegeti a kavicsgyűjteményét. Tegnap, egy hete először mozdultunk ki, elmentünk Szentendrére kicsit levegőzni. Barni unokatestvére volt párszor Vietnámban, kávéültetvényeken dolgozott. B tervként elkezdett a vietnámi kávékkal foglalkozni, importálja, meg igyekszik népszerűsíteni, és tartott egy komolyabb előadást meg kóstolót, oda mentünk. Végül az eseményen magán nem maradtunk ott, mert ez nem egy gyerekes progi volt, hanem kicsit barátkoztunk vele, és miután elkezdődött, elmentünk csavarogni a városba. Annyira csodaszép Szentendre, bárhova nézel, találsz valami szépséget vagy furcsaságot, nagyon szívesen laknék ott. Közben befutott Barni öccsének a felesége is a kisfiúval, úgyhogy nagy volt a boldogság, a kissrácok onnantól fogna nem is foglalkoztak velünk, nyomultak kettesben. A Barlang kertjében ejtőztünk egy ideig, én ittam két pohár proseccot, és egy hét után először láttam a fényt az alagút végén, meg egy kicsit le tudtam lazulni. 

Lángost ebédeltünk, bár a kedvenc lángososom, ami a templomhoz felvezető kis sikátorban van, nem volt nyitva, pedig minden kajálda előtt hosszú sor állt. Végül lementünk a vízpartra ahol a kicsi unokatesó úgy indított, hogy belegyalogolt a vízbe. Kicsit még kavicsoztak ott a kisfiúk, aztán beültünk az autóba és hazajöttünk. Nagyon feltöltődtem, úgy kellett ez a kimozdulás, mint egy falat kenyér. 

keep playing games (with my heart)

Most megint kicsit jobban lelkesedem a főzés iránt, bár a húsmentes vonal kevésbé gyakran sikerül, amiért Barnit hibáztatom. 2-3 napot sikerül kihagyni, de a hosszabb szünetre, ami karácsony előtt játszi könnyedséggel ment, most esélyem sincs. Talán ha tényleg megérkezik a tavasz és vele együtt a tavaszi zöldségek is. Megkaptam Barnitól a telex (illetve Ács Bori) Elfelejtett magyar konyha című szakácskönyvét, ami teljesen felidézte a gyerekkoromat, meg a nagymamám (Mami) konyháját. Úristen, görheny! tepertős pogácsa! frissen sült fánk! hógolyó!

Ilyenkor eszembe jut, hogy, én is most teremtem meg Daninak azt, hogy hogyan fog a gyerekkorára visszanézni, hogy milyen ízek és illatok fogják visszarepíteni őt ide, ebbe a lakásba. 

Tegnap délután itt volt nálunk a barátnőm kisfia, aki két évvel idősebb Daninál. Nagyon jót játszottak, Dani szobáját konkrétan felrobbantották, lépni nem lehetett a kisautóktól. Miután elment és vacsiztunk-fürödtünk, Barni meglátta, mi van fenn, és emelt hangon kikérte magának, hogy mindig ez van, hogy ha Daninak vendége van, indokolatlan nagy káoszt csapnak, amit utána mi pakolunk el (mármint Barni és én), mert Dani már túl fáradt. Dani azonnal elsírta magát, mert nem bírja, ha veszekednek vele, Barni meg mondta, hogy nem veszekedett, csak elmondta, hogy elege van belőle, hogy mindig ez van. Dani meg: de ne így mondd! :D

Szerintem mi aránylag jól csináljuk a konfiktuskezelést (mármint mi a gyerekkel, Barni és én, nos, az már más tészta), aránylag keveset veszekszünk és szeretem, hogy ki tud állni magáért. Most is mondtam neki, hogy fontos, hogy Apa elmondja, ha valamit igazságtalannak érez, és szeretné, ha máshogy lenne, de ő meg abszolút elmondhatja, ha nem tetszik neki a stílus vagy a hangnem. De amúgy kicsit vicces nézni, hogyan alakulnak ezek a konfliktusok, és amikor benne vagyok, akkor is igyekszem kicsit kívülről nézni magunkat, hogy ne vigyenek el az indulatok (nagyon). Az is jó, hogy mindannyian tudunk bocsánatot kérni (nekem nagyon jól is szokott esni), és rendszerint van utána nagy összebújás, meg nagyon szeretlek-ezés. Végül hárman együtt rendet raktunk kb negyed óra alatt, és éreztem, hogy mindenkiben jó érzés maradt. 

Mostanában Ruminit olvasunk megint esténként, a 3. részt, vagy a Körvonal gyerekverziójából húzunk kártyákat és válaszolunk a kérdésekre. Sokszor mondja, hogy "nem tudom", de ha mi mondunk valamit, akkor utána neki is eszébe jut ez-az, és tök jókat mond. Például tegnap az egyik kérdés az volt, hogy ha egy hétig egyetlen családtagjával kéne bezárva lennie egy szobába, akkor kit választana? Mi mindketten Danit mondtuk, ő pedig Barni anyukáját, akit mostanában imád. 

the apple of my eye

Az egyik szemhéjamat irritálja valami pár hete. semmi nem régebbi egy évnél, és minden használat után tisztítom az ecseteket, szóval talán a szemfesték-lemosó. Mindenesetre most a sminkelést is teljesen elhagytam és csak egy alap arckrémet használok, és már most sokkal jobb. Én nagyon albínó vagyok szempillaspirál nélkül is, de amióta kialakult a szuperegyszerű sminkrutinom, amivel sokkal jobban nézek ki (IT cosmetics Nude Glow CC krém, Mac Paint Pot Groundwork, spirál, pirosító, pici rúzs), gyakrabban sminkelek, sokszor hétköznapra is, ha mennem kell ide-oda. Szóval most nagyon fura hullafehéren, karikás szemekkel nekiindulni a nagyvilágnak, bár gyanítom, hogy ez kizárólag engem zavar. Adok magamnak 2 hetet és lassan, egyesével visszahozom a cuccokat. 

Csodás hír még, hogy sikerült vennem színházjegyeket a Dzsungel könyvére március elejére mindannyiunknak,  bár este 7 órás időpontra, ami azért Daninak erős, de ez van, ezt sikerült vadászni Remélem, bírni fogja, mert ő este 8-kor már ágyban szokott lenni.  

.

Nekünk teljesen a gyerek körül forognak már a hétvégéink, pedig most egy napot (szombaton) ott is aludt a nagyinál. Péntek este pihentünk itthon. Szombaton délelőtt Dani Luluéknál volt, Barni padelezett, én bevásároltam. Utólag nem is tudom, hogy ez mennyire igazságos, hogy ők haveroznak meg sportolnak, én meg feltöltöm a család élelmiszerkamráját a hétre, de ez van, nekem ezt könnyebb a srácok nélkül megejteni, meg szeretem is, ha van időm nyugiban nézelődni a Lidl-ben meg a Müllerben. Délután egy szülinapon voltunk, a barátaink kislánya lett 4 éves. Az anyuka anno sokszor vigyázott Danira, mikor kicsi volt, kb fél és egy éves kora közt, míg el nem költöztünk a Frankelről Vácra, de Dani nem emlékszik rá. Nagyon szeretjük őket, és ismertünk még más családokat is, akik ott voltak a kibérelhető magánbölcsiben, de a buli legjobb része az volt, mikor elindulhattunk haza a csendes autóban. Együtt táncikálni az Apacuka zenekarra a túlpörgött idegen 4-5 éves gyerekekkel, rettegni, hogy valamelyik száguldó kicsi széthasítja a homlokát a bútorokban, hallgatni, ahogyan versenyt sikítanak, számomra ez a földi pokol. Szerencsére nekem nem kellett moderálni, volt, aki mindezt magára vállalta, örök hála érte. Utána leraktuk Danit a nagyinál, mi meg hazamentünk kipihenni a fáradalmakat meg aludni. 

Vasárnap délelőtt kicsit pihentünk még otthon, aztán 11 körül elmentünk Daniért. Ott ebédeltünk, átjöttek Barni öccséék is, ahol már 1 és 3/4 éves a fiúcska, és bár még egy szót sem szól, Danival tökéletesen megértik és imádják egymást. Olyanok, mint Jin és Jang (vagy Stan és Pan?), a kicsi sötétbarna hajú és szemű, alacsony és nagyon komoly, Dani meg magas, vékony, szőke, kék szemű és óriási dumagép. Ők szerintem óriási haverok lesznek, és Dani már nagyon várja, hogy lehessen vele dumcsizni meg bandázni. Délután még sétáltunk, aztán este otthon lazultunk - én annyira vágyom rá, hogy lehessen hétvégenként passzívan is pihenni, de nem könnyű rá időt találni, meg az 5 és fél éves sem támogatja ezt a kikapcsolódási formát.

A hétfő meg hármunk közül Danit viseli meg a legjobban, nekem elég laza nap, meg hát szeretem is, amit csinálok. Bár pont úgy tűnik, hogy megint lesz valaki új, akit pont hétfő késő délutánra (is) tudok majd betenni. Ma reggel a szorongós szülőtréningen voltam, ami a hetem csúcspontja, nagyon szeretem és élvezem. Mostanra kicsit jobban megismertem az anyukákat is (meg azt az egy apukát, aki jár), és nagyon jó fejek, meg hát összehoz minket a közös háttér és a hasonló gondok. Azt is szeretem ilyenkor, hogy mivel 8:30-ra a belvárosban kell lenni, a szokásosnál korábban kelek, a srácok megoldják nélkülem a reggelt, és egyedül villamosozom-metrózom be, bámulom az embereket meg próbálom kitalálni, kinek milyen sztorija van, annyira jó, mint régen a vonatozás. 

Utána szoktam kicsit mászkálni a belvárosban és megmotozom a kedvenc boltjaimat. De ma elmentem padelezni Barnival, egy ideje mondogatja, hogy szeretne velem is menni, nem csak a fiúkkal, hogy közös mozgós hobbink legyen. Én eddig egyszer játszottam és tetszett nagyon, de akkor lányokkal, az ovis anyukákkal, akik hasonlóan voltak bénák, mint én. De Barni jól játszik, úgyhogy aggódtam, milyen lesz, bár amúgy meglepően jó szoktam lenni az ilyesmiben, squasholni is nagyon szeretek (szerettem), ő meg mondta, hogy majd megtanít. Ráadásul ez csak egy kicsi pálya, 1-1 ellen, nem lehet alibizni, mint a párosban, iszonyúan intenzív. Végül az lett, hogy játszott egy haverjával egy órát, én meg a második órában jöttem csak, addigra Barni is lefáradt kicsit. Tök jó volt, az elején bénáztam, de aztán egyre jobb lett, bár tény, hogy nem szívatott különösebben, legtöbbször csak pötyögtünk. A fonákot kellene gyakorolni, az nem megy annyira. Ha tényleg szeretném, akkor el kellene járni legalább heti kétszer, még nem döntöttem el, akarok-e elköteleződni, meg hát akkor a srácokkal (is) kellene járnom nekem is, ők meg hozzám képest profik. Majdnem 500 kalóriát égettem el 1 óra alatt. Az edzőteremben kb 300-at szoktam. 

Na, ez jó hosszú lett, abbahagyom. Képet is szerettem volna berakni, de az sem sikerült és a fejem is iszonyúan fáj, ez is egy jel, hogy elég lesz a mai napból.

early bird (not)

Nagyon vágyom rá, hogy annyira korán kelljek, hogy 

• mondjuk ott legyek a lidl-ben nyitásra és 8-kor már a friss croissant-t reggelizzük otthon, 
• nyitásra menjek az uszodába/edzőterembe és jó korán letudjam az edzést
• elmenjek futni, amikor még csak kel a nap és ébredeznek a madarak
• jó korán felkeljek, és még hajnalban, mikor mindenki más alszik, megfőzzem az ebédet, miközben valami csodálatos zenét vagy szuperjó podcastot hallgatok
• stb, stb

Ez, hogy hajnalban már aktív legyek egy újkeletű vágy nálam, és valami miatt úgy érzem, hogy ez lenne a kiegyensúlyozottságom és az eredményességem kulcsa, hogy sokkal boldogabb és sikeresebb lenne az életem, ha sikerülne valóban korán (5-fél6 körül). kikászálódnom az ágyból. De nem megy, mert rosszul alszom, hajnalban ilyeneken stresszelem magam, hogy mit is adtam házi feladatnak XY tanítványomnak, még nem számoltam ki a vízdíjakat a lakóknak, nem kellett-e volna kenyeret hozni a szomszéd néninek tegnap stb, stb. Nyilván hajnal 3-kor ezeken gondolkodni nagyon hasznos, annyit érek el vele, hogy reggel úgy ébredek, mint akit éjjel megrugdostak. Dani és Barni felkelnek fél 7-kor, engem szoktak hagyni pihenni még, és én, a nagy korán kelő 7 körül vánszorgok elő. 

Barni amúgy felkel fél 5-kor, hogy legyen ideje készülődni, zuhanyozni, és elkészüljön, mire mi felkelünk. Hősöm. 

good things

• Jó sok tanítványom lett, és szinte minden héten csatlakozik egy új. minden nap tanítok, de van olyan napom, ami tök laza és teljesen üres délutánom, és van olyan is, amikor reggel kezdek, szinte ebédelni sincs időm (dehogyis, ebédelni mindig van idő), és így dolgozom este 7-ig. Olyankor oké, mikor Dani napközben oviban van, de most, hogy beteg volt és itthon volt velünk, Barni teljes állású apukaként kellett, hogy lefoglalja őt, míg én dolgozom. Ez amúgy nagyon jól fekszik neki, és ennek hála az utóbbi pár napban a lakás minden pontján lego városrészek emelkedtek, amiktől én megőrülök és nyilván nem lehet hozzájuk nyúlni - már látom, milyen boldog lesz a takarítónő, amikor jön holnap. 
• Már egy ideje érik bennem a dolog, hétfőn pedig elmentem és piercinget tetettem az orromba. Most negyedszer szúrják a kicsi követ pontosan ugyanoda, az orrom bal oldalára. Az elsőt érettségi után csináltattam még Vácon, a másodikat a Kiadó kocsma mellett (mennyire szerettem azt a helyet!) a Jókai téren, a harmadikat Barcelonában már Barnival és Danival, és most történt a negyedik. Nagyon szeretem, és kicsit ilyen pont az i-nek érzem a megjelenésemen, de aztán néhány évente megint megunom, kiveszem, és hagyom, hogy benőjön a lyuk. 
• Vasárnap pedig együtt ebédeltem a blogger lányokal, Annalight szülinapja volt az alkalom. A Tapassioba mentünk, eredetileg a Padronba vagy a Pit Pitbe akartunk, de egyik sincsen nyitva vasárnap, milyen fura. Pont olyan jó volt, mint mindig, jót ettünk és sokat nevettünk. Mi Annával proseccot ittunk, Olívia pedig száraz februárt tart és kért egy pohár alkoholmentes fehérbort, amiről kiderült, hogy szőlőlé. 
• Megjelent Gisele Pelicot könyve magyarul és ennek kapcsán meghallgattam néhány interjút vele, meg persze a könyvet is el szeretném olvasni mindenképp. A jó dolgokhoz teszem ezt is, mert az, hogy ez a nő ilyen sugárzóan kedves és pozitív tudott maradni, hogy meg tudta őrizni a hitét az emberekben mindazok után, ami történt vele, és hogy újra rátalált a szerelem és van párja - ez nekem azt üzeni, hogy csodálatosak vagyunk mi nők, és hogy tényleg, bármiből fel lehet állni.

+1: Ezt a kis csokrot már majdnem két hete kaptam a szomszéd nénitől, és azóta rendületlenül ilyen gyönyörű: 

anxiety

Múlt héten hétfőn csíkos nap volt az oviban, kedden egyszínű ruhában kellett menni, szerdán pizsi-nap volt, és csütörtökön volt az igazi farsang. Dani hónapok óta tudta, hogy kutya szeretne lenni, azért, mert anya nagyon szeretne egy kiskutyát. Vettem neki barna melegítőt, anyukám pedig picike világosbarna plüssbundát, amiből kutyafülek készültek, kutyafarok, meg foltok a melegítőre. Nagyon lelkesen készültünk, így aztán elkeserítő volt, mikor Dani éjjel hívott, megsimogattam, és éreztem, hogy csupa láz. Így nem mehetett oviba és lemaradt az idei ovis farsangról,  de nem Dani volt teljesen elkeseredve, hanem én.

Barni viszont azonnal túllendült a csalódáson, és közölte, hogy mi ma itthon rendezünk farsangot. Dani nagyon lelkes lett, reggelire lufikat fújtunk fel és feldíszítettük a nappalit, beraktuk a farsangi playlistet, Bani focistának öltözött, én macskának, Dani pedig - ugye - kutya jelmezbe bújt. Így aztán teljesen át tudtuk keretezni a kudarcot, tök jó napunk lett, leszámítva, hogy a láz aznap még vissza-visszatért, és pár napig még betegeskedett Dani. Nekem is tanulság volt, hogy nem a tökéletes élmények a fontosak, hanem hogy biztonságban és szeretetben legyen - ez volt, így alakult, és szerintem kihoztuk belőle, amit tudtunk. Mindig megállapítom, hogy Barnival nagyon jó páros vagyunk, és itt szuperjól reagált arra, amit én nem tudtam jól kezelni.

A kiscsávónak egyébként nagyon jó élete van, ezzel teljesen tisztában vagyok. Mégis szorongó alkat, ahogy én is az voltam gyerekként: mennyiszer mentem hasfájással suliba elsős-második koromban, dokihoz is hordott anyu emiatt. Ezt már egy ideje látjuk, és sokat gondolkodunk azon, hogyan tudnánk segíteni neki. Felmerült több minden: meseterápia (tavasszal lesz), pszichológus (ezt végül nem tartottuk indokoltnak), TSMT-torna (erre egyébként jár, és nagyon szereti).

Nemrég szembejött egy tanfolyam, amit a Semmelweis Egyetem szervez kifejezetten szorongó gyerekek szüleinek, hetente egyszer van foglalkozás, és mellé online feladatokat is kapunk. Egy nagyon részletes kérdőív alapján átfogó visszajelzést kaptam Dani állapotáról, a nehézségeiről és az erősségeiről is. Emellett ki tudom beszélni a mindennapi élményeinket más, hasonló helyzetben lévő szülőkkel, érezhető a csoport megtartó ereje. És ami talán a legfontosabb: konkrét ötleteket, gyakorlati technikákat kapunk arra, hogyan segítsünk neki (és közben magunknak is, hiszen ez a szülőknek sem könnyű) a szorongás kezelésében, vagy sok esetben leginkább abban, hogyan tanuljon meg együtt élni vele.

Nagyon élvezem az egészet. Jó kimondani hangosan, nevén nevezni azt, ami nehéz, és így valahogy már nem is tűnik olyan ijesztőnek. Hétről hétre felszabadító ezekről beszélgetni sorstársakkal, miközben valódi szakmai támogatást is kapunk. Nem hiszem, hogy varázsütésre megoldódnak a problémák, hisz ahogyan én is így élem az életemet, ő sem tud majd "kigyógyulni" ebből, de egyszerűen most már másképp tekintek a gátlásosságára, a félelmeire. Főleg, hogy látom, hogy ez is egy fajta spektrumon mozog, és most már látom, hogy Dani nem egy különösebben nehéz eset. Sokszor még jó is, hogy ötször átgondol minden eshetőséget, mielőtt beleugrik valamibe, haha. 

főhősünk legóboltban, legós pulcsiban

te vagy a vajas kenyerem

Le sem szállok egyébként a kovász-vonatról, etetgetem folyamatosan szépen (mondom, mint egy háziállat, olyan). Amióta megkaptam, annyi pizzát sütöttem, hogy már kicsit unom is, a srácok persze nem. De mikor kihagyok pár napot, és vacsira sütök két pizzát, az mindig nagyot szól, mert valóban isteni. Vettem lyukacsos sütőlapot és lapátot is hozzá, szóval már semmi sem állhat az utamba. Volt amúgy, hogy egy tészta túl lágy lett, és nagyon szenvedtem vele, de összességében egyre jobban sikerülnek. 

A legnagyobb hír viszont, hogy múlt héten felfújtam a pofámat és kenyeret is sütöttem. Nagyon sokat foglalkoztam vele, és a chatGPT is végigkísért a folyamaton, vagy amikor elbizonytalanodtam valamiben, de a végén szerintem tökéletes lett, nagyon jó érzés volt egy ilyen csodaszép, mennyei finom kenyeret kiadni a kezeim közül, és élveztem is a munkát. Meg hát mikor este, még melegen felvágtuk és vajjal megkenve tömtük befelé a ropogós szeleteket, az nagyon nagy élmény volt. 

Másnap már nem volt olyan jó, és ki is kellene találnom, hogy hogyan tudnám jobban tárolni, de valószínűleg kisebb cipókat vagy zsemléket fogok sütni, és lefagyasztom majd, amit épp nem használunk. Ti hogyan tároljátok a saját sütésű kenyeret? Vagy a bármilyen kenyeret?

another week

Az előbb felmentem Marcipánördög blogjára elolvasni a friss bejegyzést, és percekig kerestem a NEW POST gombot, nem értettem, miért nem ajánlja fel ott az oldalon - ja, hát mert az nem az én blogom, csak úgy látszik, ennyire otthon érzem magam nála. A fiúk elmentek Monster Show-ra, Dani nagyon izgult és várta is, biztosan fogják élvezni. Én nem mentem, mert mert nagyon drágák a jegyek, pedig a youtube-on szoktam vele nézni. Délelőtt sétálni voltunk, gyönyörű tavaszi idő van, ebédeltünk maradék paradicsomlevest meg quesadillát, most meg most élvezem, hogy egyedül vagyok itthon. Ide süt a nap a kanapéra, csináltam kávét, megy a tévében a téli olimpia azokon a meseszép olasz helyszíneken - most épp sífutás, anyám, én nem tudtam, hogy ez ilyen kőkemény sport, kb az életükért küzdenek az arcok - de kb mindent nézünk, nagyon szeretjük. Megírom ezt a bejegyzést, felkészülök a holnapi óráimra, aztán meg varrok foltokat Dani kutya jelmezére - Anyu csinálta a sapi-szerű fejrészt a fülekkel, nekem csak a foltokat meg a farkat kell felvarrnom a barna melegítőre. 

A hét eléggé minimál volt, sokat dolgoztam és tök jó volt, bár volt olyan is, hogy technikai okok miatt egyszerűen nem jött össze egy óra, ilyen még sosem fordult elő korábban. Kedden elkezdtem járni egy tanfolyamra - majd szeretnék írni róla kicsit. Így mostantól keddenként bent leszek a városban, be is mentem a tréning után Phoebe munkahelyére, és ott reggeliztem. Szerintem ő most jelenleg a város legjobb cukrászdájában dolgozik, és nagyon-nagyon büszke vagyok rá. Ízorgia minden, amit kóstolni lehet, és most keddenként szeretnék bemenni kipróbálni még további csodákat. Pénteken délután Phoebe-vel találkoztam és elmentünk sétálni, felmentünk a Várba és beültünk a Jamie's-be egy pohár borra. Annyira szeretem az a helyet, jó volt ott ücsörögni az ablak mellett és beszélgetni az élet nagy dolgairól. 

Ja és vettünk egy porszívót és meg is jött végre a héten, egy kicsi Karcher, ami 3 és fél kg és úgy szív, mint az őrült, nagyon jó. Az előző porszívónk annyira béna volt, annyira rosszul szívott, hogy a takarítónő a sajátját hozta mindig, tök ciki volt. Régóta nézegetem, de nem bírtam dönteni, és most a chatGPT választott helyettem, és megtaláltuk jól leértékelve. Az élet egyik apró öröme egy jó porszívó. 

Szombaton voltunk Anyuéknál, és Dani próbált sulis hátizsákokat, de ezek mekkorák? Maga a gyerek is beleférne. 

Ez meg én vagyok, nagyon érzem a tavaszt: 

titok

Mióta újra dolgozom, ezen a héten volt olyan először, hogy annyi diákom/órám volt, amennyivel már nagyjából elégedett vagyok. Reggel és napközben még lenne kapacitásom, de a legnépszerűbb időpontok beteltek, sőt, vállaltam olyan időpontokat is, amiket egy ideig Dani miatt nem: késő délután és péntek délután, amikor már ő is itthon van. Nagyon szeretem csinálni, most van egy kis flow is, meg lett jópár új, és cukik mind. 

Tegnap este Dani nem aludt itthon, rég volt utoljára ilyen, talán karácsony után, mikor a Jazz&Bass-en voltunk. Elmentünk vacsizni (délután 5-kor), ázsiaira vágytunk, így beültünk a 101 bisztróba a Moszkván, nem ismertük eddig, annyit tudtam, hogy a 101 tigris tesója, de ott sem jártam még. Az étlapot nézegetve kicsit elbizonytalanodtunk, mert a legtöbb étel teljesen ismeretlen volt számunkra, vagy furán hangzott (csirkeláb pl), de aztán kértünk segítséget a pincér sráctól, aki nagyon jó fej volt, és berendeltünk ezt-azt. Aztán ahogy kijöttek a kaják, nem győztünk ámulni, annyira különleges és elképesztően finom volt minden, én például mangós ropogós rákot ettem zöldség tempurával, Barni meg Bao burgert meg ropogós batyukat, és az utóbbi annyira szédítően jó volt (a mogyorós szósz is hozzá), hogy rendelt még egy adagot. Rákerestem, és Keve Márton a séf (az ő barátnője Szabó Adrienn dietetikus, aki a Magyar superfood című szakácskönyvet írta), akit pedig ismerek, és mostmár tapasztalatból is tudom, hogy egy zseni, nem csak hallomásból. Vissza fogunk még menni kipróbálni további dolgokat az étlapról, és szívből ajánlom nektek is a helyet, ami egyébként vagány és stílusos is nagyon. 

Utána az esőben átsétáltunk a Titok nevű helyre, ami a körszállóval szemben van, és a Nemdebár vadiúj kistesója. Ez is vagány, kicsit ilyen párizsi bár hangulatú, kicsi asztalok vannak meg egy kerthelyiség, és mindenhova max ketten lehet leülni. Nekünk a kis randiesténkhez mondjuk tökéletes volt, jó volt ott ücsörögni, miközben kint esett az eső, egész más így beszélgetni, mint otthon, nagyon ránk fért. Én egyetlen deci vörösbort ittam (a vacsihoz meg kombuchát), és este 8-ra otthon voltunk. Kicsit néztünk sorit, 10-kor meg ágyban voltunk. Barni kérdezte, hogy nem bánom-e, hogy ilyen nyugdíjas tempót nyomunk, de őszintén: az ilyen matiné-kimozdulás tökéletes nekem, hogy csinálunk ezt-azt, de közben megvan a beauty sleep és másnap tökéletesen kipihenve ébredünk. Én nyáron is a daytime bulikat kedvelem a legjobban. Szerintem most elfogadtuk a kis üvegbúra életünket és jól vagyunk vele. Nem mondom, hogy nem esne jól többet kimozdulni, vagy kevesebbet itthon lenni, de azt érezzük, hogy mindhárman kipihentek és kiegyensúlyozottak vagyunk, meg hát imádjuk ezt a lakást. Azt azért megbeszéltük, hogy imádtunk a Frankelen lakni, lehetne a lakásunk ott, de közben meg megszoktuk, a csendet, a tiszta levegőt, a csodás ovit meg a tiszta levegőt is - mindent meg nem lehet. 

Reggel pedig felszedtük Danit meg Barni anyukáját és elmentünk Vácra meglátogatni a szüleimet, tavaly láttuk őket utoljára, mert először Dani volt beteg, aztán meg ők. Anyu vadast főzött, amit imádok, nagyon finom volt most is, meg volt mákos-áfonyás torta. 4 körül értünk haza, kiderült, hogy nincs víz, mert brutál csőtörés volt valahol a faluban, de nem volt gond, mert találtam pár üveg ásványvizet még nyárról, amúgy nem nagyon szoktunk azt inni, csak csapvizet. Barni elment meccset nézni meg inni pár sört a haverjaival, Dani 8-kor elájult, én meg élvezem a csendet.  

kombucha

Kaptam kombucha gombát a barátnőmtől, ma lett kész az első adag - és én annyira boldog vagyok tőle! 

Anno, még huszonévesen az akkori pasimmal volt kombuchánk és hétről hétre csináltunk italt. Most újra nagyon belelkesedtem, mikor megtudtam, hogy több ismerősöm is nevelget otthon gombát. Semmi küli egyébként, főzni kell egy adag fekete teát, ha kihűlt, ráönteni a gombára, szobahőmérsékleten, letakarva hagyni tevékenykedni, és egy hét múlva már iható is. Nagyon egészséges, tele van élő kultúrákkal, ami szuper a bélflórának, meg élénkít is. Én csinálok második erjesztést is cukormentes szárított ananásszal (amit a csomagolásmentes boltban veszek, és a kedvenc nasim), attól még finomabb, bubisabb, üdítősebb lesz, és ha kész, hűtőben lehet tárolni. 

a balcsi meg a jég

Ah, tök jó hétvégénk volt. Pénteken dolgoztam, de nem volt ovi, így Barni terelgette Danit. Délelőtt átjött hozzánk Lulu, annyira cukik együtt, hatalmas harmóniában vannak, semmi veszekedés vagy konfliktus, imádják egymást. Lulu simán autózik Danival, ha azt szeretne, de Dani is nagyon odafigyel Lulura, és ha valamihez nincsen kedve, akkor szó nélkül újratervez. Délután átjöttek Barni öccséék meg az anyukája, én még egy darabig akkor is dolgoztam, fél 5 körül tudtam becsatlakozni. 

Szombat délelőtt Dani Luluéknál volt, délután pedig elmentünk a Balcsira megnézni a befagyott Balatont. Én még soha ennyi embert/autót nem láttam ott, pedig néha nyáron is ki lehet tenni a megtelt táblát. Megnéztük a magaspartról is a kilátást, a Balcsi mintha apró, folyamatosan mozgó hangyákkal lett volna tele, szerintem voltak, akik kikométerekre is bementek. Az volt a mázlink, hogy be tudtunk állni a szomszéd elé, Lulu szülei pedig beálltak hozzánk az udvarba. Aztán kimentünk a strandra és fel a jégre - hosszú percekig csak vigyorogtunk, épp ment le a nap, és varázslatos volt az egész. A gyerekek is nagyon évezték, de még én sem láttam a Balatont télen, így, befagyva pedig egészen különleges élmény volt. A végén a helyi hüttében/étteremben akartunk inni egy forraltbort, de annyian voltak, hogy reménytelennek tűnt, ahogy beálltunk a sorba. Végül meglátott a tulaj, akit ismerünk, és soron kívül kaptunk italokat, hálás voltam.

Vasárnap is szerettem volna elmenni valahova csúszkálni, de Barni rám szólt, hogy hagyjuk már egy kicsit pihenni és otthon játszani Danit. Volt úszni egyébként vasárnap reggel, mi meg közben szaunáztunk, meg mi is úsztunk kicsit. Délután meg tényleg ránk fért egy kis nyugi. 

semla

Kedden reggel találkoztam Kis Galaxis barátnőmmel, akivel már nagyon régen nem. Anno szerintem aránylag rendszeresen részesei voltunk egymás életének, de ez a kisgyermekes vidéki lét (amúgy azt hiszem, az ő házuk még budapesti lakcímmel rendelkezik, csak én lakom falun), úgy tűnik, megtépázza a barátságokat. Na de most beültünk együtt a Normába kicsit beszélgetni, meg összeszedni, kivel mi újság, nagyon jó volt. Ettünk, mint mindig, én például semlát, amit tavalyt nem sikerült, pedig akkor is nagyon akartam. Az a vicces a semlában, hogy ránézésre egy luxi képviselőfánknak tűnik, és oké, tejszínhab is van benne, de mandulakrém, ami alul van, az nagyon tömény. Írtam Anszkinak is, és mondta, hogy igen, ez ilyen, és van, hogy ő ezt eszi ebédre - megértem, mert miután megettem, úgy éreztem, hogy soha többé nem bírok semmit enni. Nagyon finom volt amúgy, de ha normáztok, és nem egyedül, javaslom,  javaslom, hogy felezzétek el, és így meg lehet kóstolni mást is mellé. 

Egyébként régen, még Vácon volt egy időszakom, mikor egy párszor csináltam égetett tésztát, ami amúgy a látszat ellenére nem ördöngösség, és azt volt a család kedvence, hogy vékony, roppanós tészta, tejszínhab, friss málna, és apróra vágott roppanós tészta a tetején. De jó, hogy eszembe jutott, majd csinálok ilyet megint!

Délután levágattam a hajam, már egészen hosszú volt, sokkal könnyebb vele így bánni, mikor rövid, nagyon szeretem. Visszaköltöztek a Paulay-ba, ugyanabba az üzlethelyiségbe, ahol régen is voltak, és ez annyival kellemesebb, hangulatosabb, úgyhogy nagyon örülök. Most nem Gergő volt, hanem a lány, akihez még szoktam járni, ő is cuki, jó fej és nagyon jól vág. Még tavaly mesélte, hogy szakítottak a pasijával, akivel régóta nem mentek jól a dolgok, és el volt keseredve, hogy mi lesz most. Én meg vigasztaltam meg bíztattam, tudjátok, milyen vagyok: örök optimista, de nyilván én is tudom, hogy kemény megélni egy szakítást és egyedül lenni hosszú idő után először. Na de most mesélte, hogy van valakije, egy szépen, lassan, több hónap alatt kibontakozó barátságból lett szerelem, ami szerintem annyira ritka. Nagyon jó volt hallani és annyira örülök neki!

Ma délelőtt meg itt volt a takarítónő, míg én a vendégszobában dolgoztam, és mikor ment el és kikísértem, megdicsérte az asztalon a csokor tulipánt, és mondta, hogy milyen kedves Barni, hogy mindig vesz nekem. Én meg felvilágosítottam, hogy kb a kapcsolatunk elején, egyszer kaptam Barnitól egy csokor rózsát, és azóta nem, mert nem hisz a vágott virágban (mert azt levágják és pár nap múlva meghal, pff). Igaz, ami igaz, alkalomra szokott nekem cserepeset hozni, de vágottat azt mindig magamnak veszek. Egy illúzióval kevesebb. 

zappi

Hétfőn végül csak megetettem a kovászt, aztán meg hagytam pihenni (mintha egy kis állat lenne, nagyon vicces), de már annyira belelkesedtem, hogy csinálok pizzát (még sosem csináltam), hogy vettem élesztőt, és nekiálltam. Meglepően jó lett, a chatgpt fogta a kezem végig, meg megnéztem egy csomó Szabi pék videót, szuper volt. Azt írták, hogy nem kell sok feltét, mert eláztatja, de a második adagra több paradicsomszószt tettem, és úgy sokkal szaftosabb lett, nekünk úgy jobban ízlett. Az is kiderült, hogy jobb, ha kisebbeket csinálunk, úgy vékonyabbra ki tudom nyújtani és bánni is könnyebb vele. A lidlis paradicsomszósz pedig magában is isteni, egy kiskanál cukrot meg egy icipici oregánót tettem hozzá, meg persze egy kicsit az isteni olívaolajból. A srácok kb ujjongtak, hogy hurrá, Anya mostantól tud sütni pizzát!, és szerintem meg is lepődtek, hogy mennyire finom lett. Tényleg jó, hogy ezentúl bármikor tudok gyúrni egy kis tésztát, rádobálni ezt-azt, és mehet is a sütőbe. Még előttem áll persze ugyanez kovászosan, és érzem azt is, hogy ez egy tanulási folyamat. Barni megígérte, hogy kapok egy pizzalapátot, mert berakni a nyers, kész pizzát kihívás volt, ketten kellettünk hozzá. 

na ezért kell inkább kisebb :D

hétfő

Vasárnap annyira rossz kedvem volt egész nap, hogy kb megszólalni sem tudtam, nem tudom, ismeritek-e az érzést. Borzasztó nekem is, meg nyilván a srácoknak is, hogy teljesen passzív vagyok, kb válaszolok, ha kell, meg csinálom a dolgom, de leginkább csak azt szeretném, hogy egyedül lehessek és hogy ne szóljon hozzám senki. Mivel semmi olyasmi nem történt, ami rossz lett volna nekem és ezt kiválthatta volna (kivéve a telet), egyrészt hormonális okokra szoktam tippelni, másrészt szerintem a kiégés egy tünete is (nehéz volt a múlt hét és szombaton is egész nap egyedül voltam Danival, nekem nem volt programom, egyszer voltam edzeni pénteken), és jelzés, hogy ki kell csekkolni a mókuskerékből és fel kell töltődni kicsit. Nekem ezekben a napokban az nagyon nehéz, hogy úgy érzem, semennyire nem szólnak rólam, anyuka vagyok és feleség, és kész. Tudok utána kompenzálni, és azt szoktam gondolni, hogy vannak eszközeim rá, hogy a darálós napokban Milonka maradjak, de úgy tűnik, néha nem sikerül.

Ma viszont aludtam 9 órát, nagyon jó érzés volt, és a fekete felhő is eltűnt a fejem fölül.. Reggel Dani kelt nagyon nyűgösen és nem akart oviba menni, én meg felvettem a kertész nadrágomat, és ahogy a wc fölé hajoltam, a mellzsebből beleesett a telefonom meg a Burt's Bees szájápolóm, az utóbbit kidobtam. Kikaptam azonnal mindent, és a telómnak semmi baja, de úgy tűnik, nagyon meg akarok szabadulni tőle.  

Ma kapok kovászt a séf apukától, nagyon várom, annyira izgalmas! Kicsit izgulok, hogy majd nem sikerül a kenyerem, de reménykedjünk azért. Valami céklás kaját is akarok csinálni, borscsot, vagy valami ilyesmit. Vidám hetet nektek, öltözzetek színesen és melegen!

follow the sun

Nos, kicsit, azt hiszem, tettem a mentális egészségemért: letiltottam az összes social media oldalról érkező értesítést a telefonomon és az órámon is. Így csak akkor látom, hogy mi történt ott, írt-e valaki, megosztotta-e bárki a hirdetésemet stb, ha direkt felmegyek az oldalra és megnézem, mi újság Azt gondoltam eleinte, hogy majd kényszeresen feljárok nézegetni, nem maradok-e le valami izgiről vagy Nagyon Fontos Dologról, de egyáltalán nem csinálom. Iszonyúan felszabadító, és sokkal kevesebbet foglalkozom a telefonommal azóta - de a legfontosabb, hogy sokkal nyugodtabb vagyok. Nem mintha bármi stresszes történne az üzeneteimben vagy az instámon, de mégis. Ha van kedvetek, próbáljátok ki! Én szerintem sosem nézek többé vissza. 

Olvastam ma egy picike észak-olasz faluról, Viganelláról, ami annyira mélyen van egy völgyben, hogy télen, február elejéig nem éri nap egyáltalán. Ezt megoldandó a polgármester egy helyi építésszel addig küzdött, míg sikerült elérniük, hogy felrakjanak a hegyre egy hatalmas, számítógép-vezérelt tükröt, ami ebben az időszakban a tér főterére irányítja a napfényt. Annyira megértem őket. ❤️ Anno, amikor a bátyámék teraszán hesszeltünk rengeteget, a tesóm is csinálta ezt, hogy amikor a teraszra már nem sütött a nap, odatett egy egész alakos tükröt, ahova még igen, és a teraszra irányította. :D

nyüssz

Nem is emlékszem, mikor volt utoljára, hogy ilyen nyűgösen indult a reggel, mint ma. Dani sírt is, hogy nem akar oviba menni, és hiányozni fogok, rajzoltam piros szívecskét a kezére, hogy ha ránéz, akkor eszébe jusson, hogy én mindig vele vagyok. Végül Barni vitte őt oviba, neki is sírt. Fú, mi lesz majd, ha suliba megy?

Pénteken végül eladtam a színházjegyeket, amiket Barni a születésnapjára kapott tőlem (Brooklyni mese), végül féláron, de így is örültem, hogy nem vesznek el és valakinek örömet okoz az előadás. Minden nagyszülőnk beteg, Barni meg nem akart valamelyik haverjával menni. Amúgy is rossz napja volt a melóban, jó volt így hárman együtt lenni este, vacsiztunk, társasoztunk, korán aludtunk. 

Szombaton be kellett mennünk a Mammutba, mert Barni focicipőjének levált a talpa, kicsit körül is néztünk, vettem arckrémet és szérumot, mert nagyon száraznak érzem a bőröm. Ebédeltünk itthon, főztem spenótot és fasírtot, hogy Barni vihessen anyukájának ebédet, szegény, ő most csupa láz. Délután itthon voltunk, Barni végül visszament, hogy elvigye a kaját meg másutt keressen cipőt, mert a Mammutban nem talált, és közben feltűnt, hogy nincs meg a telefonom. Ha az órám nem látja, akkor az azt jelenti, hogy nincs a környéken, így már kezdtem azt gondolni, hogy elhagytam. Nem voltam nagyon elkeseredve, mert jó régi (4 éves), és nem szeretem, mert kicsi, meg megvan a régi telefonom, ami szinkronizálva van ezzel és tulajdonképpen ugyanúgy tudnám használni, csak hamar lemerül. Végül pár óra múlva eszembe jutott, hogy amikor kiszálltam az autóból, kidobtam a kukába az autóból összeszedett szemetet, úgyhogy lementem, kinyitottam a kuka tetejét, Barni pont hívott, és a mosolygó arca ott világított a banánhéjak között. Megkönnyebbültem.

Vasárnap este pedig próbám volt, Barninak pedig padel, és végül írtam Dani kis barátjának az anyukájának, hogy nem fogadnák-e be Danit 5-től fél8-ig, és írta, hogy de, persze, nyugodtan hozd át! Úgyhogy végül tök jó volt, hogy el tudtunk menni mindketten a dolgunkra kicsit, és ő is jót játszott addig a kis barikkal. 

Én is nagyon nyűgös és fáradt vagyok amúgy, utálom a telet sajnos, nem járok edzeni sem. Kicsit meghirdettem magam és most vannak új tanítványaim is, ami viszont tök jó, bár lehetne még több (szinte minden nap ír valaki, úgyhogy szerintem lesz még). Bár legszívesebben csak benyomnék egy jó, vékony tésztás pizzát egy jó sori előtt a napsütötte kanapén, aztán bealudnék rajta. 

Ezt a sajtos rúd receptet pedig Lulu anyukájától kunyiztam el, nagyon-nagyon finom. Phoebe-től kaptam profi microplane sajtreszelőt, így végre tudtam használni azt is, mekkora különbség! 

tél

Hétfőnalálkoztam Phoebe-vel, együtt ebédeltünk. Neki az a szabadnapja, én meg elvittem Danit a nagyijához pár órára, hogy egy kicsit szusszanhassak, már nagyon akartam egy kicsit nem otthon lenni, önmagam lenni, felnőtt dolgokról beszélgetni. A Pingrumbába mentünk el Moszkván (tudom, ez olyan, mint mikor kölyök koromban a tőlem idősebbek Felszab térnek hívták a Ferenciek terét és nem tudtam, miről beszélnek, de nekem a Moszkva Moszkva marad), ahol még sosem jártam, de sejtettem, hogy nagyon nekem való. Szuperjó gyereksarok is van, így akár gyerekkel is lehet menni enni egy jót. 

Nem csalódtam, nagyon finom vega dolgokat ettünk, sült kecskesajtot, salátát, diós céklakrémet. Olyan ez a hely, hogy az ember megebédel, minden csupa szín, íz és fűszer, minden mellé van egy kis gránátalma vagy sült szilva, és akkor úgy érzed, hogy nem is olyan nehéz húsmentesen enni úgy, hogy ne legyen uncsi és ízetlen. Mindketten teljesen belelkesedtünk, bár most, hogy itthon vagyok és kinyitom. a hűtőt, már nem látom ilyen fényesen a lehetőségeket. 

Ami viszont nagyon érdekes volt, hogy mesélte Phoebe, hogy kikapcsolta az értesítőt a telefonján a social media oldalakhoz, és naponta másfél óra képernyőidőt engedélyez magának (és ezt csak a pasija tudja módosítani, hogy ne essen kísértésbe), mert annyira úgy érezte, hogy rossz hatással van rá a telefonja. 

Erre én meséltem neki, hogy az én mentális egészségem is a béka segge alatt van, és sokat szorongok, amin iszonyúan meglepődött, hogy teeee? Hát de te tök kiegyensúlyozott vagy. Egyébként lehet, hogy az átlaghoz képest az vagyok, de nekem is vannak rosszabb időszakaim, és már gyerekként is dokihoz hordtak, mert annyira fájt a gyomrom reggelente, és az lett a konszenzus, hogy valószínűleg a szorongástól van. És most ilyen időszakom van.

Így most én is arra jutottam, hogy el kell távolodnom az online világtól, és jobban megélnem az igazi pillanatokat, azokat, amik tényleg hasznosak nekem, amiktől jobban érzem magam - és az insta, a facebook, meg az arcomba tolt videók görgetése nem tartoznak ezek közé. Elkezdtem olvasni egy könyvet, amit a szülinapomra kaptam a sógornőm anyukájától, és bár kicsit ilyen self-help könyv, amit magamtól nem vennék a kezembe, de nagyon témába vág azzal kapcsolatban, amin mostanában sokat gondolkodom. Arról szól, hogy milyen fontos a tél átvitt értelemben is, vagyis meg kell tanulnunk, hogy vannak olyan időszakok, amikor vissza kell vonulni, pihenni kell, lelassulni. Itt, a blogomon írta egyszer egy kedves olvasóm, és azóta is sokszor eszembe jut, hogy a virágok sem virágoznak mindig, akkor ezt magamtól miért várom el? Úgyhogy most kicsit nagyobb szeretettel szemlélem a fehér bőröm az arcomon és a piros foltokat rajta, a hurkákat a hasamon, megbékülök az álmatlan éjszakámmal, a beteg gyerekemmel, a nyűgös férjemmel. Felveszek még egy mellényt, hogy melegen tartson, és ahelyett, hogy megenném a maradék lencsét, azt eszem ebédre, amit kívánok.

Közben gyönyörű Nagykovácsi, teljesen olyan, mintha egy síparadicsomban laknánk pályaszállással. Ma reggel Barni elvitte Danit oviba, de délután én megyek érte - szánkóval. ❤️

january

Most valahogy nagyon élem ezt a lassan induló januárt (már ha nem jutnak el hozzám a világ hírei, úristen). Egész jól kipihentem magam így, hogy Dani miatt nem nagyon tudtuk aktivizálni magunkat. Én volt, hogy fél 10-kor keltem, a srácok persze addigra egy fél várost felépítettek legóból. Délután is aludtunk minden nap, Dani volt, hogy többször is bealudt a láz miatt, néha csak lent a kanapén, de ebéd után szeretünk fent a mi hálónkban besötétíteni és összebújni hárman, szinte minden nap több mint 2 órát aludtunk. Sajnos Anyukám is lebetegedett, állítólag szörnyen köhög, más tünete nincs, ami azért furcsa, mert Dani viszont nem köhögött, csak lázas volt, persze ettől még tőle is elkaphatta Anyu (aludt egyet náluk 30-án Dani, és aznap este dőlt ki). Végül ma már teljesen jól volt Dani, ami nagyon jó érzés, el is mentünk úgy másfél órát mászkálni, hogy kicsit megmozduljunk, meg hogy hagyjuk Barnit dolgozni egy kicsit. Beugrottunk a társasjáték boltba és megvettük a Cica-pizza-taco-gida-sajt kártyajátékot, amivel a szállodában a játszóházban játszottunk egy csomót, és nagyon vicces. Dani ismerte az oviból, ő tanított meg minket. 

Délután 4 körül Barni elment, mert a legjobb barátja 45 éves, és ma meglepi-szülinapot tartottak neki. Nem bántam, hogy én nem tudtam menni, eléggé feltöltöttem a szociális hiányosságaimat az ünnepek alatt. Bár le volt beszélve, hogy ma Dani Barni anyukájánál alszik, és így nekem is szabadnapom lett volna, csak ugye beteg lett, és hiába van jobban, nem akartam másra bízni még. Végül tök jó kis délutánunk-esténk lett kettesben, megint aludtunk 2 órát, aztán játszottunk Cica-pizza-taco-t, majd Dani nekiállt terepasztalt készíteni, én meg kipucoltam a hűtőt. Nagyon jó érzés volt kidobálni mindent, ami lejárt vagy gyanús volt, kitörölgettem meg át is rendeztem kicsit. Foglalkoztam kicsit a közös képviselői feladataimmal is, aztán vacsi után felköltöztünk a felső szintre, Dani ott is terepasztalt épített, én meg kicsit kipucoltam a fürdőszobát meg a rendet raktam a ruhásszekrényemben. Nekem ezeket megcsinálni mindig nagyon jó érzés, de ritkán van olyan szabad órám, amit szívesen szánok arra, hogy pl hűtőt takarítsak. Káosz van a bugyis-zoknis-edzőcuccos komódomban is, át kéne nézni az egészet, kiszelektálni és kidobálni, amit már nem szívesen hordok, mert tulajdonképpen a káosz miatt a legfölül lévőket veszem elő szinte mindig. Új év=szelektálás, nem? Dani ruháit is át kellene nézni meg rendet rakni köztük, fogok ezekkel foglalkozni a napokban.

Végül 10 óra volt, mire lezuhanyoztunk mindketten, és fél11, mire elaludt, ami nem baj, hiszen aludt délután, csak hétfőn újra 6:30-kor csörög majd az óra, muszáj lesz visszaállnunk a korai lefekvésre. 

Apropó korán fekvés: Barnival elkezdtük nézni az All Her Fault című sorozatot és iszonyúan izgalmas, emiatt rendre éjfél után kerülünk ágyba. Még két rész van belőle, talán holnap este lesz rá időnk, nagyon várom.

Ó, és kellene vennem határidő naplót. Moleskine-t szoktam, de tavaly végül egy sima feketét vettem valami random papírboltban 2000-ért akciósan, bár tény, hogy azt nem is szerettem annyira. Lehet, hogy idén újítok és a Lúd laborból veszek, vagy nem is tudom... Ti milyet használtok? 

new book

Nagyon szeretem január elsejét! Még úgy is, hogy azzal kezdtem az évet, hogy új télikabátot rendeltem Daninak (szerencsére fél áron), mert azt, amit eddig hordott, kimostam és eltűnt belőle a bélés (toll és pihe), konkrétan egy vékony széldzseki lett belőle. Tegnap estére be is lázasodott, és azóta is csillapítani kell a lázát, mert majdnem 39-ig felmegy. Így hiába esett a hó és szép fehér minden, bármerre nézünk az ablakokból, ma szigorúan pihenünk és alszunk, először... először nagyon régóta. 

Végül 24-én csak Barni anyukájával karácsonyoztunk, mert B öccsééknél beteg volt a kisfiú. 25-én átjöttek Anyuék és itt is aludtak nálunk, hogy egy kicsit tudjunk együtt lenni, 26-án pedig itt volt az én egész pereputtyom, társasoztunk, beszélgettünk, ettünk. Megcsináltam nekik EZT a ragut, ami mindig óriási sikert arat, és én is imádom (reklámoztam itt is már), mert negyed óra előkészíteni, utána betolom a sütőbe 3-4 órára és kész is, puha, ropogós kenyérrel kell tálalni. A végén reszelt citromhéjat szoktam összekeverni tört fokhagymával és friss kakukkfűvel, ebből pici megy a forró, tányérokba szedett ragu tetejére - olyan illat szabadul fel ilyenkor, aminek senki nem tud ellenállni. Anyu hozott töltött káposztát, a sógornőim pedig sütiket, jó volt nagyon, régóta nem voltunk így együtt.

27-én, a születésnapomon minden rólam szólt, ahogy szerettem volna, a srácok hagytak aludni és addig elmentek nekem virágért, este pedig elmentünk hármasban vacsizni a Pata Negrába a régi lakásunk mellé. 28-án elutaztunk két napra a Mátrába Barni családjával, ami túl drága volt és eleinte a hátunk közepére sem kívántuk. Aztán ahogy közeledett, megjött hozzá a kedvünk és jól is éreztük magunkat, főleg, mert Daninak ez maga volt a paradicsom: játszóházaztunk, pancsoltunk, szaunáztunk, aludtunk, ettünk, sétáltunk, és persze ott volt a másfél éves unokatesója, akit imád és folyamatosan testőrt játszik neki. Amúgy túlárazott volt az egész és szerintem sokkal több értelme lenne olyankor menni, amikor féláron lehet szobát kivenni és nincs zsúfolásig tele a szálloda emberekkel. Az jó volt benne, hogy együtt voltunk a családdal és közben tartottuk a határainkat, hogy nem kell 0-24-ben együtt lenni, meg hát a wellness, az nagyon jól esett. 

Tök jól sikerült (szerintem) az ajándékozás is, mindenki kapott valami olyat, amire nagyon vágyott, Dani a nagy ikeás polipot meg egy terápiás függőhintát, amiben azóta fél napját lengedezve tölti, Barni padel ütőt meg egy üveg Bombardinót (úristen, de finom), én meg többek között Steiner Kristóf új szakácskönyvét, hogy segítsen folytatni a húsmentes(ebb) utamat. Ez a könyv azért különleges, mert kicsit horgászni tanít ahelyett, hogy halat adna a kezedbe. Én meg asztali futót varrtam egy csomó mindenkinek egy gyönyörű, fekete-fehér anyagból:

30-án elmentünk a Jazz&Bass-re, ahová minden évben szoktunk. Aznap este leesett egy kicsi hó, és alig bírtunk bejutni a városba, mert a Hűvösvölgyi út lefagyott és mindkét irányban álltak az autók, nem tudtak felmenni az emelkedőn. Végül letettük az autót és villamosra szálltunk. A Kassa hajón volt a buli a Batyinál, a barátaink szervezik minden évben, főleg a mi korosztályunkból állt a közönség és nagyon sok ismerőssel találkoztunk. Annyira jól éreztem magam, pedig egyetlen vodka-szódát ittam, mikor megérkeztünk, utána meg sok-sok vizet, de így is rengeteget táncoltunk, 4 körül értünk haza.

Szilveszterkor itthon voltunk hármasban, ahogy szoktunk, 10-kor koccintottunk kölyökpezsgővel, ami Daninak nem ízlett, majd lefeküdtünk aludni. Mondjuk örültem volna, ha nem egy beteg gyerekkel kezdjük az évet, de úgy érzem, gyorsan túl leszünk rajta. 

Egyébként a karácsony tanulsága, hogy tök minimálban nyomtuk, nem vásároltunk feleslegesen, nem sütöttünk, nem főztünk komolyabban, semmi nem hiányzott és semmi nem maradt, ami nagyon jó érzés. Visszatekintőt nem írok 2025-ről, csak előre nézek, viszont fogadalmam van, sőt, még Daninak is: azt mondta, hogy idén többször fogja áthívni a barátait. 🥰