it's a family affair

Csütörtök délután mentem haza, anya tudta, hogy jövök, most csak a kutyit leptem meg, pedig néha őket is szoktam. A nagynéném (asszem, nem meséltem, hogy mi lett vele a műtét után) most nálam, vagyis a lakásomban lakik, illetve lábadozik. Egy ponton mondták a kórházban, hogy most hazamehet, de a hatalmas műtét után (a vékonybeleinek a felét kivették) tudtuk, hogy nem maradhat egyedül, és neki nincsen saját családja, akik gondját viselnék. Ráadásul az emeleten van a fürdőszobája, szóval látszott, hogy ez így nem lesz jó, hiszen alig tudott párat lépni a járókerettel. De ragaszkodott hozzá, hogy haza vigyük, úgyhogy apa mondta, hogy majd ő odaköltözik pár napra, és majd ápolja (az ő nővére, ugye). 

Beszéltem anyával telefonon, mondta, hogy mi van, épp indultak érte a kórházba, hogy elhozzák, de anya is mondta, hogy hát nem tudja, mi lesz, nem aludt az idegességtől, mert érzi, hogy ez nem lesz így jó, de nincs jobb ötlete. Leraktuk a telefont, álltam egy darabig egyik lábamról a másikra, majd visszahívtam anyát, hogy ez egyszerűen nem működik, a nagynéném nem tudja elláti magát, apától pedig nem várhatjuk, hogy feladja a dolgait és odaköltözzön akármennyi időre. Értem én, hogy a nagynéném büszke, és haza akar menni, de most nincs abban a helyzetben, hogy büszke legyen, hozzák haza hozzánk, az én lakásomba, ott nyugodtan ellehet, aludhat az ágyamban, ameddig nem épül fel annyira, hogy egyedül is ellegyen, és aztán majd beszélünk róla, hogy hazamegy, vagy otthonba szeretne költözni, vagy bármi. És ott ott lesz anyuék mellett, tudnak neki folyamatosan segíteni, de közben ők otthon lesznek, és tudják élni a saját kis életüket. 

És így is lett. Anyu utólag mondta, hogy iszonyúan megkönnyebbült, hogy meghoztam ezt a döntést helyette. Apa, amikor beültek az autóba, kész tények elé állította a nagynénémet, mondta neki, hogy most nem hozzád megyünk, hanem hozzánk, és ő meg beletörődően mondta, hogy hát jól van - mondjuk nem sok ereje volt vitatkozni akkor épp. Én pont mentem haza Vácra, hazaértem, és épp akkor megérkeztek ők is. Megágyaztunk neki a saját ágyneműjével, megfürdettük, evett kicsit, majd aludt. Én aznap otthon aludtam, a kanapémon, sokat beszélgettünk, szegény, akkor még nagyon elesett volt. 

Azóta pedig nagyon szépen rendbejött, már teljesen ellátja magát, egyedül zuhanyozik, járókeret nélkül jár. Jól néz ki (anya a haját is levágta), jól érzi magát, jókedvű, kipihent, nyugodt. Ami a legdurvább, hogy az emésztése is teljesen szuper, jó étvággyal eszik, bármit, amit anyu elé rak - mondjuk biztos az is számít, hogy az, amit más főz neked, valahogy mindig finomabb, jobban esik, nem? Voltak kontrollon, és megkeresték azt a dokit, aki műtötte, és azt mondta anno, hogy ez katasztrófa-műtét volt, és kérdéses, 86 évesen hogy lehet, vagy lehet-e ebből egyáltalán felépülni. Nyilván nem ismerte meg a nagynénémet, de amikor rájött, ki ő, nem hitte el, hogy nem hogy túl élte, de ilyen jó állapotban van, azt mondta, többbször is, hogy ez egy csoda.

Mondjuk én azt gondolom, hogy a nagynéném felépülésében a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy anyuéknál, illetve mellettük lábadozik. Anyu és apu az első perctől kedvesen és maximális odaadással ápolják, és bár az első pár nap után igazából már sokkal könnyebb volt, arra mégis folyamatosan odafigyelnek, hogy soha ne érezze magát egyedül. Voltak nála otthon, őt is elvitték, megnézték, hogy áll a szőlő, meg hogy minden rendben van-e a ház körül. Kávéval köszöntik reggel, kap reggelit, ebédet, vacsit, napközben gyümölcsöt, sütit, sokszor együtt esznek. Sétálgat az udvarban, olvasgat a teraszon, mindenki bejár hozzá trécselni, a kicsik is, a tesómék, a kutya nappal az ágya(m) mellett alszik, délután és este a sorozatait nézi a tévében. Mivel neki nincsenek gyerekei, nincsen családja, ő szerintem nagyon magányos, és ez a helyzet most, azzal együtt, hogy közben egy durva műtétből épülget fel, óriásit dobott az életminőségén - belecsöppent egy család mindennapjaiba. 

Mondjuk persze, hatalmas mázli, hogy nem élek otthon, és ott áll üresen a tökéletesen felszerelt lakásom, ahol most ellehet - de valahogy olyan jó érzés ez a történet mindannyiuknak.