2017 decemberében, karácsony előtt 1 nappal ismerkedtem meg Barnival. Előző éjjel Katával támasztottuk a pultot a törzshelyünkön, úgyhogy kissé kialvatlan voltam és nyűgös, ő meg olyan szűkszavú volt a tinder-chaten, hogy fogalmam sem volt, mire számítsak. De együtt ebédeltünk a Kisparázsban a Jókai utcában, ami nagyon jó volt, a többi meg már történelem. Tavaly nyáron össze is költöztünk nála, Budapesten, a blogomon keresztül pedig megtalált egy szuper állás az egyik legjobb Budapesti középiskolában, szóval 2018 őszére minden a feje tetejére állt.
Viszont éreztem, hogy mintha ezt az egész tündérmesét kívülről nézném csak: nem bírtam boldog lenni, nem bírtam igazán beleengedni magam a kapcsolatunkba: féltem. Úgyhogy kerestem egy pszichológust, aki segített helyre rakni a fejemben a dolgokat, megérteni, hogy a házasságom csődje nem az én hibám volt, és hogy az, hogy férjem csúnyán cserben hagyott, nem jelenti azt, hogy Barni is cserben fog, elhihetem, hogy szeret, és bízhatok benne. Hatalmas megkönnyebbülés volt ez a belső utazás, és úgy fél év alatt sikerült tényleg megérkeznem a kettőnk boldogságába. 2019 már teljesen felhőtlenül indult, és aztán arról szólt, hogy csiszolódjunk és igazi társak legyünk mindenben.
Egyetlen dolog miatt nem aludtam jól: tudtam, hogy mindenem megvan, amit egy nő kívánhat, kivéve egyetlen dolgot: a gyereket. Sokszor ébredtem éjjel arra, hogy mi van, ha sosem lesz gyerekem, mi van, ha mire eljutunk oda, már túl késő lesz? És mivel megtapasztaltam, hogy milyen, ha nem lehet, még úgy sem, hogy orvosok, hormoninjekciók és kezelések hadserege támogat ebben: elkezdtem rettegni tőle, hogy nekem nem adatik meg, hogy gyerekem lehessen. Tudtam, hogy Barni nagyon szeretne, de még csak egy éve voltunk együtt: hova sürgessem?
Aztán a pszichológusnő nyitotta ki a szemem: forgolódhatok álmatlanul a dilemmámmal éjjelente, de talán meg is beszélhetném ezt Barnival, és engedhetném, hogy legyen a dologba beleszólása. Hiszen annyira érett, és maximálisan partner mindenben, miért gondolom, hogy nem azt fogja mondani, hogy hajrá?
Úgyhogy márciusban Bledben, mikor magától valami erősen gyerekes témát vetett fel a délutáni sétánk alatt (hogy ha hamarosan szülök, akkor is milyen idős szülők leszünk), annyira adta magát a helyzet, hogy vettem egy nagy levegőt, és kiböktem: nagyon szeretnék gyereket, és mivel 41 éves vagyok, aggódom, hogy már most is túl késő. És igaza lett a pszichológusnőnek: Barni egy pillanat gondolkodás nélkül rávágta, hogy rajta nem múlik, ő is nagyon szeretne, és vágjunk bele.
7 hónapot kellett várnunk, szerencsére egy kicsit sem görcsöltünk rá, bár bevallom, ősszel megszereztük egy olyan nőgyógyász telefonszámát, aki sok párt segített gyerekhez. De aztán kiderült, hogy nem lesz rá szükségünk, mert november elején minden jel arra mutatott, hogy terhes vagyok, erre a teszt is ráerősített, és mostanra már 12. héten emésztgethejük a gondolatot, hogy valóban gyerekünk lesz. Szombaton megyünk a genetikai ultrahangra, meg a Prenát is megcsináltatom. És tudom, hogy megvárhattam volna itt a hírrel az eredményt, de a családunk és a barátaink már tudják, vagy hamarosan megtudják, január elején pedig a suliban is bejelentem. És már így is annyira őszintétlennek éreztem minden blogbejegyzést az utóbbi időben, hiszen minden más eltörpül a boldogságunk mellett. És ha bármi gond van, hol másutt sírnék, ha nem itt?
Úgyhogy 2020-ba már hárman vágunk bele, már a pocakomon is látszik kicsit, és reméljük, minden rendben, és nagy kalandok várnak ránk.
A legjobb hír! Sok-sok örömet, napfényt, boldogságot kívánok nektek!
VálaszTörlésAzta, ez az értékelő most mindent vitt! Nagyon örülök neked, nektek, nagyon megérdemelted ezt a boldogságot! A legjobbakat! :)
VálaszTörlésNagyon orulok a hirnek. Es raadasul termeszetes uton csodalatos. Vigyazz magadra es nagyon drukkolok nektek. Es buék termeszetesen.
VálaszTörlésWow, gratulálok! (Ha szeretnél genetikát, jó szívvel ajánlom az Istenhegyi klinikát, ott eléggé értenek hozzá, hogy kinek melyik teszt fekszik jobban. Nekem a dokim a Panorámát javasolta, abból 4 féle van.)
VálaszTörlésköszi, de már minden le van fixálva.
TörlésA legszebb hír!!! <3 Sok boldogságot! De örülök!
VálaszTörlésNem ismerlek, de megkonnyeztem a boldogsagotokat. Sok boldogsagot a tovabbiakban is! Nagyon jo erzes volt ezt olvasni :).
VálaszTörlésAnnyira örülök neki, Ilonka! Nagyon boldog babavarast kívánok.:)
VálaszTörlésIsten éltessen titeket! Köszi, hogy elmondtad.
VálaszTörlésGratulálok, és ismeretlenül is nagyon nagyon nagyon örülök a boldogságotoknak! (Ráadásul némi csúszással, de egyszerre várunk babát, amitől még különlegesebb számomra ez a hír!) Teljesen feldobtad a napomat!!! :) sok szeretetet küldök nektek! <3 a lehető legjobb helyre érkezik ez a kisbaba!
VálaszTörlésEz aztán a jó hír! Gratulálok! Konnyu babavarast!
VálaszTörlésIstenem! Sok szeretettel gratulálok!
VálaszTörlésEz annyira jó!
Biztos nagyon jó és szép lehet az élet gyerek nélkül is, de én azért titkon mindenkinek kívánok legalább egyet!
ó, hát itt ugrálok boldogan, hogy de jó, de jó, nagyon sok boldogságot nektek, vigyázzatok magatokra, pihenj sokat és újra csak de jó, de jó! ez milyen jó év lesz!
VálaszTörlésSok szeretettel gratulálok, köszi, hogy megosztottad velünk, hát ez tényleg a ti évetek lesz!!! 😊♥️ (Györgyi)
VálaszTörlésDe jó! Gratulálok és szuper könnyű terhességet kívánok! Bár csak a blogon keresztül "ismerlek", így is nagyon rokonszenves vagy, és nagyon-nagyon szurkolok mindig, hogy úgy alakuljon az életed, ahogy szeretnéd. Remélem minden rendben lesz. Tudod, mit? Inkább jelentsük ki: Minden. Rendben. Lesz. :)
VálaszTörlésJajj, libabőrös lettem a végén, úristen :) Gratulálok!
VálaszTörlésIsmeretlenül is sok szeretettel gratulálok! Csodálatos hír!❤
VálaszTörlésúristenúristenúristen de szuper!!!!! nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon dejóóóóó!!!!! :)))))))))))) (üdv a 15. hétből! :D)
VálaszTörlés(most elolvasom az előző 3 posztot is)
2014 óta olvaslak. Veled örülök és drukkolok. ❤️
VálaszTörlésel se tudom mondani mennyire örülök neked, hát tisztára bekönnyeztem ❤️
VálaszTörlésWaooooo, kirázott a hideg 😊olvasgatok itt nyugiban, sajtos rudat rágcsálva... erre micsoda hííír 🤗 gratulálok, minden jót, ez egy boldog új év nektek 😊
VálaszTörlésZugJucka
<3
VálaszTörlésWow, gratulálok!
VálaszTörlésNem gondoltam, hogy egyszer ebből is babablog lesz :).
Te mar nem blogolsz? :(
Törlésdejóó :) <3
VálaszTörlésGratulálok ez igazán jó hír! Éljen 2020 :)
VálaszTörlésGratulálok! Nagyon sok boldogságot és boldog új évet <3
VálaszTörlésBizony en is nagyon meghatodtam, söt, el is sirtam kicsit magam, hogy mennyire szepen alakulgatott az evtizeded minden nehezseg ellenere. :)) Nagyon gratulalok es micsoda szerencses baba lesz! :))
VálaszTörlésV, egy zugolvasod
Elkezdtem olvasni, aztan az elejetol annyira izgalomba jottem,h.a kozepehez nem volt turelmem,rogton a vegere ugrottam:D Szivbol gratulalok!!Konnyu babavarast!Az egyik legfarasztobb,de legcsodasabb kaland var ratok!:)Ölelés-Lufi
VálaszTörlésJajj, nagyon örülök nektek és gratulálok :)
VálaszTörlésszerintem én már olyan 2011-12 környékén is olvastalak vagy valamikor akkörültől, ki emlékszik már?!
nem gyakran kommentelek de mindig olvaslak és nekem egy igazi példakép vagy abban, ahogy vezeted az életed és hozzáállsz a dolgokhoz. 2020-ra mindenkibe több molnárilonkát és a világ egy boldogabb hely lesz!
Szívből gratulálok! ❤
VálaszTörlésÓjézusom! Olyan régóta olvaslak, hogy most sírok! Nagyon nagyon sok boldogságot kívánok!
VálaszTörlésén is szívből gratulálok!
VálaszTörlés<3 <3 <3 Dejóóóóóóóóóóóó! Gratulálok!
VálaszTörlésGratulálok :) Olyan jól vezetted fel, tisztára mint egy regényben, sejtetve, a végén csattanóval! A két bejegyzésben pedig olyan személyes infókat is elárultál, amiért köszönöm a bizalmat olvasóként <3
VálaszTörlésKedves Milonka, gratulálok és nagyon sok boldogságot kívánok! :))) <3
VálaszTörlésEz tényleg nagyon kafa. :) Sok szépet kívánok!
VálaszTörlésHurrá és gratula! Akkor lassan kicsi lesz a lakás. :) egy zugolvasó, aki nagyon-nagyon örül és drukkol
VálaszTörlésMicsoda hír! Gratulálok! Boldog babavárást nektek!
VálaszTörlésSzívből gratulálok! Micsoda hír 😊
VálaszTörlésNagyon sok boldogságot!!
VálaszTörlésGratulálok, szuper hír! Boldog babavárást! ❤️
VálaszTörlésNagyon örülök nektek! <3
VálaszTörlésAnnyira örülök nektek, annyira vártam már, hogy egyszer csak mutatsz egy sejtelmes pocakképet, vagy egy ráutaló illusztrációt. Nagyon megérdemlitek, csodálatos szülők lesztek és én tiszta szívből csak minden jót tudok kívánni nektek :) <3
VálaszTörlésvááá!!! :) :* gratulálok nektek!
VálaszTörlésJippiiiii! Nagyon gratulálok Milonka és sok boldogságot mindhármótoknak! ❤❤❤
VálaszTörlésjaj, milonka, hat ez szuper!!! 🥰 szivbol orulok nektek, minden rendben lesz! ❤️
VálaszTörlés❤️
VálaszTörlésGratulálok! 💛
VálaszTörléstyűha, nagy-nagy gratula!
VálaszTörlésDejó, gratulálok! :)
VálaszTörlésJajj, hat akkor nem lesz ebbol kettesben szilveszterezes, visszaszivom a kettovel ezelotti poszthoz irt kommentet. :)
VálaszTörlésCsodalatos hir, kivannek nektek tengersok boldogsagot, de tudom, hogy mar megkaptatok. ❤️
Ez a legjobb hír amit az utóbbi időben hallottam az biztos☺️ Szívből gratulálok! (Így most mosolyogva vágok neki a zsinórban a sokadik nemalvós éjjelemnek)
VálaszTörlésIstenem, de jó ez a két poszt, ezzel a tündérmesei motívummal a végén :))) Meg ez a sok kedves komment! Sok sikert a genetikai UH-hoz, puszi!
VálaszTörlésDe jó, ez fantasztikus hír, gratulálok nektek! :) <3
VálaszTörlésúristen mindjárt felrobbanok, nagyon örülök!!!!! a második bekezdéstől kb olyan gyorsan olvastam, mint a villám, mert reméltem, hogy ez lesz a bejegyzés vége :) <3
VálaszTörlésSok boldogságot Milonka! Fülig ér a szám amióta olvastam.:)
VálaszTörlésSok szeretettel gratulálok, a legjobbakat nektek! Olyan szuper időszak következik, annyira megérdemled ezt a mesés befejezést. ������
VálaszTörlésSzívből gratulálok!!!
VálaszTörlésGrathegyek az n-dik zugolvasótól😃.
VálaszTörlésGratulálok nektek!
VálaszTörlésUhh, örülök nektek!!! :)
VálaszTörlés(és tudtam! Sejtettem. Tudtam. Sejtettem... Volt pár posztod a fáradtságról. Oké, máskor is, bennem mégis mostanában merült fel (1-2 hónapja), hogy vajon ez terhesség?)
Gratulálok!
VálaszTörlésGratulálok, nagyon jó hír! És nagyon jó helyre fog születni:)
VálaszTörlésUramisten, Gratulálok, ez az évtized híre, nagyon nagyon örülök a boldogságotoknak! <3
VálaszTörlésHú Milonka megkönnyeztem. Mikor láttam, hogy van 63 komment alig bírtam ki, hogy ne azonnal a végét olvassam el :) Nagyon jó volt olvasni, köszi az őszinteséget.
VálaszTörlésÉs szívből gratulálok! <3
De jó, nagyon örülök nektek! Gratulálok!
VálaszTörlés❤️ Gratulálok!!
VálaszTörlésVeletek örülök 😊 Csodás, nyugodt, boldog várakozást és babázást kívánok nektek! ❤
VálaszTörlésNagyon jó, vártam a csattanót a végére ❤️❤️
VálaszTörlésmilonka!!!!! <3 <3 <3 <3
VálaszTörlésGratulálok! Annyira jó, tényleg mint egy babaház tündérmese ❤️
VálaszTörlésMár a levegőben volt, annyiszor vártam, hogy ez a hír fogad 😊 Békés, boldog babavárást kívánok!
Szeretettel gratulálok nektek! :) <3
VálaszTörlésKb.3 éve a meddőségem miatt talán Tamko oldaláról tévedtem ide. Nem volt itt lombik sztori,de annyira tetszett a stílus,hogy maradtam rendszeres zugolvasò.
VálaszTörlésÁterzem azokat az álmatlan éjszakákat amikről írtál. Csodalatos lehet kiszabadulni a ketsegek közül. Az álmod valóra vált: kisbabatok lesz. Az életed boldog. Nagyon sokat tettél azért,hogy ez így legyen. Erős vagy. Szívből gratulálok! Jó egészséget kívánok Nektek. 😉♥️
Ildikó
De jóóó...💜 Szívből örülök így ismeretlen Ismerősként 😇
VálaszTörlésDe jó! Sok boldogságot nektek! ♥️
VálaszTörlésAzta, ez szuper!!!! Annyira jó!!! Gratulálok!!!!
VálaszTörlésSzervusz, néhány blogot olvasok csak, a tiedet egyedül folyamatosan, a koromból adódóan, 54 éves leszek hamarosan. Én is a második házasságomban találtam meg a boldogságot, már 27 éve és van egy 25 éves elmondhatatlanul csodálatos fiunk! Úgy mint ti, kimondtuk hogy igen, szeretnénk és 11 hónapra rá megszületett. Ezt a bejegyzésed most elolvastam és beleborzongtam. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, hallgass csak mindig a belső hangodra. Az a kisgyermek már egy felhő szélén ülve, a kis lábát lógázva kiválasztott Benneteket. Amit én tanultam a fiamtól, elmondhatatlan, tudom, hogy fele ilyen ember nem lennék nélküle.
VálaszTörlésJuhuu!! Micsoda hír! <3
VálaszTörlésGratulálok, legyen minden úgy, ahogy szeretnétek :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönjük a kedves szavakat mindenkinek:) ♥️
VálaszTörlésGratulálok! Annyira örülök neked, kívánok neked ugyanolyan nyugodt, gondtalan várandósságot, mint az enyém is. Én már a végén járok, erre a hónapra vagyok kiírva. Hihetetlenül gyorsan eltelik ez a pár hónap, élvezd ki minden percét. 😊
VálaszTörlésSzia/sztok!
VálaszTörlésSzívből örülök, nagyon, de nagyon, gratulálok, és minden jót kívánok Nektek!
A lehető legjobb dolog következik számotokra :-))
Juhuuuu!
VálaszTörlésDe jóóóóóó :) :) :)
VálaszTörlésÉn is csatlakozom, hogy legyen 100 komment is! Nagyon örülök és írj mindig ilyen sokat :)
VálaszTörlésÉn is jövök ide örömködni... :)Te vagy az egyik kedvenc blogosom, már akkor is olvastalak, amikor Genfben éltél, egyszer valahol rádbukkantam és azt vettem észre pár nappal később, hogy napok óta az összes szabadidőmben a blogod olvasom visszafelé.
VálaszTörlésRégóta gondoltam már arra, hogy vajon hogy alakul az életed, leszel-e anyuka...őszintén a legjobbakat kívánom nektek Barnival! :) :) :)
Én is sok egészséget, meg örömöt kívánok még egyszer! 😘
VálaszTörlésMár nagyon vártam a posztot! :)
🤗❤️🤗❤️🤗❤️ (Gyöngyi)
VálaszTörlésHúú, én zugolvaslak... de szívből gratulálok!♥
VálaszTörlésGratulálok! :)
VálaszTörlésGratulálok, én nem sejtettem! :)
VálaszTörlésMindjárt meglesz a 100!
Gratulálok, ez csodás ❤
VálaszTörlésGratulálok ❤
VálaszTörlésJuhúú <3 :)!
VálaszTörlés:)
VálaszTörlésKéz- és lábtörést!
Milonka, szívből gratulálok Neked és Barninak is! <3
VálaszTörlésValószínűleg nem véletlen, hogy az ex férjeddel nem sikerült, most pedig pár hónap alatt igen.
VálaszTörlésTI vagytok egymásnak teremtve, ennyi az egész, ügyes legyél!
ez az!!! :) gratulálok mégegyszer és még sokszor <3
VálaszTörlésRég olvaslak,így merek írni szívből gratulálok csodás pár vagytok!!
VálaszTörlés<3
VálaszTörlésBoldogság ❤️
VálaszTörlésGratulálok! 🙂
VálaszTörlésAnnyira de annyira örülök nektek, gratulálok és sok sok boldogságot kívánok!!!
VálaszTörlésGratulálok!!! Boldog babavárást!
VálaszTörlésén úgy meghatódtam! gratulálok, veletek örülök!
VálaszTörlésEgy óriási nagy puzzle volt az előző 10 éved, amiben az utolsó puzzledarabok is most a helyére kerültek :) Boldog babavárást kívánok nektek!🤰❤
VálaszTörlésNagyon sok boldogságot hármótoknak :)
VálaszTörlésMinden oke volt a main?
VálaszTörlésRégi olvasódként nekem is könny szökött a szemembe; szívből gratulálok és sok boldogságot kívánok!
VálaszTörlésRégi, bújtatott olvasódként, szívből gratulálok, a blogod az első, amit megnyitok reggelente, mindig erőt merítek belőled, és nagyon-nagyon szurkolok 🤞🤞🤞🤗🤗
VálaszTörlésNagyon-nagyon jó volt ezt olvasni, köszönöm, hogy megírtad! Sok boldogságot!!
VálaszTörlésMeg soha nem irtam neked, de most anyira orulok, hogy meg kell irnom, nagyon orulok, hogy babat vartok,jo egeszseget, sok boldogsagot kivanok nektek!!Regota olvasom a blogod, mindig felvidit, akkor is, ha nem olyan jo napod van, mert annyira emberi, kiegyensulyozott es megnyugtato. Gratulalok, vigyazzatok magatokra es egymasra draga Milonka :)
VálaszTörlésIsmeretlenul is annyira orulok nektek! Csupa jot kivanok!
VálaszTörlésSok szeretettel gratulálok 😊
VálaszTörlésNagyon gratulalok! Nekem volt egy ilyen erzesem 🥰 irigykedem, hogy te ilyen jol vagy es nem visel meg, de termeszetesen orulok 💕
VálaszTörlésSok sok szeretettel gratulálok!😘
VálaszTörlésGratulálok! Sok boldogságot az új családhoz. :)
VálaszTörlésSzívből gratulálok! :) Sok boldogságot, örömet, és minden félét :)
VálaszTörlésMegkönnyeztem a hírt! 6 éve, az első kislányom volt pocakban,mikor elkezdtelek olvasni és azóta szurkolok és ismeretlenül kedvellek!
VálaszTörlésSzívből gratulálok nektek!🧡 Épp egy vonatra vártam mikor olvastam a bejegyzésed, a végén pedig egy csöppet felsikítottam, alig néztek meg a többiek! :D
VálaszTörlésKöszönjük szépen:))
VálaszTörlésNa jó,ezen jót sírtam örömömben. Sok boldogságot nektek.
VálaszTörlésIstenem,én annyira örülök a boldogságot oknak!♥️Potyognak a könnyeim,mert követem a blogodat pár éve és nagyon megszerettelek! Gratulálok!
VálaszTörlésWOW! Gratulálok, nagyon örülök nektek!!!
VálaszTörlésUramisten, de csodalatos hir, annyire drukkoltam az elejetol, h ez Barnival vmi nagyon jo legyen. De igazandibol - bar en az elozo fiuidat nem ismertem - az elejetol kezdve, ahogy meseltel itt rola es rolatok erezni lehetett, h ez vmi nagyon jo, nagyon mas, nagyon AZ a kapcsolat.
VálaszTörlésBoldog babavarast! ☺️
Wow!
VálaszTörlésEzer éve olvaslak, soha nem szóltam hozzá, de most meg kell mondanom: nagyon-nagyon vártam ezt a hírt!
Nagyon klassz, nagyon örülök és kívánok minden jót és szépet!