SÁO

Nagyon durva (két) hetünk volt, Barni elképesztően sokat dolgozott és rengeteget stresszelt, én meg kicsit átvettem a gyomorgörcsölést tőle, azt hiszem, izgultam helyette is. Közben ettől függetlenül szépen leamortizáltam magam egészségileg és energiaszintileg egyaránt. Nem volt jó, de túlvagyunk rajta, a jövő hét már sokkal lazább lesz.

Péntek este zárta le a hetét, aztán hazajött későn és azonnal lefeküdtünk aludni. Megbeszéltük, hogy szombaton feloldjuk az egész hetes feszültséget, és végre figyelünk egymásra - amire az elmúlt időszakban sem időnk, sem energiánk nem volt. Aludtunk, ameddig tudtunk (fél 9, ez mindkettőnknél erős rekord), majd rövid készülődés után bevásároltunk a tőlünk 50 méterre lévő piacon (ami annyira Franciaország nekem, nagyon szeretem) egy csomó zöldséget és gyümölcsöt. Aztán elmentünk, vettünk nekem telefont (fél óra alatt, nem kellett sorban állni, és szuperkedves-ügyes volt az ügyfélszolgálatos lány), egy másik helyen vettünk fóliát meg tokot, és be is üzemelték nekem a telefont, majd elmentünk ebédelni. 

Nekem a KHAN a kedvenc ázsiai éttermem Budapesten, sokszor áradoztam már itt róla, és sokmindenkit elvittem már, hogy megosszam velük is az élményt. Barni is velem járt ott először, és tetszett neki a hely, de azt mondta, hogy a Gozsdu udvarban lévő SÁO, ami egyébként a KHAN idősebb tesója, sokkal jobb - hangulatosabb, nagyobb, profibb, és jobbak a kaják is szerinte. Ma először eljutottunk oda együtt, és végigettük az előételeket, ahogy én szoktam ázsiai helyeken - azt hiszem, tudnék csak rákocskás nyári tekercsen élni. Tökéletes ízorgia. 

Nagyon tetszett a hely, gyönyörű és színes, dizájnra egyértelműen veri a Khant. Nagyon kedvesek az arcok, gyors és profi a kiszolgálás (a Khanban is), a kaja - szerintem a Khanban jobb, Barni szerint itt. Az árak ugyanolyanok. De gondolom, mindegy is, melyik jobb, örülni kell, hogy két ilyen magas színvonalú, autentikus, mégis nagyvárosi és modern ázsiai étterem is van Budapesten. 

És a telefonom fényképező-tudását is kipróbáltam azonnal.

Summer in the city

Ma suli után bementem Budapestre utánanézni a szakdolgozatomnak, ugyanis még mindig semmi hír. Bár a TO már nem volt nyitva, megállítottam valakit, és azt mondta, hogy ne izguljak, mindenképp ki fognak értesíteni, meg a Neptunban is látszani fog. Én csak azon izgulok, hogy esetleg azt mondják majd, hogy egy hét múlva államvizsga? Örülnék, ha lenne legalább 2-3 hetem tanulni. Tudom, nekiállhatnék most, de olyat ki csinál, még a vizsga időpontjának kitűzése előtt? Végül megtudtam, hogy kinek kell írnom, valószínűleg ő többet tud majd mondani.

Az egyetem után körbenéztem kicsit a kedvenc üzleteimben, jól nem vettem semmit (na jó, egy csíkos pólót), aztán... Aztán nem volt mit csinálnom. Olyankor szoktam találkozni a pasimmal, és csinálni mindenféle szuper dolgokat, de ilyen opció már nincsen. Pörgött az egész város, mindenki beindult a nagyvárosi nyártól, én meg vettem egy fagyit (Tihanyi Camembert - mogyorós csoki, még gondolkodom, finom volt-e) az Erzsébet téren, ücsörögtem és nézegettem az embereket. Fura megint egyedül, és egyben teljesen szabadnak lenni. Tavaly nyárra már olyan szépen megszoktam, most megint bele kell tanulnom, hogy szeressem ezt az állapotot. 

Aztán hazafelé találkoztam az egyik barátnőmmel, vele azóta vagyok nagyon jóban, mióta hazaköltöztem, egy tízessel fiatalabb nálam, de annyira szeretem őt is, meg a pasiját is, sokszor keresnek, és iszonyú jó fejek. És azt mondta ez a barátnőm, mikor kicsit nyüszögtem neki, hogy gondoljak bele, mekkora különbség, hogy nem azért szomorkodom, mert hiányzik a pasim, hanem mert újra egyedül vagyok. És tényleg. 

A sulitól kaptunk 50%-os vasúti kedvezményt, ami szuper, és az jutott eszembe, hogy ha visszakaptam az acélkék versenybicóm, amit amúgy is budapesti bringának szántam, akkor majd mindig felrakom a vonatra, és egy csomó vonaljegyet megspórolok azzal, hogy bent is azzal krúzolok majd vadul, milyen szuper lesz. 

Epres Pavlova

Csütörtökön délután voltunk a Solinfo Caféban, ami a Wesselényi utcában van (6 szám), és egy design lámpabolt kávézója. Nagyon szép hely, modern, letisztult, ötletes, és persze gyönyörűek a lámpák, nekem New York ugrott be róla, ott voltak ilyen stílusúak a helyek. De a lényeg, hogy valami sütit szerettem volna enni, körülnéztem a pultban, és a legnagyobb meglepetésemre volt Pavlova, ami legkedvencebb sütim a világon, pedig életemben eddig csak kétszer ettem. Annyira finom volt, hogy kaptam még egy szeletet, pedig nem vagyok egy telhetetlen típus. Könnyű, roppanós sült hab, rajta tejszínhabb, a tetején pedig vastag eperszeletek. Ha arra jártok, üljetek be egy szeletre a kedvemért. De komolyan:).