A fények városa - the real story - part 1.

Felkeltünk, megreggeliztünk, de ekkor még volt 3 óránk a vonat indulásáig, úgyhogy visszamentünk a szobánkba, hogy lezuhanyozzunk, összepakoljunk, ilyenek. Én úgy 2 óra múlva vettem észre, hogy otthagytam a táskámat a kantinban. Azért szoktam vinni reggelihez, mert viszem magammal a vaníliás szójatejemet a kávéhoz. És otthagytam vagy száz reggeliző tinédzser közt az összes iratommal, rengeteg készpénzzel, a telefonommal. Abban a pillanatban, hogy rájöttem, hogy mi újság, kivert a hideg veríték, mert szóltak, hogy sok lopás van, és hát alkalom szüli a tolvajt, egy gazdátlan táska csábító lehet. De visszamentem, és ott volt, nem hiányzott belőle semmi. Talán egy kicsit szétszórt lettem. Szedd össze magad, Milonka. 

Szóval a nagy ijedtség után összepakoltam, kivittek az állomásra, bementünk a jegypénztárba, és elkezdtem mondani, hogy van ez a vonat fél 1-kor... Mire rávágta a nő, hogy nincs az a vonat fél 1-kor. Mivel gázolás történt percekkel azelőtt, a vonal le van zárva, még órákon keresztül nem megy vonat Párizsba. Ha utazni akarunk, vagy várunk néhány órát, de semmi biztosat nem tudnak mondani, vagy átmegyünk valahogy egy másik városba, és onnan vonatozunk tovább. Hátbazdmeg, köszi. 

Azt találtuk ki, hogy várunk, hátha történik valami csoda, de a nő arra tippelt, hogy a kvázi 2 és fél óra múlva induló vonat már fog menni. Úgyhogy vettünk jegyet, leültünk, majd úgy fél óra múlva odajött egy nagyon szép ruhában lévő vasutas pasi, és elmondta, hogy ne várjunk, lesz egy busz kicsit később, azzal kb 30 perc alatt odaérünk egy másik város vasútállomására, ahol szinte azonnal fog jönni a TGV, a helyi gyorsvonat, és azzal 1 óra alatt odaérünk Párizsba (2 és fél helyett). Nem is kell ráfizetnünk a jegyre (pedig az sokkal drágább lett volna), tessék, itt a kiegészítő helyjegy. Úgy is történt, átmentünk busszal, ahol érkezett egy hiperszuper emeletes vonat, felszálltunk, és akkor láttam, hogy ez nem lesz jó, mert tömve volt, és mi óriási cuccokkal utazunk, ugye. Viszont ácsorgott kint a folyosón egy iskolás csoport, gimisek talán, és már ki is vették a kezemből a csomagokat, megkérdezték, hol az ülőhelyem, és már vitték is, betetriszezték valahogy a székem mögé őket, nekem csak le kellett ülnöm a kis francia magazinjaimmal a helyemre. És már száguldottunk is 312-vel (tényleg, volt kijelző) Párizs felé, miközben körülöttünk iszonyú helyes, öltönyös francia pasik ültek mindenfelé. Le sem lehetett törölni az arcomról a vigyort. 

Folyt. köv. 

A fények városa

Reggel felkeltünk, megreggeliztünk, elbúcsúzkodtunk, kivittek autóval az állomásra, 20 perc múlva jött is a vonat, felültünk rá, 2 és fél órával később leszálltunk a Keletiben, átmetróztunk a szállás közelébe, megebédeltünk, a szállás előtt már várt a tulaj, segített felcipelni a cuccunkat, megadta a wifi kódját, lelépett, mi lepakoltunk, lezuhanyoztunk, átöltöztünk, fél óra múlva pedig már a kivilágított Eiffel toronyban gyönyörködve iszogattuk a pohár borunkat. Illetve hát ez volt a terv, amiből konkrétan semmi nem valósult meg.

Folyt. köv. 

Orgasme gastronomic

Ma egész nap egy konyhában álltunk, tésztát gyúrtunk, krumplit vágtunk gyönyörű formára, zöldségeket blansíroztunk, szóval a séf (oui, chef!) úgy befogott minket, mintha mi is tanulók lettünk volna. Ráadásul élesben ment a dolog, ugyanis van a sulinak egy gyönyörű, vérprofi tanétterme, ahol bordó bársonnyal vannak borítva a székek, ahol vonalzóval mérik ki a villa távolságát az asztal szélétől (nem viccelek), ahol az iskola diákjai szolgálják fel az ételeket, ahová rendes fizetős vendégek jönnek enni, és mindent, ami a konyhában készül, felszolgálnak nekik délben. Szóval van nyomás, minden tuti kell, hogy legyen, pontosan, időre - van előétel, főfogás és desszert, és persze minden kaja több részből áll. És gondoljatok bele, hogy ezek a kölykök szeptember óta járnak ide, és bár már tanultak ilyesmit, elég bénácskák, egy csomó mindent elszúrnak, elbénáznak, szóval néha nem könnyű velük, elég sokat nevettem a séf hüledezésén. És igen, pont úgy megy, mint a filmekben, csak a részfeladatok előtt a séf meg is mutatja, mit hogy kell csinálni, de aztán övék a színpad. 

Az egy hét alatt láttunk cukrász és pék órát is, és ezek abszolút nem hoztak lázba, de egy ilyen szakács tanfolyamot a legeslegnagyobb örömmel és lelkesedéssel elvégeznék, persze csak hobbiból, nem akarnék szakácsként dolgozni, de nagyon-nagyon élveztem az egész munkát, a hangulatot, az illatokat, a kreativitást, és persze a kézzel fogható, megkóstolható eredményt. És persze a legnagyobb élmény az volt, hogy délben mi ketten az oktatási igazgatóval együtt beülhettünk a tanétterembe, és végigehettük a menüt, aminek a készítésének végig a részesei lehettünk: forró, leveles tésztába töltött sajtot-zöldségeket előételként, hagymalekvárral töltött pulykatekercset színes, blansírozott zöldségekkel, gyönyörű formára vágott krumplival, meg egy meseszép desszertet, amit el sem tudok magyarázni. És megint megittunk mellé egy pohár pezsgőt, meg hárman egy üveg bort, vicces itt az élet.

A nap betetőzéseképpen pedig este elmentünk néhány tanárral meg a diákokkal moziba, és megnéztük a vadiúj Ételművész (wtf ez a magyar cím) című filmet, ami egy fiatal szakácsról (Bradley Cooper) szól, franciául. Mondjuk úgy, hogy értettem, miről szólt. A film közben erősen gondolkodtam, hogy mitől lehet izomláz a karomban, és rájöttem, hogy a tegnapi meg a mai tésztanyújtástól. Úgyhogy itt is edzek ám.

És most, hogy magamra borítottam a piros körömlakkomat, talán elmegyek aludni. 

Helyzetjelentés

Tegnap este már majdnem éjjel 1 volt, mire lefeküdtem aludni. Kellett beszélnem a fiúval, szeretek vele lenni még így 1000 km távolságból is, virtuálisan, mert megnevettet. Aztán persze reggel 6-kor majdnem meghaltam, mikor jelzett a telefonom, hogy reggel van. Jó egy kicsit kiszakadni a mókuskerékből, kívülről látni az életem, átgondolni a dolgaimat úgy, hogy épp van egy kis szünet, nem a tengerparton láblógatós, csak épp annyi, hogy legyen némi rálátásom arra, ami otthon vár majd. Megnyugtató, hogy egyrészt nincsen honvágyam, tökéletesen meg tudom élni ezt az időszakot itt, jól érzem magam, miközben innen, messziről úgy látom, hogy minden rendben a dolgaimmal, semmi nyomasztó nem jut az eszembe, persze van, ami miatt kicsit izgulok, de rendben van az életem. Ja, hogy karácsonykor 38 éves leszek, nincs gyerekem, családom? Hát volt olyan időszak a válásom után, hogy ha erre a gondolatra ébredtem éjjel, akkor gyomorgörcs, és reggelig nem tudtam újra elaludni. Nem tudom mi történt, de már nem aggódom emiatt, ahogy lesz, úgy lesz - úgy érzem, hogy rajtam semmi nem múlik. 

• Örülök: ...ennek az útnak, micsoda mázli, hogy én lettem az egyik, aki jöhetett. Ma vagyunk itt még csak egy hete, és annyi minden történt... És még van egy egész hetünk.
• Nem örülök: ...úristen, annyit eszünk, óriási, finom ebédek, vacsorák, reggelire édes péksütik, itt a szobámban Lindt csokik, mangós joghurt, sajtok. Ma vacsinál mindenből csak egy kicsit tettem a tányéromra, de abból szerintem 3 ember jóllakott volna, vagy 10 féle finomság volt a tálcámon: háromféle sali, előétel, főfogás, többféle sajt, kétféle desszert, gyümölcs. Szétdurranok. És hiába hoztam tornacipőt, nem voltam futni még egyszer sem. Vagy ezt engedjem most el, majd folytatom a happyhealthyfitmilonka-projektet, ha hazaértem?
• Nevetek: ...Még pénteken, mivel kiderült, hogy le van tiltva a Skype itt a koleszben, írtam egy levelet apunak. Jó bő lére eresztettem, egy csomó mindent kimásoltam innen a blogból, elmeséltem az utazást, a sulit, a szállást, a kaját, mellékeltem egy csomó fotót. Apu visszaírt, hogy milyen jó ilyen hosszú levelet olvasni, ha ő próbálna meg ilyesmit leírni, egy egész éjszakája rámenne, és anya is örült, hogy írtam. Na és tegnap este váltottunk megint egy emilt, mert meglátta egy néhány évvel ezelőtt készült fotómat egy hobbifotós ismerőse oldalán, néhány váci ismerősöm kiállítását nyitottam meg (talán emlékeztek még erre a régi blogomból), azért fotózott le az illető. Na és megírta apu, hogy mindig olyan büszke rám, ha belefut ilyesmibe. És még hozzátette azt is, hogy mellékesen anya és ő várják a bő lére eresztett, fotókkal illusztrált beszámolót a hétvégémről. Lehetőleg még ma. Tessék, a kisujjamat nyújtom, ők meg egyből az egész karomat akarják:). 
• Tetszik: ...ma szakácsórán (vagy hogy mondják ezt, ahol főzni tanulnak) voltunk egész délután. Egy lengyel fiatalember a szakácstanár, már többször barátkoztunk vele (vele is csak franciául lehet), nagyon jó a humora, vicces, iszonyú figyelmes, kedves, jó fej. Tanította a tanulókat, hogy hogyan kell/lehet felvágni különböző formákra a zöldségeket, melyiknek mi a neve, meg még más dolgokat is tanított nekik (majd még mesélek erről), és hát úristen, vérprofi. Na és meg kell állapítanom, hogy iszonyú szexi, ha egy jó fej pasi főz. Nagyon az. (Pilla:))
• Várom: ...most épp egy csomó mindent, annyi izgalom vár rám, de például a holnapi nap nagyon izgi lesz, főzni tanulunk, aztán az oktatási igazgatóval ebédelünk itt, abban az étteremben, ahol a suli diákjai által készített ételeket szolgálják fel a suli tanulói, de külsős vendégek is bemehetnek enni. Ez lesz az utolsó napunk itt, búcsúzkodunk is kicsit, meg odaadjuk az ajándékokat, amiket hoztunk (a reptéren vásárolt Tokaji aszút, Szamos marcipánt azoknak, akik sokat foglalkoztak velünk).
• Izgulok: ...tudjátok, mondják a kölyköknek, hogy "még előtted az élet". Most így érzem. Annyi minden vár még rám, és ez nagyon izgalmas. 
• Hangulat: ...tökéletesen elégedett, de szuperkialvatlan, ma esküszöm, lefekszem aludni legkésőbb 10-kor. 

Szerintem ez a legcukibb Bori szám az összes közül (úgy látszik, én már csak a cuki zenéket szeretem), én énekeltem is ezt egy időben néha egy zongorista barátnőmmel, ti ismeritek? 

Stay just a little bit more

Amikor legutoljára jártam Párizsban, akkor a város tele volt plakátolva Yael Naim akkor megjelenő lemezével, ami gyönyörű, meg is vettem akkor a lemezt, ott sokat hallgattuk, és azóta is az az utazás jut eszembe, ha berakom:

Ma az egyik könyvesboltban nem volt senki más rajtunk kívül, nagyon hangulatos volt, tudjátok milyen varázslatos egy szép bolt tele meseszép könyvekkel. És annyira édes, cuki zene szólt, hogy muszáj volt megkérdeznem az eladót, mi ez a muzsika, hadd legyen a mostani utazásom filmzenéje.

És ez volt, engem teljesen elvarázsolt, lepkék lettek tőle a hasamban, a boldog-izgulós típusúak:

Szarvasgomba, bébirépa, szívecskék

Na tessék, megdöntöttem a múltkori rekordot, ma már 18:57-kor lezuhanyozva, pizsiben, betakarózva ültem az ágyban. Reggel eléggé elaludtam, valahogy az volt bennem, hogy 8-ra kell elkészülni, de nem, mert 7-kor van reggeli, így akkorra kell. De mivel ma nem óralátogatás volt, hanem az oktatási igazgató, aki egy fiatal srác, Metz-be vitt minket, és kicsit később indultunk, mégiscsak lett utána még egy órám készülgetni. 

Autóval mentünk, innen körülbelül másfél óra utazás. A fiatalember kicsit megmutogatta a várost (amit én Tamkóval már láttam, de amilyen gyönyörű Metz, akárhányszor szívesen körbejárnám), majd elmentünk az egyik szupermenő folyóparti étterembe, ahol a diákjaink dolgoznak, nagyon tetszett. Megkérdeztem, mit ajánlanak, végül steak-et ettem libamájjal és szarvasgomba-szósszal, iszonyú finom volt, még sosem ettem szarvasgombát, és gyanítom, hogy nem is fogok egyhamar. Éreztem, hogy ennek az útnak lesznek kulináris szempontból kimagasló momentumai, de asszem ma megvolt a csúcspont. Elpusztítottunk egy üveg vörösbort is, ami fura volt, mivel a srác vezetett, de itt állítólag lehet ilyesmit. Hogy egyensúlyozzam az ebédet, vacsira nyers bébirépákat ettem, amiket jól betáraztam a hűtőmbe.

Aztán még csavarogtunk kicsit, megnéztük a belvárost, és a srác ajánlgatta, hogy vásároljunk, ha akarunk, de mivel lesz 6 napunk Párizsban, annyira nem jöttünk lázba. Főleg könyvesboltokba mentünk be, a fiú vett néhány képregényt, elképesztő, hogy minden francia pasi (legalábbis azok, akiket én ismerek, mind) képregény-buzi. Aztán belebotlottunk egy Galerie Lafayette-be, ami Párizsban is van, és mondtam nekik, hogy ide bemegyek, mert szeretnék egy türkiz kesztyűt. Eléggé néztek, mikor 1 perc múlva már fizettem is ezért, szerintem engem várt: 

Nem bőr, de tiszta szerelem. A szívecskékkel persze lehet tapizni a taccsszkrínt. 

Winter is coming

Amikor megérkeztünk, nyitott kabátban mászkáltam, csak azért nem vettem le, hogy ne kelljen még azt is cipelni az oldaltáska, fényképezőgép, fél literes ásványvíz, zsebembe gyűrt sapka-sál mellé. Megállapítottam, hogy rosszul pakoltam: tök feleslegesen tömtem meg a bőröndömet vastag, kötött pulcsikkal, kardigánokkal, a párizsi sétákhoz is elég lett volna a könnyű, rövid, pöttyös, kapucnis pehelydzseki, amit az utolsó pillanatban mégiscsak beraktam. Aha. 

Nem tudom, otthon mi van, de ide végérvényesen megérkezett a tél, fúj a szél, fagyos hideg van - én legalábbis annak érzem. Az a technikám, hogy több pólót felveszek egymás fölé, arra egy vékony pulcsit, majd a vastag kötöttet, hogy véletlenül se fázzak. A sárga kabátom egész jó meleg, mármint így, hogy kiegészítésképp eszkimónak öltözöm, szerencsére van annyira bő, hogy elférnek alá a rétegek. És persze nadrág, csizma, vész esetére van nálam harisnya. A színes pom-pomos sálam, a piros sapkám, de kesztyűt nem hoztam, itt akarok venni valami nagyon szép színű, puha, bélelt bőrkesztyűt, mint párizsi emléket, már nézegettem párat, de nem találtam meg az igazit (egy türkizt képzelek el, tudom, a sárga kabáthoz nem igazán illik, de nálam pont ez a lényeg), addig meg a zsebemben melengetem a kezem. 

Francia piac ♥

Things working out

Meséltem, hogy nagyon hülye reptérre érkeztünk, és onnan egy fél nap, meg rengeteg pénz volt ideérni. Azt hittük, hogy ugye pénteken megyünk Párizsba, hétfőn jövünk vissza ide a koliba, de már közben rájöttünk hogy ez nem egy laza kis Vác-Budapest járat, hanem 2 óra, plusz a Párizsi kavarás, és egy darab vonatjegy csak egy útra 12 ezer forint körül van. Szóval szívtuk a fogunkat, hogy hétfőn reggel visszajövünk ide a suliba, eltöltünk itt további 2 napot, majd utazhatunk vissza, hogy hazamenjünk, mindezt egy rakat pénzért. 

Igen ám, de közben kiderült, hogy a jövő héten itt tanítási szünet lesz (azt ne kérdezzétek, hogy akkor miért épp ebben az időpontban jöttünk, nekem abba nem volt beleszólásom). Ma rákérdeztünk, és jól gondoltuk: semmi értelme nincs visszajönnünk ide Párizsból már arra a 2 napra. Úgyhogy most péntek reggelig maradunk itt az iskolában, addig mindent széttanulmányozunk itt a suliban, amit lehet, pénteken délelőtt elutazunk Párizsba, és ott is maradunk szerda reggelig, utána pedig hazautazunk Magyarországra. Az imént foglaltam további szállásokat, így most hirtelenjében a rohanós, mindentkutyafuttábanmegnézős hétvége helyett lett 5 éjszakánk, 6 napunk Párizsban. 

Szerintem ez ennél jobban nem is alakulhatott volna. 

School 2

Válaszolva néhány eddigi kérdésre: 

• Ez a suli olyanoknak szól, akik elvégeztek valamilyen vendéglátóipari szakképzést (Gundel, Dobos, a mi sulink, meg van egy talán Hódmezővásárhelyen is), ezért van, hogy már mindenki elmúlt 18-19, mire ide kerül. Vannak francia osztályok, de van egy program (Eurotour) külföldi diákok számára is, ezen keresztül kerülnek be a magyarok, akik nagyon sokan vannak. Vannak pincérek, szakácsok, cukrászok, pékek, meg még egy csomó más, de a magyarok általában ezekre járnak. Akár több szakmát is ki lehet tanulni több szinten, ha sokáig itt maradsz. Havonta egy hét suli van reggeltől este 6-ig, itt tanulják az elméletet-gyakorlatot, 3 hetet pedig különböző városokban dolgoznak, a munkahelyeket a suli szerzi nekik, kapnak fizut is, és abból tudják fizetni az iskolát, ami - bizony - fizetős, de így kifizethető. Iszonyúan szigorúak a szabályok, ha valaki nagyot hibázik, második esélyt kaphat, harmadik viszont senkinek nem jár, kirúgják őket. Csak egy példa: minden csínytevésért hibapont jár. A suli és a kolesz területét az egy hét alatt egyszer, szerda délután 6 és fél 10 közt lehet elhagyni (ne felejtsük el: ezek a tanulók kvázi felnőttek, 24 éves is van köztük). Ha más napon észreveszik, hogy valaki kilóg (cigiért mondjuk) az 5 hibapont. 20 hibapontnál repülsz az iskolából. Nem könnyű ilyen fiatalon kijönni kvázi egyedül, tanulni, rengeteget dolgozni, és hát totál mély víz, mert megérkeznek, egy szót sem tudnak franciául, de minden ezen a nyelven van, a szakmai oktatás is. Úgy tűnik, időközben jól megtanulnak amúgy. 
• Nem szívatom a kolléganőm a franciával, egyszerűen az van, hogy vagy nem beszélnek a tanárok angolul, vagy ha igen, de már rájöttek, hogy én azért tudok kicsit franciául, csak úgy hajlandóak beszélni velünk. Pl. az igazgatónő tud angolul, de azt játsszuk, hogy én angolul szólok hozzá, és ő franciául válaszol. És igen, fordítok a kolléganőmnek, de pl ha megnézünk egy órát, ott azért nem tudok végig szinkronfordítani (meg nem is akarok). 

Milonka's adventures

A hétvégén sokat utaztam, csavarogtam. Jó dolog az otthonodtól távol ismeretlen helyeken járni, ilyenkor mindig olyan szabadnak érzem magam, hiába vagyok egyedül, hiszen közben tudom, hogy van egy hely, ahol egy csomó mindenki hazavár. Meglátogattam Tamkót és a kis családját is Metz-ben, együtt töltöttünk majdnem két napot, és majd elmesélem kicsit részletesebben is a kalandjaimat, de most muszáj aludnom. Ez a kép (ez itt Tamko és én, fordított sorrendben) pedig annyira jó lett, hogy ezt még megosztom veletek így előzetes gyanánt. Bonne nuit!

Pics, or it didn't happen

Ma délután kicsit csavarogtunk a városban, és csináltam néhány fotót. A hely semmi különös, tipikus francia kisváros, de nagyon hangulatosak az épületek a színes zsalugáterekkel. Plusz az ősz. 

notice kutyi

Hazafelé bementünk egy boltba, ahol sajnos pont nagyon ebéd utáni édesség-kívánós voltam, így összevásároltam egy halom elképesztően finom dolgot (egy csomó Lindt csodát, példának okáért), mivel tudtam, hogy ma már nincs több dolgom, és gondoltam, hogy majd ejtőzés közben mindent megkóstolok. Persze egy gesztenyés joghurt meg 3 szelet csokis keksz után csömöröm lett, még jó, hogy vettem bébirépát is. 

School

Ma voltunk egy földrajz-történelem órán (itt is kezdenek elmosódni a határok a tantárgyak közt, ami szerintem tök jó), épp azzal foglalkoztak, hogy különböző karikatúrákról, rajzokról, reklámfotókról kell tudniuk önállóan beszélni. Ezek a képek mind valami kőkemény, fontos, aktuális társadalmi, politikai vagy környezetvédelmi problémát vetnek fel, és igen kritikus hangvételűek (úgy látom, nem nagyon vannak tabuk), így gondolkodásra ösztönzik a gyerekeket. Persze egyből az jutott eszembe, hogy bárcsak otthon is ilyen gyakorlatiasan lehetne megközelíteni az oktatást. Én azt látom, hogy nálunk leginkább az a hozzáállás, hogy ez az anyag, ezt kéne kell megtanulnod, lehetőleg szó szerint, és sokkal kevésbé az, hogy van ez a probléma, mesélj, mit gondolsz róla? Beszélgessünk. Persze én azt is látom, hogy a mi gyerekeinknek sokszor nem is nagyon van véleménye (mondja meg a tanárnő, hogy mit mondjak, és én majd lefordítom - ez a halálom), valószínűleg elég hamar leszoktatjuk őket arról, hogy önállóan kelljen gondolkodniuk, vagy kifejteniük a véleményüket - emiatt különösen tetszik az itteni hozzáállás. Az egyik barátnőm járt középiskolába Amerikában, és ő is azt mondta, hogy egy csomó óra arról szólt, hogy a tanár behozott egy aktuális, mondjuk aznapi cikket, felolvasta, és csak beszélgettek róla, és ez a lány meg volt lepődve, hogy az ottani kölykök milyen szépen, bátran és kulturáltan tudnak beszélni és vitázni különböző, cseppet sem könnyű témákról, ő meg rettegett, hogy meg kell szólalnia, pedig szuperjól tudott angolul.

Voltunk franciaórán is, és megírtam a dolgozatot, amit a csoport, és tök jól sikerült, nagyon sok mindenre emlékszem, nem nagyon tudtak zavarba hozni - oké, mondjuk ez egy eléggé kezdő csoport volt, de akkor is, tudjátok, itt mély víz van. Nagyon élvezem, hogy ilyen könnyen visszajön minden, ma már kifejezetten sokat beszéltem franciául, olyanok sem váltanak már át velem angolra, akikkel az elején még úgy beszéltünk (a kolléganőm ki is van ezen akadva).

Ma minden órán voltunk együtt magyar diákokkal (mondjuk a 15 fős csoport több, mint fele magyar, a többiek lengyelek, csehek, ezek ilyen eu-s csoportok), és minden tanár azt mondja (mert persze rákérdeztem), hogy a magyarok okosak, jó fejek, keményen dolgoznak, de szertelenek, végigdumálják az órákat, ökörködnek és folyamatosan fegyelmezni kell őket. Úgy, hogy ezek 19-22 éves fiatalok, nem kisnyuszik. És tényleg, én is suliban tanítok, de rég nem hallottam ennyi bazmeggecit, mint ma, és hát egyfolytában egymással dumálnak, röhögcsélnek, a többiek meg ülnek csendben. Persze csinálják a dolgukat, jó tanulók, és simán a legjobbak közt vannak a tantárgyakból, de akkor is. Nem tudom, mire következtessek ebből. :)

Jeudi

Nem emlékszem, mikor volt utoljára, hogy 19:58-kor lezuhanyozva, pizsamában, tisztára suvickolt fogakkal az ágyamban feküdtem. Mondjuk úgy 11 éves koromban? 

Nagyon helyes a szállásunk, a suli kollégiumában lakunk, picike stúdiólakásokat kaptunk, van egy miniatűr konyha-előszoba, egy picike fürdőszoba, nappali-háló. Vadiúj, pöpec minden, szupi hangulatfényekkel, sok szekrénnyel, úgyhogy már tökéletesen belaktam a helyet, meleg van, és szép rózsaszín az ágyneműm - nekem 2 hétre tökéletes. Kapunk reggelit, ebédet és vacsorát, de olyan minőségűt, hogy ma ebédnél gasztroorgazmusom volt a salátáktól, a husitól meg a rengeteg zöldségtől - semmi krumpli, rizs vagy kenyér, én ilyeneket szeretnék otthon is enni mindig. Utána persze almás süti, sajtok, franciásan, ahogy kell. Van egy csomó magyar diák, 20-22 évesek, nagyon cukik velünk, segítenek mindenben, terelgetnek minket, ha kell.

A kolléganőm nagyon aranyos, sokat nevetünk, és van annyira laza, hogy ha valami kalandra vágyom, akkor becsatlakozik, bár az ilyesmikben nem túl kezdeményező, inkább csak úgy sodródik az eseményekkel, én meg a Pilla-stílusú nagyon fun bűntársakhoz vagyok szokva. Csak az a fura benne, hogy sokat csinálja, hogy siránkozik meg nem változtatható dolgokon, amit én egyáltalán nem szoktam érteni, mert nekem anyukám azt tanította, hogy minek belesírni a kifolyt tejbe? Például rugózik fél órát, de így egy nap után is azon, hogy mennyivel jobb lett volna, ha másik, közelebbi reptérre érkezünk, nyertünk volna több órát, korábban megérkeztünk volna, nem lettünk volna olyan fáradtak. Vagy hogy inkább a másik, gurulós bőröndöt kellett volna elhoznia, nem pedig ezt, francba. Az mennyivel jobb lett volna. Bár az nagyobb, de erre sem néztek rá a reptéren, lehet, hogy ki sem szúrták volna azt sem. És ezekbe a dilemmáiba megpróbál bevonni engem is, hogy ugye, igaza van, jobb lett volna, én is úgy gondolom? Ezen én kész vagyok, nem értem, tök fölösleges, ha valahogy döntöttem, én azt felvállalom és a következményekkel (good or bad) együtt szoktam élni, hiszen az idő kerekét úgysem tudom visszaforgatni, vagy másképp dönteni. Szóval ez fura benne. 

Holnap franciaórákra megyünk be, és csak délig lesz tanítás, délután megvizsgáljuk jobban a várost, van itt valami kastély is, szombaton pedig elkirándulunk Nancy-ba. Most pedig végre kialszom magam. 

Projet français

Bonjour!

Megérkeztünk. Reggel fél 11-kor indult a gépünk, és este 10-kor cipeltem be a cuccom a szobám ajtaján. Igen, jól számoljátok, ennyi idő alatt autóval is ideértünk volna, én sem értem a dolgot. A hiba főleg ott csúszott a gépezetbe, hogy egy olyan reptéren szálltunk le, aminek bár benne van a Paris a nevében, de 77 km-re helyezkedik el a fővárostól (ebből is látszik, hogy nem én foglaltam a repjegyet). Onnan majdnem másfél óra volt busszal bekeveredni a városba, onnan áttömegközlekedni a hatalmas, nehéz cuccainkkal (lépcsőn föl, lépcsőn le, lépcsőn föl, és így tovább) az egész városon keresztül a Keletibe, majd még vártunk 2 és fél órát a vonatunkra, és utána a 2 órás vonatút zombi-üzemmódban. Én a végén úgy éreztem magam, mintha lefutottam volna a maratont, a sminkem és a frizurám is pont olyannak tűnt, csak indokolatlanul sok csomag volt nálam egy futóversenyhez képest. Na de a lényeg, hogy itt vagyunk. 

Már láttuk (jó messziről) az Eiffel tornyot, a franciák szupercukik (itt szólnék, hogy felejtsük el a bunkó francia legendáját, nekem többször is kivették a bőröndöm a kezemből, és fel- vagy épp lecipelték az aktuális lépcsőn), vettem egy külső aksit a telefonomhoz (mert a f@szom tele lett vele, hogy nem nyomkodhatom, mert lemerül de mostmár soha többet nem fog, zsötem, 10000 mAh) a FNAC-ban, és tökidegen franciák összedugták a kis buksijukat, és segítettek kiválasztani a legjobb cuccot, valamint kértünk időnkét segítséget, és vettünk jegyeket, és csupa-csupa kedvesség és segítőkészség volt mindenki. Mondjuk 2 nap alatt minden franciatudásom elő kellett varázsolni, mert anélkül itt c'est impossible, de ma már poénkodtam is itt a suliban, és megértették, legalábbis nevettek, ez jó jel, nem? A kolléganőm azt mondta, hogy ha nem lennék itt, és nem pötyögnék franciául, ő lefeküdne a földre és sírna. Mondjuk szerintem az sem segítene rajta, de értjük, mit akar ezzel mondani, és tényleg elég jól leírja a szitut. Szóval kaptam egy szuperintenzív francia nyelvtanfolyamot, és még fizetnek is érte. 

És még azt akartam mesélni, hogy itt is 6-kor kell kelni, ezt el sem hiszem. 7-től fél 8-ig reggeli, majd 8-tól órák este 6-ig, és mi részt veszünk rajtuk lelkiismeretesen. Ma cukrászaton voltunk egész nap Pascal-nál, aki egy az egyben olyan, mint Louis de Funes a Szárnyát vagy a combját-ból, és mellé egy szenvedélyes, vérprofi cukrászmester. Imádtam, majd elmesélem. Az első benyomásomról csak annyit, hogy zseniális ez az iskola, a gyerekek és a tanárok is imádják, és már elkezdtem kitalálni, hogy hogyan jelentkezem ide angoltanárnak, és ezt tök komolyan gondolom. 

Még van egy csomó mesélnivalóm, de most megyünk és felfedezzük a várost szereznem kell magamnak egy pohár újbort, vagyis Beaujolais Nouveau*-t (eztetet így írják?). 

Otthon mi újság?

*közben már rájöttem, hogy erre várni kell november 19-ig, de nem baj, jó lesz a régi is