2016. június 23., csütörtök

Valami eltört bennem

Szóval sziasztok. 

Amit mindenképp szerettem volna itt megosztani, az a műtét. Megműtötték a csuklóm, hogy helye tudják rakni, és hogy gyorsabban meggyógyuljon - ez nem lett volna kötelező, lehetőségként ajánlották fel, és én éltem vele, azzal a jelszóval, hogy nincs 6 hetem arra, hogy nyáron egy ormótlan, nehéz gipszet próbáljak beilleszteni az outfitjeimbe. Vassal rögzítették a csontot, amit nagyon izgalmasnak találok, és már előre örültem, hogy milyen vagány lesz, ahogy minden érzékelős bejártnál besípolok majd, de sajnos nem. Nem altattak, hanem helyi érzéstelenítéssel csinálták, illetve hát elérzéstelenítették az egész karom egy fél napra úgy, hogy beszúrtak egy tűt a hónaljamba, és megkeresve az idegeket és a megfelelő helyre juttatva a cuccot, 12 órára egy rongydarabot csináltak az egész karomból, így ennyi ideig semmit, de semmit nem éreztem vele. Ez lehet, hogy nem hangzik jól, de nem volt vészes, nekem pedig mindig az jut eszembe, hogy 100 éve kaptam volna egy fadarabot, hogy harapjon rá és ordítson nyugodtan, aztán csá. Most meg űrtechnológia van, halálosan mázlisták vagyunk. Azért a biztonság kedvéért kértem, hogy adjanak kokaint, vagy amit lehet, hogy ne legyek teljesen tudatomnál, és kaptam is vénásan valami kellemes kis koktélt, amitől édesdeden átaludtam majdnem az egész műtétet, aztán pedig rezignáltan néztem végig egy tükröződő felületen, ahogy összevarrják a csuklóm, miközben mindenféle hétköznapi dolgokon nevetgélnek. Idilli pillanatok voltak ezek.

Aztán pedig kórház. 5 darab cuki, öreg mamával voltam egy szobában, rajtam kívül mindenkinek combnyak-törése volt. Értsd: én voltam az egyedüli, aki tudott járni. Nem mondom, hogy jólesett a frissen műtött, totál érzéketlen karommal pörögni, de ezek a nénik annyira kiszolgáltatottak voltak, hogy természetes volt, hogy én viszek nekik vizet, hozok kávét, felveszem a lepotyogott újságot, megkeresem a szemüvegüket, szólok a nővérkéknek, ilyesmik. És hát annyira édesek voltak, még ha meg is őrültem, hogy ordítoznak egymással, és így is folyamatosan tökéletesen félreértik egymást, mert persze mindenki nagyot hall. Aztán meg este, mikor azt hittem, végre bealszanak, és nyugi lesz, akkor meg nekiálltak versenyt horkolni egymással. Nehéz volt eldönteni, ki nyert. 

Csak egyet aludtam bent, a látogatásról letiltottam a pasimat, meg anyut is. Ezt abban a pillanatban meg is bántam, hogy a mamák kicsomagolták a látogatók által hozott, frissen sütött rántott húsokat, forró húslevest, friss, ropogós cseresznyéket és egyéb ínycsiklandó ételeket. Persze kaptam kórházi kaját, ami meglepően oké volt (mondjuk tegyük hozzá, hogy szerintem én vagyok a világ legkevésbé válogatós embere, egyetlen dolgot utálok, a lecsót a sült paprika miatt, és azt is zokszó nélkül, jóízűen megeszem, na jó, a paprikát nem), meg hát halálosan éhes is voltam. 

Aztán másnap reggel jött a dokim, megvizsgált, azt mondta, hogy minden csodálatos, megsimogatott (!!!), a gipszelőember a külön kérésemre (mert hogy az addigi gipszemre nem mentek rá a ruháim) rám rakott egy extra filigrán, csinos, rövid kis gipszet, és hazaküldtek, hogy the only way is up, tessék meggyógyulni. Én meg már ott sem voltam.

És értem jött apu, beültem az autóba, és elmeséltem neki, hogy basszus, iszonyú pozitív élmény volt az egész. A baleset utáni hozzámállás a sürgősségin, a várakozás, a vizsgálatok, a műtét, a kórterem, a dokik, a műtősfiú, a nővérkék, a mamák, minden. Tudom, hogy iszonyú helyzetben van az egészségügy, és lehet, hogy szarból építenek várat, de hogy nekem ebből nagyon kevés jött le, az tuti, mert valószínűleg vérprofin csinálják, szívvel, lélekkel - persze, hogy is lehetne máshogy. 

És természetesen eszembe jutott az is, hogy lehet, hogy velem mindenki pozitív, mert fiatal vagyok, extra kedves, és mindig mosolygok no meg engem nem kell ágytálazni, és akkor én is ezt kapom vissza, de ettől függetlenül is respect, és hálás vagyok, de nagyon komolyan. 

Egyébként azon kívül, hogy 2 napig a hajam sem bírtam összefogni, valamint nem bírtam összevágni a tányéromon az ételt, (a családom és a pasim folyamatos derültségére, de komolyan, mint egy 3 éves), ha ki akartam nyitni egy üveg vizet, akkor segítséget kellett kérnem, valamint volt egy kiakadós mélypont, amikor egyedül maradtam egy üveg aznap készült eperlekvárral, és nem bírtam kinyitni (azt hittem, megőrülök, majdnem sírtam), szóval ezeken kívül teljesen oké volt minden. 3 hete volt a műtét, és most úgy írom ezt a posztot, hogy nincs a kezemen még rögzítő sem, és már egyáltalán nem fáj semmi. Mondjuk ha elmegyek itthonról, akkor azért befáslizom, de főleg esztétikai okokból, hogy ne botránkoztasson meg senkit a heg (ami a mostani kinézetéből kiindulva szerintem alig fog látszani). Szerintem olyan 70%-osan tudom már használni a kezem, bicajozom, vezetek, mosogatok, minden, mondjuk nem annyira hajlik még a csuklóm, de annak idő kell még, meg torna. Ja és a súlyzós edzések még messze vannak, de futni már rendszeresen eljárok.

Hát így.

12 megjegyzés:

  1. Szia, nagyon jó, hogy írtál, de még sokkal jobb, hogy jól vagy!!
    Ági

    ui: szegény nénikék, szegény idősek, akik még betegek is pluszban.

    VálaszTörlés
  2. Tokjo! Orulok h ilyen jo elmeny volt a korhaz, mar ha lehet ezt elmenynek nevezni!
    Gyors gyogyulast kivanok! :)

    VálaszTörlés
  3. Hála az ég, hogy eltört! :) Én spec örülök, hogy újra itt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a csontomra gondoltam, és én személy szerint annak azért annyira nem örülök, hogy eltört. ;)

      Törlés
    2. A csont eltörésének hála, hogy eltört, mert különben nem írtad volna meg. Én így értettem. Az, hogy eltört és fájt, műteni kellett, lötyögött az altatástól, annak természetesen nem örülök én sem. ;)

      Törlés
  4. hát szia :)
    én a saját - szerencsére nem sok és nem súlyos - személyes, és a családot érintő élményeim alapján csak megerősíteni tudom, amit írsz a kórházról!
    És arra a következtetésre is eljutottam, amire te is :) hogy nyilván sokat számít a személyiség és a hozzáállás abban, hogy hogyan fogod fel, ami körülötted van. Szóval respect az egészségügynek, úgy, hogy én maximálisan kihasználom a tb-met szakrendeléseken és állami ellátásban, csak a fogászatot intézem magánrendelésben. De mi nyilván burokban élünk, mert tudunk mosolyogni és köszönni, ezzel a két varázstrükkel sok ajtót ki lehet nyitni :D

    VálaszTörlés
  5. Körömvirág-krém (dr theiss csakis), és a heg még gyorsabban gyógyul

    VálaszTörlés
  6. Jobbulast Ilonka és jó, hogy itt vagy megint!

    VálaszTörlés
  7. Én most annyira örülök neked, hogy meg tudnám ölelni a világot! Annak ellenére, hogy öt perce azon sírtam, hogy a britek, azok mind hülyék.

    De van enekem Milonka! Az élet szép! <3

    VálaszTörlés
  8. Jobbulást, örülök a gyors gyógyulásnak! :*

    VálaszTörlés
  9. Mielobbi teljes gyogyulast a csuklodnak (meg persze Neked! :)), es orulok, hogy egy kis eletjelet adtal magadrol! :)
    Szep napokat Neked! :)

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés