run, baby

Ha már Nagykovácsiban élünk és körülöttünk rengeteg túraútvonal van, úgy döntöttem, olyan futócipőt veszek, ami működik aszfalton és terepen is. Pénteken 11-től volt egy kis szabadidőm, 1-kor kellett felvennem Danit az oviban, még zuhanyozni és ebédelni is lesz időm előtte. El is indultam futni és végre kipróbálni az új cipőt. Elfutottam a falu végéig és befutottam az erdőbe, fel szerettem volna fedezni azt a környéket, amit még nem ismerünk. Megnéztem a térképen, hogy tudok futni egy egészen nagy kört, és egy olyan utcára visszajutni, ami közelebb van hozzánk. 

Azt azonnal megállapítottam, hogy túl melegen öltöztem, indokolatlan volt hosszú ujjú felsőt húzni, mivel fülledt meleg volt és víz sem volt nálam. De gondoltam, az erdőben majd kellemes hűvös lesz - de nem igazán lett igazam. Az út egy jó darabig felfelé vitt, így már nem is futottam, hanem hegyet másztam. Egy idő után láttam, hogy le fog merülni a telefonom, de ez végül sokkal hamarabb bekövetkezett, mint gondoltam. Ekkor már olyan helyen jártam, hogy visszafelé már nem biztos, hogy megtaláltam volna az utat, de tudtam, hogy jó irányba tartok, a falu felé, az meg mindegy is volt, melyik részre lyukadok vissza, hiszen a faluban már bárhol be tudom lőni az irányt hazafelé. Azért egy ponton, ahogy láttam, hogy 165 körül van a pulzusom, iszonyúan melegem van és nagyon szomjas vagyok, miközben még aránylag messze vagyok a céltól, rájöttem, hogy felelőtlenség volt ilyen felkészületlenül nekiindulni az erdőnek, amit egyáltalán nem ismerek.

Végül nagy megkönnyebbülésemre csak kijutottam, bár egy olyan részre, ahol nem volt utca, csak házak, amik mellett egy keskeny ösvény húzódott, amelynek mindkét oldalán mellig érő, csalános bozót burjánzott. Mit volt mit tenni, nekivágtam, és már majdnem ki is jutottam, de ekkor egy kövér póni állta el az utam, aki az ösvény közepén ebédelt épp. Mivel mellette nem fértem volna el, némi hitetlenkedés és dilemmázás után visszafordultam, visszamentem az erdőbe és megpróbáltam keresni olyan utat, ami kivezet egy másik utcára. Ehhez igencsak vissza kellett mennem, megint felmászni a hegyre, majd megtalálni a megfelelő utat vissza. Végül kb 20 perc alatt visszajutottam a faluba, és kissé kitikkadva, de hazaértem. Az egész túra végül bőven több mint egy órán keresztül tartott, ebédelni már nem volt időm, lezuhanyoztam és indultam is Daniért. 

Gyönyörű volt az erdő, a madárcsicsergés, és nagyon jó érzés, hogy ilyen meseszép helyen lakunk. Sajnos nem éreztem magam biztonságban egyedül az erdőben, nem egyszer nézegettem a hátam mögé, nem tudom, hogy ez a sok sorozatgyilkosos filmnek köszönhető, vagy csak a híreknek úgy általánosságban - ezt remélem, el tudom majd engedni. És ezentúl biztos, hogy feltöltöm a telefonom, és vizet is viszek majd magammal. A cipőm szuperjó, még sosem volt ennyire kényelmes futócipőm - illetve kimondott futócipőm sem igazán volt még. A zoknim varrása viszont nagyon megnyomta az ujjbegyemet, gyanítom, hogy lehet kapni varrás nélküli zoknit futáshoz, majd ennek utána kell járnom.