Kissé összecsaptak a fejem fölött a hullámok, nagyjából egyfolytában dolgoznom kellene, nevezetesen tanmeneteket írni, 7 osztálynak 7 darabot, el vagyok maradva velük, és pénteken van a határidő. Gondolom sejtitek, hogy semmi kedvem hozzá, és rengeteg programom van, ami persze mind sokkal fontosabb. Ez óriási munka, viszont ha készen lesznek, az azt is jelenti, hogy a készülés oroszlánrészét is letudtam az egész évre, csak a plusz anyagokat kell majd beterveznem, szóval így utólag belegondolva van értelme. Mindenesetre durva lesz a hetem, próbák, Budapest, edzés, meg ez.
Azért sikerült foglalkozni vele a hétvégén. Emellett pénteken kutyástul elkirándultunk Gödöllőre, oda jártam gimibe, kicsit körülnéztünk, amíg a pasim kifosztott egy bicikliboltot, én vásároltam vacsit (tepertőkrémet meg lilahagyma-lekvárt), és ha már ott voltunk, meglátogattuk az egyik legkedvesebb barátnőmet meg a kis családját. Fura volt azt mesélni a barátnőmnek, hogy még egy hónapja sem vagyunk együtt ezzel a fiúval, akivel szinte azonnal össze is költöztem, és olyan természetességgel vagyunk együtt, mintha évek óta ismernénk egymást. Szombaton voltunk egy hónaposak, hát végre, mert ez, amikor mesélem, legalább egy fokkal jobban hangzik, mint a két hét és társai, amik után eléggé furcsán szoktak ránk nézni, hogy még ilyen friss? Akkor még alig ismeritek egymást.
Tekerni is voltunk, persze, Kisorosziban, ami egy tündéri, pici kis zsákfalu a Szentendrei sziget csúcsánál. Imádom az odavezető utat, ami végig szántóföldek, erdők és lovardák közt vezet és ráborulnak két oldalról a fák, mint a francia filmekben, nagyon hangulatos, főleg kerékpárral. A sziget csúcsán, a Dunával körülvéve pedig van egy varázslatos tábor, ahol gyerekkoromban több nyarat is töltöttem az egyik barátnőm családjával, akik kvázi a fél háztartást kiköltöztették az összes szabadságuk idejére. A pasim megállapította, hogy ha van wifi, költözzünk ki nyárra a kutyákkal, ő majd onnan dolgozik, és hát tényleg, simán. Ha kerestek kirándulóhelyet a Dunakanyarban, mindenképp ajánlom. Az egyik homokos partra pont odasütött még a meleg, délutáni nap, leterítettük a dzsekink, ráfeküdtünk, sütkéreztünk, hallgattuk a hullámokat, mint valami tengerparton, és az olyan volt, hogy szívesen ottmaradtam volna életem végéig.
Az időjárás meg mindegy, ha itt az ősz, hát legyen itt rendesen, várnak a szép kabátjaim meg a csizmáim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése