2018. január 31., szerda

ice and snow

Néhány hete már tervezgetem, hogy elviszem a gyerekeket korizni a főtérre, nekik is volt kedvük, én is is vicces programnak gondoltam, mondjuk úgy 10 éve nem korcsolyáztam, de a fiúk azt mondták, támogatnak. Azt is sejtettem, hogy néhány óráról el is tudom kérni magunkat ezzel az ürüggyel. Mindig közbejött valami, de végül a tegnapi nap ideálisnak tűnt. Az utolsó két óráról elkértem magunkat, a kölykök lelkesedtek, a kollégáimtól elismerő pillantásokat kaptam, a többi osztály pedig könyörgött, hogy őket is vigyem, kb az egész suli tudta, hogy korizni megyünk. 

Na ehhez képest odamentünk a főtéri koripályára, és jég helyett úgy 5 centi víz fogadott. Úgyhogy végül sétáltunk egy kicsit, elmentünk enni, majd hazaengedtem őket. Annyira lúzer vagyok. 

Apropó, téli sportok. 

Tudok síelni valamennyire, a húszas éveimben tanultam meg, voltam úgy 5-6-szor, de egyrészt sosem ment annyira jól, hogy elmúljon belőlem a félelem, és igazán tudjam élvezni, másrészt iszonyúan drága mulatságnak gondolom ahhoz képest, hogy nem síelek jól. Általában a síelős napok legboldogabb percének azt tartom, mikor végre lehet visszaindulni a szállásra vacsizni meg szaunázni. Maga a mozgás, meg a hely nagyon bejön, mint ahogy minden sport be szokott, de félek az eséstől, a sérüléstől, esetlennek érzem magam, meg minden felvonóra fel- és leszállás, fekete pályát keresztezés, megállás óriási stressz nekem. 

Mi ugye az exemmel éltünk kint Svájcban, egészen közel a Chamonix-hoz és a Mont Blanc-hoz, adta volna magát, hogy síeljünk, de legnagyobb megkönnyebbülésemre ő sem síelt. Volt még egy próbálkozásunk, kitaláltuk, hogy majd a snowboardozás lesz a kulcs, mert az könnyedebb és menőbb, mint a síelés, biztos feküdni fog nekünk, be is iratkoztunk egy fél napos snowboard tanfolyamra, amit kudarcként éltünk meg mindketten, csak hogy végül teljesen elengedjük az összes havas sportot. Illetve szánkózni nagyon szeretek, életem egyik legnagyobb havas élménye egy 3.5 kilométeres szánkópálya Flims-ben, nagyon bejött ott száguldozni. 

Van egy barátnőm, aki hasonlóan van ezzel, mint én, és mesélte, hogy szokott járni síelni a férjével meg a fiával, és amikor pakol összefelé mindhármuknak, sírdogálni szokott, akkora stressznek éli meg az egészet. Na asszem hasonlóan vagyok én is ezzel, de komolyan, mikor felcsatolom a síbakancsot, mintha béklyó kerülne a lábamra - nem tudom, értitek-e. Közben iszonyúan vonz, minden, ami a síeléshez kapcsolódik, a hangulat, a levegő, a táj, a mozgás, a szabadság, emlékszem az érzésre, hogy csodálatos ott fönt lenni, mesés a táj, és jól érzem magam a bőrömben a mozgástól és a kristálytiszta levegőtől. És nagyon vágyom rá, hogy én is profin síeljen, csak valószínűleg el kellene végeznem egy tanfolyamot, meg eleget kellene járni. De ez valahogy sosem érkezett meg.

Na és akkor megint lett egy snowboard-buzi pasim, aki már most mondogatja, hogy mennyire jó lenne együtt csúszni. Annyira örültem, hogy ez a stressz teljesen eltűnt az életemből, és akkor már megint itt van. 


26 megjegyzés:

  1. hú, én úgy irigylem, aki jó ezekben a téli sportokban! mármint ez egy ilyen tök jóindulatú irigység, ámulok-bámulok az ügyességükön meg a bátorságukon és szeretnék egy reggel úgy ébredni, hogy nekem is megy :) de sajnos irtó béna vagyok, max a sífutás az, ami alatt nem rettegnék! de hátha Te most majd jól megtanulsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a sebességtől félek... meg tériszonyon is van pici. Szóvak a meredek lejtőn lefelé száguldást nem nekem találták ki. De egyszer már volt alkalmam kipróbálni a sífutást és az nagyon tetszik ;)

      Törlés
  2. Ezek az érzések nekem is ismerősek. Igazán elengedni sosem tudtam magam síelés közben, egy potenciális nyílt törés képe mindig ott lebegett előttem. Kritikát is kaptam rendesen, hogy az arcomra kiül a boldogtalanság, pedig az csak a feszült koncentráció volt. Mire meg belerázódtam volna, vége volt a síelős programnak.

    VálaszTörlés
  3. sajnos ezek a kisebb jégpályák a +5 fok feletti hőmérséklettel már nem nagyon tudnak megbirkózni; a hozzánk közeli kispályán is állt a víz tegnap napközben, de ma reggel már pár hepehupától eltekintve volt, sőt elég jó volt a jég.

    VálaszTörlés
  4. Én egy baleset utan tanultam meg sífutni, életem legnagyobb élménye. Minden benne van, ami a sielésben jó, napsütés, hütte és hasonlók és közben olyan, mintha futnál egész nap.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de jól hangzik! így méginkább megjött a kedvem, hogy egyszer végre kipróbáljam :)

      Törlés
  5. Nem értem miért kellene akkor csinálnod, ha félsz tőle? Mondd meg neki, hogy te majd nézed szép síruhában, napszemüveg mögül élvezve a napsütést. :) Biztos megértő lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amikor annak idején síeltem, akkor sem kényszerített senki, engem is vonz a dolog, ahogy írtam is, csak egyszerűbb volt nélküle az életem.

      Törlés
  6. Milonka ki kell próbálnod a snowblade-et!!!
    Ugyanígy voltam, mint te, iszonyú volt az első síelős élményem, azt hittem, engem az úristen se rángat fel a hegy tetejére, nemhogy a felvonó. Aztán bizsergett bennem a vágy, hogy kellene, meg akarom, mert Ladó is, a kisfia is imádják, és akkor kaptam Ladótól egy tippet, hogy snowblade. Rövidebb, mint a síléc, így könnyű megállni vele, emiatt sokkal nagyobb az ember biztonságérzete. Az első napomon el sem estem vele, a második napon a fáradtságtól néha könnyebb volt seggreülni. ;)
    Erről szerintem írok is ma egy bejegyzést, hátha megjön a kedved, és oldódik a stressz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valoban igy van. Nagyon konnyen iranyithato.

      Törlés
    2. Évekig az volt a szerelemlécem, úgy éreztem magam tőle, mint egy nagyobb tappancsú szuperhős nyúl ❤❤❤❤❤❤

      Törlés
  7. A stressz csökkentése érdekében olyan helyet kell választani, ahol tényleg kellemes minden körülmény, bőven elég, ha kényelmes kék pályák vannak és még véletlenül sem kerülhet az ember fekete pályák meg nagymenők közelébe. Lehetőleg ülőlift legyen, azzal nehezebb bénázni, mint a tányérossal meg a csákányossal. Idővel úgyis oldódik a stressz és az ember elkezd komolyabb pályákra vágyni.

    VálaszTörlés
  8. De jó volt ezt olvasni! A húszas éveimben vagyok, most jöttem vissza életem első síeléséből, ami sosem volt a bakancslistámon, de a snowboard-buzi pasim elvitt :)

    Az első nap sírógörcsöt kaptam már a síbakancs béklyóitól, a másodikon egy félelmetes eséstől. Öt napon keresztül mentem fel-le gyerek- és zöld pályákon, és amikor megpróbáltam a hét végén lemenni egy kék pályán, szinte végig totyogtam a sítalpakkal, miközben mellettem mindenféle korú és tudású emberek csúsztak/száguldottak le.

    DE... Minden amit írsz, ugyanazt éreztem én is. A vonzalomról, hogy minden, ami körülveszi annyira szuper. Hiába volt bennem annyi félelem nap közben, minden nap meg tudtam élni kis sikereket egy-egy jól sikerült fordulástól, szuper volt aktívnak lenni, úgy koncentrálni 5-6 órán keresztül, hogy semmi más probléma nem létezik. Aztán megpihenni egy forró csoki vagy frissen sült gofri mellett, visszamenni a napsütötte pályára, bámulni a hófödte hegyeket - álom az egész. Este pedig a hosszú sötétség miatt kötelezően csak pihenni lehet, olvasni, szaunázni, romantikázni, közösen főzőcskézni.
    Hiába féltem sokszor, ez volt életem legpihentetőbb üdülése.

    Szerintem a kulcs az, hogy ne erőltesd, csak élvezd. Én úgy vagyok vele, hogy ha egész életemben csak zöld pályákon megyek, de élvezem, és csinálom, (és talán fejlődök is), már az siker.
    Én szinte egész nap egyedül síelgettem, míg a barátom bejárta az összes hegyet, és pályán kívüli utakat keresett az erdőben.
    És olyan türelmesen, biztatóan tanított, jött velem, amikor ott volt, hogy mellette még a bukdácsolásokat is sikerként éltem meg.
    Úgyhogy mondd meg a barátodnak, hogy már most kezdje el gyűjteni a türelmét, és mindig csak kedveseket mondjon neked, és ne akarjon leerőltetni olyan pályákon, amiktől félsz, és akkor jó lesz :)

    VálaszTörlés
  9. haromeves korom ota sielek, tizenevesen tanultam meg snowboardozni, de a sieles elmenyet nem tudja lenyomni bennem. technikailag konnyebb, viszont sokkal tobbet es nagyobbakat lehet esni vele. neha elbohockodom lazabb napkon, de 2014 ota mibdig vagy terhes voltam, es inkabb maradtam a sielesnel, vagy a nagyobbikat tanitom epp. nem tudnam nelkule elkepzelni az eletem. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. +1, yessss
      énis csöndben imádkozom, hogy a szüleim tényleg eljöjjenek velünk síelni és vigyázzanak a gyerekre (még kicsi, hogy síelhessen)

      Törlés
    2. nekunk apam ott volt, de o az utolso, akivel egyedul hagynank a kolykoket, ugyhogy a ferjemmel felvaltva jartunk ki a palyara. :(( talan nehany ev mulva ujra

      Törlés
    3. (itt volt egy valasz, csak a blogmotor valamiert rendszeresen benyeli oket)

      szoval nalunk minden evben van kozos sieles apammal, de o az utolso, akivel egyedul hagynank a gyerekeket, ugyh eddig minden evben egymast valtva jartunk ki a palyara a ferjemmel. :(

      Törlés
  10. Menj el egy egyhetes (hat nap, napi 2x2 óra) teljesen kezdő csoportos tanfolyamra Ausztriában, bármelyik top (pirosruhás) helyi sísuli osztrák oktatójával; fontos, hogy ne gagyi kis suli legyen és/vagy ne magyar oktató.
    Én 30+ évesen tanultam meg nulláról, úgy hogy utolsó napomon felvitt az oktató kemény piros pályára, és azon lassú tempóban ugyan, de biztonságosan és élvezettel lejöttem - soha életemben nem voltam sportos alkat (értsd: világbénája vagyok), de a síelést azóta is imádom, volt olyan nap, hogy 50 kilométert csúsztam, csak pisiszünetekkel, mert még a hüttézés is időpazarlásnak tűnt.
    Én a környezetemben úgy látom, hogy sajnos ez az a sport, amit amatőr balfaszkodással (majd megtanít a nagybácsi vagy eljárogatok műanyag pályára Csepelen) nagyon el lehet cseszni, mert nagyon hamar belejön az ember a jó technikába, de az elrontott beidegződésekbe is. Ez a hét nem arról szólna, hogy a pasiddal száguldozol kecsesen, de cserébe kapnál egy életreszóló rajongást a csúszás iránt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez mennyire igy van! Csak fogom a fejem, hogy mennyien sielnek tok rossz technikaval (persze az egesz csalad, mert a gyereket is csak epp megtanitottak a szulok megallni a lecen, aztan a tobbi jo lesz ugy), es hibaba sielnek minden evben, nincs semmi valtozas. Pedig tenyleg mennyire osszehasonlithatatlanul mas elmenyt ad az egesz. Hiaba, a magyar nem egy sielo nemzet, amelyik teli hetvegeken csak kiugrik a palyara ebed utan. :D Hajra Milonka, ha raszanod magad, szuper lesz! Csak sejtem, hogy zenei
      hatterrel a mozgasod is jo lehet, tehat biztos konnyen menne megfelelo utmutatassal.

      Törlés
    2. szerintem lehet, h ez lesz a megoldás (majd egyszer), köszi!

      Törlés
  11. én attól vagyok ki, hogy mindig megtanítom a pasimat snowboardozni vagy síelni, aztán jön más, aki megint nem tud 😃

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem meg soha nem volt képes az élet az utamba sodorni egy síelni tudó nőt (az egyetlen, akit elvihettem síelni, mert állítólag tudott, a gyerekpálya kötélkerítésébe akadva repült több métert fejjel előre :))). A feleségemnek meg ráadásul mélységérzékelési problémái vannak, így erősen kérdéses, mihez kezd majd a lejtővel. De hátha rákap a hütte feelingre, amíg én a nagyobbik gyereket tanítom síelni...

      Törlés
    2. hehe, én értem a problémád :))) ráadásul úgy igazából akkor élvezni ezeket a sportokat, ha valaki hasonló szinten van veled. az, hogy te is szerencsétlenkedsz a gyerekpályán, meg minden kanyarnál vársz, sokat elvesz az egészből.
      a szüleim felnőtt fejjel tanultak meg síelni velünk együtt, kb 40 évesen. anyukám amúgy alföldi lány, hegyet sosem látott, tériszonyos, na ő TÉNYLEG menő, hogy leküzdötte ezt valahogy.

      Törlés
  12. Életemben egyszer próbáltama snowboard-ot, kb. 3 nap volt, mire élveztem, hogy lejövök vele a kék pályán. Utolsó előtti nap azért sikeresen eltörtem a farokcsontom, ami azóta is gyötör, hosszabb ülés után csillagokat látok, hát ez ilyen maradandó. Jeges volt a pálya és dobtam egy hátast.
    Mindenesetre a kedvem nem ment el, de borzasztó óvatosnak kell lenni. :)

    VálaszTörlés