2017. április 5., szerda

A tanulság az, hogy

Reggel esőillat volt, ahogy dolgozni indultam. Toszkána jutott róla eszembe, a nászutunk. Június elején mentünk, az esküvőnk után 2 nappal, és 2 hétig csavarogtunk. Kora-nyári idő volt, de elég sokat esett. A tengerparton főként fáztam, szerintem nem is fürödtem a tengerben. Megáztunk Pisában is, ahol egyik pillanatról a másikra kezdett el zuhogni az eső, és a fekete utcai árusok rutinosan, másodpercek alatt váltottak hamis Louis Vuittonokról esernyőkre. Egyik este pedig egy falusi pizzériában tömtük az arcunkba a pizzát, mikor leszakadt az ég, és a trattoria tulaja a saját autójával vitt minket minket ha gyönyörű, rusztikus, dombtetőn lévő kőházba, ahol laktunk. De tudjátok, milyen a nyári eső, egy pillanatig sem bánja az ember. Főleg, ha a nászútján van épp. 

Ma is, tegnap is tanfolyamot tartottam, délután 4-től este 8-ig tart. Igazából csak a keddi az enyém, a szerdait csak két alkalommal helyettesítem, míg nem találnak valaki mást az elődöm helyett. Kezdő tanfolyam, felnőttek, olyan szitu, amit ezer évig csináltam, rutinból megy, sokkal otthonosabban mozgok benne, mint a középiskolában. Itt mindenki lelkes, készen van a leckéjük, tanultak, nem kell fegyelmeznem. Én nagyon, nagyon idevaló vagyok, jó a hangulat, lendületes, hatékony az egész, látom a tanulókon, hogy élvezik. 

19 éves korom óta nyelviskolákban dolgoztam, mindig nagyon sok órám volt. Az utolsó 2-3 év volt a legdurvább, általában úgy ment, hogy reggel fél 7-kor egy cégnél indítottam, ez ment kb 11-ig, hazamentem, tanítottam otthon is, majd 4-kor vissza a suliba, és órák még este fél 9-ig. Aztán otthon vacsi, és másnap indulhatott a mókuskerék újra. Annyira kevés volt az óradíjam (már ami megmaradt azután, hogy a főnököm levonta belőle a járulékokat, amit befizetett utánam), hogy mindent elvállaltam, amit lehetett, hogy túléljek. Péntekenként viszont már csak délig tanítottam, mert délután beültünk a srácokkal a kisbuszba, és koncertezni indultunk valahova vidékre. 

Ma teljesen visszajött az érzés megint, hogy csak a munkáról szól a napom, este 8-kor végzek, és 2 óra múlva le kell feküdnöm aludni ha másnap nem akarok zombi lenni. Persze legtöbbször így is nagyon kimerült voltam, hiszen kell a munka és az alvás közt valami aktív kikapcsolódás is, ami feltölt, nem elég aludni. 

Meg még az is beugrott ma este, hogy akkoriban, mikor hazaértem, egyetlen dolog esett jól: enni. Hazamentem, és jól bevacsoráztam. Életemben nem voltam olyan kerek, mint az utolsó nyelviskolás évemben. Akkor, emlékszem, eszembe is jutott, hogy lehet, hogy el kell fogadnom, hogy én lassan kövér leszek. Aztán ez szerencsére valahogy elmúlt. 

Ma, amikor végeztem, beugrottam a lidl-be és vettem sajtos kiflit, hogy holnap azt vigyek uzsira. Most a mozzarellás, szárított paradicsomos szendvics a kedvencem, teletömöm harmatos bazsalikomlevelekkel, amiket reggel, frissen szedek hozzá a kertből. De nem volt már több kenyér itthon, úgyhogy venni kellett, kettőt raktam a papírzacsiba. Aztán hazajöttem, és ez lett belőle: 


A kifliből nem maradt holnapra, ittam egy pohár bort is, és ettem egy fél doboz juharszirupos vanília jégkrémet. Én, aki sosem iszom egyedül, és fél évig kerülgetem az ajándékba kapott Ben&Jerry's Baked Alaska jégkrémet. 

Lehet, hogy jól keresek ezzel a plusz melóval, de hogy boldogabb kevésbé leszek tőle, az biztos. 

4 megjegyzés:

  1. de ha csak heti egy délután lesz, az azért nem ennyire kimerítő, nem?
    Nekem az volt a never-again nyelvsulis időszakom, amikor a belárosban tanítottam 8-tól délig, utána haza (xx. kerület), megint egy-két óra otthon, aztán heti 3x még 5-9-ig is tanítás, ismét bent a belvárosban. Már akkor is arra vágytam, hogy tudjak teleportálni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, egy délután sztem is tök jó, csak nagy a kísértés, hogy ha már egyszer csinálom, akkor keressek minél többet. és hát két délután az dupla lovetta. :)

      Törlés