You are far

Tegnap este találkoztunk, volt némi small talk, aztán szakítottunk. Szegény, nem számított erre, és nagyon elkeseredettnek tűnt, mikor elváltunk, de ő is azt mondta, tudja, hogy ez a helyes döntés. Egyetértettünk abban, hogy mi nem működünk együtt valami miatt. Amióta elmondtam neki, hogy mik zavarnak, szörnyen rágörcsölt erre az egészre, és minél inkább próbált feszülten megfelelni nekem, engem annál jobban zavart, hogy milyen görcsös, ideges, mű, hülyén viselkedik - de tényleg, már olyan is volt, hogy ült mellettem valami szituban, beszélgettünk másokkal, és pedig egyszer csak felé fordultam, rámosolyogtam, csak egy összenézést szerettem volna, mert hát ő a pasim, vagy mi, ő pedig ijedten visszakérdezett, hogy mi van?, hogy éppen mit csinál rosszul.

Egy vicc volt már az egész, egyfolytában azt próbálta kitalálni, hogy mire vágyom, hogy lenne jó nekem, engem pedig egyre jobban idegesített, hogy mennyire látszik rajta, hogy nem bírja elengedni magát, mindent alárendelt nekem, már-már a megalázkodás szintjéig (ezt neveztem úgy, hogy kiskutya-szerű rajongás). Ördögi kör volt, már egyáltalán nem tudta magát adni, én meg szuperbunkón viselkedtem vele emiatt, amivel még jobban elbizonytalanítottam. A legrosszabbat hoztuk ki egymásból. Tegnap azt mesélte, hogy mielőtt felhívott volna, hogy hol/mikor találkozunk, 10 percig szorongatta a telefonját, elszívott két cigit. 

Nem váltunk el haraggal, egyikünk sem hibáztatja a másikat, és szerintem fogunk még találkozni (és cuccaim is vannak nála), de biztos vagyok benne, és ő is tudja, hogy mi nem vagyunk egymáshoz valók, mindketten boldogabbak leszünk külön. Sajnálom, mert amikor le tudott lazulni, főleg a bensőségesebb pillanatokban, olyankor nagyon jó volt együtt, intellektuálisan pedig tökéletes partner volt - bár az utóbbi időben annyira görcsölt már, hogy beszélgetni se nagyon tudtunk. Egy idő után már nem volt számomra vonzó, nem voltam szerelmes, nem tudtam felnézni rá. Ő pedig mindezek ellenére nagyon szépeket mondott tegnap, hogy egy főnyeremény vagyok, a tökéletes nő, azért akart ennyire, bármit megtett volna értem - basszus. Nem jó érzés. 

Mondjuk az is sokat elmond arról, hogy mennyire fiatal még, és mennyire rosszul látja a dolgokat, hogy ültünk az Anker előtt, kezünkben pohár és cigaretta, jöttek-mentek a vidám fiatalok, és jött arra egy öltönyös, jó kiállású pasi, és ahogy elsétált mellettünk, rám nézett, de csak egy pillanatra, és erre odasúgta a pasim, hogy úúú, hogy megnézett ez a srác, you're back in the game. Erre mondjuk nem tudtam mit mondani.