Legszívesebben átaludnám még a következő 1-2 napot, míg teljesen meggyógyulok, hogy aztán újult erővel vethessem bele magam az életbe. Munka szempontjából már lazaság van, de csütörtökön bankett lesz, pénteken ballagás, és egy csomó minden szerveznivaló van még ezzel kapcsolatban.
- Ez lesz: Csütörtökön lesz a bankettünk, ami annyi, hogy elmegyünk együtt kajálni, a gyerekek meghívták néhány kollégámat is, kifejezetten jó fejeket, szóval örülök. Mondjuk a tegnapi performanszuk után már nem vagyok olyan lelkes, és szépen elmegyek, megeszem a vacsim, kicsit beszélgetek, aztán csá. Megsértődtem, na.
- Aggódom: Pénteken délután 5-kor lesz a ballagás, ami órákig tart majd szabadtéren, és nem tudom, mit mondjak a gyerekeknek, hogy vegyenek kabátot? Már annak is örülni fogok, ha nem fog esni az eső, ugyanis nincsen B terv, hogy akkor mit csinálunk. Gondolom, szarrá ázunk.
- Ne már: Én azt várom, hogy már ne kelljen harisnyát húzni a szoknyáimhoz, erre tegnap konkrétan fel kellett vennem a télikabátomat meg a pokrócnyi sálamat. Fúúj.
- Örülök: Hát nyilvánvalóan örülök. :) Nagy-nagy heppinessz van. Nagyon szépen hagyom neki, hogy ő nyomuljon, ezt mindig rá szoktam hagyni a pasikra (gondolom itt ellensúlyozom, hogy én kezdeményeztem, vagy nem tudom), és bár iszonyúan elfoglalt, néhány óránként rámír, hogy mizu?, meg mesél picit, azt úgy szeretem, és mindig tudom, hogy mikor látom megint, és olyan jó.
- Várom: Most pont nincs akkora stressz, hogy a hétvége után kelljen ácsingóznom, de mégis, mert a doki azt mondta, hogy egy hét minimum, míg meggyógyulok, és akkor addigra talán. Szerintem a ballagás után elviszem Pillát vacsizni, ha van kedve, hogy ne szomorkodjon, aztán meg hétvége.
- Dilemma: volt egy barátnőm, akinek francia pasija volt, és a csaj iszonyúan meghízott mellette, ugyanis a srác imádott főzni. Egy csomót futott, de azt mondta, így sincs esélye, ugyanis a pasi egyfolytában főzött, tudjátok, juharszirupos palacsinta reggelire és társai. Na és asszem rám is ugyanez a sors vár. Ugyanis az én pasim is terülj-terül asztalkámat varázsol reggelire, és még be sem fejeztük, de már látom, hogy nagyon el van gondolkodva, kérdem, hogy min pörög, és már azon, hogy mit főzzön ebédre. Meg vacsira. Arcom.
- Hangulat: Kissé nyűgös, türelmetlen, köhögőrohamokkal színezett, de azért ❤.
- Zene: The Magician - Sunlight ft. Years & Years (Darius Remix)
Oh, nagyon csúnya dolog volt a srácoktól, hogy leléptek és megbántottak, de próbálj a többi 15 kedvéért jó képet vágni a banketthez. Hogy reagáltak
VálaszTörlésa renitensek, elmondták, hogy ezt mégis hogy gondolták?
Engem is fel akarsz hizlalni, mi? :D
VálaszTörlésHa én kövér leszek, akkor igen, a barátaim is legyenek azok:).
Törlésbarátkozz velem :D (én például egy nagyon sovány agárra vágyom, hogy egymáshoz hasonuljak vele :))) )
TörlésA férjem 5 kilót hízott ez alatt a két hónap alatt, mióta külön költöztünk és én főzök rá. Ez a szerelem :) <3
VálaszTörlésUh:) értem én, hogy szerelem, de ez jó?
TörlésMiért ne? :) Legfeljebb majd eljártok együtt edzeni.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzerintem öt renitens miatt nem érdemes a többiek társaságától megfosztani magad, vagy hát a te társaságodat tőlük.
VálaszTörlésTényleg mocsok dolog volt, hogy ezt csinálták, viszont ott volt tizenöt tejbetök, aki örült ennek a programnak.
Mr. Ramsaynek nincs egy öccse, akinek hasonló kvalitásai vannak...? ;]
Tejbetök.:) tudom!
TörlésDe, van egy öccse:)
Hohó! Ez az én napom! ;]
Törlés