Nem mintha lenne bármennyi időm blogolni, mert nagyban készülök a portfólióvédésre (van kis pipálgatható listám egy csomó tennivalóval, és ma még csak két dolgot sikerült lehúzni róla, mondjuk azok nagyok), de szeretem instant leírni, ha valami nagyon erős inger ér.
Ma délután voltam a bátyámnál, aki segített nekem kicsit, és miután hazajöttem, nézegettem a FB-ot kicsit. Nem nagyon szoktam, mert dögunalom, meg nem is tudom, nem érdekel már. Na és ahogy közeleg a karácsony, egyre több családi kép van, kisbabák, bécsi kirándulás, forraltboros karácsonyi vásározás. Gyerekek, anya, apa.
Én meg, úristen, annyira távolinak érzem ezt a saját életemtől. Mikor Tamkóéknál voltam, akkor is az jutott eszembe, ahogy valamit játszottunk a kicsivel meg vele, a háttérben gitározott a férje, akivel ezer éve együtt vannak, hogy úristen, lesz nekem valaha ilyenem? Lesz olyan, hogy nem kell randiznom, meg rohannom, meg nem egyedül kell megennem a kis salátámat, és nem edzeni megyek még este 8-kor, hanem közös vacsi lesz, meg fürdetés, meg esti mese, meg összebújás a kanapén, és bizalom?
Konkrétan kezdek belerögösödni ebbe a szingli-létbe, és úgy érzem, hogy a saját család képe, de lassan még egy fix, jó kapcsolaté is úgy nyolcvanhatezer fényévnyire van a jelenlegi életemtől. Ami most főleg fun, önmegvalósítás, munka, sport, csavargás, rengeteg egyedüllét, ami már olyan természetes, hogy nem is emlékszem, milyen például valakivel együtt lakni.
Azért ez az egész nem olyan, ahogy én ezt elképzeltem.
Pont így érzek én is. Azt sem tudom megmondani, mikor csókolóztam utoljára. A többiről nem is beszélve.
VálaszTörlésazért még nem kéne ezt elengedni.. az tény, hogy nem egyszerű sztori, de nem lehetetlen. és még nagyon fiatal vagy, csinos, jó fej, szóval remélem ezt csak valami pillanatnyi rosszkedv íratja veled, szóval: fel a fejjel, közel sem tartunk még ott hogy ilyeneken gondolkodj:)
VálaszTörlésKöszi! Igyekszem nem elengedni, csak nem vagyok (ilyen szempontból) valami jó passzban. Akár élvezhetném is, hogy élhetem az életem, és mindig van valami pasiügy, csak közben meg tudjuk, hogy az ember lánya nem erre vágyik.
TörlésÉn is nagyon régóta egyedül vagyok és mindig próbálom megmagyarázni magamnak, hogy ez is egy nagyon jó dolog, mennyi előnye van, élvezzük ki, amíg lehet, satöbbi, de ahogy lassan minden barátnőm megtalálja a nagy Ő-t, egyre többször vannak nekem is hasonló kérdések a fejemben, mint Neked a fentiek. Nagyon nem egyszerű ez a téma, de nem szabad feladni a reményt. Néha már nem tudom azt sem, hogy hajtani kell-e ezt a randizós dolgot, vagy várni az isteni csodára, hülyeség, mindig összezavarodom.
VálaszTörlésSzerintem mindent szuperül csinálsz, de tényleg, maximálisan megéled az életedet, én biztos vagyok benne, hogy meg fog találni a megfelelő pasi Téged.
Bár tudom hogy nem vigasztal de én 39 évesen ismerkedtem meg a férjemmel és 40 voltam pont mikor szültem. Szóval nem reménytelen az ügy. Tény hogy 35 után taktikát váltottam és bejött :-)
VálaszTörléssame here. mondjuk én még fiatalabb vagyok picivel, de ez nem túlzottan vigasztal, amikor két barátnőm is már férjnél van.
VálaszTörlésJaj, ezt a facebook/iwiw nézegetős élveboncolást ismerem, én is csináltam. Engem ez annyira megviselt, hogy az azóta már megszületett gyerekemről 1 db kép van fent, mert amikor meglett és egészségesen ott volt a kezemben, nem tudtam még én sem megállni, de azóta semmi. Az Anyu mutogatja a Lányt mindenkinek, nekem meg az az első reakcióm, hogy ne tegye, mert másnak lehet, hogy ezzel fájdalmat okoz. Szóval SOS be kellene fejezni.
VálaszTörlésAz én baráti körömben most nagyon sokan válnak, 40 körüli normális pasik. Ők viszont nem ismerkednek interneten, baráti társaságban, munkahelyükön vagy a hobbijuk kapcsán heteken belül rájuk talál valaki. Szóval menni kell, ismerkedni, találkozni emberekkel, akkor is ha hideg van és esik az akármi, a portfólió meg majd meglesz az utolsó pillanatban :)
Nekem se pasim, se gyerekem, se shiny munkám, szóval nem mondható egy sikertörténetnek az életem, de nem gondolom, hogy bárkinek is be kellene fejezni, hogy képeket osszon meg a boldogságáról facebookon azért, mert engem ez arra emlékeztet, hogy a korombeliek házasodnak, gyereket vállalnak, és szarul érzem magam, hogy én nem. Ha nagyon zavar a napi sok babakép, beállítom, hogy ne lássam és kész.
TörlésNekem szemet szúrt az a mondat, hogy "nagyon sokan válnak, 40 körüli normális pasik". Így tényleg ott tartunk, hogy az a normális, hogy emberek elválnak? Ezt azért merem itt megkérdezni, mert én is elváltam, Ilonka tudja, hogy milyen körülmények között, meg ő is elvált, tudjuk kb hogy miért; de sztem egyikünk sem gondolja azt, hogy elválni normális. Azt gondolom, hogy nagyon kevés, konszenzusos esettől eltekintve egy válást valaki tuti nagyon megszenved, de leginkább mind a ketten.
TörlésAzt hiszem Pillánál írtam erről, hogy lehet ezt úgy nézni, hogy yey, elvált valaki, és hű, pont megúszott valami sokkal rettenetesebb és/vagy súlyosabb dolgot ezáltal, de azért na. Ne gondoljuk, hogy azok az emberek, akik elváltak, nem hordoznak egy nagyon mély sebet, egy adag nem kért bizonytalanságot, és bizalmatlanságot. Egyáltalán nem buli elváltnak lenni, sőt, megkockáztatom, hogy "normális"-nak lenni nagyon nagy meló utána.
A Facebook meg... hát igen, remekül ki lehet rajta készülni, amikor az ember lát magánál 10, 8, 5, x évvel fiatalabb lányokat/fiúkat megházasodni, gyerek(ek)et terelgetni, stb. Lehet ezen mazózni, csak kb felesleges. Mindenki azt tereget ki az életéből amit akar, én meg azt állítok be hide/unfollow státuszba, amit meg én akarok.
M. Gray: Mindennel tökéletesen egyetértek. Arról, hogy mennyire normális a válás, csak annyit, hogy a bátyámék társaságából (kb 20 ember, 42-48 körüliek) csak a bátyámék nem váltak még, kb mindenki a második házasságát koptatja, intelligens, jófej emberek, gyerekek mindenütt. És igen, szerintem is nehéz 'normálisnak' lenni egy válás után, főleg, ami a bizalmat, hitet stb illeti.
TörlésJa és a társkeresőn is láttam olyat, hogy "8 évvel ezelőtt már találtam itt egy feleséget, most, a válásunk után újra itt próbálkozom". Anyám. Nagyon fura világban élünk.
M. Gray: a normálist úgy értettem, hogy nem agresszív, alkoholista, szenvedélybeteg stb. fiúkról van szó. Most válik a legjobb barátunk, 10 év után, egyszerűen elmentek egymás mellett. Szeretik egymás barátként, nincs harmadik, összejárnak, de évek óta már csak barátok és nem akarnak így megöregedni. Szerintem kidobnak az ablakon egy értékes kapcsolatot, de ők nem így látják. Nincs lángoló szerelem 10 évig. Most van még pár nagyon hasonló sztori körülöttem. Nem a válás normális, azt nem gondolom.
Törlésaz egyik legszarabb dolog az életben megtalálni magunkat és a valóságot annak a cirkusznak a közepén, ahol a minket körülvevő emberek olyannak tűnnek, ami után mi vágyakozunk
VálaszTörlés/koelhóviolet
Szeretném kiemelni, hogy én abszolút nem tudok azonosulni azzal, hogy milyen szar látni mások boldogságát/romantikus párkapcsolatát/cuki gyerekeit stb. Én mindig furcsának tartom pl. mikor Lili (csíkosgomba) szokta írni, hogy nagyon nehéz neki látnia, hogy valaki terhes, vagy a családban a kisbabát, nem tudom. Nekem ez totál nincs meg (illetve a válás után néhány hónapig nem mondom, hogy nem volt nehezebb), sőt, nekem a környezetemben lévő gyerekek (ugye a tesóméknál ezer gyerek, plusz kisbaba is van, és hát velük napi szinten imádjuk egymást) sokkal könnyebbé teszik, talán el is nyomják a gyerek utáni vágyakozásomat. Vagyis asszem leginkább kielégítik. Amikor Tamkónál jártam, akkor sem volt 'rossz' látni őket, imádtam velük lenni, sőt, imádtam belecsöppenni egy ilyen cuki kisgyerekes család életébe. Ráadásul én néha félek, hogy túl önző vagyok egy gyerek vállalásához, de pl Tamkó kisfiával (kérdezzétek csak Tamkót) olyan instant szerelem volt köztünk, és annyira természetesen csináltunk mindenfélét együtt, hogy teljesen megnyugodtam, hogy ha oda jutok, menni fog ezt nekem. És a FB-ot sem azért mondtam, mert nekem 'fáj' látni mások cukiskodását, egyszerűen elgondolkoztat a saját életemen. Én hülyeségnek tartom, hogy azért ne rakjon ki az ember ilyenolyan képeket, mert az másnak rosszul esik, tőlem legalábbis bárki bármit. Egész más stílusú posztokat szoktam hideolni:).
VálaszTörlésÉn is úgy értettem, ahogy te. Tudok őszintén örülni annak, ha a barátaim, ismerőseim boldogok, kisbabát várnak, új munkahelyük lesz, szóval nem keserűen tőlük sajnálom ezeket, csak emlékeztet arra, hogy nálam ez kanyarban nincs, és nem is tudom elképzelni, hogy valaha lesz. A baba dolgokat csak akkor hideolom, ha valaki napi 20 posztot rak ki arról, hogy mit esznek a gyerekkel. Tamkóék családja übercukinak tűnik. :-)
TörlésSzerintem ez a válás-téma sem újdonság, csak valahogy korábbra csúszott. Anyukámék korosztályában úgy 48-55 körül
volt egy hullám, amikor az ismeretségi körüknek kb. a 70%a elvált.
Szerintem Ilonka, aki nem tud örülni más boldogságának, szerencséjének mert neki épp nincs meg az a valami/valaki az szimplán irigy :(. Rosszindulatból irigy.
TörlésSajnos nagyon sok ilyen ember van. Amíg közös baj, hasonlóak a vágyak, problémák addig működnek a kapcsolatok. Aztán ha valakinek sikerül és kitör belőle akkor már irigység. Ez váltja fel a barátság helyét.
Biztosan előfordul ilyen is. De komolyan azt gondolod, hogy egy nő, akinek pl évek óta nem jön össze valamilyen rajta kívül álló okból a gyerek, és emiatt annyira szomorú, hogy nem bír kisbabák közelébe menni, és sírva fakad, ha valamelyik ismerőséről kiderül, hogy terhes, az *rosszindulatból irigy*?
Törléskonfirmálom :) A kisfiam úgy kérdezkedett Ilonka ölébe, mintha születésétől fogva ismerte volna. :))
VálaszTörlésÉn meg a meddő lányok blogjaim olvastam anno olyanokat, hogy fájt látniuk mások kisbabáit, sírtak, ha legjobb barátnőik bejelentették h terhesek... én sem értettem ezt soha. Engem inkább mindez csak megerősített abban, h igenis, létezik teherbeesés! :)
Én sem arra gondoltam, hogy mások boldogsága fájt, hanem arra, hogy szembesített azzal, hogy hol tart az én életem és minden erőfeszítésem ellenére egyre reménytelenebb volt. Mert ugye korábban bármit szerettem volna, csak dolgozni kellett rajta. Na de egy megfelelő férfiembert találni vagy a meddőség az egészen más és van egy pont ahol azt érzed, hogy az univerzum itt nem OK veled szemben. És ha őszintén beszélgetsz szingli/gyerektelen 35-40 éves lányokkal, hát néhány pohár bor után el szokták ezt mondani. Ahogy látom, mindenkinek van ilyen ismerőse vagy látott már ilyet. Nekem 2 barátságom szakadt meg, mióta megvan a lány. És persze lehet azt mondani, hogy nem voltak ezek igazi barátságok - de, azok voltak - de pontosan tudom, hogy ennek az egyik lánynak mit jelent a 6 éve tartó folyamatosa küzdelem a gyerekért, a másiknak meg az, hogy 38 évesen válik éppen és ugyanilyen érzéseket fogalmaz meg, mint te. Én szeretem őket annyira, hogy nem dörgölöm az orruk alá a most éppen rózsaszín csöpögős életemet. Szerintem az már hübrisz lenne.
VálaszTörlés.
VálaszTörlésEzt úgy érted, hogy...?
Törlés