Ma reggel majdnem sírtam, hogy suliba kell menni. Nem volt különösebb okom vagy baj, de halálosan nyűgös voltam és fáradt, nem volt itthon reggeli - egyszerűen úgy éreztem, nem megy. Induláskor benéztem anyuhoz, és kicsit toporzékoltam neki, hogy ma itthon akarok maradni, írjon igazolást, ő az én anyukám, megteheti, amin jót mulatott, pedig egy kicsit komolyan gondoltam. Aztán persze összeszorítottam a fogam, és elbicajoztam munkába, és persze nem volt annyira szörnyű, mint ha kétszer ilyen szörnyű lett volna, de elképesztően nyűgös voltam ma. A 3. órán mise volt a templomban, amit én azzal töltöttem, hogy sasszemmel figyelem a saját gyerekeimet, hogy ne rágózzanak/nyomkodják a telefonjukat/dumáljanak/röhögcséljenek, meg énekelek, óriási élmény mindenkinek. Utána viszont volt két lyukasórám, és mivel 2 percre lakom a templomtól, hazaugrottam.
Nem gyakran tudom megejteni, de nekem ezek a lopott másfél órák otthon kincset érnek. Beraktam a tornacipőim 60%-át a mosógépbe, elmosogattam, port töröltem a konyhában, felporszívóztam és felmostam, lecseréltem az ebédlőasztalon a futót, kidobáltam a hűtőből mindent, ami gyanús volt, csináltam tonhalsalátát, megebédeltem, ittam egy kávét, kicsit dobáltam a kutyának a labdát, majd visszamentem a suliba és megtartottam a maradék 3 órámat. Szerintem ritkán vagyok itthon ennyire hatékony, és nagyon jó érzés, hogy ennyi mindent elintéztem otthon.
Suli után még eltekertem minimál-bevásárolni, elvittem a kutyát sétálni, felvettem a legkedvencebb kapucnis pulcsimat, sütöttem kacsamellet, hogy legyen mit vinni holnap ebédre, és most jó. Nem tudom, miért fáradtam el ennyire.
Ezt a narancssárga napszemüveget, évekig nem hordtam, de most újra ő a kedvenc. |
A gyűrűtartó macska és az Annától kapott Milonka figura új havert kaptak, egy Kinder tojás kislányt, szerintem szupecuki a csaj. |
Bringásként egy ideje szinte nem is hordok mást, mint hátizsákot. A gyönyörű, piros Bosis hátim már jól kiszolgált, úgyhogy kerestem az utódját, és Lenszi volt olyan cuki, hogy nem bánta, hogy lemásolom a hátizsákját. Nagyon szeretem. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése