2025. június 22., vasárnap

sunday Milonka style

Danit az évzáron kétszer csípte meg darázs, egyszer a színházi előadás alatt (a ballagó gyerekek szülei írnak és előadnak egy darabot minden évben), ordított is rendesen, így kicsit elloptuk a show-t, aztán meg mikor indultunk hazafelé, a vállán. Pedig előadtam neki az első után, hogy akit megcsíp egy darázs, aznap már nem lehet darázscsípése, mert naponta csak egy lehet, van egy ilyen szabály. De ezt a darazsak is tudják? Igen, ez az ő szabályuk. Erre tessék, nem megcsípik másodjára is? Úgyhogy beadtam neki, hogy a második hangya volt. Mázli, hogy az egyik csajnál volt fenistil krém, Dani lelkemre kötötte, hogy ilyen krém ezentúl mindig legyen nálunk, és vegyünk a nagymamákhoz is. De tényleg, 5 perc alatt lehúzta a duzzanatot, és a fájdalom is eltűnt. 

Délután bevillamosoztunk a Giulia kertbe a Moszkva mellé, már nagyon régen kíváncsi vagyok arra a helyre. Jelentem, iszonyúan hangulatos, oda menni kell még (a TODO a másik ilyen zseni kajálda). Shukshuk design market volt kevés árussal, és azért mentem, mert a szép, zöld Németh Franciska nyakláncomnak eltört a csatja, és Franciska megjavította nekem. Egész sok tervezőt ismertem, beszélgettem egy csomót, olyan aranyos mindenki tényleg. Nagyon kíváncsi voltam a Kamay Ko márkára, van egy gyönyörű, olaszos mintájuk most, ami nagyon az én színvilágom, fel is próbáltam egy ruhát meg egy felsőt Annyira cuki Dani, ahogy kijöttem a mosdóból a ruhában, felragyogott az arca, hogy nagyon jól áll! Egyébként is mindig megdicséri a ruhám, a hajam, elmondja, hogy nagyon szép (és cuki) vagyok, és tudom, hogy ez onnan jön, hogy Barni is ilyen, mindig, minden nap elmondja, hogy gyönyörű vagyok, hogy vagányan öltözöm, hogy jó a szettem, hogy 10 évet letagadhatnék, észreveszi a sminkem, és Daninak is nyomatja, hogy nézd, milyen csodaszép az anyukád! Én ezt természetesen a helyén kezelem, mert van itthon tükrünk, de hálás vagyok, hogy mosolyt tud csalni az arcomra ezekkel akkor is, ha szar napom van és borzalmasan érzem magam a bőrömben, és közben egy kis úriembert nevelünk. De a lényeg! Hogy a felsőt meg is vettem, annyira tetszik, majd megmutatom, ha már bekerült a rotációba. 

Utána leültünk és kértem Daninak egy bambit, magamnak meg egy aperolt, belelkesedve, hogy nyár van, vagányan nyomulunk, és végre nem autóval vagyok. Már az aperol felét megittam, amikor leesett, hogy jaaa, deee, én amúgy kocsival vagyok, csak a vadaskert utcánál letettem, és onnan jöttünk villamossal. Annyira szórakozott vagyok, hogy néha nem is értem, hogy hogy lehetek ennyire szétszórt, hogy csinálhatok ilyen baromságot? Végül utána még vagy két órát bóklásztunk, megettettük a halakat a millenárisnál stb. Ott is üldögéltünk egy padon, és ahogy pakolászom, feltűnt, hogy nincsen az övtáskámban a pénztárcám. Kifutott a lábamból a vér, nagyon rossz érzésem lett, pedig szokott olyan lenni, hogy amikor fizetek, véletlenül nem a szütyőmbe rakom vissza, hanem a hátizsákomba a vásárolt cuccokkal, de most emlékeztem, hogy az órámmal fizettem, nem kellett elővennem. Végigtúrtam a hátizsákomat, ekkor már teljes pánikban, már Dani is kérdezgette, hogy mi a baj. Ekkor felálltam, és ott volt a pénztárcám a pad mögé beesve a földön. Mekkora mázli, hogy feltűnt ott, hogy nincs meg (kiránthattam a telefonommal, azt tartom még ott), soha nem jöttem volna rá utólag, hogy ott kell keresni, visszamentem volna oda, ahol vásároltam, vagy a villamosra gyanakodtam volna. Fogok venni AirTaget bele. Nemrég a Kruder&Dorfmeisternek volt koncertje Barcelonában, és minden cuccukat, hangosítást, hangszereket, ruhákat stb ellopták, de mindenben volt AirTag, így fél óra múlva minden meg is lett. 

Borzalmas, tényleg, és azt hiszem, én ezt nem tudom fejleszteni, ilyen vagyok, mindig is ilyen voltam. Néha azt hiszem, hogy már jobb vagyok, mert bizonyos dolgokban fejlődtem sokat, de azért ez a mai nap kemény volt. 

Dani este 7-kor már aludt, fu, legjobb érzés egy öt évest korán ágyba dugni. Barni is hazaért, úgyhogy újra kerek a világ. 



2025. június 21., szombat

sweet dreams

Vettem a Flying Tigerben ilyen alvómaszkot, mert a régit nem szerettem, és ez csodás! Belül, ahol a szemed van, van egy kis mélyedés, így nem ér a szemedhez, az egész nem olyan kicsi, mint a normál maszkok, hanem jóval nagyobb, és ez valahogy nagyon kényelmesség teszi, jobban eloszlik, plusz állítható a pántja is. Kb 1000 forint volt. Nagyon jól alszom azóta, szerintem volt két éjszaka, amit végig aludtam. Ha van bármi problémátok az alvással, ajánlom kipróbálásra, én olyan vagyok, mint a madarak a kalitkában, hajnalban felébreszt a fény, felveszem a maszkot és alszom tovább, mint a bunda. 

szombatka

Barni elutazott a Daad-ra a kis barátaival, kettesben vagyunk Danival hétvégén. Én ezt nem tudom miért, de nagyon szeretem, ilyenkor szoktunk olyasmiket csinálni, amikre Barnit nehéz rábeszélni - strandolni, új helyeket felfedezni, csak úgy, cél nélkül csavarogni Budapesten, meg Vácra menni ketten. Ma Anyuékhoz mentünk úgy, hogy én is ott maradtam egész nap, és este jöttünk vissza - muszáj volt, mert holnap ovis évzáró. Reggel elmentünk egy nagyot sétálni egy kedves, régi barátnőmmel (ő az egyetlen, aki az Eltéről megmaradt), a Hétkápolnát meg a Ligeti tavat jártuk körbe. Aztán Anyuéknál hédereltünk, Anya főzött levest és töltött paprikát (a legkedvesebb kajám gyerekkorom óta), mi meg vittünk egy kicsi madártej tortát a Daubnerből. Délután én aludtam egy órát, aztán lementünk a Duna-partra. Tök jó hőmérsékletű a víz már most, simán lehet benne fürödni. Aztán befutottak a tesómék, Dani unokatesózott mi pedig beszélgettünk. Én még este 8-kor leugrottam a vadiúj, hozzájuk nagyon közel lévő lidl-be, és sárgultam az irigységtől, hogy ők oda tudnak járni, annyira szellős, tágas, áttekinthető, szép (nyugdíjas vagyok, tudom, hogy életcélom egy tuti low budget szupermarket közel a lakásomhoz). 

8 után indultunk el haza, alig volt forgalom, isteni volt vezetni - Dani aludt végig, de felébredt, mikor hazaértünk. Bepuszilta az anyukám által csomagolt túrós táskát (pedig Vácon is vacsizott), majd mosakodás és fogmosás nélkül bedőlt az ágyba és már aludt is. 

Nagy dilemma, hogy olvassak, vagy nézzek valami sorit (Department Q). Jó lenne, ha ki tudnám aludni magam, mert reggel kelek és sütök egy adag túrós pogit, azt visszük az évnyitóra. 

@anneliesdraws

2025. június 18., szerda

friends, that's what will be

Nos, a ruhám elkelt, méghozzá itt a blogon. Kérdezték, hogy miért nem Vinteden árulom - nos, én utálom a csomagfeladással járó szarakodást, meg nem bízom a rendszerben, mi van, ha elveszik a gyönyörű (és drága) ruha? Összefutunk, odaadom, kész. Plusz nagyon nehezen mondok búcsút a ruháimnak (még így sem volt könnyű, hogy már nálam van egy ugyanilyen ruha a megfelelő(bb) méretben), és örülök, ha látom, ki viszi tovább.

A Budagyöngyénél bonyolítottuk le az átadás-átvételt, utána én siettem az L33-ba az éves vizsgálatra-rákszűrésre, ultrahangot is kértem. Amúgy nyugodt szoktam lenni az egészségemmel kapcsolatban, de azért mindig izgulok picit előtte, utána pedig annyira jó érzés, hogy szemmel láthatóan, meg amúgy is minden rendben van, szépen működik a szervezetem. Mondjuk még 2 hét, míg megjön az eredmény, de reméljük a legjobbakat. (És ha csak egy jelre vártatok, hogy ti is megejtsétek az idei nőgyógyászati vizsgálatot: itt van!)

Szeretem ezt a helyet (azt hiszem, írtam már róla), mert csak fiatal, női nőgyógyászaik vannak és iszonyúan profi és kedves mindenki, partnerként kezelnek, bármit meg lehet kérdezni-beszélni. Lehet online időpontot foglalni, és mindig van aznapra vagy másnapra időpont. Teljesen véletlenül ahhoz a lányhoz mentem vissza most, akinél szültem, azonnal előkapta a mappámat (mármint virtuálisan) és egy csomó mindenre emlékezett. Olyan 35 körül lehet, gyönyörű, vagány és iszonyúan jó fej, nagyon bírom őt. Érdekes, hogy anno végig magázódtunk, még a szülés után is, most meg meglátott, nagy mosoly, és sziaaa Milonkaaa! Nem tudom, ez hogy jött, de nagyon jól esett. Mesélte, hogy azóta ő is szült, nagyon nehezen jött nekik össze, hogy másfél évig nem aludtak, annyira rossz alvó volt a babájuk - meg ilyesmiket. Mutatott fotót is a kicsiről - nagyon jó érzés volt így beszélgetni, de vajon ennyire szimpi vagyok, és közelinek érez, vagy vajon mindenkivel ilyen közvetlen a páciensei közül?

Tegnap este megnéztük a Szerethető című cirkós filmet, már nagyon régóta akartam. Nekem nagyon tetszett, egy párnak tönkremegy a házassága, vagy hát inkább egy veszekedés alkalmával a pasi váratlanul közli, hogy elég volt, váljanak el. Ki a hibás, mi a megoldás, van-e még visszaút, ilyesmi. Nagyon lelkizős, kicsit nyomasztó, iszonyúan real, igazi norvég. A főszereplő csaj meg nagyon emlékeztet a Mari (art from the heart, a mari pulcsik) márka Marijára, titeket nem? 

Daninak meg két plüss alvós macskája van, és az egyiket, ami kb egy öklömnyi cicó, nem találjuk 2 napja. Szegény, vigasztalhatatlan, ma mindenért elsírta magát. Vettünk neki egy 90%-ban ugyanolyat, de hát neki a Lili kell. Eddig mindent megtaláltunk, ami eltűnt, remélem, ez is meglesz. 

2025. június 16., hétfő

weekend vibes

Nagyon jó volt a hétvége, bár annyira üresnek érzem az agyamat, hogy izomból gondolkoznom kell, hogy emlékezzek, miket is csináltunk. Pénteken itt volt a takkernő és én is itthon voltam közben. Én közben vasaltam és beszélgettünk egy csomót. Múltkor mondta, hogy megüresedett pár időpontja mert külföldi kliensei voltak és elköltöztek, így írtam egy posztot és ajánlottam őt a helyi anyukás csoportban, talált is pár új családot. Egy ponton Barni is hazaért, téblábolt, de nem tudta, hova telepedjen le, ahol nincs útban, így végül inkább elmentünk ebédelni. Mióta lerakta a cigarettát, nagyon központi téma a kaja, hízott is több mint 10 kilót, azelőtt nem is reggelizett, a kajálás ilyen tudjuk le téma volt nála. Bezzeg most! Van itt közel hozzánk egy kis családias (illetve családi, egy fiatal házaspár viszi), kerthelyiséges étterem (Remetekert), ahol nagyon finom a menü és egészen komoly adagok vannak. Sajnos aznapra már elfogyott, így én végül csak egy levest ettem, Barni pedig bécsi szeletet. Mondták, hogy érdemes aznap reggel 10-ig befoglalni a menüt, mert annyira népszerűek, hogy elfogy mindig. Láttuk, hogy cuki nyugdíjas nénik 4-en meg idős házaspárok ebédelnek együtt, nagyon hangulatos a hatalmas fás, árnyas kert így nyáron, szóval megértem, és örülök, hogy megtehetik (2500 ft a leves+második). Tök jó lenne, ha a szüleimnek is lenne időnként ilyen lehetősége. A végén ettem egy epres-pisztáciás pavlovát, nekem a kedvenc sütim a pavlova, de ez kiemelkedően finom volt. Barni mondta, hogy csináljak itthon, lehet, hogy megpróbálom majd. Ti szoktatok készíteni?

Danit 3-kor hoztuk el az oviból és megbeszéltük előre, hogy mozidélutánt tartunk. Lulu anyukája közben kétségbeesetten hívott, hogy nem járnak a villamosok és nem ér haza időben, úgyhogy a kiscsajt is elhozta Barni, úgy vártam őket otthon, hogy besötétítettem, kaptak mozijegyet, pattogatott kukoricát és már indult is a Mackótestvér. Este Dani Barni anyukájánál aludt, mi meg elmentünk az A38 hajóra drum&bass buliba, amit én nagyon egyhangúnak találtam és hamar beuntam, fáradt voltam és éhes, nem tudtam hova leülni, és ugye nem is ittam, mert én vezettem. Így egy ponton mondtam a srácoknak, hogy ők dödörögjenek csak nyugodtan, én meg beültem a szinte üres étterembe és szépen csendben megvacsoráztam, rozé kacsamellet ettem édesburgonya pürével és áfonya jus-szel. Tudom, hogy nyugdíjas vagyok, de annyira jól esett. A szép színes folk doodle Tomcsányi ruhám volt rajtam (amiből kettő van és az egyiket épp árulom), kb mindenki máson farmer és póló, imádok kilógni. Egy ponton odahajolt hozzám egy srác, hogy kurvajó a szetted, az nagyon jó érzés volt. A bulinak este 10-kor vége volt, 11-kor ágyban voltunk, ez a legjobb fajta bulizás. 




Szombaton az MDF piacon megvettem a szezon utolsó csomag spárgáját, ebédeltünk finom gulyáslevest, amit az anyósom főzött, délután meg otthon ejtőztünk, Dani pancsolt a minimedencében, amit a teraszra vettem neki, a régi egyszerűen túl nagy, rengeteg víz kell bele. Vasárnap a fiúk amerikai autó kiállításon voltak a vasúttörténeti parkban, én csináltam mézes-mustáros husicsíkokat krumplival és salátával, délután aludtunk, a Horvátországból hozott kavicsokra rajzoltunk, meg megnéztük a Mackótestvér 2-t.  

2025. június 12., csütörtök

water, aqua, l’eau

Mi teljes mértékben élvezzük a dolce vitát, mióta hazajöttünk. Barni nem dolgozik, nekem a hét közepére koncentrálódnak az óráim, Dani vidáman jár oviba. Olyan érdekes szerintem, hogy ha utazik az ember és kicsit kicsekkol a mindennapokból, a saját életét is tudja egy kicsit messzebbről szemlélni, nem? Bennem megerősödött, hogy nagyon szeretem ahogy élünk, igyekszem integrálni a bennünk és körülöttünk lévő nagy változásokat, amiből elég sok van jelenleg, és elfogadni, hogy a nehézségeink rajtunk kívül állnak és itt vannak velünk, bármit csinálunk. Nagyon szeretnék kevesebbet görcsölni és még lazábban venni a dolgokat - pedig ebben szerintem aránylag jók vagyunk, de feltűnt, hogy családilag képesek voltunk befeszülni olyasmin, hogy mondjuk össze kell pakolni az airbnb-ben, becuccolni az autóba és elindulni. Az ilyesmit pl miért nem tudjuk (én miért nem tudom) lazán, jókedvűen? 

Amióta hazajöttünk, ezerrel pakolászunk, szelektálunk mindketten, szeretnénk, ha a lakás kupis részei is rendben lennének. Ehhez jó sok idő kell, és apránként haladunk vele. Még Danit is sikerült bevonni, egész sok játékától megszabadult, hogy helyet csináljon az újaknak. 

Az oviban ma az egyik elballagó kislánynak volt kiskirály napja, vagyis az ő kívánságait teljesítették, ami strandolás volt, pizza evés, meg még valami. Így ma bevittük a  kismedencéket, megtöltötték őket meleg vízzel az udvaron és pancsoltak, az ebédet lemondták és helyette pizzát rendeltek. Ezzel párhuzamosan Pillával mi is elmentünk strandolni a Margit szigetre, úsztunk, napoztunk, dumáltunk, avagy kisgyermekes anyukák kicsekkolása a valóságból. Nagyon szuper volt. 



2025. június 9., hétfő

no milk today

Mindannyian szomorúak voltunk, mikor el kellett indulni haza csütörtökön, de szuperjó volt mégis hazaérni, a saját ágyunkban aludni. Napokba telt minden csomagunkat kiüríteni, elpakolni, mosni - Dani táskájából még csak ma pakoltam ki. Dani másnap már ment is Vácra, egyet ott aludt, mi meg azóta próbáljuk magunkat utolérni. Szombaton reggel mentünk érte, én el akartam szaladni reggel bevásárolni, de Barni mondta, hogy ne húzzuk most ezzel az időt, induljunk, majd délután, hazafelé bevásárolunk. Én már ekkor tudtam, hogy ez rossz ötlet, de ráhagytam, gondoltam, ha más nem, majd vasárnap reggel elmegyek nyugiban a solymári lidl-be. Aznap végül egész nap szigetcsúcson strandoltunk a barátainkkal (szerintem az Magyarország legszebb természetes strandja amúgy), este meg visszamentünk Vácra Tilos Maratonra a Kertünk bárba a gyerekekkel együtt, és este 8-kor indultunk haza, szóval a bevásárlás felejtős volt. Reggel meg persze szembesültünk vele, hogy semmi nincsen nyitva most két napig, úgyhogy most ezerrel rá kellett kapcsolni a maradékmentő projektre. Még jó, hogy volt a fagyasztóab egy teljeskiőrlésű cipó, hoztunk néhány finomságot Olaszországból, tudtam csinálni töltött paprikát a mélyhűtőben lévő SK húsgombócokból, főztem tejbegrízt, sütöttem tojáslepényt, a kisboltban meg volt kakaós csiga. Holnap viszont teletömöm a hűtőt zöldséggel és gyümölccsel, mert hiába ettem egy csomó salit kint, így is sokkal több pizzát és tésztát ettünk az utazás alatt, mint szoktunk. De a legjobban a levesek hiányoztak. 

a világ körül

Majdnem két hétig nem voltunk itthon megint. Egy hetet Horvátországban voltunk, Barni munkatársának/barátjának a felesége horvát, az ő családjuknak van egy kis apartmanja, és már tavaly is ajánlgatták, hogy tegyük magunkévá egy hétre nyugodtan, de csak idén jött össze. Egy hét után átmentünk Olaszországba, Triesztben volt a szállásunk, négyet aludtunk ott. Elvittük magunkkal Barni anyukáját, mert sokat van egyedül és nem utazott, mióta az apósom meghalt. Mindenki azt hiszi, hogy ez tök jó, mert ő vigyáz Danira, mi meg tudunk kettesben nyomulni, de egyáltalán nem erről szólt, egyszer mentünk el a barátainkkal vacsizni, míg ő lerakta Danit, meg az utolsó este mentünk el kettesben iszogatni, egyébként mindenhova négyesben mentünk - sőt, volt, hogy ők mentek kettesben vásárolgatni, én meg addig Danival strandoltam. 

Horvátországban egy picike, Ravni nevű faluban voltunk, ahol még egyáltalán nem indult be a szezon, és szinte senki nem volt a tengerparton rajtunk kívül. Ott nagyon jól tudtunk pihenni, szépen lebarnultunk, és az utolsó napokra a tenger is felmelegedett annyira, hogy tudtunk fürödni. Szerintem pont erre volt most szükségünk, tengerre, semmittevésre, napsütésre. Elautóztunk Rovijnba is, ahol még egyikünk sem járt korábban, ott töltöttünk egy egész napot, nagyon-nagyon tetszett, olyan mint egy hatalmas, csodálatos Szentendre, csak sokkal jobb.
















Trieszt már sokkal aktívabban telt, ott azért sokat sétáltunk, csavarogtunk. Imádom az olaszokat meg azt, ahogy élnek. Kicsit leporoltam az olasz nyelvtudásomat, és eléggé nyögvenyelősen, de azért sikerült megoldani szinte mindent - bár többször is előfordult, hogy angolul válaszoltak vissza, haha. Nagyon jókat ettünk, én ittam egy csomó aperol spritzet, olyan érdekes, hogy itt mindenütt tökéletes arányban készítik el, nem úgy, mint otthon. 

Egyik nap átmentünk Velencébe, ahol 15 éves koromban voltam utoljára egy gimis osztálytársnőmmel meg a szüleivel, akkor tini szerelembe is bonyolódtam egy olasz fiúval, egy ideig leveleztünk is, ő olaszul írt, én meg angolul:). Amikor leszálltunk a hajóról, a Dózse palotánál és a Szent Márk téren akkora tömeg volt (kedd délelőtt), hogy az első reakciónk az volt, hogy inkább menjünk haza, de szerencsére kitartottunk, és ahogy távolodtunk a torurist trap-ektől, úgy lett Velence egyre szellősebb, kedvesebb és varázslatosabb. Nagyon élveztük, és szeretnék máskor is visszamenni. Voltunk a Harry's ban is, ami Hemingway törzshelye volt (bár ez lehet, hogy hogy olyan, mint nálunk, ahol minden városban van olyan ház, ahol Petőfi élt, Hemingway meg minden kocsmában ivott) és tényleg olyan, mintha visszautaznál az időben. Ittam Bellinit, amit a hely tulaja, maga Harry talált ki, és olyan, mint a mimóza, csak ez barackpüré pezsgővel (proseccoval). Nagyon finom volt, csináltam egyébként már régebben itthon, de most megint szeretnék. 



















Nekünk nagyon-nagyon tetszett, és iszonyúan ajánlom kirándulni, csavarogni, enni egy jót, annyira különleges hely, tényleg semmihez sem hasonlítható. És nem szabad megijedni az első 500 métertől, mert utána már minden világszám.