Ennyi helye van a mi középiskolánkban egy tanárnak, jobbra, balra és szembe is tőlem 1-1 kolléga, úgy 30 centire. És csodálkoznak, hogy szünetben az első dolgom a fejemre rakni a fülhallgatót. Ezt nevezem én open office-nak.
Amikor bejöttem első nap, és megmutatták a helyem, akkor azt hittem viccelnek, és még meg is kérdeztem, hogy ez ugye ideiglenes? De nem, basszus, ez van. És mindig átlógnak az asztalomra a kollégák, annyira frusztráló.
Tüntetőleg körberaknám a pékbe növényekkel meg magas naptárakkal vagy kis japán házi rizspapíros paravánnal (fesd magad akció:d). Még akkor is, ha ettől az asztal felülete 50%-kal csökkene.
Nekem a nagyszüleim egy gimiben tanítottak 40 évig, és mindig mondták egyébként, hogy meglepődnék, hogy a pedagógusok között mennyi a bunkó... :(
"csökkene", jóvam. szóval csökkenne. sőt, a növényeket szépen úgy raknám le, hogy a fele cserép a másik aszalon van. na ezért szóljon a sok átlógós paraszt!
én 7 évig dolgoztam nyitott irodában, és az idegeimre ment, ha jobbra néztem, a nagyfőnök túrta elmerülten az orrát, ha balra, a kolléganő szöszölt valamit, mögöttem a kolléga mászkált és hangosan üvöltözött, mert csak sétálgatva ment neki a telefonálás, folyamatosan zaj volt, szóval részvétem.
nekem asztaltársam van. igen, ez azt jelenti h ketten osztozunk egy darab asztalon, bár szerencsére én vagyok az alfanőstény, tehát igazából az enyém az asztal és néha lerakhatja a székemre a kabátját meg a fiókba a szarjait. de azért sztem nyertem.
Ez nevetséges! És a szemben ülő képes még felq..ni a táskákát az asztalra, hát ez no comment. Asszem 1 hétig bírnám megjegyzések tevése nélkül :D
VálaszTörlésAmikor bejöttem első nap, és megmutatták a helyem, akkor azt hittem viccelnek, és még meg is kérdeztem, hogy ez ugye ideiglenes? De nem, basszus, ez van. És mindig átlógnak az asztalomra a kollégák, annyira frusztráló.
TörlésTüntetőleg körberaknám a pékbe növényekkel meg magas naptárakkal vagy kis japán házi rizspapíros paravánnal (fesd magad akció:d). Még akkor is, ha ettől az asztal felülete 50%-kal csökkene.
TörlésNekem a nagyszüleim egy gimiben tanítottak 40 évig, és mindig mondták egyébként, hogy meglepődnék, hogy a pedagógusok között mennyi a bunkó...
:(
"csökkene", jóvam. szóval csökkenne. sőt, a növényeket szépen úgy raknám le, hogy a fele cserép a másik aszalon van. na ezért szóljon a sok átlógós paraszt!
Törlés(asszertív vagyok-e :D)
én 7 évig dolgoztam nyitott irodában, és az idegeimre ment, ha jobbra néztem, a nagyfőnök túrta elmerülten az orrát, ha balra, a kolléganő szöszölt valamit, mögöttem a kolléga mászkált és hangosan üvöltözött, mert csak sétálgatva ment neki a telefonálás, folyamatosan zaj volt, szóval részvétem.
VálaszTörlésfúúúú, ne is mondd!
Törlés+1 open office, kész katasztrófa egy olyan nap, amikor otthon hagyom a fülhallgatóm
VálaszTörlésnekem asztaltársam van. igen, ez azt jelenti h ketten osztozunk egy darab asztalon, bár szerencsére én vagyok az alfanőstény, tehát igazából az enyém az asztal és néha lerakhatja a székemre a kabátját meg a fiókba a szarjait.
VálaszTörlésde azért sztem nyertem.