2017. július 3., hétfő

La fin

Elég komolyan elengedtem a blogolást mostanában, szinte eszembe sem jut, pedig nincs semmi baj, csak valahogy nem volt fontos, hogy leüljek és írjak, annyi minden dolgom volt, ki voltam merülve, dolgoztam, sportoltam. Annyi minden történt, hogy nem is tudom, hol kezdjem. 

Ma megvolt az évzáró értekezlet, és asszem, még nem fogtam fel, hogy ma délben VÉGRE valóban elkezdődött a nyári szünet. Mondjuk ahhoz képest, hogy azt hittem, június közepétől, már lógathatom a lábam és csak kávézni fogok bejárni a suliba, sőt, még azon is gondolkodtam, hogy mivel semmi dolgom nem lesz, elmegyek Orfűre, szerintem jó rég nem szoptam ennyit, mint június második felében. Na mindegy, de csak eljött a július. Valahogy annyira megszoktam a tempót, hogy ma reggelre ugyanúgy beállítottam az órát 6-ra, elmentem edzeni, onnan a suliba, majd majdnem megbolondultam a 4 órán át tartó értekezleten. Aztán itthon gondoltam, elintézem azokat a dolgokat, amikre úgy fél éve nincs időm (fodrász, kutyakozmetikus, állatorvos, kozmetikus, masszőr, csontkovács, mosogatógép, konyhafelújítás stb). Első körben felhívtam a fodrászomat, aki mondta, hogy holnapra van kiírva a terhes felesége, de azért menjek nyugodtan. Hát jó. Ezután rájöttem, hogy másra nincs erőm most, majd aludtam 3 órát, ami nagyon fura, nagy valószínűséggel tényleg rám fér, hogy leengedjek. Most egyelőre kialszom magam, aztán szépen sorban elintézek mindent.

2 megjegyzés:

  1. Kitört a frasz, hogy unod a blogolast...!
    Itt a nyar! <3

    VálaszTörlés
  2. Annyira bírom az étkészleteidet-evőeszközeidet! :)
    Tudom, megragadtam a lényeget, de muszáj volt ezt leírnom.

    Orfűre meg bármikor simán lemehetsz még a nyáron, csodás hely, érdemes pár napot ott tölteni.

    Jó pihenést, feltöltődést a nyárra - azért remélem fogsz néha blogolni is! ;)

    VálaszTörlés