2018. január 7., vasárnap

walls down

Természetesen egy pillanatig sem kell azt gondolni, hogy minden könnyű, felhőtlen és nehézségektől mentes, hogy is lenne az, hahaha. De valahogy most nincsen kedvem elvárásokat támasztani, előre gondolkodni, hogy mi lesz, ha, aggódni, nyűglődni. 

Meséltem épp nem olyan régen, hogy lehet, hogy eltűnt belőlem a nyitottság, nem volt már kedvem randizni sem, ha meg találkoztam valakivel, akkor a hátam közepére kívántam az újabb találkozást vele. 

December elején-közepén randevúztam egy fiúval, aki már többször megkeresett itt-ott, hogy szívesen megismerne, mert egyszer régen találkoztunk már (a találkozásra emlékszem, a fiúra nem, elég sokan voltak akkoriban körülöttem, az megvan, hogy elmondom neki, hogy nemsokára férjhez megyek, és erre azt válaszolja, hogy jaj, ne, ennek nagyon nem örülök), és sokszor eszébe jutottam, de eddig mindig nemet mondtam. És most megint találkoztunk tinderen, nyomult, és belementem, hogy személyesen is megismerkedjünk. Egyébként egy tök helyes, kedves, sikeres fiúról van szó, de már az elején agyfaszt kaptam a határozatlanságától, hogy nekem kellett kitalálni, hogy mit csináljunk, utánanézni a programnak, megvenni rá a jegyet, elmondani, hogy ne, ne számolja ki nekem a mozijegyért az 1750 forintot apróban, hanem helyette fizesse ki a pohár borom meg a salim a Castroban, kitalálni, hogy mit csináljunk utána, kiválasztani a helyszínt, ajánlani neki bort stb. Velem gondolom nehéz az, hogy én egy nagyon határozott, véleménnyel, kialakult ízlésvilággal és értékrenddel bíró csaj vagyok, és azt találom vonzónak, ha a másik legalább ennyire, de lehetőleg méginkább ilyen, talpraesett, tapasztalt és világlátott. És bár a fiatalember lelkesnek tűnt a randevúnk után, szeretett volna találkozni még velem, és úgy éreztem (meg a barátnőim is úgy érezték), hogy illene adnom neki még egy esélyt, hogy kibontakozhasson, a második randink előtt két órával lemondtam a találkánkat, amitől nem tudom elmondani, mennyire megkönnyebbültem. 

És mivel ez nem az egyetlen hasonló történet volt az utóbbi néhány hónapban, ezen a ponton volt az, hogy úgy éreztem, nekem ez nem megy, valahol útközben elveszett az ismerkedős skillem. Falaim vannak, berögződéseim, magas elvárásaim, kedvem viszont nincs, el van ez az egész baszva úgy, ahogy van. 

Úgyhogy most, mivel bennem most teljesen organikusan megvan a lelkesedés és a könnyedség, és benne is mindaz, amitől én reggelente vigyorogva ébredek, úgy döntöttem, hogy nem agyalok, nem várok el semmit, csak sodródom szépen az árral, carpe diem, a puding próbája az evés és egyéb bölcsességek, szóval élvezem ezt az egészet, igyekszem a helyén kezelni mindent, ha van valami gond, akkor szépen asszertiven állok hozzá, aztán majd kialakul. 

3 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon jól teszed! Majd alakul valahogy a dolog. Lehet, hogy csak azért csinálja ezt a "kiszámolom az aprót" mert annyira meg akar felelni és még az elején görcsös. Biztosan nagyon érdekelheted, ha nem adta fel évek alatt se azt hogy keres.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De az aktuális nem ő, hanem egy másik fiatalember;)

      Törlés
    2. Csak ezzel a fiúval demonstráltam, h mennyire szenvedősen ment minden ismerkedés mostanában, ami most van, az viszont tök természetesen 😍

      Törlés