Nem vagyok valami nagy formában, nagyon nyűgös, fáradt a hátam, a gerincem, pedig járok úszni is, rendszeresen jógázom, de még az sem segít - valami nagyon nem jó, gondolom, nem tett neki jót a bringatúra az új üléssel, meg az ágyam is túl kemény. Annyira rossz, hogy nem nagyon tudom figyelmen kívül hagyni, nem fáj, csak olyan érzés, mintha össze lennének csúszva a csigolyáim. Én csípőficammal születtem, így, bár anyukám következetességének hála nem maradt meg belőle semmi, de gerinc szempontjából hátrányos helyzetűnek számítok, nem bírok például sokáig állni, és mindig figyelnem kell rá, hogy karban legyen tartva. Felhívtam a csontkovácsot, és megígérte, hogy ő majd helyrerak. Holnap estére kaptam időpontot, de legszívesebben most azonnal indulnék. Tudom, hogy megváltás lesz.
- Örülök: ...talán emlékeztek, tavaly kaptam egy fülest egy magyar cégtől, cserébe azt kérték, hogy készítsek róla fotókat. É most megint írtak, és kapok egy másikat is. :)
- Szomorú vagyok: ...kéne fogynom 3 darab kilót, hogy jobban érezzem magam, de a sali után a kávé mellé általában eltűntetek egy fél doboz jégkrémet is, nem tudom, mi van velem.
- Meglepődtem: ... hamarosan 2 hétre teljesen bezár a Nyugati pályaudvar. A tőlünk induló vonatok ilyen nagyon fura helyeken fognak megállni, mint Rákospalota-Újpest, Kelenföld és egyéb távoli, ismeretlen helyek, ahonnan nem tudom, hogyan kell bejutni a városközpontba. Majd persze viszem a bringámat, és igyekszem rögtönözni, de például a záróvizsgám reggelén nem merem megkockáztatni, hogy elkések, nem találok oda, nem tudom, hanem inkább bent alszom valakinél.
- Alig várom: ...a csontkovácsot, a roppanásokat és a megkönnyebbülést.
- Csak szólok: ...hogy aki van olyan mázlista, hogy még nem látta a Trónok harcát (több ismerősömről is kiderült mostanában, döbbenet), az üljön le és nézze meg. Eddig sem egy Szomszédok volt, de a mostani évad különösen, roppant módon, halálosan izgi.
- Megkönnyebbültem: ...évente kétszer járunk, így már megszoktam, mégis rosszul esik, hogy miután levágatom a bundáját, a kutya egy napig nem szól hozzám. De már újra szeret, és nagyon cukker kiskutya-kinézete, és puha, samponillatú rövidke bundája lett.
- Hangulat: ...így nyáron valahogy még jobb a hangulat itthon, úgy is mondhatnám, hogy jól áll a nyár a lakásnak. A reggeli szellőztetés után be szoktam húzni az amúgy fehér sötétítőket, így, bár nincs sötét, délutánra is hűvös marad. Mostanában időnként megint meggyújtok 1-1 füstölőt is (csak ezt használom, nagyon finom az illata), és nagyon szeretem azt a keleties hangulatot, ami vele jár. Ja és ma a macskás ruhám van rajtam (olyan, ami Lenszinek is van), szóval a mai nappal nincs nagy baj.
A hátfajást teljesen megértem. Mi éppen elhagyjuk a fészket, ahová a lanyunkat hazahoztuk és az elmúlt másfél évet töltöttük, csaladkent hármasban. És hiába tudom, hogy majd jobb lesz, hetek óta felebredek mindenre, a nyakán egy kőtömb, utálom a párnám és egyáltalán.
VálaszTörlésA nyári frizurarol kerhetunk képet?
Egy jó masszázs? Szerintem ilyen helyzetben csodát tehet.
TörlésIgen, majd fotózok!
Nem birtam a got-t, a masodik evad otodik reszen bealudtam, kesz, toroltem a homalyba :( lehet nem kellett volna? Csak turnom kellett volna meg? De olyan unalmas volt :( jaj.
VálaszTörlésEs jaj sok smiley...
Nálam is volt olyan időszak, mikor nem bírtam annyira, meg szerintem ez egy alapvetően pasiknak való sorozat. De most nagyon izgi!
Törlésnekem túl véres ez a sorozat. persze nagyon izgi, ezért nem bírom abbahagyni, de az erőszak ábrázolása túlzás számomra, mindent direktben mutatnak sokszor kiborul érzékeny kis lelkem :D olyankor felbaszarintom magam, hogy na jó, ennyi volt, nem nézem tovább. Aztán persze mégis. Ilymódon a 4. évad közepén járok.
VálaszTörlésTény, hogy kőkemény, nekem is sok néha. :(
Törléslemaradtam erről a nyugati-lezárásról. A turistaszezon közepén? Amikor mindenki mindenhova vonatozik, városból ki, városba be?
VálaszTörlésA te salátáid meg mindig olyan jól néznek ki. Én meg csak egymásra dobálom őket és rusnyák szegények... De majd ha egyszer felnőtt leszek, biztos csinálok szép salátákat :)
Hát igen, jól kitalálták, bár nem hinném, hogy erre van jó időpont (valószínűleg a suli végét meg akarták várni vele, hogy legalább az iskolások ne szívjanak).
TörlésÉn is csak összedobálom, aztán így néznek ki! :)
Rákospalota-Újpestet ajánlom, ha van választásod, onnan az árpád úton lezúzol a Vácira, és majd' végig bicikliút van. a Duna Pláza után be kell fordulni jobbra. nem biztos, hogy végig jól jelöltem, de elég értelemszerűen megy a dolog. én általában az úton megyek bringaút helyett, de te sem tűnsz mazsolának.
VálaszTörléshttp://tinyurl.com/oj633zl
A Dagály előtti mi lesz a bringauttal? Nem pont az a rész van lezárva, ahol az megy? Jártál arra mostanában?
Törlésnem jártam egy ideje, de a bringások ezután is behajthatnak. http://index.hu/belfold/2015/05/31/vasarnaptol_forgalomkorlatozas_a_dagaly_elott/
TörlésKöszönöm szépen, színváltószeműlány, ez nagyon hasznos info, és szimpi útvonalnak is tűnik, szerintem ez működni fog! Arrafelé laksz, vagy te miért jársz azon az útvonalon?
Törlésde ha újpest-rákospalota, akkor berlini út, tatai út és voilà tök kúlságosan lehet kijutni onnan szinte bárhová. (én ezen járok általában, kevesebb forgalom és jól lehet haladni és közben állatkertszag és az Andrássyn s végig lehet tekerni, szóval szép útvonal)
VálaszTörlésmármint a Dózsa György úttól (állatkerttől) szép útvonal (Hősöktől meg végig Andrássy)
Törléspraktikum szempontjából teljesen jó, de nekem kicsit lehangoló környék. és Andrássynál én jobb szeretek a Duna mellett tekerni. no, de nyilván kinek mi. :)
Törlésigen a rakpart tök jó rész, de a váci út (pl újpest városkapunál) nem egészen az a romantikus Duna menti bringaút :D. a budai oldal ebből a szempontból sokkal jobb.
Törléshát nem, valóban, a Váci út sem egy fákkal és virágokkal szegélyezett kies allé. :D csak a Duna Pláza után kezd valahogy kinézni az egész. szerintem ez Váci út kontra Berlini/Tatai is olyan dolog, hogy ki milyen érzéseket/élményeket esetleg emlékeket társít a város egyes részeihez, és aszerint tetszik neki jobban vagy kevésbé.
TörlésNo majd jól kipróbálok mindent, de a Váci út-Duna-partos környéket jobban ismerem. Köszi, majd megírom a kalandokat.
Törlés