Ez az eredmény érthető módon feldobta a napomat, és bár az utolsó órámon volt egy olyan érzésem, hogy lázas vagyok, délutánra jobban lettem. Persze mire végeztem, itt is szép nagy hó lett, én pedig bicajjal voltam. A suliban vagy húszan kérdezték meg, hogy ma is bringáztam-e, miért nem autóval járok ilyenkor, és hazafelé inkább toljam, ne üljek föl rá. Toltam is, az első gyógyszertárig, de aztán felültem és tekertem. Gyalogolni annyira kevéssé hatékony (mi a hatékony ellentéte?), sétálni szeretek, de ha az a cél, hogy minél gyorsabban eljussak A-ból B-e, azt nem bírom, arra kell nekem egy kerékpár. Meg hát 20 éve télen is tekerek, igen, hóban is, nem most fogom abbahagyni. Holland vagyok, na.
Szóval teljesen jól lettem, el is mentünk sétálni a kutyival megcsodálni a csupahó várost, ő is nagyon szereti a havat, meg nem volt itthon szójatej meg banán a reggelimhez. Vettem fel hipermeleg hótaposót, ő meg egy puli ugye, nem fázik, de már hazafelé volt egy rész, ahol feltűnően el volt olvadva a hó, és gondoltam is, hogy basszus, nem fogja-e csípni a lábát, és abban a pillanatban már fel is sírt és kapkodta fel a tappancsait. Aztán a tiszta hóban elmúlt neki és szaladgált jókedvűen tovább, de hálát adok az égnek, hogy ez nagyon ritka módszer már (itt, de tényleg, csak ott láttam) és nőjön be az orra luka mindenkinek, aki sóz, a legtöbb helyen lelkesen lapátolnak. És hát meseszép a város, olyan jó lenne, ha maradna picit a hó. Itt vidéken azért van rá esély.
A nap másik híre, hogy délutánra olyan hangom lett, mintha Nina Simone és Barry White szerelemgyereke lennék, jó pénzért szívesen suttogom bárki fülébe, hogy cantgetenoughofyourlovebaby. De komolyan, megszólalok, és olyan, mintha a hangmérnököm túltolta volna a basszus potit. Hátránya, hogy kurvára fáj, és hogy holnap 7 órám lesz egyhuzamban, majd egy tanári értekezlet, ahol előadást kell tartanom a francia útról (ja, tudom, jobb később, mint soha).
Háttööö. Most épp a csodában reménykedem, mert amúgy nem tudom, miafasz lesz velem egész nap, mert gyanítom, hogy reggelre már megszólalni sem fogok tudni. Vagy keresek egy stúdiót és szarrá keresem magam soul&blues műfajokban.
Ahh Nina Simone! Ha már úgyis stúdióba vonulsz, ezt a számot is vegyétek fel lécci:)
VálaszTörléshttps://www.youtube.com/watch?v=GEQpipS_qfc
minek? ezt már a Németh Juci felülmúlhatatlanul elénekelte:) https://www.youtube.com/watch?v=kn_3U96s69E
TörlésNem rossz, de te jobb lennél! ;)
Törlésjobbulást!
VálaszTörléshát, ilyenkor nem szabad tovább beszélni, az a helyzet. nekem már kétszer volt ilyen idén, mindkétszer taknyosan-torokfájósan tartottam órát, aztán kész, megszűnt a hangom. vigyázz a hangszálaidra, neked ők a munkaeszközeid.
VálaszTörlésAz első telemen itt északon megkérdeztek a kollégáim,van-e téligumi a biciklimen. Azt hittem viccelnek,de nem...
VálaszTörléshttps://bezzegasvedek.wordpress.com/2012/12/08/szoges-gumi-a-bringara-is/
VálaszTörlés:)
Szöges gumi bringára
Meg Vespára :)
https://bezzegasvedek.wordpress.com/2015/10/24/lelekben-mediterran-vespa-szoges-gumi/