Végül tényleg felkeltem időben, tényleg elmentem friss croissant-ért, és tényleg anyák napi terülj-terülj asztalkám várta a szüleimet, mire felébredtek. Aztán főztem vörösboros marhapörköltet, ami mennyei volt, pedig izgultam, mert hogy különlegesebb legyen, hirtelen indíttatásból kevertem bele málnalekvárt, de telitalálat volt. Már főzés közben megkóstoltam egy pohárnyit a pörkölthöz felnyitott Pinot Noirból, úgy éreztem, megérdemlem. Aztán ebéd után bekuckóztam a kanapéra, és aludtam 3 órát, végre mélyen, álomtalanul, miközben a macska és a kutya is mellettem horkoltak. Nagyon kellett.
Majd ittam egy kávét, bringára ültem, és elmentem tekerni, végre nem volt tömeg a bicajúton, pedig szabadnapokon általában őrület van, csupa kacsázó család, hétvégi biciklis, meg sétálgató kutya, illetve ezeknek a kombinációi, de most beijedtek a felhőktől meg a hűvöstől. Suhanhattam, ahogy az izmaim bírták, és tettem is róla, hogy kifáradjak. Holnap pedig veszek lottót, mert itt akarok lakni, és lám, rám vár ez a telek (élőben sokkal durvább, itt mindig megállok egy kicsit meditálni):
Ez a pad pedig a legeslegkedvencebb helyem az egész világon, és majd ha eljöttök meglátogatni, akkor elmegyünk ide, és piknikezünk, jó?
Windows XP!
VálaszTörlés:D
OMG, de szép ez a telek. De oda nem jön fel a nagy vííííz? :(
VálaszTörlésLegyen piknik! :)
VálaszTörlésén is pont tegnap vettem (évek óta először) lottót hasonló indokkal :D
VálaszTörlésHehe.ezt a telket néztük ki mi is, de mondjuk az árvíz idején alig látszott a tábla. Mindig elkepzeljuk milyen lehetne a sarokteraszon ilyen szép időben kávézgatni reggel.. Hmhm
VálaszTörlésfelejtsd el, stipstop!:)
TörlésHát ha úgy vesszük, mi hamarabb stipi stopi, de legyen, csak akkor néha had kávézgassunk a te teraszodon :D
TörlésLátom magunkat amint egymásra licitálunk a tulajnál. :)
Törlés:D
Törlésjóóóóóóóóóóó (zsofff)
VálaszTörlésmikor jöttök, zsofff?:)
Törléshát ez tényleg király!:) cölöpház?
VálaszTörlésDe amit itt látsz, az kb a Duna szintje fölött van 10 méterrel, alatta egy kőfal, sóderos part, és csak ott indul a víz. Elméletileg nem kéne hogy ide feljöjjön a Duna, mondjuk a talajvíz már rázósabb, ha árad a folyó, szóval nem életbiztosítás, de a szomszéd telkeken végig vannak házak.
Törlésigen,meg közben az is eszembe jutott hogy a cölöpházaknál relatív nehéz a csatornázást megoldani…illetve nem nehéz, csak nem szép. de ha valóban magasabban van, akkor hajrá lottó! ha meg építész/statikus kell, szólj, körbe vagyok véve velük barátilag, biztosan tudnak megoldást a talajvízre is.
TörlésJó, akkor vasárnap megnyerem a lottót, és hétfőn hívlak a telefonszámokért!:)
Törlésdeal:)
TörlésHáát a legutóbbi árvíznél bizony állt itt a víz...
VálaszTörlés