El ne bízd már magad

Az életem egy hullámvasút, mondjuk gondolom, mindenkinek. 

Amikor totál kiégek, mert minden reggel felébredek 5-kor és emiatt egyszerűen nem tudom kipihenni magam, összeomlok a suliban, mert nem bírom azt a nyomással kombinált óriási mennyiségű munkát, ami a nyakamba ömlik, közben full beteg vagyok, és elkeseredem, mert rájövök, hogy senki nem ér rám majd a szabadságom alatt, és haszontalanul telik el majd a nyár, akkor becsöppen egy közös nyaralás a csajokkal, egy álomutazás egyedül, sok-sok segítség és motiváció a lakásfelújításomhoz, meg még egy csomó olyan öröm és kurvajó dolog, amikről néhány napja még csak nem is álmodtam. 

Viszont fordítva is igaz, mert szombaton,  egy szuper nap és egy edzés után, mikor 100%-ig jól érzem magam, boldog vagyok, hogy milyen király minden, annyi minden izgalom vár rám, készülődöm, hogy találkozzam a csajokkal és a szokásos szombat délutáni iszogatásba bonyolódjunk kellemes zenék mellett, de sietek nagyon, hogy elérjem a vonatot, na és akkor úgy belerúgok véletlenül a kanapé lábába, hogy egy órán belül teljesen belilul a környéke, és csak sántikálva tudok közlekedni, mert iszonyúan fáj, ha ránehezedek. És azóta sem sokat javult a helyzet.

Velem mindig történik valami. 

elkezdődött