2017. augusztus 10., csütörtök

Chill out

Tegnap délután Selinda kirakott a városban, hogy én nézzek körül, míg ő dolgozik. Az első órában nem lehetett letörölni a vigyort a képemről. A pálmafák, a kikötő, a fények, a tenger illata, a fehér köves utcák, az épületek, a virágok - teljesen elvarázsolt a hely. Egy építész barátnőm mesélte, hogy mivel itt nem kell szigetelni a házakat, sőt, a fűtés is kispórolható, ez óriási szabadságot ad az épületek tervezésekor, sokkal inkább szárnyalhat a fantázia, és épp ezért ezer ékkövet látni, nem olyan uncsi az utcakép, mint otthon. 

Szóval mászkáltam, nézelődtem, volt kb 6 órám, hogy eltöltsem a városban. Úgy a 3. óra környékén tudatosult bennem, hogy milyen ritka, paradicsomi állapot ez, hogy nincsen semmi feladatom, sőt, az a dolgom, hogy ne csináljak semmit, csak élvezzem ezt a csodás várost.
- és így, egyedül még zenebb hekyzet ez. Hisz én, mint gondolom, mindenki 2017-ben, mindig rohanok valahova, mindig van valami dolgom - például Panna tart nekem ehhez nagyon jó tükröt, mert szegény, mindig nyomul, hogy legyünk együtt, és az esetek nagy százalékában lerázom őt azzal, hogy nem érek rá. Hát most ráérek. Úgyhogy mindent megnéztem, üldögéltem padokon, vizslattam az embereket, ettem sütit, kávéztam, ittam mangós ice teát, ettem mangós fagyit (vajon szeretem-e a mangót), ücsörögtem a kikötőben és néztem a vizet meg a hajókat. 

Ma pedig az egész napot az óceánparton töltöttem, illetve még mindig itt fetrengek a homokban. Mondjuk előtte kb megfürödtem 50-es naptejben, ezt Selinda a lelkemre kötötte, hiába vagyok szép barna, itt nem olyan a napsütés, mint otthon. Még napernyőt is adott, hogy alatta fetrengjek. Ebédre először valami szendvicset akartam szerezni, de aztán belegondoltam, hogy nem tudom, mikor leszek legközelebb olyan helyen, ahol friss tengeri kütyüket ehetek bármikor, ha megkívánom, úgyhogy minden lehetőséget ki kell használni. Úgyhogy megkerestem a helyet, ahol kedden vacsiztunk, és jólnevelten betoltam egy nagy halom rákot és kagylót.

Egész jól megy nekem ez a nyaralás.

Elnéztem az embereket, mindenki csokibarna és kipihent. Azt gondolná az ember, hogy egy olyan helyen, ahol ilyen csodás tengerpart van, és ilyen magas a napsütéses órák száma (és ilyen finom a tengergyümölcseis spagetti) a pszichológusoknak semmi dolga nincsen - de Selindától tudom, hogy nagyon magas a depressziósok száma. Gondolom, a délportugáloknak is megvan a maguk baja.

7 megjegyzés:

  1. Még sok mangót kívánok odakint! :)

    VálaszTörlés
  2. kééééééééépeket is, lécci!!!! aztán szöveget is, sokat!

    VálaszTörlés
  3. Innen, a poros Kárpát-medencéből nehéz elképzelni a tengerparton élő depressziósokat...

    VálaszTörlés
  4. Jó olvasni a soraidat és próbáljuk elképzelni. Képeket, képeket.....!☺ Érdekes, amit írsz a depiről. Érthetetlen.

    VálaszTörlés
  5. Pedig egyszerű :) akik nem ott laknak, azok nyaralni mennek a tengerpartra, jól érezni magukat, kicsit elengedni a gyeplőt. Akik ott laknak, azoknak a tengerpart hétköznap, semmi különös. Pl. a tengerpart tőlünk kb 12 percre van, minden nap mehetnénk, de csak 1x voltunk az idén, mert az élet nem a tengerpartra menetelről szól, hanem a munkáról, bevásárlásról, hétköznapokról. Néha nyáron kimondottan kerüljük a felkapottabb helyeket, mert annyira tele van, turistákkal, hogy már kellemetlen. Mikor meg nyaralni készülünk, akkor nyilván nem erre a tengerpartra megyünk, hanem valahova messzebb, mert hát ide "bármikor" mehetnénk (kivétel, hogy nem megyünk). Mondjuk mi nem is vagyok tengerpart pártiak, inkább a hegyek vonzanak, szerencsére az csak 5 percre van tőlünk. De teljesen érthető a depizés, bárhol van az ember ha a megélhetésért küzdeni kell, ha párkapcsolati gondok vannak, stb. akkor depi is ugyanúgy van mint bárhol máshol. Ellenben azt kell mondanom, hogy engem személyesen a sok napsütés egyszerűen jobb kedvre derít.

    VálaszTörlés
  6. Pusszantás nektek :) minket is elkényeztetett Selinda, isteni volt ott lenni. Én a rengeteg csempés házat imádtam :) Na meg a Pastel de Nata-t. Érezd jól magad! :)

    VálaszTörlés