2015. március 16., hétfő

Fcuk

Ma úgy kiabáltam az egyik osztállyal (a kicsikkel nem bírok továbbra sem, de tényleg, rejtély, hogy mit kellene velük csinálnom), hogy megfájdult a torkom. Annyira szomorú vagyok ilyenkor, a legrosszabbat hozzák ki belőlem, pedig engem tényleg nagyon nehéz kihozni a sodromból. Gyűlölöm, hogy fegyelmeznem kell, és nem értenek a szép szóból, leszarják, ha kéred őket, vagy ha pozitívan erősíted meg őket, 10 másodperc csendet nem bírsz elérni, beszélek, fontos dolgot próbálok eljuttatni az agyukig, és legalább 8 ember beszélget és nevetgél párhuzamosan velem. Ilyenkor legszívesebben kijönnék a teremből, hogy fuck this shit, ha nekik nem kell, nekem főleg nem, de nem tehetem meg, el kell érnem, hogy valamennyire működjön a dolog, és dolgozzunk. 

Azon már ki sem akadok, hogy ma írattam velük témazárót a múlt időből, és a szájukba rágtam, hogy addig nem megyünk tovább, míg nem megy mindenkinek, mert ha megy a múlt idő, akkor már bármiről tudunk beszélgetni, erre tudunk majd építeni, és szétgyakoroltattam velük, feleltek, mindenkinek el kellett mesélnie a hétvégéjét vagy az előző napját vagy ötször, nekem, egymásnak, mit csinált, mit nem csinált, minden órán írtak az igék 3 alakjából, jelentésekből, játékosan kérdeztünk, hétvégéről, nyaralásról, macskafarkáról, és tényleg azt hittem, hogy profi munkát végeztem, és basszus, lófütty. Néztem, miket írnak a dolgozatba, és egy csomó embernek látványosan fogalma nincs, de úgy kvázi semmiről, hogy tagadsz, hogy kérdezel, milyen a szórend. ("Tanárnő, hogy van az angolul, hogy VOLT?" "You went Kenya when?" "Tudna mondani néhány kérdőszót? Mert nem jut eszembe egy sem. Csak sorolja fel őket, majd kiválasztom, ami kell.") Én tudom, hogy az angol nyelv teljesen más, mint a magyar, és hogy ezek a gyerekek nem az eszükről híresek (legalábbis nem mindegyik), de mindent megtettem, és pontosan tudták, milyen feladatok lesznek, és mindezek ellenére nem voltak képesek tanulni rá egy kicsit. Pedig ők nem szakmunkások, hanem szakközépiskolások. Jó, biztosan lesz, akinek jól sikerül, de nem ez lesz a jellemző.

Síííírok. Néha annyira elkeserítő tanárnak lenni. És a kollégák azt mondják, hogy minden újonnan érkező évfolyam egyre gyengébb. Bevallom, sokszor eszembe jut, hogy jelentkezem valami menő, válogatott diákanyaggal rendelkező suliba, hátha.  

3 megjegyzés:

  1. Ilyeneket olvasva mindig annyira megijedek, hogy biztos jó döntés volt e ez a tanárszak..

    VálaszTörlés
  2. Ó, mennyire átérzem ezt a posztot, minden szavát! :((

    VálaszTörlés
  3. Ez valami olyan jelenség lehet, amit a volt műszakis tanáraim mesélnek, hogy az elsősöknek matek korrepetálás órát kell tartani, hogy el tudják kezdeni az elsős anyagot. A műszakin! Ott, ahova matek a felvételi tárgy...
    Sok-sok erőt kívánok a tanításhoz, mindig csodálattal néztem a tanárokat, hogy hogy van ehhez türelmük...

    VálaszTörlés