2017. augusztus 20., vasárnap

Stroke

Tegnap persze lebeszéltem magam a szekrénypakolásról, mert gyönyörű idő volt, és inkább csavarogtam helyette, elhalasztottam mára, mert tudtam, hogy vasárnapra megérkezik az eső. De a mai napból az lett, hogy a cuki, 83 éves nagynéném stroke-ot kapott, és mivel neki nincsenek gyerekei, mi intéztünk mindent. Egyedül él, úgyhogy nagy mázli, hogy egy szomszédja felhívta, észrevette, hogy zavartan beszél, és hívott minket rögtön. A két mentős srác olyan fiatal volt, huszonpár évesek talán (én mondjuk 23-ra tippelek, de az lehet, hogy nem volt velük orvos? vagy ez hogy működik?), hogy nem is értem, ezt meg kellett volna kérdeznem. De halálosan kedvesek és segítőkészek, és annyira jó fejek voltak a nagynénémmel és velünk is, hogy én teljesen meghatódtam, tájékoztattak, megnyugtattak, kérdezgettek. Úgyhogy egész délután a sürgősségin ültem, majd rohangáltam összeszedni kis kórházi csomagot neki ruhákkal meg piperecikkekkel, kaját meg innivalót pakolni, megtalálni a gyógyszereit és az orvosi papírjait - mindez azért volt különösen nehéz, mert bár egész jól mozog és észnél is van, nem tud beszélni, a beszédközpontja sérült. Majd mindent bevittem neki, beszéltem a dokijával, megetettem, megitattam (de így frankón, mint egy kismadarat), megpuszilgattam és megnyugtattam, hogy minden rendben lesz, mindenről gondoskodunk és minden nap bemegyünk, ő csak gyógyuljon meg. Én hiszek benne, hogy fel fog épülni, mert ebből fel szoktak (ugye?), és tök nyugodt vagyok, mert ő nagyon stramm, de szörnyű lehet, hogy nem tud megszólalni, pont ő, akinek soha be nem áll a szája. Anyunak ugye december 24-én tört el a térde, most meg augusztus 20, és ez történt, nem tudom, mi van az ünnepekkel, még jó, hogy húsvétkor nem volt semmi ügy. 

24 megjegyzés:

  1. Óóó nagyon drukkolok a nagynéninek!
    Mi a nagyival írásban kommunikáltunk a stroke után! Kitartás!

    VálaszTörlés
  2. Meg fog. A nagyim 86 évesen élte át ezt, és olyan stramm volt, hogy hipphopp felépült.

    VálaszTörlés
  3. Az nagyon jó, ha hamar észrevették, és kórházba került. A nagyimnak is volt strokeja, és rendbejött, csak sajnos neki más baja is volt. Önmagában a strokebol tényleg jól fel lehet épülni.

    VálaszTörlés
  4. A stroke-os felepules szempontjabol rendkivul fontos a megfelo rehabilitáció, úgyhogy szerintem kérdezzetek rá a kórházban, hogy mit terveznek-ajánlanak, és esetleg privátban logopedust, gyogytornaszt kell szervezni, ha a a kórház az a fajta, ahol egyszerűen hazaengedik a beteget, és "elfelejtenek" a rehabilitációrol szólni... "Az eredményes rehabilitációhoz jelenleg Magyarországon számos rehabilitációs osztály és intézmény működik. Mindenképpen érdemes néhány hetet rászánni a stroke után az ilyen osztályon történő kezelésre." jobbulást!

    VálaszTörlés
  5. jaj, gyors gyógyulást neki! jól belekérdeztem a ruhapakolásba...

    VálaszTörlés
  6. Jobbulást kívánok és gyors gyógyulást! 🙂

    VálaszTörlés
  7. Jobbulást a nagynénédnek!
    Válaszolva a kérdésedre: nem minden mentőn van orvos, különböző mentőegységek léteznek. Ha ketten érkeztek, akkor egyikük a gépkocsivezető, másikuk a mentőszakápoló volt.

    VálaszTörlés
  8. jaj :( jobbulást neki! simán felépülhet, főleg ha ilyen tiptop nő!

    mentőorvos lehet orvostanhallgató is, csak speckó vizsgákat kell tennie. pár éve még így volt, és akkor legalább egy mentőorvosnak is mindig kellett lennie a mentőben én úgy tudom.

    VálaszTörlés
  9. Sajnálom, ami történt, mielőbbi jobbulást kívánok a nagynénédnek!
    A stroke első jeleitől kezdve ketyeg az óra, ha az első gyanús jeltől számítva 3 órán belül vitték be, akkor teljesen, szinte 100%-osan visszafordítható az állapota még ennyi idősen is. Ha kicsit késlekedve, akkor sajnos károsodhat az agy, viszont attól függ, milyen központot ér és milyen gyorsan kapta meg az infúziót (nekem a barátnőm 34 évesen lett stroke-os, amiről akkor nem is tudott, csak egy CT derítette ki, az enyhébb lefolyású volt, de picit károsodott az agy -epilepsziára hajlamos azóta). Az érrendszeri traumák közül ez talán a "legszerencsésebb", ha lehet ilyet mondani rá. Mindenképp érdemes utána a rehabilitáció is, azon túl, hogy megkapja a szokásos protokolláris infúzióadagot és megfigyelés alatt tartják, pl. folyamatosan értágítókat és vérrög elleni gyógyszereket szedni, de erről majd tájékoztatnak Benneteket egészen biztos a későbbiekben a kórházban.
    Amit én még gondolok, az az, hogy amint lehet, mozgassátok, , masszírozás, pici séták, ugyanis ebben a korban a fekvés által okozott bajok sokkal kíméletlenebbek az idős szervezettel. Persze ez már akkor, ha engedélyt kapott majd rá.

    VálaszTörlés
  10. Gyors felepulest neki!

    Van egy olyen video, ha erdekel linkelem, egy orvosno beszel arrol, hogy mit erzett pontosan, amikor stroke-ot kapott,szerintem nagyon erdekes. (NEM ELRETTENTESNEK! Csak sztem konnyebb igy megerteni, hogy mi tortenik vele)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt a videót én is láttam pár éve, anyukám miatt, aki agyi gondokkal küzd, hihetetlenül mellbe vágó volt, nagyon sokszor eszembe jut.
      Nagyon drukkolok a nagynénédnek!

      Törlés
    2. Erről a videóról lenne szó: https://www.youtube.com/watch?v=nCpkJIS9Dxc

      Írt egy könyvet, Mennybe döngölve címmel, azt nem olvastam, így arról nem tudok nyilatkozni. A videó viszont megható és informatív volt.

      Törlés
  11. Jobbulást kívánok!

    Én úgy tudom, hogy sima mentőkocsin nem kötelező orvosnak lenni. (Ezzel én is tavaly szembesültem, amikor anyuhoz kellett mentőt hívni. Fiatalok jöttek, bizonytalanok voltak, ide-oda telefonáltak.) Rohammentőn igen.

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szépen köszönöm a tanácsokat, ötleteket mindenkinek, igyekszünk mindent megtenni. A beszéde nem indult meg, de eszik, iszik, mozog, együttműködő.

    VálaszTörlés
  13. Gyors felépülést neki! Írták már mások is, de a rehabilitáció az igazán meghatározó a későbbiekre. Most pedig tényleg az, hogy mobilis maradjon, mert ilyen időseknél a fekvés hozza a sok szövődményt. A mentőhöz meg annyit még, olyan kocsi van kevesebb ahol orvos van. Ahol ketten vanak ott biztos, hogy nincs orvos köztük. Amikor hárman, olyankor meg lehet mentőtiszt az egyik. Igazából a helikopteren van 100%-ban orvos.

    VálaszTörlés
  14. Bocs, hogy ismeretlenul hozzaszolok, a tesom mentozott regebben es en ugy tudtam, hogy minden kocsin van 1 mentőorvos, 1 mentőápolo es a sofőr, aki szinten fontos csapattag. A tesom hatodeves orvostanhallgatokent mentőzött, es ugy emlekszem el kellett vegezniuk egy kurzust, es nem mindenkit vettek fel az orvosibol se. Biztos nem mindenki ezt az utat jarja be azert.
    Gyogyulast a nagynenednek, Milonka!

    VálaszTörlés
  15. stroke utáni rehab osztályon dolgozom, igaz az ország másik felén, de ha tudok segíteni vmit, akkor a ciczablog@yahoo.com-ra írjál!

    VálaszTörlés
  16. Mielőbbi jobbulást neki, szorítok! :*

    VálaszTörlés
  17. jobbulást, drukkolasi van (csak nem írtam eddig le)

    VálaszTörlés