too tired to function

Szeretnék én blogolni, csak mikor? Meg olvasni, edzésre járni hetente négyszer, nézni a sorozatomat, hosszú sétákat tenni a kutyával, megnézni a naplementét a parton, rendet tartani, ebédet főzni, nyugodtan készülni, hosszan telefonálni. De legfőképp szeretnék csak ülni valahol, bámulni ki a fejemből és nézni az embereket, hogy ne kelljen épp rohannom valahova. Mindent sebtiben csinálok, egyfolytában az órámat nézem, az ebédemet, meg az aputól nőnapra kapott krémest is úgy eszem meg, hogy közben tudom, bármelyik percben csengethet a diákom. És csenget is. Nem pakolok el magam után, nem mosogatok el, mert nincs rá időm, a napsárga kötött pulcsim úgy veszem le, hogy benne marad a pólóm és a hosszúujjú, mókusos felsőm is, mert így időt és energiát spórolok meg. Most valahogy nagyon nem. 

Olvastam ma hello.áginál (most nem tudok linkelni), hogy milyen szomorú már hétfőn a pénteket várni -és tényleg. De azért bírom ezt a hetet, mert iszonyú jó napom volt, suli után tanítottam itthon, ami sikerélmény volt, aztán volt 20 percem a kutyára meg magamra, majd berohantam Budapestre, megnéztük a kisbarátokkal a Saul fiát. Már ágyban vagyok, és ez ma ébredés óta az első alkalom, hogy nem pörgök vagy rohanok valahova. Illetve a film is jó volt, de persze szörnyen nyomasztó, azt a 2 órát nem nevezném pihenésnek. Viszont azóta is sokat gondolkodom rajta, mert nagyon megérintett, nézzétek meg ti is, ha még nem tettétek, és legyünk rá büszkék együtt.

Reggelente valahogy nincs meg a szokott energia, hanem szundi van vagy fél órányi, és aztán úgy hagyom ott az ágyam, meg a pihepuha ágyneműm, hogy szeretlek, hiányozni fogsz, és számolom a perceket, míg újra viszontláthatlak.