Ma reggel így indult a napom:
Aztán beültünk a kisautóba a plüsskutya meg én, és elautóztunk abba a városba, ahol gimibe jártam, ahol rengeteget tanultam és okosodtam, ahol tinikorom nagy kalandjai történtek, és ahol először voltam nagyon, viszonzottan szerelmes. Azért mentünk, hogy meglátogassuk az egyik legkedvesebb barátnőmet, aki nem olyan régen kiköltözött Budapestről a pasijával és a két cuki lányával. Bizony, gondoltak egy nagyot, kiadták a fővárosi lakásukat, és kibéreltek egy meseszép, világos, tágas, kertes házat ebben a kisvárosban. És milyen jól tették.
Megérkeztünk, és volt nagy öröm. Kaptunk ebédet amit a barátnőm pasija főzött, kirándultunk egy óriásit, beszélgettünk rengeteget, előszedtük a vicces, csitrikori emlékeinket, ajándékokat bontogattunk, hallgattunk zenét, majd megérkeztek a lányok, kaptam puszikat meg öleléseket, majd nemes egyszerűséggel lesimogatták a blökiről a bundát. Miközben vezettem hazafelé a sötétben és a kutya horkolását hallgattam, azon gondolkodtam, hogy milyen jó nekem, hogy ilyen szeretetinjekciókat kapok nap mint nap. Meg hogy milyen jó nekem. Pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése