2017. augusztus 8., kedd

Kösz, Magdolna

Voltunk a lányokkal nyaralni. Úgy képzeltük el, hogy valami csendes kis balatonparti városban töltünk el hétvégét, napközben strandolunk, este készülődünk, iszogatunk, elmegyünk vacsizni, de főleg jól kipihenjük magunkat, amellett, hogy együtt vagyunk. 

Nem így alakult. 

Úgy 2 hónappal ezelőtt foglaltuk le a szállást a booking.com-on keresztül Balatonföldváron, az MTVA retro üdülőjében. Nem vártunk nagyon sokat, hiszen gondoltuk, hogy úgyis csak aludni járunk majd oda. Náluk találtunk 5 ágyas (családi) szobát hűtővel (amiben hűl majd a reggelink és az italok), wifivel (5 bloggerlány, ugye) hajszárítóval (ezt is értjük, miért fontos), tévével (tökmindegy), kenyérpirítóval (ez egy tök jó extra a reggelihez). Mindezt 25 000 forintért egy éjszakára. 

Pénteken sikerült gyorsan elindulnunk, így 6 körül már meg is érkeztünk, hangulatunk az egekben, elvégre is hurrá, nyaralunk. Még akkor sem gyanakodtunk, mikor a recepciós (?), Attila, még az indulásunk előtt telefonált, hogy mikor érünk oda, mert hogy el kell indulnia Siófokra, és megjárná, mielőtt odaérünk. Ok, Attila. 

Tehát odaérünk, Attila már vár minket, készségesen kinyitja nekünk a kaput, míg beállunk az autóval. Vigyorogva megyünk be, én zárom a kocsit, Attila a recepciónál magyaráz a lányoknak, megüti a fülem az "az a baj" kifejezés. Kicsit összeugrik a gyomrom. 

Szóval az a baj, hogy valamit elkavartak a foglalásnál, és nincsen meg a szobánk (illetve gondolom, megvan, csak más lakik benne). VISZONT nem kell kétségbe esni, mert szereztek ők nekünk másik szobá(ka)t. Igaz, nem Balatonföldváron, hanem Siófokon. Én felhúzom a szemöldököm, de a lányok lelkesednek, mert közben megtudjuk, hogy rögtön a parton, az Ezüstpart Hotelben szállhatunk még, és ez ugyan sokkal drágább (15 000 forint/fő), de a különbözetet őt fizetik. Most az eredeti számla árát itt kellene kifizetni, a siófoki számlát pedig ők rendezik (megtörtént, számlát nem kaptunk). Ott már várnak minket, a "Magdolna" jelszóra azonnal tudni fogják, miről van szó. 

Amúgy tényleg tudták, mint kiderült, Magdolna rendszeresen azzal szórakoztatja a vendégeit, hogy túlfoglalja a szobáit, és más városokba helyezi át őket. Mondjuk nem tudom, mindenki ilyen jó pofát vág-e ehhez, mint mi, és mit csinálnak a kisgyerekes családok, vagy azok, akik vonattal vannak. Mindenesetre velünk óriási mázlija volt. Addig, amíg ki nem derült, hogy a szállásunknak semmi köze a tényleg luxi Ezüstpart Hotelhez. Mert mi az onnan pár száz méterre található Retro Hotelben leszünk elhelyezve. Ott is két külön szobában (nem baj, nekünk az is jó) a földszinten. Hm. Oké. 

Viszont amikor megláttuk a szobáinkat, mindenkinek eldurrant az agya. Szerintem egy vidéki munkásszálló is színvonalasabb lehet annál, amit mi ott találtunk. A wc mocskos, összepisilt, az ágyneműk foltosak, az ágy közepén akkora gödör, hogy kb beleestem, öklömnyi pókok mindenütt (nektek is van aratnofóbiátok?). A teraszra kb a nagymamám is be tud mászni, a teraszajtó pedig _nem_zárható_. Hűtő, wifi, hajszárító, tévé, kenyérpirító nincsen. Az utóbbi három tökmindegy, de tele vagyunk kajával és innivalóval. Másnap reggel úgy 10 000 forintnyi kaját dobunk ki. És a non plusz ultra az ablakainktól úgy 60 méterre található Coronita táborból (igen, ilyen van) érkező primitív, buta, ellenben kurvahangos lakossági techno. A folyosón olyan arcok közlekedtek vodkásüvegekkel a kezükben, hogy én kerültem a szemkontaktust, hogy nehogy gond legyen. 

Szerintem a humorérzékünknek, és Pilla kitartásának és talpraesettségének köszönhető, hogy egyrészt nem jöttünk haza azonnal, másrészt végül jókedvűen, a nyomorunkon röhögve toltuk végig a hétvégét. Pilla nem egyszerűen, de kikövetelt nekünk két 3. emeleti szobát, ami bár nem volt jobb minőségű, de valamilyen szinten zárható volt a terasz ajtaja, és a 3. emeletre talán picit nehezebb felmászni - bár, mint a takkernénitől megtudtuk, erre is rendszeresen van példa. 

Azt is sikerült kideríteni, hogy a két eredeti szobában a hotel (amúgy nem hotel, egy diákszállás 5000/ft/fő/éj, a bulizókra vannak szakosodva) vezetője sosem szállásolná el a saját vendégeit, mert nem biztonságos, attól is tart, hogy akár éjjel is bemászhatnak a teraszon keresztül. Mondhatjuk úgy is, hogy a két szoba Magdolna vendégeinek van fenntartva. 

Na és igen, Magdolna, az eredeti, Földvári szállásunk tulaja. Hívásukra Magdolna nem értette, hogy mi a problémánk. Hogy miért baj, hogy nem Balatonföldváron, hanem Siófokon kell megszállnunk. Hogy nincsen hűtő, wifi, meg semmi azokból a szolgáltatásokból, amiket a foglalásban egyértelműen ígért.  Hogy ki kellett dobnunk egy csomó kaját. Hogy hányinger a szállás, és a szomszédaink folyamatosan részeg, 20 éves fiatalok. Hogy nem tudunk aludni a gyomrunkig hatoló basszusoktól. Pár ránk csapott telefon után (pedig Pilla a legjobb diplomata a világon) végül megígérte, hogy szombaton küld hűtőt, kapunk 10% engedményt az árból, fizet nekünk egy gyros vacsorát, és szóljunk bátran, ha bármi másra szükségünk van. A hűtő soha nem érkezett meg, Magdolnáról soha többé nem hallottunk. Sőt, a booking.com-ról is törölte a foglalásunkat, mintha nem jelentünk volna meg, hogy ne tudjuk leértékelni a szállását. 

Minket nem érdekel a gyros vacsora, és a pénzt is leszarjuk szerintem mindannyian. Nekem csak az fontos, hogy Magdolna ezt soha, senki mással ne csinálhassa meg. Mert mi neki csak arctalan, kellemetlen pénzforrás vagyunk, de nekünk ez volt a közös, ezer éve lefoglalt, nagyon várt nyaralásunk. 

Persze végül fürödtünk, lebarnultunk és tudtunk nevetni a helyzeten, felkeltünk 5-kor napfelkeltét nézni (ha már úgysem tudtunk aludni), voltunk vacsizni, ettünk egy csomó jégkrémet, de szerintem soha, egyikünk sem hallgat többé technot, miután napközben, a strandon is az szólt a Coronita táborból, én konkrétan úgy éreztem, elpattognak tőle az idegeim. 

Soha ne álljatok szóba a balatonföldvári MTVA Retro Üdülővel

43 megjegyzés:

  1. Remélem a többi résztvevő is ugyanígy névvel kiposztolja, nekem elszállt volna az agyam csúnyán!

    VálaszTörlés
  2. Retro hotelbe a Balatonon soha,semmilyen korulmenyek kozott. Arrafele a retro nem csak a regies berendezest jelenti,hanem kb a 80as 90es evekbol maradt kosz es dohanyfustot is.Lehet kivetelek vannak,csak mi meg nem talalkoztunk vele.A bookingnak meg a fogyvednek lehet megerne 1-1 szerelmes levelet.

    VálaszTörlés
  3. Én soha nem mertem túl foglalni a szobákat. Soha. Tudom, hogy ezt a legtöbb helyen, vagy sok helyen megteszik, de szerintem akkora rizikó, hogy tuti nem éri meg. Mint látjuk most sem...

    VálaszTörlés
  4. Sajnálom, hogy ilyen rossz szállást és szállásadót sikerült kifognotok. Én a booking és a fogy.védelem mellett mindenképpen írnék a Tékozló Homárnak is (homar.blog.hu), ők kifejezetten ilyen, és ehhez hasonló helyzetekben igyekeznek segíteni. (Nem mellesleg nagyon jó online elérésük van, Magoldnának a nadrágja meg a szállója is rámenne arra, ha hasonló elérést szeretne egy pozitív hírrel)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A homár volt az első gondolatunk, nekik is megy levél.

      Törlés
    2. én is a homárt akartam mondani egyből, de hát az internet gyermekei vagytok, tudjátok magatoktól is :) tök jó, hogy azért sikerült így is kiélveznetek a nyaralást!

      Törlés
  5. Dobbenetes, hogy ilyen helyek mukodhetnek. Nagyon raerek, elkezdtem olvasgatni az ertekeleseket, illetve a szallashely valaszait, elkepeszto a stilus, amiben kommunikalnak. A szamla hianya a NAV-ot esetleg szinten erdekelne, az pedig talan Magdolnat is.

    VálaszTörlés
  6. Jujj :( Elképesztő, hogy ez így működhet... Lecsekkoltam, 5,1 az értékelése a bookingon... döbbenet. Bevallom, én a 7 alattiakat kb. meg se nézem, ha szállást keresek, mert ott tuti, hogy generális problémák vannak. Remélem a levelekkel elértek valamit!

    VálaszTörlés
  7. én is akartam írni, hogy bookingnak, homárnak mail, de akkor oké. :)
    sajnálom, elég szar lehetett, persze az szuper, hogy így is ki tudtatok hozni belőle egy jó kiruccanást, de ez csak nektek köszönhető.

    ui: én horvát szállással jártam hasonlóan, amikor megérkeztünk a nyolc órás út után, és a képről felismervén a szállást, beparkoltunk a ház elé, kicsit meglepődtünk, amikor egy család tagjai sétáltak ki a foglalt szobánkból. :/ (mondjuk le is léptünk, és inkább utaztunk másnap reggel egy másik városba)

    VálaszTörlés
  8. Basszus, ez felháborító! :(((
    Majd számolj be a fejleményekről vagy visszajelzésekről, ha lesznek. (nagyon remélem, hogy lesznek!)

    VálaszTörlés
  9. Mi is jartunk mar ugy Balatonon hogy tulfoglalas aldozatai lettunk (kuponos hetvege) viszont nem tudtak helyette masikat ajanlani mert telthaz volt vagy 4-5csill kategoria amit nem vallaltak... hazajottunk es kertunk karteritest kesobb de nagyon bosszanto volt. De ez a retro hotel es a masik hat katasztrofa milyen minosegu szallasok vannak... figyelni kell az ertekeleseket!! Mi is 7-7.5 alattit nem is nezunk.

    VálaszTörlés
  10. de vajon mi lett volna, ha valamiért nem tudtok Siófokra átmennni?... elképesztő, fejcsóválva és halkan bazmegolva olvastam az egész posztot.
    nekünk ezek szerint mázlink volt, két éve voltunk Almádiban egy szintén retró szálláson, de ott tök jó fej volt a tulaj meg a szállás is oké volt a kategóriájában. (igaz, a szállás.hu-n foglaltunk, bár nem hiszem, hogy ennek kéne, hogy legyen jelentősége.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szallas.hu jó, itthoni szállásra azt használom, ott is árulkodóak tudnak lenni az értékelések (na meg a válaszok). Sok jó helyet találtunk már ott a kéktúránkhoz :)

      Törlés
    2. mondjuk ennél a helynél, mármint az MTVA üdülőjénél a bookingon a kommentek 90%-a iszonyatosan lehúzta a helyet és némelyikhez még (rémisztő) fotók is voltak, szóval ha Ilonkáék csak a visszajelzések alapján választottak volna, biztos nem ide mennek, gondolom.
      nagyon hasznos feature a bookingon "ár és pontszám" szerint rendezni a szálláslista eredményeit, asszem ez nem volt mindig.

      Törlés
    3. De Pilla azt mondja, amikor foglalta, csak kb 10 kommentet látott, amik okék voltak, most meg van 180. Nem értjük.

      Törlés
    4. Van olyan rendezés, hogy a legjobbakat rakja előre és egyszerre 10-et jelenít meg... :(

      Törlés
    5. lehet, hogy vmelyik (pl. nyelv szerinti) szűrő be volt kapcsolva, mostanában én is egy csomószor belefutok, hogy a booking random kommenteket mutat csak, és amikor beállítom, hogy az összes nyelvűt mutassa, akkor kiderül, hogy ja, amúgy a látogatók 90%-a elégedett volt...

      Törlés
    6. de egyébként félreértés ne essék: _ilyen_ eljárásról, amiben Ilonka, Nektek részetek volt, egy komment se szól a bookingon, szóval ezt akkor se lehetett volna előre sejteni, ha az összes kommentet időben látjátok.

      Törlés
    7. Ezzel a cuki önszűrővel én is találkoztam már :( Egyetértek, szóval csak küldjétek a leveleket, hátha lesz valami hatása.

      Törlés
  11. Legkozelebb Zamardiba menjetek, a Navosz udulobe. Szerintem nem tul draga (a kajarol nem tudok nyilatkozni) vizparton van (nincs sajat strand, de egy perc setaval van szabadstrand), csendes, mert 'a bulis belvarostol' tavolabb esik, de gyalog max 15 perc. Ja, es van sajat macskajuk.:-)

    VálaszTörlés
  12. jézus! még néztem is az insta sztorin, hogy miért az út mellett üldögéltek :) ha vannak fb-on mindenképpen értékeljétek ott is, meg tripadvisor-on. fotókat feltölteni a gusztustalan dolgokról stb. mennyire undorító egy vendéglátó, sajnálom :(

    VálaszTörlés
  13. A gyrosvacsora törlésével alighanem egy jó kis gyomorfertőzést is megúsztatok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolhatod, mennyire szerettünk volna Magdolnával vacsizni, a sejtésem szerint éthordóban szállított gyrost. :-)

      Törlés
  14. Legközelebb ide menjetek: https://szallas.hu/tulipan-haz-balatonudvari
    Mi itt voltunk a családdal, mesebeli, a hegyen van, de annyira nyugis és a kilátás, whow... (mondjuk az ágymatracok nem a legkényelmesebbek, de hát na...)
    A Fövenyesi strand pedig tök családias :)

    VálaszTörlés
  15. Drágáim, ezer éve használom a bookin.comot, 7,5 értékelés alatti szállásokkal nem is szoktam foglalkozni, itt azonban csak 17 pozitív véleményt láttam, az utána következő 170 az csak a foglalásunk letelte után vált számomra láthatóvá. Nem tudom, ez hogy történhetett, írtunk a bookingnak is, bár mivel azt sajnos nem tudom bizonyítani, hogy ez így volt, nincs túl nagy jelentősége.
    És az ötleteket is köszönjük, mi is tudunk ám amúgy szállást keresgélni, csak adott volt egy, azaz egy darab hétvége, és néhány olyan sarkalatos pont, például az, hogy közel legyen a strand, hogy nagyon minimális volt a választék. De jövőre még okosabbak leszünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. meg hát hogy legyen trón és itt négy is volt, én tökre megértem, hogy nem tudtatok ellenállni :D

      Törlés
  16. amúgy amikor mi voltunk ebben a fancy hotelben, akkor szintén órákat kellett várni, mire kaptunk valami kulcsot, amit egy full befüvezett recepciós fiú adott oda, fel is mentünk a pakkokkal a sokadikra, majd pedig kiderült, hogy a szobánkban már laknak, de semmi gond, mert másik ajtót is nyutott ugyanaz a kulcs, lecuccoltunk, panaszkodtunk és végül 3x, 3 különböző épületben vezettek be minket egy-egy szobába, hogy "ez most már tényleg az lesz". És hát a végén a strigulás szobát megnyertük, ahol ugyan nem folyt rendesen víz a zuhanyban, hanem inkább, mint amikor betegen, erőtlenül pisil valaki, de amúgy jó volt. Szóval a siófoki helyen szerintem ez a standart quality.

    Mi mondjuk akkor spontán mentünk és barátnőm foglalta a szállást, mondta is, hogy szuper helyen van, jó lesz ez, dehát na, nem épp ott volt, ahova ő képzelte a rosszul értelmezett térkép alapján. Mondjuk mi kaját szerencsére nem vittünk, nem volt minek megromlania. Meg hát amikor mi voltunk, akkor 18 fok volt.

    VálaszTörlés
  17. Azta. Tényleg menők vagytok, hogy túlléptetek a dolgon, és jól éreztétek magatokat végül!

    VálaszTörlés
  18. Az idő megszépíti majd az emléket, és jókat nevettek rajta. Egyszer mi Horvátországban voltunk egy olyan szállodában ami nagyon alja volt, az ágyban egy mélyedés, lejárt szavidejű májkrém volt reggelire meg porleves vacsorára,
    mellettünk egy nudista strand, de ma olyan jót nevetünk ezen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat en nem tudom, elfelejti-e az ember csak ugy...
      Mi olyan 4-5 evvel ezelott a debreceni arany bikaba utaztunk, 2 ejszakat kivantunk ott tolteni, terveztem, vartam.
      Erkezesunkkor derult ki, hogy felujitjak...
      Kosz, mocsok, por, furogep, kopacsolas
      A gyonyoru fotokon illusztralt etterem lezarva, reggeli, vacsora az utcaban egy etteremben, a szoba katasztrofa, ki sem pakoltam, az asztal kozepen hagytam a taskat, olyan gusztustalan volt minden
      Szinte ulve aludtunk, reggelre egy csotany doglodott a papucsom mellett
      Mikor reggel azt mondtuk, hogy akkor hello, nem faggattak, mi az oka elore hozott tavozasunknak
      En azota is fel vagyok haborodva, es nagyon sajnalom, hogy igy jartatok
      Hihetetlen komolyan 👹👹👹👹

      Törlés
    2. Én is azt gondolom, hogy ez nem az a kategória, amin túllép az ember. Szerintem baj az, hogy itthon úgy vagyunk szocializálva, h nem szólunk, mindent elfogadunk, sőt, még borravalót is adunk, annak ellenére, h nyilvánvalóan átbasztak. Egy csomó pènzèrt. Szerintem fel kell háborodni, el kell mondani a szolgáltatónak, h nem oké és nem alap, h ezt bárkivel következmèny nélkül megteheti. És el kell menni olyan fórumra, ahol tesznek róla, h ő se felejtse el soha, h mi történt. Jó lenne, ha lenne ebben változás itthon, és nem az lenne az általános hozzáállás, h átbasztak, de majd az idő megszépíti az emlékeket.

      Törlés
    3. Igen
      100% igazad van igy vagyunk szocializalodva
      Hogy utalom magam skkszor, mert hallgatok, nem mondom el, hogy mi a szar van, ami bant...
      🙁

      Törlés
    4. Ebben teljesen egyetértek veled. Lehúztam négy évet egy ügyfélszolgálaton - na azóta ÁSZF mentén vezetem a beszélgetést a magánéletben is, és szólok, ha nem jó. Viszont sokan úgy gondolják ez "felesleges feszültség", és a "másiknak is lehet rossz napja", ami jogos, de a szerződésben/bookingon leírtaknak totál ellentmondó szállást ne fogjuk már arra, hogy kinek milyen napja van.

      Törlés
    5. Szerintem muszáj kiállni magunkért, ezen keresztül másokért, ki tegyen, ha nem mi, a legaktívabb generáció, aki talán a legkevésbé kiszolgáltatott is?

      Törlés
    6. hát alapvetően jobb lett volna ott és akkor kiállni, nem utólag. mert értékelésekkel, panaszlevelekkel nem sokat értek el :(
      én úgy utólag biztosan nem fecsérelnék bele időt és energiát, pláne nem dühöt, haragot, idegeskedést.
      sajna titeket is elkerültek a negatív értékelések, így sztem még jó sokan ugyanígy járnak, ez a csudihely meg működik tovább és Magdus is jót röhög a markába :(( (bookingon is láttam, miféle kommenteket posztol mások negatív értékeléseihez, hát pofám leszakad)

      Törlés
    7. Szerinted ott nem balhéztunk? Szerinted miért kaptunk 2 másik szobát? Miért van egy csomó sms, ami igazol bennünket? A hétvégém negyede arra ment el, hogy próbáltam intézkedni.
      Vagy te mit értesz kiálláson? Kapásból elkezdeni balhézni, amikor közölték, hogy nincs szoba, de kapunk egy másikat, ami még jobb is? Ami akár igaz is lehetett volna?
      Szerintem sajnos pont azért tart ott az ország, ahol, mert a legtöbben úgy állnak hozzá, hogy már nem teszek bele energiát, mert nincs értelme. A felügyelő szervek a mi adóinkból működnek, dolgozzanak. Minél több ember megy komolyan utána egy-egy problémának, annál több és komolyabb következmény lesz.

      Törlés
    8. Ott és akkor is kiálltak. Azzal a telefonáláson, a másik hotelben történő jobb szoba kiharcolásán túl nem sokat tudtak volna tenni, hogy Magdolna átverte őket, és a felajánlott, kompenzációnak értett szállásról is hazudott. Vagy hogy érted a kiállást? Mit lehet ilyen esetben tenni, ami hatékonyabb (de törvényes), mint a felügyeleti szervekhez fordulás és a nyilvános feedback? Persze, idegeskedés meg utánajárás, de lehet, Magdolna pont azért működtetheti ilyen körülmények között a helyet, mert nem vállalja fel senki a kiállást., amit a lányok most megtesznek. Hátha tényleg lesz eredménye.

      Törlés
    9. az egesz hetvege a kiallasra ment ra kb..

      Törlés
  19. Vigyétek csak a hírét ennek a leprafészeknek, tényleg így kell, nem szabad beletörődni, hogy ezért pénzt kérnek manapság. Nagyon bízom benne, hogy rázárják erre az arrogáns nőre az egész retekbányáját. Világi szerencséje volt veletek, de tényleg, én már attól elvágom a torkát, hogy másik helyre kell mennem. :) Bár nyilván a jobb szállás reményében más a helyzet. llyenkor csak azzal lehet nyugtatni magatokat, hogy legalább lesz mit mesélni. :)

    VálaszTörlés
  20. Ezt most találtam, egyből beugrott ez a bejegyzés: http://index.hu/gazdasag/2017/11/02/bezart_a_balaton_egyik_legikonikusabb_szallodaja/

    VálaszTörlés