2017. szeptember 21., csütörtök

Not this way

Régen legendás voltam arról, hogy mennyire lazán tudtam venni a dolgokat. Ez mondjuk hátrány is persze, mert néha egy egészséges izgulás/félelem kell ahhoz, hogy az ember pl. elég jól felkészüljön egy-egy vizsgájára, vagy időre megcsináljon dolgokat, én pedig mindig is túl jó voltam abban, hogy majd csak lesz valahogy. És persze valahogy mindig volt tényleg, de sok azt kellett utóvizsgáznom emiatt, sok büntetést fizettem időre be nem fizetett/el nem intézett ügyek miatt. De általánosságban véve nagyon hasznos tulajdonság, hogy az ember nem stresszeli, rágja magát feleslegesen. Mondjuk még mindig sokkal jobb vagyok ebben, mint a körülöttem lévők nagy százaléka, de már valahogy nem az igazi.

Valamelyik éjjel arra ébredtem, hogy valaki artikulátlanul, fenyegetően üvölt, tudjátok, milyen ijesztő az ilyen, nagyon dobogott a szívem. De a kutya nyugodtan aludt tovább, szóval tudtam, hogy nálunk minden rendben, valahonnan az utcáról jött a hang. Úgy két órán keresztül kiabált az illető néhány percenként, szorgalmasan ébren tartva a környéket, én meg feküdtem a puha, meleg ágyban, a sötétben, tök egyedül érezve magam a világban, és rettegtem. Nem tudom, miért. Sokat agyalok mostanában a világban történő dolgok miatt, már gyomorgörccsel nyitom meg az indexet: az egy dolog, hogy mi van itthon, de ott vannak a hurrikánok, földrengések, a vegyi fegyverek, Trump, Putyin, a népirtások, éhezés, háborúk, terrortámadások, én nem tudom, mi van a világgal. Ha lenne pasim, akkor odabújtam volna, sőt, felébresztettem volna, hogy kicsit csiviteljek, és megnyugtasson, de nincs. Úgyhogy szépen morfondíroztam úgy két órát a dolgokon, az életemen, a biztonságérzetemtől valahol nagyon távol. Na és azon gondolkodtam, hogy már nem vagyok olyan felhőtlen, gondtalan, nem tudom már olyan könnyen venni a dolgokat, mint régen. Vagy ha igen, valószínűleg sokszor úgy rágódom és emésztem magam, hogy nem is veszem észre. Pedig amúgy általánosságban véve minden teljesen rendben van a saját kis életemben, sőt, most kifejezetten tök jó minden. Csak hát... Tudjátok.

A pasi ügyeimről meg már nincs is kedvem mesélni, nem csak itt, még a barátnőimnek sem. Pedig tegnap a Westendben szembe jött egy srác, összeakadt tekintetünk, még meg is jegyeztem magamban, hogy igencsak megbámult. Aztán két perc múlva megszólított valaki, és ő volt, utánam jött, hogy hát jól érzékelte-e, hogy nagyon megnéztük egymást, és hogy zavar-e. Szegényt, olyan lendülettel elhajtottam, hogy csak na, mondjuk mentségemre szóljon, hogy pont randizni mentem, és késésben voltam, de mondjuk egy pár mondaton valószínűleg nem múlott volna semmi. Na ez a szitu eléggé jól reprezentálja a szerelmi életemet manapság. Esetleg nyithatnék kicsit.

11 megjegyzés:

  1. Jó, hogy írod, hogy aggasztanak a világ problémái. Már kezdtem azt hinni, hogy csak én parázok rá ezekre, és valami nem stimmel az agyammal, amiért ennyit gondolkodom ezeken a dolgokon.

    VálaszTörlés
  2. de amúgy ez mennyire menő már, h utána odament hozzád..vagy egy fiú ismerősöm, akinek ez a mániája, h egy pillantásból tudni fogja, ha látja az igazit, de nekem olyan elképzelhetetlen, hogy ebből utána legyen kommunikáció akár..és tessék, odament hozzád, szóval mégiscsak van ilyen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy tényleg mekkora bátorság/magabiztosság kell ahhoz, hogy így odajöjjön valaki? Szóval igen, tök jó, csak én nem éreztem ebben a szituban azt, amit ő, meg hát nem volt megfelelő az idő sem. Mondjuk azért lehettem volna kedvesebb:(

      Törlés
  3. Én ugyanígy elhajtok már mindenkit... úgy érzem magam, mintha én lennék maga a Taz-mániás ördög. Kb. olyan cuki vagyok mostanában.

    VálaszTörlés
  4. jó, tudom, a lényeget ragadtam meg, de awwww, hogy tényleg hogy meg lehet nyugodni, hogy nem a lakásban a baj, ha a kutya nyugodt <3

    És vicces, hogy pont most olvastam, amit írtál, mert pont ma csapott meg villámcsapásként valami hasonló. épp arról volt a mai readinges feladat, hogy milyen hősök és ikonok vannak és a Bono-s sztoriban az volt, hogy odament hozzá egy pasi, hogy vigye el a gyerekét, mert ha elviszi, élni fog, de ha marad, akkor meghal és akkor így bummm, hogy basszus, mi van, ha ilyen lesz egyszercsak máshol is.
    Meg a héten az is megint szóba került, hogy ki hova menne külföldre és akkor mindenki elkezdte sorolni, hogy hova ment volna 5-10 évvel ezelőtt, de ma már az sem az igazi és elgondolkodtam, hogy mi van, ha tényleg minden csak rosszabb lesz.
    Szörnyű, amikor ilyen gondolatok jönnek :(

    VálaszTörlés
  5. Nekem errol egy Annie Hall jelenet ugrott be:
    Anya: Depressziós. Nem csinál semmit.
    Doktor: Miért vagy lehangolt, Alvy?
    Anya: Válaszolj Dr. Flickernek! ... Azt hiszem olvasott valamit.
    Doktor: Valamit olvasott? Huh.
    Alvy Singer: A világegyetem tágul.
    Doktor: A világegyetem tágul?
    Alvy Singer: Igen, a világegyetem minden, és ha tágul, egy nap szét fog esni és akkor vége mindennek.
    Anya: Ez nem a te dolgod. (a doktorhoz:) Nem csinál házifeladatot.
    Alvy Singer: Mi értelme?
    Anya: Mit érdekel mit csinál a világegyetem! Te Brooklynban vagy! Brooklyn nem tágul.

    Ezzel nem azt akarom mondani,h.legyunk kozombosek mi tortenik a vilagban,de olyan szar dolgok mindig voltak,vannak,lesznek,amire keves vagy nulla a rahatasunk.Akkor meg minek idegeskedni rajta?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem ezeken nem idegeskedik direkt az ember, csak néha úgy megcsapja egy-egy gondolat és az lehangol. Aztán elmúlik, többnyire...

      Törlés
    2. Direkt nem,de boven eleg ha elolvasod es lehangol.

      Törlés
    3. én is megfogalmaztam, csak nem küldtem el inkább mégse, de a saját módszerem is az ilyen hírek nemelolvasása /nemmeghalgatása.

      igaz, h így nem villoghatok a tájékozottságommal, ellenben sokat teszek a biztonságérzetem és lelkibékém megóvásáért.

      sokkal kevesebbet szorongok ezektől, mióta direkt kizárom a részleteiket az életemből..

      Törlés
    4. De nem dughatjuk a homokba a fejünket és élhetünk boldog tudatlanságban, én akarok tudni arról, hogy mi megy a világban.

      Törlés
  6. Ez nálam is jellemző volt, pontosan akkor jött egy új lehetőség, amikor randira indultam. Párhuzamosan. Nem ám úgy, hogy szépen lineárisan elosztva az időtengelyen.

    VálaszTörlés