Ha ez van, hát ez van

Tegnap olyan sztoriba keveredtem megint, hogy nem is értem. 

Van egy szakmai tantárgy, amiből az osztályom 90%-a bukásra áll, de mondjuk 3-4 egyesük van így november közepén, és nem úgy tűnik, mintha ez jobb lenne majd idővel. Ez egy ilyen matek-szerű dolog, számítások. A tanárnőjük nagyon kemény, de mindenki tudja, hogy ilyen a stílusa, és amúgy nagyon jó tanárnőnek tartja mindenki. Állítólag minden osztály izzad nála az elején, aztán utána jobb lesz. 

Nekem viszont az összes osztályfőnöki órám arról szól, hogy a gyerekek őszinte kétségbeeséssel a z arcukon könyörögnek nekem segítségért, rettegnek ettől a tanárnőtől, az órától, nem értik az anyagot, esélytelennek érzik, hogy elkerüljék a bukást. Elmondtam nekik, hogy legyenek türelemmel, beszéljenek a tanárnővel, tanuljanak, gyakoroljanak sokat. De közben leültem a tanárnővel, elmondtam, mi újság, hogy mondja, el, hogyan tudna javítani az osztály, mi lehet az, ami miatt ilyen rosszul megy nekik - de így full segítőkészen, kedvesen, proaktívan. Közben a kezemben volt az egyik lány füzete, amit elkértem, hogy megnézhessem, egyáltalán milyen típusúak ezek a számítások, meg is mutogatta, mi micsoda. Ő azt mondja, hogy az osztályom hülye, ez egy tök egyszerű anyag, nem tanulnak, és kész, és majd kiderül, ki az, aki nem idevaló. Én ezzel nem értek egyet, mert tényleg úgy látom, hogy ha senkinek nem megy egy osztályból egy tantárgy, akkor ott azért lehet valami rajtuk kívül álló bibi is, de nem ellenkeztem a kolléganővel, aki jóval idősebb és tapasztaltabb nálam.

Ennek a párbeszédnek a többi kollégám is fültanúja volt, próbáltak ők is segíteni, hogy tényleg a gyakorláson múlik az egész, és ezt mondjam el az osztályomnak, hogy gyakoroljanak otthon, és egy idő után menni fog. Én mondtam, hogy jól van, elfogadom ezt, és majd elmondom az osztálynak, de totál kedvesen, és így is gondolom, hogy hát akkor tanuljanak és kész, nem tudok ennél többet tenni. 

Visszaültem a helyemre, és beszéltem valaki mással tök más témáról, erre odajön ez a nő, tök kiakadva. És elmondta, de totál emelt hangnemben, hogy a kollégák azonnal becsukták a tanári ajtaját, hogy a gyerekek ne hallják, hogy szerinte amúgy nagyon szarul csinálom a munkámat, mint osztályfőnök (!), mert a gyerekek nem tanulnak, én meg adom alájuk a lovat, és szítom ellene az osztályt, babusgatom őket. És hogy jövök én ahhoz, hogy beleavatkozzak egy másik kolléga tantárgyába, és elkérjem egy gyerek füzetét és belenézzek, ő mikor néz bele a gyerekeim angol füzetébe. 

Én néztem nagy szemekkel, köpni-nyelni nem tudtam, majd egy darabig szabadkoztam tök nyugodtan, hogy jézusom, dehogyis szítok én itt bármit, a legjobb szándék vezérelt, csak segíteni próbáltam a kommunikációt közte és az osztály közt (azt nem tettem hozzá, hogy mert hogy rettegnek tőle), azonnal hozzá fordultam tök egyenesen, és elfogadom, amit mond, hogy a gyakorlás a tantárgy kulcsa, ezt kommunikálom az osztály felé. De teljesen magából kikelve nyomatta ezt tovább, szóval végül is én lettem a szar. Én elmentem órára, de utána kiderült, hogy mindenkinek elhordott mindennek, elment az igazgatónőhöz, és neki is elmondta. Természetesen a többi kolléga bevédett, hogy csak segíteni akartam, és ne rám haragudjon már, és természetes, hogy képviselni akarom az osztályom érdekeit. 

Más miatt elmentem az igazgatónőhöz, és elmondta, hogy panasz érkezett rám, és ő is azt gondolja, hogy talán túl kedves-rendes vagyok a gyerekeimhez, és keményebben kellene őket fogni, de hozzátette, hogy de tudom, Ilonka, hogy neked ilyen a személyiséged és a stílusod, és el kell fogadni, hogy mindannyian más stílusban tanítunk. 

Iszonyatosan nagy igazságtalanságnak tartottam ezt a támadást, és nagyon szarul esett, mert tényleg tiszta a lelkiismeretem, és azt sem értem, hogy ez milyen konfliktusmegoldás, hogy letámad, majd mindenkinek panaszkodik rám és szapul?

Nagyon rosszkedvűen mentem haza, otthon lesírtam a sminkemet is, de aztán bementünk Budapestre az osztályommal, miután elkértem őket az utolsó két óráról, ettünk, nézelődtünk, és megnéztük a Legendás állatokat, ami zseniális, és tök jó kis csapatépítő program volt, nagyon jól éreztem magam. Aztán este már ültem a barátaimmal a hamburgerem, a káposztasalátám meg a pohár Syrah-m fölött, és csak pittyegett a telefonom folyamatosan, hogy Tanárnő, köszönjük a mai napot, annyira jól éreztük magunkat, nagyon jó lesz ez az osztály, menjünk máskor is, jó hétvégét, és szívecskék, és puszik. 

Lehet, hogy szarul csinálom a munkámat, de továbbra is így fogom csinálni.