Tegnap volt az utolsó tanítási nap, 4 db rövidített órával (mondjuk azt minek, némelyik gyereknek több idő bejönni meg hazamenni, mint amennyit itt tölt), amikorra fagyizást terveztem megint, de annyi dolgom volt, hogy nem is volt rá időm, hogy felmenjek a gyerekekhez. Illetve a nap végén fél órára megnéztem őket, összepakoltuk a termet, kiszedettem mindent a szekrényekből, kicsit dumáltunk, majd hazaengedtem őket. Utána egy soha véget nem érő, teljesen értelmetlen osztályozó értekezlet következett, amin azt hittem, eret vágok magamon. Ráadásul borzalmas volt a hangulat is, mindenki a türelme legvégét járta, kaptunk egy csomó lecseszést, majd a végén egy hosszú útbaigazítást a jövő héten kezdődő érettségikhez. Mondanám, hogy végre pihi, de a hétvégém a bizonyítványok és a törzslapok fölött való görnyedéssel fog telni. Komolyan, hihetetlen, hogy ezeket nem nyomtatják, hanem kézzel kell írni, 2017-ben, amikor már művégtagokat meg házakat is lehet nyomtatni. És ilyen tantárgyakat kell beírni kb másfél (nem viccelek) centire, hogy értékesítés idegen nyelven (angol), komplex természettudományok meg vendéglátógazdálkodás gyakorlata. Érted, nem az, hogy angol, vagy kémia. Ja, és ezekből van kb 20. És nálam a gyerekek nem jó-t szoktak szerezni általában, hanem elégségest. És egyet már el is rontottam, és most nem tudom, mi van, mert hétfőig már nem megyek be. Ha soha többet nem jelentkezem, akkor valami ideggyógyintézetben lekötözve pihenem ki a fáradalmakat.
Éééés ha ez nem lenne elég, tegnap már éreztem, hogy valami nem jó, fájt a torkom és levert voltam, délután kivégeztem vagy 5 liter gyömbér-menta teát, lefekvés előtt pedig egy neocitránt is megittam, de persze szart sem ért, mert ma reggelre teljesen belobbant a fejem, úgyhogy most már arra is vigyáznom kell, hogy nehogy rácsöppenjen az orrom a bizikre. Mindegy, lemondtam az edzést meg az esti bloggertalálkát, amit már nagyon vártam, és az egész hétvégém a tied, írnoki munka. Happy, happy me.
És akkor még mázlid van, hogy legalább a Molnár Ilonka rövid név és nem úgy hívnak, hogy Rózsavölgyiné Szentgyörgymihályi Titanilla :)
VálaszTörlésAz én ofőm anno azt mondta, hogyha újra választana nevet, akkor az osztályfőnök lénye az Ó Évát szeretné viselni :D
És amúgy de, ez még mindig felfoghatatlan, hogy ezek nem nyomtatott verzióban készülnek :S
ott a pont:)
Törlésezek szerint már tavaly is nyavalyoghattam, mert erre az Ó Évára emlékszem, gondolom, akkor is megbeszéltük:).
TörlésEz az Ó Éva nálunk is megvolt az egyik ofőnél :)
TörlésHasonlóan hosszú nevem van. Eleinte kiírogattam. Ma már személyiben, útlevélben, jogsiban is az RSzTitanilla szignóm szerepel hivatalosan is (egyszer megkérdeztem a hivatalban, azt mondták, írhatnék bármi krixkraxot, ha nekem az az aláírásom) + a bankokban & más hivatalos helyeken is adtam új aláírásmintát (azt hittem, ez formalitás, de egy megbízást egyszer egy nem egyező aláírásminta miatt dobtak vissza.) Mikor a régi sulimban pattogott a vezető, hogy képzelem, hogy nem írom ki a nevemet a bizikben, akkor eléterítettem az irataimat, hogy ha itt mindenütt jó & hivatalos, akkor talán ő se szóljon bele....
TörlésNálunk ez úgy folyik, hogy leülsz a titkárnőnél és diktálod neki az adatokat, ő meg pötyögi.Fél óra alatt megvan egy 17 fős osztály. Miért nem vesz a suli ilyen programot??
VálaszTörlésDe nálunk e-napló van, minden benne van a gépben, csak ki kellene nyomtatni, de bizonyítványt és törzslapot nem tudunk/akarunk/lehet/lófasz nyomtatni. A félévi bizit azt nyomtatjuk és beragasztjuk az ellenőrzőbe, csak a bizonyítvánnyal van gond.
TörlésÉs ha elrontod akkor mi történik? Úgy értem, hogyha benne vannak az előző évek, akkor újra fűzöd-ragasztod a kicserélt lapot? Vagy...? Rémálom lenne, ha egy negyedikesnek kellene átmásolni egy ilyen miatt az EGÉSZ bizonyítványát. :D
TörlésÉrthetetlen, hogy miért nem nyomtatják. (Mondjuk a művégtagos-házas rész nagyon találó :D)
A régi suliban egy darabig nxomtattuk. Azután győztek a számítógép ellenes őskövületek... mondanám, ha végül nem lett volna tökünk teli azzal, hogy eltűntek a dolgok, volt hogy 1 biziíráskor 1 osztály összes adatát 2-3-szor is fel kellett vinni (név, szhely, anyja neve, OM azonosító stb), a rendszergazdának sem volt fogalma sem, hogy miért...)
TörlésHa rontasz, áthúzhatod az egész oldalt és újat írhatsz, van benne több, mint ami kell. Sokat bukottaknál nem tudom mi a pálya - még sosem számoltam meg, hány oldal.
A javítós rész Adélnak válasz 😊
TörlésÚgy értem, hogyha benne vannak az előző évek, akkor újra fűzöd-ragasztod a kicserélt lapot? Vagy...? Rémálom lenne, ha egy negyedikesnek kellene átmásolni egy ilyen miatt az EGÉSZ bizonyítványát. :D
VálaszTörlésÉrthetetlen, hogy miért nem nyomtatják. (Mondjuk a művégtagos-házas rész nagyon találó :D)
csak egy-egy szót rontottam el, nagyon remélem, hogy lehet javítani:)
TörlésGyógypedagógus vagyok. Minden gyermek fejlődését 1 oldalban kell leírni. Ez a bizonyítvány. Két példányban. Kézzel. (az ideggyógyintézetből jelentkeztem):)
VálaszTörlés:D :D
TörlésA titok töltőtoll, a hozzá való javítótollal.
VálaszTörlésMegszámoltam, nekem kereken 100 darab szöveges bizonyítványt kell megírnom (Waldorf), igaz, ezt már géppel teszem, de pl. a fed- és hátlap kézzel készül (lásd töltőtoll).
Torok: dettó. Lehet valami összefüggés az év vége, bizik és eközött?...
Kérlek, mesélj erről a töltőtollról, javítótollról! Ha illegális, akkor privátban :D
Törlésá, ilyen javítót lehet bármelyik papír-irószerben venni. :) mikor gimis voltam (15+ éve) is volt már tuti, mert mi is használtuk.
TörlésSemmi illegális :), szinte láthatatlanul javítható. Ha ez nincs, már tuti fejbelőttem volna magam.
TörlésKolléganőm azt mondja, ő radírozható tollal írja a szöveges biziket, de nekem az azért tényleg neccesnek tűnik.
Amúgy ilyen: http://www.ebay.com/itm/Ink-Eradicator-Pens-Eraser-Fountain-Pen-Corrector-Correction-Pack-4-/232216798597
TörlésMüllerben vagy bárhol megkapod...
képzeljétek, azt hallottam, hogy a radírozható toll egy idő után eltűnik (évek). De ez bizony bizonyítványnál igencsak kínos. (állítólag valaki jött a tök üres bizonyítványával vissza, és az illető ofő bizony fegyelmit kapott a tollválasztás miatt.)
TörlésEz igaz, és höö hatására rövid idön belül is eltünik. Egy diákunk ujra kellett hogy irjon egy dolgozatot emiatt.
Törlésmost, hogy mesélitek ezeket a sztorikat, mintha tényleg lett volna olyan a régi füzeteimben, hogy a javítás helye évek múlva besárgult (a töltőtoll kiszedőnél, nem a radírozhatónál). akkor nincs igazi megoldás? :(
TörlésKétlem, hogy illegális lenne :) http://papir-sziget.hu/webshop/pilot-frixion-point-05-torolheto-rollertoll-7-szinben
VálaszTörlésez a toll nekem nem működik. :(( igaz, csak egyet vettem belőle, lehet, az a darab volt hibás, de csak halványult picit, nem tűnt el.
TörlésNekem lila volt ebből, és működött.
TörlésNekem van ilyenem több színben is, imádom, és nagyon jól működik :)
Törlésakkor kipróbálok egy másikat is, remélem, beválik. :)
TörlésNálunk is illegális ez a toll, teljesen érthetö módon, de életet ment. Bizonyitványhoz nyilván nem használnám, de amúgy... sokmindenhez, csak a fönökasszony meg ne lássa.
TörlésA diákok is rászoktak a használatára, pedig nekik se lenne szabad dolgozatban, stb. A kolleganöm ratette a padlofütésre, és eltünt a dolgozat szövege, amit a diák ilyen tollal irt.
https://www.herlitz.hu/index.php/termekek/iskolaszerek/my-pen-family/tintajavito-toll.html
VálaszTörlésmondjuk ez akkor tökéletes, ha csak eltüntetni kell valamit, például egy ékezetet, vagy szóvégi plusz betűt, ilyesmi. esetleg ha csak nagyon apró hibát kell visszaírni. (mert a töltőtollal utána nem tudsz arra a helyre visszaírni, csak a speckó tintával.) egy nagyon kicsit észrevehető a javítás. ez mondjuk nem gáz sima évvégi bizonyítványoknál, de egy érettséginél azért az az igazi, ha hibátlan.
Vannak radírozható tollak, a kupakjukon a radír résszel - nagyon jól jött, mikor a heti 32 órát mivel töltötted c. hülye táblázatokat kellett töltögetni a nev.tanban, vagy a munkanaplókat, amiket ha elrontottál, írhatrad újra az oldalt...
VálaszTörléshttps://goo.gl/images/ePmW3E nekem ilyenem volt :)
VálaszTörlésHát nem tudom, van-e jó megoldás, de szerintem nekem amputálni kell az ujjaimat:(
VálaszTörlés