2017. július 11., kedd

Az élet egy gyümölcsös pite

A hétfőt egy hajnali skype-os angolórával indítottam. Ebben a fiúban az a különleges, hogy tinder-ismeretségből lett tanítvány, de ilyeneken nem akadunk fenn. Aztán megreggeliztem, pakoltam egy órát a konyhában, előkészítettem a terepet a munkához, majd gyorsan bedobtam a cuccaimat egy hátizsákba, autóba ültem és elindultam egy barátnőmhöz.

Már félúton voltam, száguldottam 90-el, mikor egyszer csak elkezdett rángatni a kocsi, majd éreztem, hogy hiába nyomom a gázt, nem húz. Szépen lassan elkezdett kifogyni belőle a kakaó, és mivel nem ez az első (és nem is a második) alkalom, hogy ez megtörténik, tudtam, hogy ennyi, le fogunk állni. Közben a gyomrom mogyorónyi méretű, mert mögöttem is jönnek, szemben is, alig van hely a főút szélén megállni, viszont pont itt egy keresztút balra, ahol ha befordulnék sokkal inkább biztonságban érezném magam. Ráadásul pont itt lakik a nagyobb bátyám 200 méterre, tud majd jönni segíteni. De ha befordulok balra, akkor van-e még annyi lendület az autóban, hogy átérjek a széles főúton? Nem fog-e a kisautó az út közepén otthagyni a pácban? 

Minden persze mondjuk 5 másodperc alatt játszódott le a fejemben, de úgy döntöttem, nem kockáztatok. Indexeltem, az út jobb oldalára irányítottam az autót, megálltam, kitettem a vészvillogót, felhívtam a bátyámat, meg a barátnőmet, hogy ne várjon, ügy van, és vártam a felmentősereget. 

Állok az ezerrel suhanó autók szelében a beteg kisautó mellett, a farmer rövidnadrágomban, a kiskutyás pólómban meg baseball sapkában, mindenki megnéz, pedig ha pénzszerzési céllal állnék ott, akkor mit csinál mellettem a villogó autó? Közben jön egy fehér, dobozos kocsi, lassít, indexel, megáll, el nem tudom képzelni, mit akar. Kiszáll belőle egy fiatalember, sétál felém, odaér, rám vigyorog: tanárnő, mit csinál itt? Úgyhogy akadt még egy erős férfikéz, aki segített áttolni az autót az úton, mikor odaért a tesóm. Fél óra múlva újra sikerült beindítani a kocsit, úgyhogy hazavezettem, a bátyám jött mögöttem, ha megint leállnék. Otthon ittunk egy kávét, bedobtuk a bicajom a bátyám autójába, majd elfurikázott a barátnőmhöz. És ennyi kaland után 11-kor már ez volt: 


Merthogy van a környékünkön egy széles, homokos tengerpart. Eldugott helyen van, véletlenül nem lehet odakeveredni, de ha mégis megosztja veled a titkot valaki, akkor örülhetsz, és élvezheted az óriási fákkal a hátad mögött a homokos partot és a nyugodt, sekély vizet. Hétvégén őrületes tömeg van, a törölköződnek nem találsz helyet, de így hétfő délelőtt kábé mi voltunk ketten (a barátnőm is tanár) meg egy csapat nyugdíjas. Aztán elmentünk hozzá, főzött egy gyors ebédet, majd elbicajoztam egy tanítványomhoz, a középkorú üzletemberhez (ha helyben voltam úgyis, akkor megbeszéltük, hogy nála lesz az óra), akit nemrég elhagyott a felesége (3 gyerek), és szegény, semmi másról nem tud beszélni, úgyhogy pszichológust játszom neki angolul, hagyom, hogy meséljen, amiről szeretne, meg megtanuljuk, hogy prenuptial agreement, custody meg community property. :(

Utána hazatekertem, ami olyan 15 kilométer. Szeretem itt a végig vízparton húzódó bicajutat, mindig totális zen fog el tőle, ilyen: 


Azon gondolkodtam, miközben teljes boldogságban tekertem hazafelé, hogy milyen hihetetlen szociális háló épült körém, mióta elváltam, mióta hazaköltöztem. Oké, ott a családom, de hogy megáll a tanítványom, hogy segítsen; egy vasárnap három különböző társaságból találkoztam lányokkal; elkezdek tanítani egy testvérpárt, és egy hét múlva felhívnak, hogy van jegyük és menjek velük szórakozni; a barátnőm, akit egy fél éve nem láttam, ebédet főz nekem, és tök természetesen felajánlja, hogy zuhanyozzak le nála a strand után; a tanítványom pedig a legmélyebb titkait osztja meg velem. Valószínűleg számít az is, hogy nincsen fix párkapcsolatom, így mindig kapható vagyok vagyok némi barátkozásra, számít, hogy rugalmas vagyok, nyitott, de tökmindegy, a lényeg az, hogy rengeteg ember van körülöttem, és sok fontos, értékes, napi szintű kapcsolat. Emberek, akikre számíthatok, akik számíthatnak rám.

Úgyhogy ennek a felismerésnek az örömére itthon megsütöttem a szezon első szilvás pitéjét (recept itt). 


5 megjegyzés:

  1. szia, közel egy éve költöztünk Gödre Budapestről, elárulod hol van ez a szuper strand? (úgy sejtem itt lehet valahol :) talán még sosem mondtam, de nagyon kedvelem a blogod Üdv,Kata

    VálaszTörlés
  2. Igazi nyári kalandok Milonkásan :)
    Ha írok egy emailt lehetek olyan szerencsés,hogy megosztod a titkot hohyan lehet idejutni? :)

    VálaszTörlés
  3. jó, hát azért nem véletlen, hogy ilyen emberekkel vagy körülvéve, embert barátjáról :) te is boldogságvadász vagy és segítőkész és jó veled lenni, bevonzod az ilyen embereket magad köré is <3

    VálaszTörlés